Nagyvárad 1848-49 II.
forras:www.szamosujvar.coolfreepage.com/kossuth/ 2004.08.03. 14:25
Nagyvárad 1849-ben
B) NAGYVÁRAD 1849-BEN
Nagyvárad a szabadságharc hadiipari és felszerelési központja
[34] 1849-ben Nagyvárad kiemelkedő szerepet kapott. Ez akkor következett be,
amikor az Országos Honvédelmi Bizottmány és az Országgyűlés Pestről Debrecenbe
menekült a császári seregek elől. A kormány határozatának megfelelően a
hadügyminisztérium az országos fegyvergyárat, a fegyver és tűzérségi osztállyal,
valamint a hozzá tartozó gyutacs-, lőkupak- és röppentyűgyárat a készletekkel
együtt Váradra irányította. A város kiválasztását indokolta egyrészt, hogy
Debrecenben nem volt hely mindent elhelyezni, másrészt Várad mellett szólt a
hadi helyzet, a város jó stratégiai fekvése és, hogy a váradi vár épületei
lehetővé tették a gyárak elhelyezését. 1849 januára folyamán a váradi vár
valóságos fegyvergyárrá alakult és azzal, hogy a legnagyobb hadiipari központ
lett Debrecen mellett Nagyvárad válik az ország másik legfontosabb városává. A
várban felállított fegyvergyár Lahner György igazgatósága alatt kezdett el
működni és ott lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat készítettek.
Pece-Szőllősön puskaporgyár, Pece-Szentmártonban ágyúöntőde volt. A vár
kazamatáiban fegyvergyutacsokat készítettek. Főruházati bizottmány is volt a
városban, de szíjgyártó műhely és kardgyár is tevékenykedett. Ezen kívül
élelmezési raktárakat, tábori kenyérsütődét, állandó korházakat,
tűzérszámvevőségi irodát állítottak fel. A raktárak egy része az ún. fehérapácák
épületében kapott helyet, irodáik pedig a Frimont palotában. Ez idő alatt
folytatta működését az ún. katonai nevelde is. Mindez erősen megemelte a városba
beszállásoltak számát. [35] A gyárak gyors üzembehelyezése persze nagyon
nehéz feladat volt. A fegyverek javítása már 1849 január 17-én megkezdődött, az
országos fegyvergyár termelése pedig január 26-án indult meg. Tehát 1849.
január 26-tól május 26-ig Nagyvárad volt a magyar hadiipar központja és
ennélfogva az ország második legjelentősebb városa. Ebben az időszakban Debrecen
és Nagyvárad alkotta a magyar szabadságharc hadműveleti bázisát. Nagyvárad az
önvédelmi háború egyik legsikeresebb időszakában rendkívül jelentős szerepet
játszott, mivel ennek ellátását szinte kizárólagosan biztosította. Az állami
országos fegyvergyár februárban már teljes kapacitással működhetett volna, ha az
anyaghiány és a munkás elégedetlenségek nem akadályozzák ebben. Az átköltözés
miatti időveszteség folytán a teljes erővel való termelés létfontosságúvá vált,
mivel a fegyver és lőszerhiány éreztette a hatását és a szükségletek is
állandóan növekedtek. Emiatt Kossuth erélyesen utasítja Lukács Dénes alezredest
a honvédtűzérség főparancsnokát a lőszertermelés fokozására. [36] Valós gond
volt ez, hiszen a váradi fegyvergyár január 14-től február 6-ig mindössze 1955
puskát és 197000 lőkupakot állított elő, amely Kossuth szerint nagyon kevés.
[37] Lahnert meglepte, hogy Kossuth leértékeli a gyár eredményét, mert
például Vetter Antal és Kiss Ernő tábornokok elismerésüket fejezték ki a gyár
kezdeti teljesítménye felett. Ez annál kellemetlenebb lehetett Lahnernek, mivel
az általa naponta jelentett 40000 lőkupak helyett, a valóságban csak 25700
készült. [38] A fegyvergyártás februárban az anyaghiány ellenére is emelkedő
irányt mutatott. A termelés növekedését a lassan enyhülő anyaghiány mellett a
munkások elégedetlenségei is hátráltatták. A dolgozók sérelmezték a magasra
szökött árakat, követelték visszamenőleg a bérüket. Kossuth még február elején
megpróbálja rendezni a kérdést, de a nehéz pillanatokat nem látja alkalmasnak
ilyen felvetésekre. [39] Egy újabb ellenszegülést követően Kossuth azért
igyekszik utasításaival a helyzetet megnyugtatóan rendezni, így májusig nem
került sor újabb megmozdulásra. Ezek a mozgalmak nem befolyásolták lényegesen a
gyár teljesítményét, de hátráltatták azt. A februári eredménnyel Kossuth nem
volt megelégedve, mert a szükséglet növekedett és nagyobb ütközetek vége felé
lőszerhiány lépett fel. Ezért már 1849. március 3-án elrendelte Lahnernek, hogy
ezentúl hetente készítsen jelentést a gyár termeléséről. [40] Márciusban a
hadiipar további bővitése volt napirenden, s bár a termelés jelentős volt, a
tavaszi hadjárat miatt az igények nagyon megnövekedtek, még ha erről pontos
adatokkal nem is rendelkezünk. A márciusi termelést tehát nem tartották
elegendőnek. A gyár kis teljesítményére a honvédtűzérség főparancsnoka is
panaszkodott. Úgy vélte, több töltényt állítanak elő mint amennyi lőkupakot és
gyutacsot. Ez úgy tűnik megfelelt a valóságnak, mert míg a gyárban gyalogsági
lőszerkészítéssel 500 ember foglalkozott, "durranóport" (durranóhigany) csak
egyedül a decemberben Párizsból érkezett vegyész Chateau tudott készíteni. A
Honvédelmi Bizottmány elrendelte, hogy Chateau minél több embert tanítson be, de
a veszélyessége miatt erre lényegében nem került sor. [41] Kossuth állandóan
elégedetlenkedett a váradi gyár teljesítménye miatt, amelyhez most Mészáros
Lázár hadügyminiszter is csatlakozott, aki szerint a fegyvergyártás
kétségbeejtően lassú, éppen ebben a nehéz helyzetben. [42] A valóságban a gyár
megfelelt a feladatának, bizonyítja ezt a nyomasztó lőszerhiány kiküszöbölése, s
a támadó hadjárat sikerei. A március havi teljesítményről csak egy
összefoglaló jelentésből tájékozódhatunk. Ez felleltározza a megindulás napjától
március végéig kiadott és raktáron maradt lőszermennyiségeket. Bakó szerint
ezekből az adatokból kiütközik a lőszergyártás elégtelensége. Azzal számol, hogy
március végéig kb. 63 napot dolgozott a gyár és így a napi teljesítmény a
gyalogsági lőszereknél 92915 töltény, a tűzérségnél 2615 töltény.
[43] Véleményük szerint mivel lőszerraktárak máshol is voltak a kezdő
készletről pedig nincs adatunk, a számítások csak részben fedik a valóságot.
Bakó érdeme viszont az, hogy először próbálkozott meg a teljesítmény mérhetővé
tételével. Az is tény, hogy 1849 márciusában a hadiiparban már nemcsak a Váradon
telepített üzemek dolgoztak, hanem a város környékén valamint más vidékein
elhelyezett gyárak is. A Váradon és közvetlen szomszédságában működő
(Szentmárton, Peceszőllős - később Váradszőllős, Rontó, Püspökbánya, később
Püspökfürdő stb.) hadiipari létesítmények mellett a város vonzáskörében még hét
helyen tevékenykedtek hadianyaggyártó üzemek. Mindezek a kiépülő fegyvergyári
hálózatot alkották, amelyek központja Nagyvárad volt. A nagyobb hatásfok
elérése érdekében tervbe vették a Breznóbányai és besztercebányai szurony és
fegyvergyár Váradon való elhelyezését is. Rombauer igazgató szerint viszont a
kevés nyersanyag, szerszám valamint a zsúfoltság miatt nem célszerű a két gyárat
odatelepíteni. [44] Ezek után a besztercebányai gyár munkásait Kossuth
Kobola-Polyánára rendelte, a breznóbányai szuronygyárat pedig később Petrószra
telepítették. Márciusban a hadsereg szervezeti változásával együtt
megváltozott a lőszerutánpótlási rendszer is. A jobb ellátás biztosítása
érdekében Karcagon létesítettek lőszerraktárakat. Áprilissal a váradi
fegyvergyártás új szakasza kezdődik el. Ebben és a következő hónapban éri el a
termelés a legmagasabb szintet. Szükség is volt a nagyobb mennyiségű
hadianyagra, mert a főhadsereg Görgey vezetésével sok csatát kellett vívjon.
