Dukrét Géza

A VÁROS TÖRTÉNETE

Nagyvárad (Oradea, Grosswardein), Bihar megye székhelye, Románia nyugati részén, a határtól 8 kilométerre fekszik, a Sebes-Körös két partján. Az ország, egyben Erdély nyugati kapuja. Két fontos út halad át rajta: az északról dél felé húzódó országút, valamint a Sebes-Körös völgyét követő, Erdélybe vezető legfontosabb nemzetközi út, amely összeköti Közép-Európát Délkelet-Európával, sőt a Közel-Kelettel.

katt a képre!

A 47o03' északi szélesség és a 21o55' keleti hosszúság metszésénél, Európa középső részén, a Kárpát-medencében lévő város éghajlata kedvező: az óceáni hatás a nyugati szelek szárnyán kellemes éghajlatot biztosít, enyhe telekkel, nem túl forró és száraz nyarakkal.

A kedvező földrajzi fekvés hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, a kereskedelem virágzásához is. Évszázadokon át itt cseréltek gazdát az Alföld és a közeli hegyek lakosainak termékei. Ez meghatározta a lakosság toleráns viselkedését, civilizációs szintjét is.

A város a Tisza síkságának részét képező Körösök síksága és a Várad-Báródi-medence találkozásánál terül el, 126 méteres tengerszint feletti magasságon. Északkeleten a Rézalja dombvonulatához tartozó Hegyköz dombjai határolják, ezek alacsony szintjük ellenére hirtelen emelkednek a város fölé, azt a látszatot keltve, mintha magasak lennének. Egyes utcák felszaladnak a dombokra, mások mélyen benyomulnak a lankás vonulatok közé. A település legnagyobb része a Sebes-Körös árterületén és alsó teraszain alakult ki. A Körös árterületét vastag kavics- és homoklerakódás alkotja, ebbe a folyó 2-3 m mélyen bevágta magát. A gyakori áradások miatt a központon áthaladó mederszakaszt kimélyítették, és e partszakaszt mindkét oldalon kiépítették, valóságos falak közé szorítva a vizet, ugyanakkor több gátat emeltek a mederben. Ezen az árterületen van a város központja, amely a hajdani Váralja, Újváros, Velence és Olaszi városrészekből áll, továbbá a lakónegyedek: Őssi, a Cantemir, a Rogériusz nagyobbik része, valamint a nyugati ipari övezet. A széles alsó teraszok ideális körülményeket biztosítottak a város terjeszkedése számára. Az első 6-10 méteres teraszon épült Szőllős egy része, a nagyállomás környéke, a Rét, a Rogériusz egy része; a második, 15-20 méteres teraszon pedig Szőllős másik része és a repülőtér.

Éghajlata: A város területe szélesen nyitott a nyugati szelek előtt, melyek meghatározzák mérsékelt, mondhatni enyhe éghajlatát. Az évi középhőmérséklet 10,4oC, a júliusi középhőmérséklet 21oC, a januári -1,4oC. A csapadék évi közepes mennyisége 585,4 mm, viszonylag magas a hasonló sík vidékekéhez képest. A legtöbb csapadék tavasszal és a nyár elején esik. Annak ellenére, hogy a nyugati szelek hatása jelentős, inkább a magas légkörben észlelhető. Nyáron a Sebes-Körös völgyének kanalizáló hatása miatt a keleti szél az uralkodó.

Vizei: A talajvíz az árterületen 2-5 méter mélyen található, ez táplálja Nagyváradot ivóvízzel. Az ellátás javításáért egy sor medencét építettek ki a város felső részén. A teraszokon mélyebben található a talajvíz.

Nagyvárad híres hévizeiről. Ezeket triászkori repedezett mészkövek és dolomitok tárolják, 2100-3000 méteres mélységben. E geotermális kincs mintegy 100 négyzetkilométer területen található meg, tizenegy kúton keresztül termelik ki. Kis mennyiségű ásványi sót tartalmaz, hőmérséklete 72oC (a Kolozsvári úton) és 105oC (Észak-Őssiben) közötti. Évente két és fél millió köbméter vizet termelnek ki; felhasználják lakások fűtésére, melegvíz-szolgáltatásra, üvegházak fűtésére, pontytenyésztésre és nem utolsósorban a gyógyászatban.

A Sebes-Körös keresztülfolyik a város központján, festői szépséget kölcsönözve neki. Hozama az évszaktól függően változik, bár amióta megépítették a víztárolókat, egyenletesebbé vált. A folyót erősen szennyezi a szesz- és élesztőgyár, az olajgyár, a borcserző üzem, ezért a víz oxigéntartalma alacsony, s ez kihat az élővilágra, főleg a halakra. Néhány jelentéktelen patak ömlik a Körösbe. Baloldalt a Pece (régen Hévjó) fut bele, mely a Püspökfürdőben ered, s a fürdő meleg vizét hozza. Hajdan ezt a vár körüli árokba vezették, és ott télen sem fagyott be. Ma nagy része egy csatornában folyik a város déli részén. Jobb oldalról a Párizs-patak érkezik. Ez valamikor a közkórház mellett haladt el és a Roman Ciorogariu (Úri) utcát keresztezve ömlött a Körösbe. Ma a General Magheru (Sztaroveszky) utca alatt folyik egy csatornában. A harmadik a Vad-patak: a Lacul Rosu utca vonalán végigfolyva az Olaszi temető előtt tűnik el egy csatornában.

A város két oldalát nyolc híd köti össze: a felső vasúti kettős híd Várad-Velencénél, a Dacia (Baross) híd az Independentei tér és a General Magheru (Sztaroveszky) utca között, a Garasos híd (Emléktéri híd) a December 1. (Nagypiac) tér és a Libertatii tér (Ezredévi emléktér) között, a központi híd (Szent László híd), egy gyalogoshíd a Crisului (Kaszárnya) utca és a Szigligeti Ede utca között, a Decebal híd (Nagy híd) a Decebal (Vitéz) utcán, az új Rogériuszi híd Észak-Őssi és a Rogériusz negyed között, végül közvetlenül e mellett az alsó vasúti híd. A Decebal és a Rogériuszi híd között van egy ideiglenes pontonhíd is.