Ilyen szempontból a hadiipar függött a katonai és politikai helyzettől és a
sorsa szinte egybeforrt a szabadságharc sorsával. Április hónap mozgalmasnak
bizonyult. A fegyvergyár nehezen tudott lépést tartani a haderő növekedésével. A
fokozott szükségletek miatt folytatódott az üzemek bővítése. Ennek érdekében
Bémer László váradi római-katolikus püspökhöz fordulnak, hogy lőszergyártás
céljára adja át a Szentmárton és Várad közt lévő vadaskertet. Bémer rögtön
válaszol és kárpótlás nélkül átadja. Mindössze annyit kért, hogy az ott lévő
dámvadak részére kerítsék el a vadaskert egy kis részét, valamint, hogy a Hájó
község fürdőjéből szállítsák el az oda beszállásolt nagyszámú tölténykészítőt és
tűzért, hogy a fürdőt a betegek használhassák. A Honvédelmi Bizottmány
felvállalja az elkerítés költségeit és egyúttal utasítja Hodossyt, hogy
gondoskodjék a hájói fürdőben beszállásolt tűzérek elszállításáról. [45] Ez
rövidesen meg is történik és a tűzéreket a szentmártoni premontrei szerzetesrend
épületében helyezik el. [46] ők azok, akik az ágyúgyártás beindulását
készítették elő. Ez viszonylag jól haladt, ami abból is kitűnik, hogy még
április elején kimutatást készítettek az ágyúöntéshez való és helyben található
anyagokról. Kiderül, hogy összesen 445 mázsa 19 font súlyú ágyúöntéshez való
anyag gyűlt össze. [47] Lukács Dénes alezredes (április 8-án) jelentette
Hodossy kormánybiztosnak: "sikerült a főparancsnokságnak az ágyúöntőde körüli
munkálatait annyira vinni, hogy a gépek elkészülének, a szükséges épület
felállítására annyi a munkáskéz miszerint ezek pár nap múlva ezt felállítani
képesek." Egyben kéri a kormánybiztost szólítsa fel a város polgárait, hogy a
"felállítandó ágyúöntődéhez a szükséges 300 szekér (100000 db.) téglát
kiszállítani pár nap alatt hazafiúi kötelességöknek tartsák, mert csak úgy fog e
hon erős alapokon nyugodni, ha oly ágyúöntődével birand, melyben naponta 12 újon
öntött ágyú készülend el." [48] Azonban az ágyúöntőműhely még nem indult meg,
a gépek és berendezések, s az épület is csak májusra készültek el. 1849
április 15-én a Honvéd Tűzérség elkészíti szokásos heti kimutatását a jelenleg
helyben fellelhető lőszer neműekről valamint azok részeiről. Jelentőségét az
adja, hogy általa betekinthetünk a gyár egész heti forgalmába és így lehetőséget
kapunk a teljesítmény hitelesebb felmérésére. [49] Ha a napi termelést
igyekszünk kiszámítani, akkor a lőszergyártás nem tűnik elegendőnek. A
tűzérségnél a heti 4314 töltény napra lebontva mindössze 616 darab töltényt
jelent, amely jóval alatta marad nemcsak az igényeknek, hanem egy előző
kimutatásból Bakó által végzett és általunk is ismertetett számításnak. A
gyalogsági lőszerből készített 563108 töltény napi 80444-nek felel meg és ez is
elmarad - ha kevésbé is -, az ott március végéig számított napi 92915 töltény
átlagától. Mivel nincs okunk feltételezni a termelés jelentős visszaesését, úgy
tűnik, hogy az általunk kiszámított adatok jobban kifejezik a gyár átlagos
teljesítményét. Ha a szállításokat vesszük figyelembe, akkor kiviláglik, hogy
a lőszergyártásnál a lőszerigény és felhasználás sokkal nagyobb. Így a tűzérségi
lőszerből ugyancsak egy hét alatt a megtermelt mennyiség csaknem négyszeresét,
16907 töltényt, a gyalogsági lőszerekből több mint kétszeresét, 1147722 töltényt
adtak ki. Amennyiben a hadianyag ellátás irányát vesszük szemügyre azt
tapasztaljuk, hogy a szállítások legnagyobb része a pesti hadtestnek történtek.
Ide küldtek 12400 gyucsát, 250 pattantyút, 440 méter kanócot, 8272 különféle
golyót, 430 db. kartácsot és összesen 747000 gyalogsági töltényt. Kisebb
mennyiségeket juttattak el Tiszafüredre, Szegedre, Miskolcra és Aradra.
[50] A raktárban maradt mennyiségek lényeges csökkenése, valamint a harci
események kiterjedése miatt lőszerhiány fenyegetett. A nagyváradi
lőszerkészletek fent említett kimutatását Mészáros Lázár hadügyminiszter
felterjeszti a kormányzónak. Kossuth az egyik fogalmazót bízza meg, hogy írjon
Lukács Dénes tűzér alezredesnek. Ebben a következőket olvashatjuk: "A
kormányelnök úr megütődéssel olvasta folyó hó 15-i lőszerkimutatásban a
feldolgozásra hátramaradt lőszeranyagok csekély mennyiségét, és ezentúl minden
oly kimutatásban megjegyeztetni kívánja, mennyi van az anyagokból megrendelve és
hol, mennyit vár a laboratórium e helyekről a legközelebbi héten
kapni? Perczel Mór 120000 gyutacsot és ugyanannyi kupakot kér sürgetően.
Főhadiszállása jelenleg Újvidéken van. Küldeni kell neki, amennyit lehet."
[51] A termelés és a növekvő szükséglet közötti versenyfutás jellemzi április
második felét. Lahner ebben a hónapban új rendszerű szoronyokat is kipróbált. Az
ágyúgyár röppentyű osztálya is működött már. Többszöri kísérlet után Skopall
főhadnagynak sikerült megszerkeszteni a röppentyűket. Sőt sikerült neki a híres
Congrčve röppentyűk javított változatát előállítani és belőlük egy fél üteget
kialakítani. Ezekkel 7 fontos lövedékeket 1200-1400 lépésre röpítettek és Bem
erdélyi táborában jól beváltak. Április második felében már 16 röppentyű-löveget
adott ki a gyár. [52] Haladt a bővítés a város határában is. Először a
lőporgyártás növelése céljából választani kellett Biharpüspöki és Peceszőllős
(később Váradszőllős, 1954-től Nagyvárad egy lakónegyede) malmai között. Utóbbi
javára döntött, hogy épülete tágas és a Pece bővizű azon a részen.
[53] Szőllősön kívül lőpormalmot adtak át Szentmártonban is, amelyet
ugyancsak a Pece patak meleg vize hajtott. Ott lehetőség volt nagyobb gyártelep
építésére is. A váradi hadfelszerelési központ fejlődése ellenére sem tudta
előállítani a szükséges mennyiségű hadiszert. A nyersanyaghiány mellett,
hátráltatta a termelési folyamatot, hogy mindent a gyárnak magának kellett
elkészítenie. Fogyóban volt a raktárakban található lőpor is, amely már csak hat
hétre fedezhette a szükségleteket. Megoldásként a lőpor 1/6-nak megtakarítását
és a salétrom készítését és beszerzését javasolták. [54] A napi gondok mellé
akkoriban két újabb is került. A gyár gazdasági vezetéséről Debrecenben rossz
hírek terjedtek és emiatt Kossuth vizsgálatot rendelt el. Azonban a kiküldött
bizottság a pénzügyeket rendben találta. Kossuth az anyagi ügyek mellett
kivizsgáltatta a gyár ellen felmerült panaszokat is, vagyis hogy gyártmányai és
küldeményei jelentős része hasznavehetetlen. Lahner az árulás és szabotázs
vádját tévedésnek tartja és Kossuth elfogadta a védekezését. [55] A gondok
ellenére a váradi fegyvergyár április 22-ig 4515 fegyvert szolgáltatott ki és
1423 volt még készítés alatt. [56] Rombauer Tivadar igazgató javaslatára
Kossuth is tervezte a lőszerhiány leküzdésére újabb gyárak felállítását, de ez
már nem valósult meg. A fegyverüzemekből kiemelve ennek keretében működött egy
ún. kardgyár, amely azonban inkább gyűjtő-javító szerepre szorítkozott.
[57] A nagyváradi üzemek az áprilisban kialakult szervezési és termelési
keretek között fejtette ki tevékenységét 1849 májusában. Ebben a hónapban az
ágyúipar keretében történtek kedvező változások. Az ágyúműhelyt Várad
mellett, Szentmártonban helyeztek el. Ezzel összefüggésben Lukács Dénes 1849
május 10-én jelentette: "Itt Nagyváradon egy oly ágyúöntőde és furóda
állíttatott fel, melyben hetenként két üteget, azaz 12 ágyút tökéletesen el
lehet készíteni. 24 fontosokat is tudunk önteni és fúrni. Az épületek
tökéletesen készek, a fúrodában a gépek felállítva vannak. Egy héten belül
működésbe hozható a gyár, amely magyar hon szükségleteit pótolhatja. Pecze vize
hajtja a gépeket, ereje 18 lóerővel mérkőzik. Télen-nyáron egyforma erejű, soha
be nem fagy. [58] Szemtanúk szerint az első ágyút maga Lukács Dénes alezredes
saját kezével esztergályozta. Külseje mentes volt minden cifrázástól. Csak
annyit véstek az ágyúkra: "Ne bántsd a magyart! Minden löveget gyártási számmal
láttak el és ráírták az évszámot, valamint a készítés helyét: 1849 Nagyvárad.
[59] A három műszakban folyó termelés eredményeként mintegy 150 új löveg
készült. Műszaki újítás volt a 30 fontos ágyúk és a "Vega" nevű mozsarak
gyártása, amelyeket elkezdtek, de befejezni már nem sikerült. [60] Ugyancsak
májusban kért és kapott engedélyt Gábor Áron, hogy a váradi fegyvergyárban a
röppentyűk készítését tanulmányozza. Itt vizsgának vetették alá és Mozer
százados kedvezőtlen elbírálást továbbított. Az ügy Kossuthhoz került, aki
elrendelte hogy Gábor Áront mielőbb támogassák feladata teljesítése
közben. Május 24-én Lukács Dénes alezredes jelentette, hogy az ügy
elrendeződött és Mozer százados beavatja Gábor Áront a röppentyűk készítésébe.
[61] Várad akkor már valódi arzenál, hadszertelep lett és igazi táborhoz
hasonlított. Nemcsak a város, az egész vármegye túl volt tömve. A gyártáshoz
szükséges mesteremberek mellett, nagy számban érkeztek szerencsét próbálok,
később pedig menekültek. A város útjai a tervezettnél sokkal nagyobb forgalom
miatt teljesen elhasználódtak. A kormánybiztos igyekszik mind a közbiztonságot,
mind pedig az utakat megjavítani. Május folyamán a hadiipari rendszer már jól
működött, és a kihelyezett telepek megfelelő ütemben küldték illetve fogadták a
szükséges mennyiségeket. Az tény, hogy a gyár elérte a teljes kapacitását és a
lehetőségekhez mérten jelentős mennyiségeket tudott termelni. Az üzem teljes
működéséhez rövid idő, alig egy hónap állt rendelkezésre. Május 23-tól a Rontói
álladalmi lőporgyárak is elkezdték működésüket. [62] A május havi termelésről
is szórványos adatok maradtak fenn. Heti kimutatások készültek a tevékenységről,
a mozgásról, illetve a megmaradt készletekről. A május közepén folyt termelésről
készült beszámoló újból kiváltotta Kossuth elégedetlenségét. Emiatt május 25-én
a hadügyminiszterhez rendeletet küld: "... felkérem a minisztériumot,
intézkedjék a lőporkészítés minden módoni sikerítéséről." [63] Időközben
1849. május 21-én Budát visszafoglalták. Előzőleg, május 19-én Kossuth
utasítására Lahner egy tervezetet dolgozott ki a várható új helyzet rendezésére.
Az ő javaslata szerint a fegyvergyár Nagyváradon maradt volna, de új fegyvergyár
létesítésére is gondolt Pesten valamint Komáromban. E három gyár együttesen - az
elképzelések szerint - napi mintegy 500 fegyver készítésére lett volna
képes. Már a budai vár bevétele után, május 22-én a
hadsereg-főparancsnokságtól származó intézkedési parancs is úgy rendelkezett,
hogy: "Minden készletben levő és az ellenségtől elvett fegyvert osztályozni
kell, majd a leggyorsabban Debrecenbe és Nagyváradra szállítani, illetve, hogy:
a fegyvereket, salétromot, ként szintén Lahner tábornok által minél előbb
Debrecenbe és Nagyváradra kell szállítani." Ugyanakkor arról is rendelkeztek,
hogy: "Lahner tábornok a Nagyváradon már elkészített kincstári puskákat a
hozzájuk tartozó lőszerrel, lőszertáskával és az új szuronyhüvelyekkel a lehető
leggyorsabban elszállíttatja a budai hadszertárba. E fegyverek szétosztásáról a
továbbiakat később rendeljük el. (...) Lukács alezredes úrnak parancsot kell
adni, hogy minden feltalálható gyutacsot, töltényt a leggyorsabban szállíttassa
Budára, a hadszertárba." [64] Ezek után nyilvánvaló, hogy Kossuth csak
részben fogadta el Lahner javaslatait. A komáromi fegyvergyár létesítését
elrendelte, viszont a nagyváradi fegyvergyárat Buda visszafoglalása után
visszatelepítette Pestre a gyárban alkalmazottak nagyrészével. Váradon csak a
fegyverjavító műhely, a lőpormalmok és az ágyúgyár maradt. A főruházati
bizottmány is, a nyereg és a kard műhely kivételével Pestre költözött. 1849
május 23-án életbe lépett határozat szerint a kormány székhelyét Debrecenből
Pestre helyezték, a nagyváradi fegyvergyárat úgyszintén. Így lényegében a május
20-26 időszak az utólsó hét, amikor a váradi fegyvergyár teljes kapacitással
üzemelt. Bár 1849 május 26-val az országos fegyvergyár befejezte Nagyváradon
a működését, a Körös-parti város továbbra is a hadiipar egyik fontos központja
maradt. A Váradon maradt üzemek igyekeztek feladatukat végrehajtani. Az
átköltözés hetében a röppentyű osztály készít kimutatást a május 20-tól május
26-ig előállított készítményekről. Mozer százados szerint azon a héten 200 darab
12 fontos és 310 darab 6 fontos fölszerelt röppentyű készült el. Ezeken kívül
elkészült 130 gyutacs, 1600 gyúcső és 610 röppentyű cső is. Mivel az elkészült
510 röppentyűhöz képest az ezzel együtt összesen raktáron lévő 4288 különféle
röppentyűből összesen 1142-öt küldtek a harctérre, arra a következtetésre
jutunk, hogy az elkészült mennyiségből jóval többre volt szükség. [65] A
hadtörténészek nagy többsége a váradi fegyvergyár Pestre való visszatelepülését
hibás lépésnek tartja. Ezt támasztják alá a későbbi események is. Heteket vett
igénybe a gépek szétszedése, csomagolása, szállítása és újbóli üzembehelyezése.
Ráadásul Pestről ismét menekülni kellett. [66] A Váradon maradt részlegek
tovább folytatták tevékenységüket. A fegyvergyártó műhely a nagyobb mennyiségű
Budán zsákmányolt fegyvereket hozta rendbe és szállította a harctérre. A lőszer
és hadianyag készítményekből is jelentős mennyiségeket küldött a váradi gyár. A
legsikeresebben az ágyúgyár tevékenykedett. A merényletek veszélye, az alapanyag
hiány és a növekvő nehézségek ellenére is a termelés zavartalanul folyt és
június végéig a váradi gyár jelentős mennyiségeket küldött a készítményeiből.
[67] Röviden ki kell térnünk a ruházati és felszerelési intézmények
tevékenységére is Nagyváradon a forradalom és szabadságharc idején. Annál
inkább, mert erre az írások még a fegyvergyártásnál is szűkszavúbban térnek
ki. A hadiipari intézmények Nagyváradra költözésével egyidőben folyt 1849
januárjában az úgynevezett Ruhabizottmánynak a városba való átköltöztetése.
Kossuth sűrgető feladatnak tekintette a honvédség ruházati ellátását, emiatt az
1849 január 8-án Hodossy Miklós kormánybiztosnak küldött levelében utasítást
adott, hogy személyesen gondoskodjon az érkező ruhaszállítmányrokról, illetve a
Ruházati Bizottmány elhelyezéséről. [68] Másnap január 9-én Kossuth, Lukács
Sándort nevezte ki Nagyváradra az egész magyar hadsereg felszerelési
kormánybiztosának. Személyében jó szervező, energikus és nagy munkabírású egyén
került e fontos terület élére. Lukács Sándor hadfelszerelési kormánybiztos
január 13-i jelentéséből megtudjuk: "Ruhatárul az úgynevezett Oláh Szemináriumi
épület lévén már általam kijelölve. (...) Jelenteni kívánom továbbá azt is, hogy
Nagyváradon a Fekete Sashoz és a Zöldfához címzett vendégfogadóknál lévő
termeket, Várad-Olasziban az úgynevezett Apolló-termet és a Convictus-épület
első emeletét a felszerelési működéshez szükséges közműhelyek helyéül kijelöltem
és a szükséghez képest használom." [69] Január 16-án Lukács a Hodossyhoz
küldött átiratában pontosítja, hogy "A Ruhabizottmány az Oláh Szeminárium
épületében működését holnap megkezdi." [70] Tehát a Ruházati Bizottmány 1849
január 17-én elkezdte tevékenységét Nagyváradon, mindez jelzi, hogy ebben az
ágazatban az átköltözés nem vett igénybe hosszú heteket és a munka gyorsan
megindult. A készletek nagy része megérkezett, a szakemberek többségével együtt,
így a beindulás kevesebb zökkenővel járt a fegyvergyártáshoz képest. Lukács
már január 16-án jelenti Váradról Kossuthnak, "hogy 2000 emberre való
felszerelést elindított Debrecenbe,és még 6000 embert azonnal fel tud szerelni,
továbbá, hogy Váradon műhelyt létesített, amely hetenként 4000 emberre tud
felszerelést készíteni." Kérte ezenkívül, hogy "amennyiben a Budáról elindított
200 kocsi ruhaanyag Debrecenbe érkezett volna, továbbítsák Nagyváradra."
[71] Ugyancsak Lukács intézkedett, hogy mindazon szakemberek és kereskedők,
akik szerződésben voltak a Ruhabizottmánnyal, szállításaikat határidőre
Nagyváradra küldjék. [72] Lukács szervezőmunkája hatására néhány hét alatt már
heti 4000 honvéd felszereléséhez szükséges anyagot tudtak előállítani. Ahhoz,
hogy ezt az iramot tartani tudják Lukács hosszú levélben kéri Kossuthot, hogy
támogassa az anyag és a munkaerő beszerzésében. [73] Két nap múlva Kossuth, mint
az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke Szemere Bertalanhoz fordul a
mesteremberek és a nyersanyagok Nagyváradra küldése ügyében. Ebben Kossuth
többek között leírja, hogy: "itteni (nagyváradi) ruhabizottmányban annyi
emberünk van alkalmazva, hogy alig lehetne annyi anyag, amelyet ezek fel ne
dolgoznának." [74] A váradi ellátási és felszerelési intézmény elsősorban a
váradi kisipart vette igénybe, de felhívásokat is megjelentettek a hivatalos lap
útján, egyes cikkek beszállítására. [75] Az intézkedések ellenére, az igénybe
vett készletek nem bizonyultak elegendőnek, a készletek pedig kezdtek kiapadni.