A mai város több településből egyesült. A legrégebbi a várból és közvetlen környékéből álló Váralja a Sebes-Körös bal partján. A török korszak lejárta, 1692 után az újjáépülés nyugati irányban haladt. 1714 tavaszán az osztrák hadügyi tanács kitelepítette a lakosságot a vár előteréből ötszáz méternyire nyugat felé, így alakult ki Újváros. A vár és Újváros közötti téren jött létre a nagypiac, a mai December 1. tér. A török pusztítás előtt e területen Péntekhely és Szombathely község feküdt. 1850-ben Újváros, Olaszi, Velence és Váralja egyesült, létrejött Nagyvárad. (Jóval később csatolták hozzá Szőllőst, majd Biharpüspökit.) E városelemek még kisebb részekre tagolódtak, melyeknek neve még ma is él a köztudatban. Így Olaszinak a Biharpüspöki felé nyúló része a Rét, a nagyállomáson túl, a dombokon terül el a Nilgesz-telep, a Decebal híd körül a Katalin-telep. A legújabb az új nyugati lakótelep, a Rogériusz. A bal parton a már említetteken kívül déli irányban van a Csillagváros, Szőllős helyén új városnegyed található: a Nufarul (Tavirózsa), nyugat felé Őssi és annak új része, Észak-Őssi, az Aradi út felé pedig a Külváros. 1956-ban a városhoz csatolták Biharpüspökit.

Régészeti leletek szerint Várad helyén már a kő- és bronzkorszakban több település volt.

A mai város történelme a 10. században kezdődik, a várral. Neve műtatja, hogy megerősített hely volt - vár -, a -d kicsinyítő képző arra utal, hogy kis méretű lehetett. Építését homály fedi, oklevelek nem említik pontos időpontját. A legrégibb feljegyzés szerint azon a helyen állott, ahol a Hévjó (Pece-patak) a Körösbe ömlött. Folyóvizektől, mocsaraktól körülvett alacsony magaslaton épült, hadászati szempontból kiváló helyen. A hagyományok szerint Szent László itt egy monostort alapított prépostsággal és társaskáptalant 24 kanonokkal; uralkodásának második felében, 1083-1095 között püspökséggé emelte. Így közvetve Várad megalapítását is Lászlónak tulajdoníthatjuk. Egyes feltételezések szerint Várad első főpásztorává saját unokaöccsét, Kálmán herceget nevezte ki. Ekkor erősítették meg először a falakat, fatornyokat építve a sarkokra.

A püspökség létrehozása szükségessé tett egy nagy templomot is. Az első székesegyházat maga László kezdte építtetni. Ezt a káptalan Statútumai is igazolják, amelyek leírják a Szűz Máriának szentelt templom adatait is. A 60 m hosszúságú, 25 m szélességű székesegyháznak egy fő- és két mellékhajója volt, a négy sarkán pedig egy-egy tornya. A nagy méretek miatt László életében csak a háromhajós bazilika és a szentély készülhetett el, a tornyok építését talán csak megkezdték.

László király 1095. július 29-én halt meg Zólyomban. Ideiglenesen Somogyváron temették el, de valamikor 1113-1140 között holttestét átszállították Váradra, és itt helyezték örök nyugalomra. (A legenda szerint az e megtiszteltetésért küzdő két püspökség, Zágráb és Várad között istenítélet döntött: a gyászszekeret vontató ökrök az éjszaka folyamán maguktól elindultak Várad felé.) Szent László sírja rövidesen zarándokhellyé vált, úgyhogy Székesfehérvár után Várad hamarosan a magyar királyság második legfontosabb vallási és szellemi központjává fejlődött. Várad hiteles hellyé vált - ez a mai közjegyzőségnek felel meg -, elsősorban a várban működő székeskáptalan tevékenysége révén. A Szent Norbert által alapított premontrei rend Magyarországon először itt, Váradhegyfokon (vagy Szent István hegyén) telepedett meg, II. István idejében, 1130 körül. Rendházat és templomot építettek, ez egyben hiteles hely is volt. Itt temették el II. Istvánt.

Szent László váradi sírja úgynevezett istenítéletek színhelye volt, ahol a tüzesvas-próba, a forróvíz-próba stb. alkalmazásával szolgáltattak igazságot. A középkori Szent László-kultusz kibontakozását szolgáló döntő lépést III. Béla tette meg azzal, hogy 1192-ben pápai jóváhagyással szentté avatta a lovagkirályt. László életéről, vitézi tetteiről és a neki tulajdonított csodákról legendák, népi énekek, mondák születtek. Sírja csodatevő zarándokhellyé vált. A szentté avatás után épített új, díszes síremléket valószínűleg egy Dénes nevű kőfaragómester készítette. A sír fölé oltárt emeltek. Röviddel a szentté avatás után elkészítették fejereklyetartó mellszobrát (hermáját), ezt kürtje és csatabárdja mellett őrizték a székesegyházban a 15. század végéig. A Váradi Regestrum 1216-ban említi először a sír előtt lefolyt peres ügyet. Lodomér váradi püspök 1273-ban a szent király tetemére tett "Super sepulchrum sancti Regis Ladislai", illetve fejére tett "Super Sanctissimum Caput beatissimi Regis Ladislai Domini Nostri" esküről emlékezik meg.

A nagy építkezés és zarándokhely megléte nyilván kihatott a váron kívüli város fejlődésére, rohamos növekedésére is. Rogerius kanonok idejében a településnek már négy temploma volt. 1241-ben a tatárok lerombolták előbb a várost, majd a vár falait. A lakosság egy részét lemészárolták, más részét rabságba hurcolták. Tatár fogságban volt Rogerius kanonok is, de sikerült megszöknie, és e borzalom történetét Siralmas énekében, a Carmen Miserabileban örökítette meg. Elpusztult a püspökség és a káptalan összes irata, csodával határos, hogy ránk maradt a Váradi Regestrum 389 pert tartalmazó jegyzőkönyve az 1208-1233-as évekből.

A tatárjárás után a várost és a várat újraépítették, a székesegyházat újrafedték. Ebben nagy szerepe volt Lodomér püspöknek (1268-1280). Püspöksége idején újjászerveződött a káptalan, benépesült a város, újjáéledt Szent László kultusza. Megtelepítették az újabb alapítású szerzetesrendeket: Szent Ferenc, Szent Domonkos, Szent Pál, Szent Klára rendjének tagjai kézi mesterségekkel is foglalkoztak, így fontos tényezőjévé váltak a város polgárosodásának, iparosodásának.