A nehézségek lekűzdésére intézkedések történtek. A szükséglet növekedése mellett
márciusban már úgy tűnt, hogy az árubeszerzési források kiapadnak. Emiatt
Szemere Bertalan is felhívással fordul az ország társadalmához: "Szerezzetek
vásznat, ti férfiak, ti pedig lelkes nők, varrjátok meg, mert együtt képesek
vagytok néhány nap alatt egy hadsereget felruházni." [76] A hónap végén -
március 31-én - már Mészáros Lázár is megkongatta a vészharangot egy Kossuthnak
küldött jelentésében: "a posztószükségletek fedezésére már minden források
kiapadtak." [77] Lukács Sándor áprilisban is a két, már jól bejáratott
megoldást helyezte előtérbe: a közműhelyek felállítását és a kisiparosoktól való
megrendeléseket. Április közepére a helyzet tovább romlott s emiatt április
17-én Kossuth az erők összpontosítására hívta fel Lukács Sándort és ugyanúgy
mint a fegyverellátás esetében elégedetlenségének adott hangot.
[78] Ugyanakkor intézkedéseket hozott a ruhaellátás növelése érdekében. [79]
Pest elfoglalása után Kossuth Lukácsot utasítja ott egy az egész magyar hadsereg
szükségletét fedező Ruhabizottmány felállítására. Nagyváradon az Országos
Ruhabizottmány 1849. május 10-én befejezte tevékenységét. Gyors elköltöztetése
Kossuthnak is hibának tűnt, azonban az ottani készletek miatt sikerült a
hátrányt rövidesen kiküszöbölni. Május 20-án az ország kormányzójához intézett
jelentésében Lukács Sándor a fiók ruhabizottmányok megszűntetését közli, amely
az egész tevékenység Pesten való koncentrálását jelentette. [80] A
Nagyváradon maradt felszerelési üzemek, a szíjgyártó műhely és a kardgyár a
Pestre költözés után is jó munkát végeztek. Ezt Lukács az 1849. május 20-i
jelentésében is aláhúzza: "Nagyváradról Szilágyi Lajos megbízottamtól tegnap
vett hivatalos kimutatásából kitűnik, miszerint a nagyváradi állományi
szíjgyártó műhelyben jelenleg legalább két egész huszárezred számára szükséges
nyereg szerszám, a hozzátartozó vasszereletekkel együtt készen áll, azonkívül 14
naponként egy huszárezred számára készítették. Nyereg szerszám tehát van, csak
huszárokról méltóztassék gondoskodni." [81] A Váradon maradt műhelyek június
végéig működtek, majd július 10-re készen álltak a Szegedre való elszállításra,
de érdemleges munkát már alig végeztek. Az összes állami vagyon Nagyváradról
Aradra való átszállítását Szemere Bertalan rendelte el 1849. augusztus 4-én,
ezzel Váradon rövidesen befejeződött mindenféle hadiipari és felszerelési
tevékenység. Ezeken kívül Nagyváradon meg kellett szervezni az intendantúrát
és az élelmiszer ellátást is. A városban több tábori pékség és élelmezési raktár
látta el az igényeket, az intendantúra intézményei közül tűzérszámvevőségi iroda
működött Váradon. Az egészségügyi ellátásról az állandó korházak mellett a
mozgó tábori korházak gondoskodtak 1849. április végétől Váradon sebészeti
műszerek gyártását is elkezdték és erre a célra a kardgyárban egy szobát
átengedtek. [82] Mindezekkel Nagyvárad az egészségügyi ellátás terén is Debrecen
után az ország második legfontosabb központja volt. Nagyváradon működött még
katonai nevelde, katonai fogház, várparancsnokság, térparancsnokság
stb. Nagyvárad nemcsak a fegyvergyártással és felszereléssel járult hozzá a
harcokhoz, hanem az ezekben való tömeges részvétellel is. A jobb megszervezés
érdekében az országot nyolc hadmegyére osztották, Bihart a 6. hadmegyébe
osztották be, amelyek székhelye Debrecenben volt. [68] Amikor Erdély elveszett,
az ottani 8. hadmegyét egyesítették a 6. hadmegyével, főparancsnokának Cserey
Ignác alezredest nevezték ki s 1849. január 5-től kezdte el működését
Nagyváradon. [83] Az Országos Honvédelmi Bizottmány a haza védelmére újabb
50.000 honvédet szavaztatott meg a nemzetgyűlés által. Ebből Bihar vármegyére
1602 fő esett. A besorozott újoncokat elszállították Nagykárolyba, ahol a
tartalék volt. [84] A megyékben több szabad csapat is alakulhatott, ezekből
Biharban öt is alakult. [85] A hadi események mellett a politikaiak is
gyorsan követték egymást. Az egyik legjelentősebb, hogy 1849. április 14-én
elfogadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely kimondta Magyarország
függetlensége mellett a Habsburg-Lotharingiai ház trónvesztését. A
Függetlenségi Nyilatkozatot Nagyváradon 1849. április 29-én hirdették ki a régi
városháza erkélyéről. Aznap a várost kivilágították és ünnepélyes fáklyás
menettel fejezték ki örömüket. [86] Az elfogadott végzésben többek között azt
olvashatjuk: "És a független Magyarország első kormányzó-elnökében Kossuth
Lajosban azon férfiú álland a közdolgok élén, ki egymaga virrasztott az egésznek
sorsa fölött, midőn a veszély hullámain hányaték a haza; (...) (...)
Bizalommal üdvözli a megye a kormányzó-elnököt. Úgy tekinti őt, mint
újszövetségi Mózest, kinek botja az idegen kormány-rendszer sziklájából, a
szabadság és függetlenség forrását fakasztja fel." [87] Várad-Olaszi már
április 19-én meghozta hódolati nyilatkozatát, amelyben kinyílvánítják:
"fölkérjük tisztelt országos kormányzó urat áldozatkészségünket igénybe venni s
a haza iránti szolgálatra alkalmat nyújtani méltóztassék." [88]
Várad-Újvárosban május 5-én hirdették ki a Függetlenségi Nyilatkozatot,
amelynek hallatára a nép szeméből örömkönnyek csordultak ki. [89] Hódolati
nyilatkozatokat küldtek be továbbá a kormányhoz a nagyváradi latin szertartású
káptalan, a nagyváradi görög nem egyesült szentszék, a nagyváradi reformált
héber vallású hitközség és a nagyváradi fő-, közép- és elemi tanoda.
[90] Ezek felemelő volta mellett azt is ki kell hangsúlyozni, hogy
rendeletileg előírták a hódolati nyilatkozatok beküldését. Beöthy Ödön
viszont nem értett egyet a trónfosztással emiatt egy Kossuthhoz írt levélben
lemondott a főispánságról és a konstantinápolyi követségről is. [91] Hodossy
mivel szükség volt szervezőkészségére és kitartó munkájára, tovább
tevékenykedett kormánybiztosként, annak ellenére, hogy az állást május 12-én
Szemere Biharban is megszüntette. [92]
Nagyvárad a forradalom és
szabadságharc utólsó szakaszában
A szabadságharc utólsó szakaszában is előtérben maradtak a
honvédelmi intézkedések és az újoncozások. Hodossy határozottságának
köszönhetően az 1848-ban Biharra eső 6409 újonc közül mindössze hármat, 1849-ben
pedig 1602 újoncból csak 48-at nem tudtak kiállítani, tehát Bihar összesen 7960
honvédet adott a forradalom és szabadságharc hadseregének. [93] Ha viszont
beszámítjuk a máshova került bihariakat "legalább 12000-re tehetjük azok számát,
akik Bihar vármegyéből hazájuk ügyét fegyverrel szolgálták, Bihar vármegye tehát
több mint kellőképpen eleget tett honvédelmi kötelességének, s erre méltó
büszkeséggel hivatkozhatunk mi utódok is. [94] A harctéri helyzet nehezedése
mellett találkozott Kossuth Váradon Bemmel. Ennek eredményeit nem volt lehetőség
már kihasználni a közben megindult orosz invázió miatt. A kormány a veszély
láttán népfelkelést hirdetett meg. Biharpüspökinél (Várad mellett) 5600
fegyveres volt, ekkor alakult meg a 135. honvédzászlóalj, amelyet azonban rögtön
a harctérre vezényeltek. [95] Az új helyzetben a fegyvergyártás is nehezebb
körülmények között folyt. A hadi eseményekre visszatérve, az augusztus 2-i
debreceni vereség után Várad is tarthatatlanná vált. Hiába adta ki Szemere
Váradon 1849. augusztus 3-án "Az ellenség elhaladt keljen föl a nép" című
kiáltványát, a nép le volt hangolva a nagy számú ellenség láttára. Szemere
Bertalan mint belügyminiszter 1849. augusztus 4-én elrendelte Hodossy Miklósnak,
hogy minden állami vagyont kellő őrizet alatt szállíttasson Aradra. [96] Erre a
parancsra Hodossy a bankjegysajtót, a levéltárat, a fegyvertárat és a katolikus
püspökségen őrzött Szent Koronát Aradra szállíttatta. Augusztus 5-én a
vereséget szenvedett magyar sereg Görgey vezetésével a Körös-parti városba ért,
ahonnan értesítette Szemerét, hogy az egész haderővel Arad felé indult.
[97] Görgey 18 várágyút, 350 osztrák sebesültet és 200 osztrák foglyot
hagyott Nagyváradon, az oroszok őket a várőrség megalakítására használták fel.