Újjászervezték a káptalani iskolát. Új társaskáptalanokat alapítottak: Szűz Mária kisebb káptalanát és keresztelő Szent János káptalanát bent a várban, a Szent István nevét viselőt a város felett, a régi premontrei prépostság helyén. Mindezektől nagy segítséget kapott az ős székeskáptalan az iskolai, a folyton növekvő hiteleshelyi és az egész országra kiterjedő levéltári teendők elvégzésére.

V. István (1270-1272) jelentős adományokkal járult hozzá az újjáépítés költségeihez, fia, IV. László pedig 1276-ban Szőllős falut adományozta a káptalannak. A jelentős vámhelyet később Várad-Velencére helyezték át, itt szedték az Erdélyből érkező áruk vámját. A jövedelem egyharmada a káptalant, kétharmada a püspökséget illette meg. A káptalan megkapta a belényesi ezüstbányák jövedelmének egyharmadát is. Szokássá vált, hogy a magyar királyok koronázásuk után elzarándokoltak Szent László sírjához, sőt többen ide temetkeztek, például II. István, II. Endre, Károly Róbert felesége, Beatrix, Nagy Lajos lánya, Mária, majd később Zsigmond király.

A káptalan a 14. században már hatalmas birtokkal, vám- és vásárjogokkal rendelkezett.

Nagy Lajos a megkoronázása után, 1342-ben elzarándokolt a szent sírhoz. Olasz és francia kapcsolatai révén érezhetővé vált Váradon a nyugati szellem hatása. Számos kanonok és diák Itáliában tanult. Báthori András és Futaki Demeter püspökök követként utaztak Nápolyba. A nagy épít-kezések tömegesen vonzották ide az olasz, vallon, flamand, német kőfara-gókat, mestereket. Ezek telephelyeit jelzi a különböző városnegyedek, utcák neve: Olaszi, Velence, Bolognia, Padua.

Az ifjabb nemzedék oktatása a káptalani iskolában zajlott. A humanizmus térhódításának köszönhetően Janus Pannonius korában, a 15. század közepén a váradi iskola magas színvonalat ért el. Itt tanultak olyan nagy humanisták, mint ifjabb Vitéz János, aki a Dunai Tudós Társaság elnöke lett, Váradi Péter kalocsai érsek, királyi kancellár, Oláh Miklós, a későbbi esztergomi érsek, Gerendi Miklós erdélyi püspök.

A káptalan Statútumai szerint a város nyolc részből állt.

A Körös bal partján feküdt:

1. Várad városa (civitas Waradiensis) - a vártól nyugatra. Első írásos említése 1113-ból maradt ránk, de nem biztos, hogy ez valóban a városra vonatkozik, mivel a civitas eredetileg várat jelentett. A városkénti első megbízható említés 1374-ből származik.

2. Velence (vicus Venetia) - a vártól keletre. Először 1291-94-ben említik írásban a püspökség tulajdonaként, amely köteles két köböl jó búzát szállítani a püspök fenesi várába.

3. Szombathely (vicus Zombathely) - Váradtól nyugatra. Ez megegye-zett a későbbi Újvárossal (Villa Nova - 1285).

4. Hétközhely (Villa Hydkwzheulews), Egerszeg (Vicus Egerzegh), Újfalu (Wyfalw) - Velencétől délkeletre és délre. Említése 1374-ből maradt fenn.

5. Szent Lőrincz (Villa Sancti Laurentii) - a vártól délkeletre. 1273-ban említik először mint a püspök és a káptalan közös tulajdonát. Ez megegyezik a későbbi Vadkerttel (Ortus cervorum), amely Szent Lőrinc-napi (augusztus 10.) piacairól volt híres.

6. Bolognia - a vártól délnyugatra. Első írásos említése 1291-94-ből származik villa Bon néven mint a püspök tulajdona, amelynek egy szekér jó búzát kell szállítania a fenesi várba. A káptalan Statútumaiban mint Bolonia Vicus szerepel, Padua vagy Badua vicusszal együtt.

A Körös jobb partján terült el:

7. Olaszi. Első írásos nyoma 1215-ből maradt meg, Villa Latinorum Varadiensium néven. A korabeli források a mai olaszokat mindig itáliai, lombardiai, velencei névvel jelölték, míg az "olasz" elnevezés a latin névhez állott közelebb, ez pedig vallont, franciát jelentett. A középkori Váradon volt Párizs, Burgundia, Szent Egyed utca (Szent Egyedet a franciák tisztelték védőszentként). Egyik patakunk is a Párizs nevet viseli. A franciák főleg kőfaragómesterek voltak, a váradhegyfoki premontreiek hívására jöttek. Ők építették a székesegyházat. 1273-ban a püspök a városi kocsmákban eladott bor jövedelmének felét átadta a káptalannak. 1282-ben az olasziaknak szőlőjük volt a váradi hegyen.

8. Szent Péter - Olaszitól keletre, a Sebes-Körös és a váradi dombok közötti területen. 1374-ben említik Sancti Petri contrata néven.

Számos szerzetesrend - a ferencesek, a pálosok, az ágostonosok, a pre-montreiek, a klarisszák - temploma, kolostora, iskolája, kórháza épült fel és muködött ebben az időben Váradon. A klarisszák fürdőt is tartottak fenn.

A város közelében is alakultak települések. Ezek fejlődésüket Várad közelségének köszönhették, később beolvadtak a városba:

1. Biharpüspöki. 1273-ban a püspök és a káptalan közös tulajdona volt. Az 1291-94-es püspöki tizedjegyzék szerint 84 köböl búzát és ugyanannyi jó zabot kellett szállítania a fenesi várba. A püspök nyári székhelye volt. 1402-ben vásárjoggal rendelkezett (oppidum), 1467-ben már csak a püspök tulajdonaként szerepelt.

2. Szentjános - Váradtól nyugatra. Az itteni apátság első írásos említése 1215-ből származik: monasterium S. Joannis Baptiste (Keresztelő Szent János kolostora). 1249-ban a cisztercita rend vette át a kolostort. 1282-ben jelent meg a Szentjánosi családnév, a Hontpázmány nemzetségből.

3. Őssi - Váradtól délnyugatra. 1261-ben possessio Ewsy néven szerepelt, 1324-ben possessio Eusit mint Várad melletti települést említették.