[98] Paszkevics, amikor megtudta, hogy Görgey elhagyta Váradot, augusztus
7-én Rüdiger tábornokot küldte utána. E sereg elővédei már augusztus 7-ről 8-ra
Váradon voltak. Nagyvárad orosz kézre került. [99] Miután Kossuth a
kormánnyal együtt lemondott, Görgey 1849. augusztus 13-án Világos mellett
Szöllősnél feltétel nélkül letette a fegyvert az oroszok előtt és ezzel a
szabadságharc minden reménye szertefoszlott.
Orosz főparancsnokság Nagyvárdon (1849 augusztus 14-30)
1849. augusztus 14-én az orosz főhadiszállást Nagyváradra
helyezték. Paszkevics herceg cári tábornagy azonban már augusztus 13-án itt
hozta határozatait s innen küldte a leveleket. Aznap Nagyváradon fogalmazta meg
azt a parancsot, amelyben tudatja a katonákkal, hogy "a magyarországi hadjárat,
amely két hónapig tartott befejeződött." A továbbiakban köszönetet mondott
mindnyájuknak. [100] Ugyancsak 1849. augusztus 13-án küldött levelet
Nagyváradról Paszkevics herceg I. Miklós cárnak Varsóba, amelyben ezt írta:
"Magyarország felséged lábai előtt fekszik. A lázadók kormánya leköszönt
hatalmáról, és azt Görgeyre ruházta. De Görgey a felkelők főerejével az orosz
hadak előtt letette a fegyvert, s példáját kétségtelenül csakhamar követni
fogják a többi felkelő csapatok is. (...) Van szerencsém császári felségedet
étesíteni, hogy Görgey egyetlen föltétele: az engedelem, hogy a fegyvert
felséged hadai előtt tehesse le..." [101] Augusztus 15 és 28 között
Nagyváradon tartózkodott Görgey Artúr két testvérével Árminnal és Istvánnal,
valamint hadsegédeivel Duka Tivadarral és Kempelen Károllyal. Augusztus 16-án
Paszkevics jelentette Bécsbe is, hogy a magyar hadsereg feltétel nélkül letette
a fegyvert, [102] 17-én pedig Melnikovnak Nagyváradról küldött
segítséget. Augusztus 20-án Vécsey tábornok huszárjai itt tették le a
fegyvert az oroszok előtt. Ezalatt a magyar honvédek orosz fogolyként egy ideig
még visszatértek Bihar megyébe, amikor augusztus 17-én Nagyzeréndről Sarkadra
hozták őket, onnan két nap múlva Gyulára szállították és ott augusztus 23-án
átadták Reischach és Montenuovo osztrák tábornokoknak, majd Aradra szállították
őket. [103] Görgey a Fekete Sashoz címzett szállodában lakott és augusztus
23-ig egyenruhában és karddal szabadon is közlekedhetett a városban. Akkor
Paszkevics elkérte kardját és megvonta tőle az egyenruhát. [104] Görgeyvel és
a hadifoglyokkal kapcsolatban Paszkevics jelentést küldött I. Miklós cárnak,
amelynek szövege a következő volt: "Legalázatosabban jelentem őcsászári
felségének, hogy az osztrák hadsereg főparancsnoka hozzám fordult azzal a
kéréssel, hogy soroljuk be az összes hadifoglyokat bűnük mértéke szerinti három
osztályba és különböző helyekre irányítsuk avégből, hogy átadjuk őket az osztrák
hatóságoknak. Tekintetbe véve azt, hogy nekünk semmi lehetőségünk nincs ilyen
osztályozás elvégzésére, arra kértem báró Haynau tábornokot, rendelkezzék, hogy
az összes hadifoglyot, valamint a tűzérséget, a fegyvereket és egyebeket helyben
vegyék át az osztrák csapatok, mégpedig ott, ahol most vannak Sarkad
környékén. Ami magát Görgeyt illeti, tekintetbe véve azt, hogy ő nemcsak
letétette a fegyvert a vezetése alatt álló csapatokkal, hanem hozzájárult Arad
erődjének megadásához, továbbá levelet küldött Komáromba, hogy rávegye Klapkát
az erőd átadására, valamint írt néhány lázadó csapatnak, azt tanácsolva nekik,
hogy tegyék le a fegyvert, figyelemmel őcsászári felsége máj. 29/jún. 10-i
legmagasabb rendelkezésére, megengedem neki, valamint két fivérének és három
szárnysegédjének, hogy az én főhadiszállásomon maradjanak." [105] Görgey
miután kegyelmet kapott Haynautól is, 1849. augusztus 28-án Klagenfurtba
távozott. Az oroszok még egy hadifogollyal tettek kivételt, azonban ezt
negatív értelemben tették. Augusztus 28-án, amikor Görgeyt futni hagyták
kivégezték Váradon Rulikowsky Kázmér lengyel származású orosz dzsidás századost,
aki az utólsó napokban csatlakozott a vesztésre álló magyar ügyhöz. Így vált
Nagyvárad egyik mártírjává. Kezdett visszaállni a csend és az oroszok lassan
megkezdték kivonulásukat az országból. Nagyváradon csak a 3. orosz hadtest
táborkara maradt Rüdiger lovassági tábornok parancsnoksága alatt. 1849.
augusztus 30-án azonban ez is elhagyta a várost és főhadiszállását Eperjesre
tette át. [106] Távozásuk nem jelentette a rend helyreállását, mert helyettük
érkeztek az osztrákok, akik katonai rémuralmat vezettek be.
Nagyvárad a megtorlás idején
A megtorlás elől sokan voltak kénytelenek bújdosni, illetve
elmenekülni. Az osztrákok a fogoly honvédeket Aradra szállították. A
tábornokokkat és a volt osztrák tiszteket a várba, akik nem szolgáltak az
osztrákoknál a városba vitték. Utóbbiakat egyszerűen besorozták közlegénynek és
több kevesebb ideig sanyargatták osztrák mundérban. Ilyenek voltak Biharból
Gorove Antal, Beöthy Sándor, Lovassy András stb. [107] Mások súlyos büntetéseket
kellett elszenvedjenek. Így Gáspár Andrást tíz évi várfogságra ítélték; halálra
ítélték, majd 18 év várfogságra, Mezey Károly honvéd ezredest, Tóth Ágoston
alezredest; golyó általi halálra, majd kegyelem által 16 évi várfogságra ítélték
Simonffy József, Leitner Nándor és Beöthy György alezredeseket és Lukács Dénes
ezredest stb. Bémer László nagyváradi katolikus püspököt előbb kötél általi
halálra, majd 20 év várfogságra ítélték. Voltak és működtek cs.k.
haditörvényszékek. A nagyváradi 1850 januárjában kezdte el működését. Itt voltak
elzárva: Salamon András nagyváradi plébános, Dobozy István, Csengeri Imre, Tar
Imre, Hodossy Miklós, Irínyi János, Haller Sándor gróf, stb. A nagyváradi cs.k.
haditörvényszék egyike volt a lagszigorúbbaknak. [108] Olmützben szenvedtek:
Petrovics András, Simonffy József, Leitner Nándor, Mezey Károly, Tóth Ágoston,
Rómer Flóris (8 évi), Ambrus János, Jakab Mihály és Földi János, akiket 15 évi
vasban töltendő várfogságra ítéltek. [109] Utóbbi négyet 1852-ben Olmützből
Josephstadtba hurcolták át, ahol Hodossy Miklós, Bige Károly és Komáromy György
is raboskodott. [110] A rövidebb időre elítéltek végigszenvedték fogságukat,
a hoszabbra elítéltek szenvedéseinek pedig az 1854-i és 1857. évi amnesztia
vetett véget. A menekültek között is sok volt a bihari. Néhányan bekerültek a
Kossuthot kísérők közé. Beöthy Ödönnek sikerült Londonba menekülnie, ahova
Szemerével Varga István is menekült, a későbbi nagyváradi főjegyző, kivel
Szemere együtt ásta el a koronát. Sok család boldogságát szüntette meg a
megtorlás és sok életpályát tört ketté. Nagyvárad tehát 1849-ben kiemelkedő
szerepet játszott a forradalomban és szabadságharcban. 1849. január 26 és május
26 között a magyar hadiipar legfőbb központja és így az ország második
legjelentősebb városa volt Debrecen után. Ugyanakkor 1849. január 17 és 1849.
május 10 között Nagyvárad volt az ország legfőbb ruházati és felszerelési
központja. Ezek létrejöttében és működésében nagy szerepe volt Kossuth
intézkedéseinek és utasításainak. Az ő irányításával szinte a semmiből lött
létre egy egész iparág, amelynek helytállása nélkül nem kerülhetett volna sor
arra a fényes győzelemsorozatra, amelyet tavaszi hadjárat néven ismerünk.
Rombauer Tivadar (1803-1855) fegyvergyári igazgató, Lukács Dénes (1815-1867)
tűzér alezredes, Lukács Sándor hadfelszerelési kormánybiztos hősies helytállása
ma is példaértékű. Összességében mind a hadiüzemek, mind pedig a felszerelési
intézmények megoldották feladatukat és ezzel Nagyvárad fontos szerepet kapott a
magyar törrténelem egyik legkiemelkedőbb időszakában.
JEGYZETEK:
1. Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-1849-ben (Reprint).
Nagyvárad, 1999, 8. 2. Uo. 187. 3. Pesti Hírlap, 1848. március 29. 4.
Uo. 8. 5. Uo. 6. Uo. 190. 7. Uo. 10-11. Bihar vármegye jegyzőkönyve
1848:227. (A továbbiakban Bh.jkv) 8. Pesti Hírlap, 1848. április 26. 9.
Hegyesi: I.m. 12. 10. Uo. 31. 11. Uo. 32-33. Bh.jkv. 1848:1873. 12. Uo.