4. Szőllős - a vártól délre. Első telepeseit királyi szőlők művelésére hozták e helyre. 1213-ban villa Sceleus, 1273-ban villa Zewlews néven szerepelt mint a püspökség és a káptalan közös tulajdona. IV. (Kun) László 1276-ban a püspökségnek adományozta. Az itt lévő udvarnokoknak be kellett tölteniük a harangozó szerepét, és gyertyát kellett önteniük, egy részüknek pedig fegyverrel kellett szolgálnia a püspököt. 1279-ben a király itt tartotta hét vármegye országgyűlését. A 14. századtól Kusztosfalva néven szerepel, mivel az őrkanonok (custos) volt a birtokosa.

A Statútumok két vámot említenek meg, az egyik a Velence utcán, tehát Velencén volt, a másik a Vám utcán, a jelenlegi Sucevei utca helyén (ezt napjainkig Vámház utcának nevezik a váradiak). 1374-ben létezett még egy helység, Péntekhely. Szalárdi krónikája szerint ez a vár főbejáratával szemben, vagyis a későbbi Nagypiac (December 1.) tér helyén állt.

A 14. század közepén, Báthori András püspök idejében fejeződött be a gótikus székesegyház újjáépítése. 1342-ben új szentélyt emeltetett a régi köré. Ezt franciás ízlésű kápolnakoszorúval vették körül, jelentősen megnövelve a székesegyházat. 1375-ben más 45 kisebb-nagyobb oltár állt a templomban.

Futaki Demeter püspök megrendelésére 1370-ben készítették el a Kolozsvári testvérek, Márton és György, Szent István, Szent Imre és Szent László egész alakos szobrát. Ezeket a székesegyház bejárata közelében állították fel. A bronz királyszobrok az olasz protoreneszánsz stílust idézték. Zudar János püspök megrendelésére 1390-ben a Kolozsvári testvérek Szent László aranyozott lovas szobrát is elkészítették, ezt a székesegyház előtt állították fel. Szent Lászlót ágaskodó lovon, koronával, kezében csatabárddal ábrázolták. Az európai protoreneszánsz első köztéri lovas szobra a Kolozsvári testvérek legnagyobb, a magyar bronzszobrászat legnagyszerűbb alkotása volt. Várad lakossága nagyon tisztelte, legendák fonódtak köré. A törökök 1660-ban - a többi királyszoborral együtt - elpusztították.

Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) volt a kor legnagyobb mecénása. Közbenjárására a pápa 1407-ben búcsúengedélyt adott a székesegyháznak. Akkoriban csak a velencei Szent Márk- és az assisi Santa Maria Portiuncula-templom rendelkezett hasonlóval. Ekkor igen megnőtt a zarándokok száma és a tőlük származó adomány. Ulászló lengyel király 1412-ben gyalog és mezítláb jött Szent László sírjához.

Zsigmond király 1409-ben Scolari Andrást nevezte ki Várad püspökévé. A firenzei származású főpap nagy szerepet játszott kora reneszánsz művelődésének és művészetének meghonosításában a Partium területén. Népes firenzei kolóniát gyűjtött maga köré, Váradot a 15. század elején az olasz rinascimento legfontosabb magyarországi színhelyévé fejlesztette. Egyike volt a bibliofil főpapoknak, akiknek saját könyvtáruk volt. Az ő idejében szervezték meg a könyvtár-igazgatóságot. Püspöki palotája oly mértékben kiépült, hogy egyszerre két uralkodót is vendégül láthatott. Ő térítette ismét a vár árkába a Hévjó vizét.

A reneszánsz műveltség legnagyobb képviselője városunkban Zrednai Vitéz János volt. Hunyadi János juttatta a püspöki székbe 1445-ben. Húszévi püspöksége alatt Váradon építette ki a magyar humanizmus első központját. Szoros kapcsolatban állt Enea Silvio Piccolominivel, a későbbi II. Pius pápával. Környezetébe vonzotta a kor nagy humanistáit: az olasz Pier Paolo Vergeriót, a görög Filippo Podocatarót, a lengyel Sanoki Gergelyt, a német Johannes Regiomontanust. Az ő segítségükkel alakította ki Váradon a humanizmus első eleven, helyi alkotóműhelyét, saját könyvtárára mint "dokumentációs bázisra" alapozva. A híres könyvtár darabjait egész Európából, de főleg Itáliából gyűjtötte össze. Udvarában nevelkedett az ifjú Mátyás, aki itt szívta magába a könyvszeretetet. Mátyás király később (1472) e könyvek egy részét a Corvinákba kebelezte be. E feltételezést az is bizonyítja, hogy több Corvina-kézirat címlapján szerepel Vitéz János címere is, és több kódexben megtalálhatóak a bejegyzései. Janus Pannonius a könyvtártól is elköszönt, amikor Olaszhonba távozva búcsút vett szeretett városától. Vitéz János igen nagy súlyt helyezett az ifjúság nevelésésre. Itáliai, bécsi, krakkói egyetemekre küldte az udva- rában tanult tehetséges ifjakat. Ezek közé tartozott Czezminczei János vagy Janus Pannonius költő is.

Vitéz János csillagvizsgálót állított fel Váradon. Georg Pauerbach bécsi csillagász professzor erre helyezte a kezdő délkört, s a híres Váradi Táblákban (Tabula Varadiensis) innen számította a nap- és holdfogyatkozásokat. A krakkói Jaggielonszka könyvtár kézirattárában őrzik a 15. századból származó, 603. számú kódexet, amely tartalmazza azt a csillagászati táblázatot, amely minden meghatározást a váradi meridiánból kiindulva állapít meg (Supervaradino).

V. László halála után, 1457-ben Várad püspöke Mátyásra irányította a közfigyelmet. Ő váltotta ki az ifjút Prágából, és szerezte meg számára a Szent Koronát Frigyes császártól 1463-ban. Mátyás megkoronázása alkalmával Vitéz János elnyerte azt a kitüntetést, hogy a király megtette őt és minden püspökutódát Bihar vármegye örökös főispánjává. 1468-ban Mátyás király a váradi várban fogadta a pápa, Frigyes császár és a szultán követeit. Itt fogadta el a cseh koronát Csehország követeitől, itt kötött békét a törökökkel.

1474 telén Mátyás király a bihari sereggel cseh-morva területen hadakozott. Ezt használták ki a törökök, és Ali szendrői pasa vezetésével február 7-én váratlanul megtámadták a várat. Nem tudták bevenni, de a várost kirabolták, felgyújtották, a lakosság zömét elpusztították, egy részét rabságba hurcolták.

A várat és a várost Filipecz (Pruisz) János püspök (1476-1491) hozatta rendbe. Új erős körfalat és tornyokat emeltetett, újjáépítették a várost. A 15. század végén a Dubnici krónika "boldog városnak", felix civitasnak nevezi Váradot. Gazdagsága híres vásáraiból származott, melyeken flandriai, kölni textiláruk, drága prémek, lószerszámok cseréltek gazdát. Virágzott a céhes élet, a kovácsok, sarkantyúkészítők, fegyvergyártók, ácsok, asztalosok első céhlevelei is ebből az időből származnak. Filipecz János nagy műveltségű, bibliofil püspök volt, aki 1488-ban kinyomtatta Brünnben Thuróczi János krónikáját, Rogerius Siralmas énekével együtt. Utódai a püspöki székben szintén kiváló humanisták voltak: Farkas Bálint (1491-1495), Kálmáncsehi Domokos (1495-1501), Szatmári György (1501-1505), Thurzó Zsigmond (1506-1512). Az utóbbi építette át reneszánsz stílusban a püspöki palotát. Az ő udvarában nevelkedett Oláh Miklós, a későbbi esztergomi érsek.

1514-ben, a Dózsa György-lázadás idején Lőrinc pap megtámadta Váradot, kifosztotta és felégette a várost. Csapatát Tomori Pál fogarasi kapitány verte szét. A felkelés leverése után Dózsa felnégyelt testének egy darabját kitűzték a várkapura elrettentetésül.

1515-ben Várad püspöke Perényi Ferenc lett; 1526-ban hősi halált halt a mohácsi csatában. A mohácsi vész után kihunyt a középkori Várad ragyogása. Az új püspök, Czibak Imre I. Ferdinánd ellen védte a várat, de menekülni kényszerült. Az erősséget mégsem vették be, így 1529-ben Czibak ismét Váradra jött. 1534-ben a felméri tábor közelében meggyilkolták. János király Martinuzzit, másképp Utyesenich Fráter Györgyöt nevezte ki püspöknek. Várad ekkor Szapolyai János országának fővárosa lett: itt tartotta udvarát, itt fogadta a követeket, 1538. február 24-én itt kötötte meg Ferdinánddal a váradi békét. Mindezek hatására Várad szépen fejlődött; új városnegyedek épültek, mint Kandia (a források a lakóházak számát 3000-re, a lakosságét 15-20 ezerre becsülték). Fráter György 1550-ben kiadatta Kolozsváron a Váradi Regestrumot. A váradi püspökség határai kiterjedtek Bihar és Békés vármegyére, a mai Arad vármegyének a Fehér-Körös jobb oldalán lévő részére és a Kolozs vármegyei Kalotaszegre.

Amikor 1541-ben a törökök elfoglalták Budát, menekültáradat indult el onnan. A menekülők egy része Váradra jött, közülük sok kézműves, közember és pap telepedett le Olasziban. Ez időtől számítjuk Erdély különválását, majd az Erdélyi Fejedelemség létrejöttét. A fejedelemséghez Bihar vármegyét is hozzácsatolták. Várad Erdély egyik legfontosabb végvára lett, a fejedelmek második fővárosuknak tartották.

Fráter György 1551-ben egyezséget kötött Ferdinánd megbízottaival, ennek hatására Izabella királyné lemondott. Ferdinánd Erdéllyel együtt megkapta Váradot is. December 17-én helytartója parancsára Alvincen meggyilkolták Fráter Györgyöt. A püspöki székben Zabardy Mátyás követte, a vár parancsnoka pedig Varkocs Tamás lett.

Zabardy püspök halálával, 1556-ban tért hódított a reformáció. Váradon már 1552-ben fellépett Luther tanaival Köleséri Kristóf, Debrecenben pedig Kálmáncsehi Sánta Márton Kálvin hittételeit hirdette.

1556. november 24-én Kolozsváron az erdélyi rendek kiadták azt a rendelkezést, mely az összes egyházi javakat az erdélyi kincstár tulajdonába utalta. Visszatért Izabella királynő; híve, Varkocs Tamás kilenchavi ostrom után 1557. június 13-án elfoglalta a várat, és lefoglalta a királynő számára a káptalan minden birtokát. A város behódolt az özvegynek, s ő megerősítette Várad kiváltságait. Ez a győzelem egyben a reformáció győzelme is. A káptalan tagjai már az ostrom kezdete előtt szétszéledtek, az egyház legértékesebb tárgyait a Báthoriak ecsedi várába menekítették. A püspökség megszűnt, a közigazgatást és a bírói jog gyakorlását a vármegye vette át. Várad első reformátora Czeglédi György volt, akit Varkocs hívott meg 1557-ben. Még ebben az évben kollégiummá alakították át a Mindszentek kolostorát. A város polgárai áttértek a protestáns hitre. 1558-tól a volt Szentlélek-templomban tartották az istentiszteleteket. A váradi zsinat 1562-ben elfogadta az új hitvallást, és megválasztotta szuperintendensnek Méliusz Juhász Pétert. Várad Erdély legfontosabb végvára lett, a főkapitány rangja felértékelődött, tulajdonosa a fejedelem után a második ember lett: ő volt a helyettese olyan hadba szállás esetén, amely a határon túlra szólította a fejedelmet. Várad főkapitányai közül Báthori István, Báthori Kristóf, Bocskai István, II. Rákóczi György fejedelmi trónra került.

1559-ben a somlyói Báthori Istvánt nevezték ki főkapitánnyá. Az ő vezetése alatt megkezdték az új vár építését. 1571-ben az erdélyi rendek Báthorit fejedelemmé választották. Ettől kezdve még nagyobb figyelmet fordított a vár építésére. Az erődítményt az olasz késő reneszánsz szellemében, az akkori új olasz erődítési rendszer elvei alapján építették át, lényegében 1570-1596 között. A munkaerőt egész Erdélyből és a Részekből toborozták, de jöttek királyi területekről is ácsok, kőművesek. A helybeliek is nagy részt vállaltak a munkából. A hatalmas, szabályos ötszögű, szögletein földdel feltöltött füles bástyákkal erősített vár tervezőjét nem ismerjük. Olasz építészei közül csupán a hetvenes, nyolcvanas években ott dolgozó Pietro Ferrabosco, Ottavio Baldigara és Domenico Ridolfino, valamint a kilencvenes évekbeli Simone Genga nevét ismerjük.