37-38. 13. BÁL, Pi. 141. tétel. 182. csomag. 14. BÁL, Pi. 141. tétel. 179.
csomag. Hegyesi Márton fent idézett könyvében azt írta, hogy egyedül az Ercsey
Zsigmond választási jegyzőkönyve maradt fenn. Utólag saját maga közölte a Gozman
János megválasztásáról szóló jegyzőkönyvet (Apróságok 1848-49-ből). A Szacsvay
Imre megválasztásáról szóló jegyzőkönyvet 1998-ben sikerült megtalálnunk és itt
közöljük először lényegében a teljes szövegét. 15. Az 1848-1849. évi
népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Budapest, 2002, 1229. 16.
Hegyesi: I.m. 45, 198. 17. Uo. 46. 18. Kossuth Hírlapja, 1848. szeptember
1. 19. Uo. 20. Hegyesi: I.m. 70. 21. Uo. 68 és 206. Bh.jkv.
1848:3781. 22. Uo. 68. 23. Uo. 71. Közlöny, 1848. október 1. 24. Uo.
72. Közlöny, 1848. október 6. 25. Uo. 76-77. Honvéd, 1849. április 29. 26.
Uo. 79. 27. Uo. 80-81. 28. Uo. Közlöny, 1848. november 29. 29. Uo. 217.
(Lásd a teljes szöveget az okmánytárban) 30. Uo. 83. Közlöny, 1848. november
13, 15, 18. 31. Uo. 218. 32. Uo. 84. Közlöny, 1848. december 13. 33.
Uo. 230. 34. A fejezet összeállításában a különböző források mellett
felhasználtuk Fleisz János: Nagyvárad a szabadságharc hadiiparának központja
(1849. január 26-1849. május 26) In: A szabadság Debrecenbe költözött.
Tanulmányok 1848/49 történetéhez. Szerk. Takács Péter. Debrecen, 1988,
93-109. 35. Hegyesi: I.m. 88-94. 36. OHB 1229/1849. 37. OHB
1645/1849. 38. OHB 2079 és 2432/1849. 39. OHB 1484/1849. 40. OHB
2789/1849. 41. OHB 3377/1849. 42. OHB 5107/1849. 43. Bakó Imre: A
magyar állami "országos fegyvergyár" működése 1848-1849-ben. Budapest, 1942,
56-58. 44. OHB 2885/1849. 45. OHB 5283/1849. 46. MOL H-106-6-1849.
április-május 47. OHB 5732/1849. 48. MOL H-106-6-1849.
április-május 49. OHB 5732/1849. 50. Uo. 51. Uo. 52. OHB
6095/1849. 53. MOL H-106-6-1849. április-május 54. OHB 6046/1849. 55.
OHB 1644 és 1645/1849. 56. OHB 2432 és 6095/1849. 57. OHB 770/1849. 58.
OHB 6861/1849. 59. Vasárnapi Újság, 1867. július 7. 60. Horváth Árpád: Az
ágyú históriája. Budapest, 1966. 61. MOL H-75-15006/559; -15463/7109;
-16664/1167-1849. május 62. MOL H-106-6-1849. április-május 63. OHB
7472/1849. 64. Hadtörténeti Levéltár (HL) 1848/49:29/355. 65. HL
1848/49:28/1. 66. Gleich R.: Magyarország függetlenségi harca 1848-49-ben. 3.
kötet. Budapest, 1889, 430. 67. HL 1848/49:35/313. 68. MOL H-106-3/1849.
január 69. Uo. 70. Uo. 71. OHB 587/1849. 72. Közlöny, 1849. január
18. 73. OHB 2044/1849. 74. Uo. 75. Közlöny, 1849. február 18. 76.
Közlöny, 1849. március 24. 77. OHB 4724/1849. 78. OHB 5760/1849. 79.
OHB 6053/1849. 80. OHB 7347/1849. 81. Uo. 82. OHB 6483/1849. 83.
Hegyesi M.: I.m. 107. Bh.jkv. 1849:513. 84. Közlöny, 1849. május 2. 85.
Hegyesi M.: I.m. 108. 86. Uo. 121-123. 87. Uo. 123. 88. Uo. 124.
Közlöny, 1849. május 6. 89. Uo. 90. Uo. Közlöny, 1849. június 23. 91.
Hegyesi M.: I.m. 125. 92. Uo. 158. Közlöny, 1849. május 26. 93. Uo.
Közlöny, 1849. június 26. 94. Uo. 95. Uo. 159. Közlöny, 1849. július
20. 96. Hegyesi M.: I.m. 162 és 261. 97. Uo. 162-163. 98. Uo.
163. 99. Uo. 100. A magyarországi hadjárat. 1849. Orosz szemmel a magyar
szabadságharcról. Budapest, 1988, 199. 101. Gracza György: Az 1848-49-iki
magyar szabadságharc története. V. Budapest, 1895, 741. 102. HL
1848/49:43/218. 103. Hegyesi M.: I.m. 172. 104. Uo. 105. Az 1849-es
cári intervenció Magyarországon. Budapest, 2001, 250-251. 106. Hegyesi M.:
I.m. 171. 107. Uo. 172. 108. Uo. 177. 109. Uo. 110. Uo.
C. NAGYVÁRAD VÉRTANÚI
A megtorlás sajnálatos eseményei Bihart sem kerülték el.
Nagyváradnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatban több féle
vértanúja is van. Az egyiket közülük (Rulikowsky Kázmér) Nagyváradon végezték
ki, a másikat (Nagysándor József) Aradon, de Nagyváradon született és ott
töltötte ifjúságát, a harmadikat (Szacsvay Imre) Pesten, de Nagyvárad első
népképviseleti országgyűlési képviselője, illetve jegyzője volt. Ezen kívül az
aradi vértanúk között volt még Lahner György, aki ugyancsak szorosan kötődik
Nagyváradhoz, mivel ő volt a hadiüzemek hadfelszerelési és fegyverkezési
felügyelője. Utóbbi emléke érdekes módon kevésbé élt a nagyváradiak tudatában s
róla külön ritkán emlékeztek meg. A továbbiakban a Váradhoz kötődő vértanúkat
mutatjuk be röviden, a kivégzésük idejének sorrendjében.
RULIKOWSKY KÁZMÉR (1827-1849) [1] A magyar szabadságharc
zászlaja alá Európa minden sarkából érkeztek a zsarnokság ellen küzdeni akaró
önkéntesek. A lengyel Kazimierz Rulikowsky helyzete viszont rendhagyó volt,
mivel az ellenséges orosz sereg kötelékében jelenik meg Magyarországon, de a
szabadság szent ügyében való szent hite miatt átpártolt a forradalmárok
táborába. Így lett katonából mártír. Méltatlanul keveset tudunk róla ma is s a
rá vonatkozó adatokban sok ellentmondást találunk. Rulikowsky Kázmér 1827-ben
(máshol 1821-ben) született Zwiahel helységben Wolhyniában (ma Ukrajna
területéhez tartozik). Nemes és jómódú lengyel családból származott. A kortársai
szerint katonának termett, daliás ifjú volt, aki 1849-ben az orosz hadsereg
keretében a Wosneseczky nevét viselő dzsidásezred századosa (kapitánya, másutt
zászlósa) volt. A dzsidások szúrófegyverrel felszerelt, főleg lovon harcoló
katonák voltak. Ulánusok voltak, akik lapos fémsisakot vagy a jellegzetes
lengyel négyszögletű sapkát viselték. A lengyel ulánusok, a magyar huszárokkal,
valamint a kozákokkal a korabeli Európa legjobb könnyűlovasságának
számítottak. Rulikowsky közismert bátorságáról és ügyességéről az orosz
Alabin is beszámolt: "Kremenyec városa felett egy jókora kúp alakú hegy
meredezik, amelynek csúcsára Bona királyné egykoron várat építtetett s erről
magát a hegyet is Bonának nevezik. A város felől még gyalogosan is nehéz lenne
feljutni erre a hegyre (...) Zassz tábornok kaukázusi lovasai lóháton kaptattak
fel a csúcsra. A Ferdinánd-huszárok természetesen általános lelkesedéssel
jutalmazták a vakmerő tettet, de bántotta az önérzetüket, ha e versenyre közülük
senki sem mert volna kiállni. Alighogy erről szót ejtettek, kivált közülük egy
huszár, s ugyanott, ahol a kaukázusiak, vágtatott fel a hegyre. És felért a Bona
csúcsára. Rulikowsky volt ez a bátor huszár." [2] Rulikowsky nem volt
hajlandó részt venni a magyar szabadságharc leverésében, ezért néhány társával
elhatározta, hogy átállnak a szabadságért küzdő magyar seregbe s fegyvereiket
elnyomóik - az oroszok - ellen fordítják. A helyzet azonban nem kedvezett és így
ő maradt az egyetlen, aki nem mondott le nemes szándékáról. "Lőjenek agyon
ezerszer - mondta büszke daccal -, vessenek máglyára, de a szabadelvű testvérnép
vérével mégsem fertőzöm meg kezemet, lelkemet." [3] A magyarokhoz való
átállásra 1849. július 22-én került sor. A dzsidások előtt - akik tudtak
kapitányuk cselekedetéről - felolvasták a napi parancsot, mely arról adott hírt,
hogy Rulikowsky Kázmért a vele portyázó századával elfogták a magyar
honvédek. A lengyel légióhoz került, de fegyvert már nem kapott a kezébe.