1580-ban Báthori Zsigmond Várad egész lakosságát nemesi rangra emelte, ami adómentességgel, de ugyanakkor hadkötelezettséggel járt. Ezt a privilégiumot később II. Rudolf és Bethlen Gábor is megerősítette.

1598-ban a törökök megostromolták Váradot. A végvár dicsőségesen kiállta az öt hétig tartó ostromot, de nagy veszteségek - 1300 halott, három lerombolt bástya, kifosztott és leégett város, felperzselt vidék - árán. Az ostrom után német őrség maradt a várban. Ezután következett Bocskai István kétéves ostroma 1604-1606 között, végül a kiéheztetett őrség megadta magát.

1613-ban Bethlen Gábor lett Erdély fejedelme. Ez Váradnak is megújhodást jelentett. Rhédey Ferencet nevezte ki főkapitánynak. Ő 1618-ig felújította a külső védműveket és a Bethlen-bástyát. 1619-ben lebontatta a romos középkori épületeket, és Giacomo Resti segítségével egy ötszögletű reneszánsz fejedelmi palotát építtetett. Ez csak Rákóczi György idejében, 1650 körül készült el. Mára csak töredékek maradtak meg belőle, mivel teljesen átépítették kaszárnyának.

A nagy fejedelmek, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna idejében felvirágzott a város. Támogatták a református egyházat, kollégiumot létesítettek, működtettek két kórházat és Szent Márton fürdőjét (a mai Félixet). Hoffhalter Raphael lengyel származású nyomdász 1565-ben telepedett le Váradon, és itt indította el nyomdáját. Első kiadványa Jób könyvének Méliusz Juhász Péter-féle fordítása volt, a következő Szegedi Gergely énekeskönyve. Hoffhalterék után hatvan évvel újra fellendült a váradi könyvnyomdászat Szenczi Kertész Ábrahám vezetése alatt. A nyomda felállítását a nagyon hiányzó Biblia kinyomtatása indokolta.

Szalárdi János Siralmas krónikája szerint a nyomdát Bethlen István hozatta Luneburgumból, a tojásdad metszésű betűket pedig I. Rákóczi György, 1640-ben. 1653-ban látott napvilágot az Approbatae Constitutiones Regni Transilvaniae (Az erdélyi királyság jóváhagyott határozatai). A Károli Gáspár által lefordított Biblia nyomtatása 1657-ben kezdődött, Tótfalusi Kis Miklós szerint 1500, Bod Péter szerint 1000 példányban. A munka szellemi vezére Köleséri Sámuel professzor volt. A nyomtatást az 1660-as török ostrom miatt nem tudták befejezni, de sikerült a nyomdát és a Biblia kinyomtatott íveit Kolozsvárra szállítani, s ott Szenczi Kertész Ábrahám 1661-ben bevégezte a munkát.

A református kollégium I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna pártfogását élvezte: pénz és ingatlanok adományozásával támogatták. A kollégium nagy hírnévnek örvendett külföldön is. Utolsó három professzora Püspöki János, Köleséri Sámuel és Mártonfalvi György volt. Kitűnt Köleséri munkája. Héber és görög nyelvet tanított, ő látta el széljegyzetekkel a Váradi Bibliát. Korának nagy szónoka volt. Mártonfalvi György volt a kollégium utolsó professzora, aki nem esett el Várad védelmében, diákokkal Debrecenbe költözött, és ott meghonosította azt az oktatási rendszert, amelyet Váradon is kiépített. Ettől kezdve számítjuk a debreceni kollégium felvirágzását.

Várad elestét II. Rákóczi Györgynek a törökök által ellenzett, szerencsétlen végű lengyel hadjárata okozta. Szejdi Ahmed budai pasa 1660 májusában végigpusztította Bihart és a Szilágyságot, majd május 22-én Szászfenes mellett összecsapott Rákóczival. A fejedelem elvesztette a csatát, súlyos fejsérüléssel Váradra szállították, június 7-én meghalt. Július 13-án a törökök ostromolni kezdték Váradot. Ali temesvári és Szejdi Ahmed budai pasa 60.000 fonyi egyesített seregével megszállta Váradot. A 60 ágyúból álló tüzérséget a Szent Péter- (Kálvária-) és Szent István-hegyen helyezték el. A vár őrsége a szükséges 4-5000 helyett mindössze 850 főből állott, zömében kiképezetlen újoncok, városi polgárok és diákok alkották, Balogh Máté alkapitánynak és helyettesének, Rácz Jánosnak a parancsnoksága alatt. Segítséget kértek I. Lipót generálisától, az meg is ígérte, de helyette üzenetet küldött Ali szerdárnak, hogy ha az nem háborgatja a császár birtokait, akkor ő tartózkodni fog az ellenségeskedéstől. Augusztus 27-én 44 napi ostrom után a megmaradt 300, többnyire sebesült védő feladta a várat Ali pasának. A kapitulációs pontokat Szalárdi János szerkesztette. Igyekezett menteni a kulturális értékeket: a kollégium könyvtárát, levéltárát, a félig kinyomott Bibliát. Ali a feltételeket elfogadta, így az őrség fegyveresen vonulhatott el, a polgárok a városban maradhattak. Maga Szejdi Ahmed kísértette a diákokat Debrecenbe. Elpusztultak viszont a királyszobrok, anyagukból ágyút öntöttek.

A törökök a várat kijavították, a város templomait lerombolták, a palotáét mecsetté alakították át. Evlia Cselebi leírása alapján tudjuk, hogy a várost újjáépítették. Mindegyik pasa egy dzsámit emeltetett. Több török iskola működött itt ebben az időben, virágzott a kereskedelem, Várad a keleti áruk legnagyobb vásárává lett. 1686-ban felszabadult Buda, 1688-ban sereg indult Várad felszabadítására. Az ostrom 1691-ben kezdődött Heissler Donáth vezetésével, és 1692. május 28-án a törökök megadták magukat. Június 7-én szabadult fel a város. Június 8-án Benkovich Ágoston püspök hálaadó istentiszteletet tartott kinn a szabadban, sátor alatt, mivel templon ekkor egy sem volt Váradon.

A várat minden tartozékával együtt lefoglalta a császári katonaság. Benkovich püspök főispán Olasziban új hajlékot építtetett, ide került a megye székhelye, s a mai olaszi református templom szomszédságában építtette fel a székesegyház szerepét betöltő első templomocskát, fából. Ezt később a rutén görög katolikusok kapták meg, ma ortodox templom.

A Rákóczi-féle szabadságharc idején, 1703-ban Bercsényi Miklós elfoglalta Olaszit, majd körbezárták a várat, de nem tudták elfoglalni. Az ostromzár 1710-ig tartott, akkor pestisjárvány tört ki. A kuruc felkelés az 1711-es szatmári békével lezárult. Mivel a város lakossága a Rákóczi-szabadságharc idején végig kitartott a császári helyőrség mellett, 1712-ben VI. Károly megerősítette Várad régi privilégiumait.

A kuruc háborúk után hosszú békeidőszak következett, a barokk újjáépítés kora. Osztrák hadmérnökök vezetésével 1725-ig helyreállították a vár védműveit, rendbetették a palotát. 1775-76 között még egy emeletet húztak a palotára, és megépítették a ma is álló helyőrségi templomot. 1783-ban II. József rendeletével a várat kaszárnyává nyilvánították. Még 1714-ben a hadügyi tanács elrendelte, hogy körülötte lőtávolságon belül bontsák le a házakat, nehogy fedezékül szolgáljanak egy esetleges támadónak. Így keletkezett a vár és Újváros között az a tér, amely később a nagypiac lett. Csak 1782-ben oldották fel az építési tilalmat, s engedélyt adtak nyolcvan ház építésére a vár közvetlen közelébe, még a sáncok szélére is, kialakítva Váralját.

A 18. század folyamán újra benépesült a város. 1720-ban még csak 216 polgára volt, a 19. század közepére a lélekszám meghaladta a húszezret. 1717-től Csáki Imre püspök felépíttette a mai Szent László-templomot, a második székesegyházat. Öccse, Csáki Miklós püspök a bejárattal szemben - a jelenlegi városháza helyén - felépíttette a püspöki palotát és a papnevelő intézetet. Rendre visszatértek a jezsuiták, a ferencesek, a pálosok, a premontreiek. Gyöngyössy kanonok behozta az irgalmasokat, és felépítette a rendházat és a templomot, amely ellipszis alakú kupolájával építészeti ritkaság. Ebben az épületben most is kórház van. Itt nyílt meg Várad első patikája, máig is van ott gyógyszertár. 1727-ben megtelepedtek Váradon a kapucinusok. 1771-ben Szenczy István kanonok betelepítette a Szent Orsolya-apácákat, rendházat és iskolát építtetett számukra. Ez a mai Ady Endre Középiskola. Salamon József kanonok árvaházat építtetett a Szent József Fiúnevelő Intézetnek, ma ebben székel a Tanfelügyelőség.

1752-ben, Forgách Pál püspök idejében megkezdődött az új székesegyház, majd 1762-ben Patachich Ádám püspök idejében az új püspöki palota építése. A székesegyházat Kollonitz László püspök szentelte fel 1780. június 25-én. 1753-ban megkezdték a Kanonok sor építését, 1875-ben fe-jezték be az utolsó épületet, a tizediket.

1775-ben gr. Kornis Ferenc váradi nagyprépost kérésére Zichy Ferenc győri püspök egy ékköves dobozkába helyezett Szent László-koponyadarabkát küldött Váradra. Patachich Ádám okirattal igazolta az ereklye hitelességét, s a csontot a közben elkészült székesegyházban helyezték el. 1892-ben Schlauch Lőrinc püspök megrendelésére Link István budapesti ötvösművész elkészítette az új ereklyetartót. Ennek az ezüsthermának a fejébe került a barokk dobozka, és 1992-től a Varadinum ünnepségeken ezt hordják körbe a körmeneten.

Az 1773-ban elűzött jezsuiták után a premontreiek szervezték újjá a fiúk gimnáziumi oktatását, az Orsolya-rend pedig a leánynevelést vállalta fel. 1777-ben Mária Terézia megalapította a görög katolikus püspökséget, és neki adományozta a római katolikus püspökség belényesi uradalmát. 1788-ban a görög katolikusok megszervezték papneveldéjüket a jezsuiták volt rendházában. Szent Miklós-székesegyházukat 1800-ban építették fel. A többi felekezet csak II. József türelmi rendelete (1781) után foghatott templom építéséhez: a görögkeleti egyház 1784-ben emelte a Holdas templomot, a reformátusok 1784-ben építkezhettek Olasziban, 1835-ben Újvárosban, az evangélikusok 1811-ben. A zsidók 1790-ben kaptak letelepedési engedélyt, első zsinagógájukat 1803-ban emelték Velencén.

1780-ban megnyílt a Királyi Jogakadémia. A Tiszántúl fiatalsága itt ismerkedett meg a jog- és társadalomtudományokkal, a közigazgatással, a politikával, itt készült fel a nemzeti reformokra. A románságnak is több vezető személyisége került ki innen, köztük Emanuil Gojdu. E magasabb kultúrával való érintkezés vonta maga után azt, hogy Samuil Vulcan román püspök cirill helyett latin betűkkel adta ki Váradon pásztorleveleit. Várad latin műveltsége megtörte a bizánci szláv-görög hatáskört, kiszabadította belőle a román egyházat, és szabaddá tette az utat a latinosodás, a nyugathoz való közeledés előtt.

1789-ben rendeletet adtak ki a gyermekek kötelező iskolába járásáról. 1798. augusztus 26-án a Fekete Sas Szálló nagytermében megtartották az első magyar nyelvű színielőadást. A színjátszásnak már voltak előzményei. Már a 17. században játszottak rögtönzött színpadon a református főiskolák hallgatói. A jezsuiták letelepedése után a gimnázumban színdarabokat mutattak be. Patachich Ádám püspök udvari karmesteri állást létesített a püspökség székhelyén. Kelemen László volt az első magyar színigazgató, aki 1775. december 24-én kérvénnyel fordult Bihar vármegye alispánjához, kifejtve, hogy a magyar nyelv művelésének szempontjából üdvös lenne a Várad vidéki színészet megteremtése. Mivel Váradon nem sikerült eredményt elérnie, Kolozsváron szervezte meg a színjátszó társulatot, amellyel a Fekete Sas Szálló termében mutatták be az említett első előadást. 1800-ban Kelemen Lajos lejött Váradra pesti társulatával, és Rhédey Lajos gróf támogatásával lehetővé vált annak ittmaradása és zavartalan működése. 1826-ban Eder György társulatában szerepelt Egressy Gábor, Megyeri Károly (Van-e ki e nevet nem ismeri? - írta róla Petőfi), Szentpétery, Déryné.