Hogy sorsán könnyítsenek, a hadifoglyok közé sorolták. Világos után ő is Gyulára
került a többi tiszttel együtt. Kortársai nem tudták megérteni miért adta meg
magát, miért nem menekült el, mint sokan mások, akik kisebb vagy nagyobb
mértékben kompromittálódtak az események alatt. Rulikowskyt egyes források
szerint Görgey személyesen adta át Paszkevicsnek. "A deli katona szomorúan
lépett ki a sorból az orosz vezér elé, s dacosan tisztelgett, Görgey pedig
odafordult Paszkevics tábornagyhoz s rámutatott Rulikowskyra: "A kapitány úr -
így szólt - maga jószántából jött át a mi táborunkba." Paszkevics erre
indulatosan csak annyit mondott: "Igen? No jó!" [4] Paszkevics őt
elkülönítette, majd Nagyváradra vitette az orosz hadbíróság elé. Itt a
tisztibörtönben tartották, amely a Pece hídja utáni első házban a régi
városmajor helyén volt. utolsó perceit a mai városháza helyén állott régi
püspöki palotában töltötte. Görgey visszaemlékezéseiben valóban megemlíti
Rulikowskyt is, azonban azzal a rágalomhadjárattal kapcsolatban, amelyet ellene
indítottak, a következőket írja: "...Hozzájárult mindehhez, hogy az oroszok hír
szerint a fegyverletétel alkalmával kézre kerítettek valakit, aki tőlük hozzánk
átszökött. A nevezett Rulikowsky (mikor hadseregünk még Miskolc és Tokaj közt
csatározott) egy orosz lovasjárőr parancsnokaként a gyöngyösi országútról az
akkor még magyar kézen lévő poroszló-tiszafüredi átkelő felé volt kirendelve és
átszökését legénységének feláldozásával vitte végbe. Kifejezett kívánságára -
hogy ő Bem altábornagy alatt óhajt szolgálni - a tiszafüredi magyar hadoszlop
parancsnoka őt azonnal Aradra kísértette. Itt azután a szökevény valahogy nem
Bemhez, hanem az én parancsnokságom alatt álló hadsereg táborához tévedt, s a
fegyverletétel után orosz haditörvényszék elé került. Én arról, hogy ő
egyáltalán a világon van, először hadifogságom ideje alatt értesültem, egy orosz
főtiszt szájából, aki az elítélt tettét és sorsát, mint közszájon forgó hírt,
elmondta; a közvélemény mégis engem vádolt, hogy szándékosan szolgáltattam ki a
lengyelt az oroszoknak (a "lengyelen" van a hangsúly), s kézzelfoghatóan
igazolva látta, hogy nincs olyan dolog, amit meg ne tennék, csak hogy elnyerjem
a cár kegyét. Előre látható volt, hogy az az 1100 félimperiál arany, amelyet
nekem Paszkevics tábornagy adott, a közvélemény szemében csakhamar a lengyel
kiszolgáltatásáért járó zsold lesz, ha ugyan nem vérdíj, amiért hazámat, vagy
legalább társaimat elárultam." [5] Orosz források szerint Paszkevics mindent
megpróbált, hogy valamilyen indokkal enyhítsen az ítéleten, s állítólag hat
ízben is megtagadta a jóváhagyását. Paszkevics jól ismerte Rulikowsky szüleit,
egymás mellett volt birtokuk Gomelban, ezzel magyarázták, hogy meg akarta
kímélni Rulikowsky életét. Tette és bátor kiállása azonban olyan egyértelmű
volt, hogy a főparancsnok végül aláírta az ítéletet. Alabin azt írja
"Rulikowsky, amikor közölték vele, hogy halálos ítéletét a következő nap
reggelén végrehajtják megőszült egyetlen éjszaka alatt." [6] A kivégzésre
1849. augusztus 28-án hajnalban került sor. Nagyvárad déli határában, a Boné kút
közelében lőtték agyon. A holttestet jeltelen sírgödörbe dobták, amelyet a
váradiak megtaláltak és 21 évig a tiltások ellenére is oda zarándokoltak és
virágokkal díszítették. Mintegy 21 évvel a tragikus kivégzés után, 1870
április 18-án, Rulikowsky hamvait kiemelték a jeltelen sírból és megtalált
csontvázát, amelyen még a golyók nyomát is meg lehetett különböztetni, egy egész
napon keresztül közszemlére tették. [7] Két nap múlva, április 20-án, húsvét
hétfőjén az új köztemetőben temették el. Az újratemetés alkalmával a váradiak
zsúfolásig megtöltötték a temetőt. Jelen voltak a hatóságok, a különböző
egyletek, testületek és céhek zászlóikkal, zenekísérettel és égő fáklyákkal.
Mivel Volhyniából senki sem jött el, így a váradiak öltötték fel a lengyel
színeket és énekelték el a lengyel himnuszt. Az érckoporsót is lengyel címerek
vették körül, melyen egy szál meztelen kard feküdt. [8] Később Nagyvárad városa
díszes gránit emlékkövet állított a fiatal lengyel mártír sírjára. Ennek
leleplezését halála napjáról (augusztus 28-ról) a rossz idő miatt 1870
szeptember 4-re kellett halasztani. A gyászbeszédet Ember Pál református lelkész
tartotta, utána a nagyváradi dalárda nemzeti zászlókkal körülvéve elénekelte a
Szózatot. [9] Attól kezdve, a váradiak minden évben halottak napján
koszorúkkal és virágokkal kegyelettel emlékeztek meg a magyar szabadságért
elvérzett hazájától távol nyúgvó lengyel vértanúról. 1899-ben a kivégzés 50
éves évfordulója alkalmából a váradiak újból szép példát szolgáltattak a hősök
emlékezetének ápolásából. Szokoly Tamás a törvényhatósági bizottság tagja azt az
indítványt tette az áprilisi közgyűlésen, hogy a város vegye tulajdonába a
mártír síremlékét. Erre 1899 augusztus 28-án került sor. Előzőleg azonban "a
síremléket a temető rendezésénél megfordították, hogy a felirat az új széles út
felé néz s 4 lépcsőt készítettek feljáróul a magasban fekvő sírhoz." [10] Itt
említjük meg, hogy a fent idézett tudósítás tévesnek tekinti a sírkő feliratát,
mivel a kivégzés napját az Újvárosi plébánia hivatal anyakönyve nyomán 1849.
augusztus 18-ra teszi. [11] Kutatásaink alapján azonban arra a következtetésre
jutottunk, hogy a kivégzés valóban augusztus 28-án történt. 1899 augusztus
28-án a sokaság a Szent László téren gyülekezett élén dr. Bulyovszky József
polgármesterrel. A menet élén a tűzoltó zenekar vonult, hazafias dalokat
játszva, utánuk az egyesületek, társulatok képviselői haladtak lobogóik alatt,
majd két díszruhás városi huszár lépdelt Nagyvárad város hatalmas
cserkoszorújával. A sír előtt a református egyház dalosköre elénekelte a
Szózatot, utána Sulyok István református lelkész mondott emlékbeszédet. Ebben
előbb méltatta a szabadságért küzdők érdemeit, majd így folytatta: "ők tudták,
érezték, hogy a nép szabadság nélkül olyan mint a madár, melyet szárnyán lőttek
meg s a föld porában vergődni kénytelen." Beszédét pedig így zárta: "Ne félj,
sírod nem lesz elhagyatva, emléked élni fog örökké, míg magyar él e hazában."
[12] Ezután Sas Ede újságíró költeményét szavalták melynek utolsó szakasza így
szólt: "Egyszerű emlék csöndes kicsi kertben, Csöndes kis kertben porló
dalia! Rabláncra vert, dicső lengyel hazának Szabadságunkért elvérzett
fia! Amelyet értünk ontottál a vérért, Mit adhatunk ez ünnepen
neked? Nem adhatunk csak koszorút, virágot És forró, igaz hálakönnyeket."
[13] Utána Szokoly Tamás a 48-as és függetlenségi párt elnöke ünnepélyesen
átadta a vértanú síremlékét Bulyovszky polgármesternek. Dícsérettel emelte ki
Elidesz Vencel, Vendesch Mihály és Mokry János váradi polgárokat, akik 1870-től
kezdve gondozták a sírt. Dr. Bulyovszky József polgármester a város
megbízásából átvette a síremléket örök megőrzés végett, kifejezve, hogy:
"Hírdesse ez az emlék a város közönségének fennkölt gondoskodását." [14] Hogy ez
mennyire természetes volt akkoriban, még 1899 őszén Weidlich István felajánlotta
a városnak, hogy Rulikowsky vértanú sírját és annak környékét saját költségén
kivilágíttatja. A város polgármestere ezért köszönetét nyílvánította ki.
[15] A város tisztelettel teli kegyelete ennél is továbbment. A temető felé
vezető utat 1870 után Rulikowsky útnak, majd az új központi köztemetőt is
Rulikowsky temetőnek nevezték el. A történelem viharai ebben később számos
változást idéztek elő. Így 1920 és 1940 között a Rulikowsky utat Dorobantilor
utcának keresztelték, 1940 és 1944 között újból visszakapta nevét, majd 1945
után Armatei Rosii, 1989 után pedig Armatei Române utca lett. A Rulikowsky
temető elnevezés megmaradt a két világháború között, illetve alatt is. Az utóbbi
évtizedekben a központi (central) temető elnevezést viselte, majd 1989 után a
municípiumi temető nevet vette fel. A tőzsgyökeres váradiak azonban ezeket a
hivatalos elnevezéseket sohasem használták és a temetőt és az oda vezető utat
egyaránt Rulikowsky Kázmér nevéhez kötötték. Nagyvárad magyar lakossága ma is
méltó kegyelettel tartja emlékezetében Rulikowskyt. 1990-től kezdve minden évben
március 15-én ünnepélyesen megkoszorúzzák síremlékét, halottak napján pedig
ezrek helyezik el a kegyelet virágait sírja lábánál, vagy gyújtanak gyertyát.
Egész évben virágok jelzik, hogy az utódok szívében nem halványult el a bátor
lengyel szabadságharcos emléke. 1998. március 15-én a sírkőre, a már régebben
felkerült román nyelvű felirat mellé ünnepélyes keretek között lengyel nyelvű
emléktáblát is elhelyeztek, amely a szabadságért folytatott harc egyetemességét
hivatott hirdetni. Az utóbbi években már Budapesten is adóznak emlékének.
Hősiességét emléktábla jelzi a Báthory utca elején (a Kossuth-tér mellett), de
az is felvetődött, hogy a kitalált személyről - Guszev kapitányról - elnevezett
utcát Rulikowskyról nevezzék el. [16] Rulikowsky tehát egyike volt a magyar
forradalom és szabadságharc hős mártírjainak. Rendkívüli bátorsága,
határozottsága, elszántsága és szabadságszeretete felemelte őt a magasztos
célért való hősies áldozatvállalás jelképévé. Azzal, hogy vállalta a
vértanúságot a megalkuvás helyett és lengyel létére is kiállt egy másik nép
harca mellett, örökre elnyerte a magyarság és főleg a váradiak tiszteletét.
JEGYZETEK:
1. Rulikowsky Kázmér életrajzi adataihoz felhasznált irodalom:
Horváth Jenő: Váradi freskó. Nagyvárad története. Budapest, 1940; Hegyesi
Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben. Nagyvárad, 1885; Lakos Lajos: Nagyvárad
múltja és jelenéből. Nagyvárad, 1904; Vasárnapi Újság, 1870. november 6;
Tiszántúl, 1899. április 11, 12. 2. A magyarországi hadjárat 1849. Orosz
szemtanúk a magyar szabadságharcról. Budapest, 1988, 208-210. 3. Nagyvárad,
1899. augustrus 27. 4. Uo. 5. Görgey Artúr: Életem és működésem
Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. II. kötet, Budapest, 1988, 436-437. 6. A
magyarországi hadjárat ... Uo. 7. Nagyvárad, 1899. augusztus 27. 8.
Uo. 9. Vasárnapi Újság, 1870. november 6. 10. Tiszántúl, 1899. április 11,
12. 11. Uo. 12. Nagyvárad, 1899. augusztus 28, 29. 13. Uo. 14.
Uo. 15. Nagyváradi Napló, 1899. október 26. 16. Zelei Miklós: Rulikowszky
utca. In: Korunk. 1998. 2. 29-31.
LAHNER GYÖRGY (1795-1849) [1] |
|
1795 október 22-én (máshol október 6-án) született Necpál
(Turóc vármegye) helységben, német anyanyelvű katolikus családban. 1812-től
szolgált a katonaságnál. 1844-től őrnagyi rangban a 33. gyalogezred 3.
zászlóaljának parancsnoka. 1848 nyarán a délvidéki hadszintérre került,
szeptembertől a hadügyminisztériumban a fegyverkezési és felszerelési osztály
vezetője. 1848. október 12-én honvéd alezredes a budai országos fegyvergyár
parancsnoka. 1848 novemberében ezredes, december 4-től pdig a hadügyminisztérium
Tűzérségi és Felfegyverkezési osztályának főnöke. Kulcsfontosságú szerepet
játszott a fegyvergyártás megszervezésében, irányításában és vezetésében.
Rendkívüli munkabírással szinte a semmiből létrehoz üzemeket és azokba
szakmailag képzett alkalmazottakat toboroz, iiletve képez. Tevékenysége
Nagyváradhoz 1849 januárjától kapcsolódik, amikor a főváros feladása miatt a
hadiüzemeket Nagyváradra kellett menekíteni. Lahner megszervezi a hadiipari
létesítmények összehangolását és a nehéz januári útviszonyok mellett is
eljuttatja a berendezéseket és alkatrészeket Nagyváradra, ahova 1849 január
11-én érkezik és a rendkívüli nehézségek ellenére 1849. január 26-án a
fegyvergyár termelését el is indítja. Négy hónapon keresztül Lahner a
Nagyváradon és környékén összpontosított, valamint az ország más pontján
létesített hadiipari üzemek fő irányítója. A sok akadály közepette, (például
vizsgálatok elrendelése mellett) Lahner végig lekiismeretesen végezte a dolgát.
Ezt ismerik el 1849. február 17-én, amikor tábornokká (vezérőrnaggyá) léptették
elő. Lahner és a nagyváradi hadiipari üzemek jelentősen hozzájárultak a "tavaszi
hadjárat" sikereihez. Mire a fegyvergyártás teljesítménye eléri a legmagasabb
szintet, újból költözni kell. Lahner javasolta, hogy a fegyvergyár maradjon
Váradon és létesítsenek újakat Pesten és Komáromban. utóbbit létrehozták,
azonban a nagyváradi fegyvergyárat visszatelepítették Pestre. Lahner júniusban
már Komáromban volt és éppen a Nagyváradon kifejtett tevékenysége, kíváló
szervezőkészsége miatt kitüntették a katonai érdemjel 2.
osztályával. Augusztus elején a hadiüzemek egy részével Nagyváradról Arad
környékére került, a termelést azonban már nem sikerült beindítani. A Feldunai
sereghez csatlakozva Világosnál teszi le a fegyvert és az aradi
vésztörvényszékre került, mely mint a császári hadsereg esküszegéssel vádolt
őrnagyát állítja elő. A szűkebben vett szabadságharcban ugyan nem vett részt, a
felfegyverzésben játszott kiemelkedő szerepe miatt semmibe véve tiszti mivoltát,
kötél általi halálra ítélik. A halálos ítéletben megállapítják, hogy Lahner
György "csatlakozott a császári fölsőség ellen Magyarországban kitört
felkeléshez, s a lázadók hadseregében a cs.k. csapatok ellen, éspedig mint
fölszerelési és fegyverfelügyelő, a fegyvergyár munkálatait tábornoki ranggal a
fölkelés tartalma alatt vezette..." [2] 1849 október 6-án Aradon
kivégzik. "Nagy léleknyugalommal hal meg, a tábornokok közül harmadikként."
Temetéséről Csernovits Péter volt temesi főispán gondoskodott. Október 9-én a
mácsai uradalmi parkban Damjanichcsal együtt helyezték örök nyugalomra. Később
díszes sírkövet is kapott, 1899-ben pedig szülőháza helyén állítottak fel
emlékoszlopot. 1974 októberében őt is az aradi emlékoszlop tövében létesített
kriptában helyezték el. Nagyváradon emlékét évtizedekig utca őrizte, mára már
neve nagyrészt feledésbe merült. Lahner kiemelkedő teljesítményét Kossuth is
méltatta, hangsúlyozva, hogy "helyét oly bámulatos sikerrel töltötte be, hogy
azt hasonló sikerrel lehetetlen lett volna más által betölteni." [3] A főleg
nagyváradi tevékenysége miatt kivégzett aradi vértanú megérdemli az utókor
megbecsülését.
JEGYZETEK:
1. Lahner György rövid bemutatásában felhasznált irodalom:
Magyar Nagylexikon. 11. kötet, Budapest, 2000; Az aradi vértanúk I-II. Budapest,
1979.; Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49 évi szabadságharcban.
III. kiadás. Budapest, 2000; Rosner Zsolt: Lahner György az elfeledett aradi
vértanú. In: Vigilia. 2000.10. 787-791. 2. Hegyesi Márton: Bihar vármegye
1848-1849-ben. Nagyvárad, 1999. 173. 3. KLÖM
NAGYSÁNDOR JÓZSEF (1804-1849) [1] |
|
Nagysándor József 1804 október 17-én született Nagyváradon,
ahol fiatalkorát is töltötte. 1823-tól a császári hadseregben teljesített
szolgálatot, előbb az 5., majd a 2. huszárezredben. 1847-ben huszárkapitányként
vomult nyugdíjba. A következő évben - 1848-ban - azonban a magyar kormány
szolgálatába áll és a nádor nemzetőr őrnaggyá nevezi ki. A déli hadszintéren
szolgált egy önálló hadoszlop élén. A harcokban szerzett érdemeiért gyorsan
emelkedett a katonai ranglétrán, előbb honvéd alezredes, majd ezredes lett.
Csapatával Torontál vármegyében eredményesen harcolt a császári csapatok ellen,
1848 októberétől decemberig pedig sikeresen akadályozta meg az aradi és
temesvári osztrák helyőrségek érintkezését. Amikor Damjanics veszi át a
bánsági hadtest parancsnokságát, Nagysándor lesz a hadtest lovasságának a
főparancsnoka. Ekkor tűnik ki a szolnoki, tápióbicskei, váci és az isaszegi
csatákban. Részt vett Buda ostromában is, serege az elsők között nyomult be az
ostromlott várba. A tavaszi hadjárat során tábornok lesz és a hadsereg összes
lovasságának főparancsnoka. Mikor Klapka április végén Debrecenbe megy,
helyettes hadügyminiszternek, Nagysándor veszi át az I. hadtest vezényletét.
Kíváló lovastiszt volt, de hadtestparancsnokként nem váltotta be a hozzá fűzött
felfokozott reményeket. Mind a Vág menti, mind a július 11-i komáromi
csatában nem lépett fel kellő erélyességgel. A tokaji átkelés után a dél felé
vonuló sereg oldalát fedezte, ekkor ütközött meg Debrecen mellett a sokszor
|