A 19. században Várad az Alföld egyik legtekintélyesebb városává fejlődött. 1801-ben bevezették a közvilágítást, először gyertyával, majd 1803-tól olajmécsesekkel. Új szociális intézmények létesültek: a Grósz család szemkórháza és az országban szinte páratlan Bábaképző Intézet mellett a vármegye hasonló jótékony intézetet alapított 1806-ban, Biharmegyei Közkórház néven, később felállította a Koldusápoló Intézetet.

1836-ban óriási tűzvész pusztította a várost, leégett Újváros, Váralja és Velence nagy része, mintegy ötszáz ház. A 18. század és a reformkor barokk és klasszicista épületei közül nem sok maradt meg.

Az 1848-as szabadságharc idején jelentős szerep jutott a városnak. Itt volt a honvédség hadfelszerelési központja. Gyártottak itt kardokat, egyenruhákat, lószerszámot, a lőpormalmok Szőllősön, az ágyúöntődék Szentmártonban működtek. Kossuth Lajos a magyar Birminghamnek nevezte Váradot. Meg kell említenünk a forradalom itteni hőseit is: Nagysándor József honvéd tábornokot, az aradi vértanút, Szacsvay Imre országgyűlési képviselőt, akit Pesten végeztek ki, Bémer László püspököt, akit előbb halálra, majd húszévi várfogságra ítéltek, Rulikowszky Kázmér dsidás kapitányt, akit Váradon lőttek agyon.

1850-ben Újváros, Olaszi, Velence és Váralja egyesült, létrejött Nagyvárad. A század közepén fellendült a kulturális, egyben a színházi élet is. 1858-ban felépült a 200 személyt befogadó nyári színkör. A deszkából készült, fedetlen köröndöt 1870-ben átépítették 600 személyesre, és befedték. Később mozi működött benne.

Egymás után több újság jelent meg: a Bihar 1862-ben, a Nagyvárad 1870. július 3-án indult (ez utóbbi a legrégebbi erdélyi napilap, 1943-ig jelent meg), a Szabadság 1875-ben, a Tiszántúl 1895-ben, a Nagyváradi Napló 1896-ban (ennek munkatársa lett később Ady Endre is).

Az 1860-as években újra fellendült a színjátszás. Innen indult útjára Paulay Ede, aki a Nemzeti Színház igazgatója lett; szerepelt Váradon Jókainé Laborfalvi Róza, Szentgyörgyi István. 1867. május 17-én lépett fel először Nagyváradon Blaha Lujza, a nemzet csalogánya, Szabó József színtársulatának tagjaként. Ebben az időszakban a drámai társulatnak oly kiváló művész tagjai voltak, akik néhány év múltán vagy a Nemzeti Színháznak, vagy a Népszínháznak lettek büszkeségei Budapesten. 1897-ben Jászai Mari mutatta be az Elektra görög tragédiát a Rhédey kertben nyílt óriási köröndben, háromezer néző előtt. 1898. augusztus 26-án ünnepelték a váradi színjátszás századik évfordulóját, és a Szigligeti Társaság leleplezte a Fekete Sasnál az erre vonatkozó emléktáblát. 1900. október 15-én nyitotta meg kapuit a csodálatos kőszínház, a váradi eklektikus építészet gyöngyszeme.

1870-ben Nagyváradot törvényhatósági jogú várossá emelték. Ekkor 28.698 lakosa volt. 1873-ban az utcákon már gázlámpákkal világítottak, 1906-tól pedig elektromos izzólámpákkal. 1887-ben létesítették a távíróállomást, 1898-tól éjjel-nappal működött. A telefont Róth János állította fel 1888. április elsején, 18 előfizetővel. A városi telefonhálózat 1899. január elsején került állami kezelésbe, 300 előfizetővel. A város vízvezeték-hálózata 1894-96 között épült ki. Bővült az iskolahálózat is, a Lorántffy Zsuzsanna Református Leánynevelő Intézet két utcára nyíló hatalmas épületét 1893-ban építette a református egyház. Eredetileg tanítóképző volt, gyakorló elemi iskolákkal. 1919-ben polgári leányiskolával bővült.

Nagyvárad ipara az 1850-es évek után indult fejlődésnek, főleg a malomipar, a szeszgyártás és a téglagyártás virágzott, de volt gépgyártás, hús-, bor-, építőanyag-, festék-, textilipar, ruha-, gáz- és műtrágyagyár is. Fontossá vált a vasúthálózat kiépítése. A váradi állomásra 1858. április 4-én futott be az első vonat Püspökladány felől. A nyersanyagokat és a késztermékeket szállítani kellett, s ez szükségessé tette a városi vasúthálózat kiépítését is. 1884-ben megalakult a Nagyvárad Gőzmozdony Közúti Vaspálya Részvénytársaság. Ez volt Nagyvárad villamosvasútjának az őse. A sínek fokozatosan behálózták a várost. Megkapó látvány volt a váradi utcákon közlekedő ún. kávédaráló: zakatolt, nagyokat füttyentett, s bodor füstöt pipálva kattogott a sínpárokon. 1923-ban szüntették meg.

1903-ban megépült a villanytelep. 1906. márciusában indultak el az első villamosok, május közepén pedig az omnibuszok a mai Unirii (Szent László) tér és a Félixfürdő között.

A város fejlődésében döntő tényező volt az 1885. január 18-án megalapított Ipartestület tevékenysége. 1900-ban 1324 iparos, 1904-ben, Bertsey György ipartestületi elnök működési ideje alatt már 1741 iparos, 1660 segéd és 968 tanonc dolgozott 67 különböző iparágban. Hangsúlyoznunk kell, hogy az igazi iparteremtők Nagyváradon a kisiparosok voltak. Ők határozták meg a város arculatát, ők hozták létre az Ipartestületet, ők biztosították értékteremtő munkájukkal a város jólétét, ők voltak a város kulturális intézményeinek létrehozói és fenntartói. És ez nem volt véletlen. Szinte valamennyien a váradi főreáliskolában végezték a középiskolát, szakmai tudásukat pedig legtöbben külföldön sajátították el, és hazatérve sikeresen gyümölcsöztették. Külföldön általános műveltségre is szert tettek. A mindenkori iparos vezetők a legnagyobb közmegbecsülésnek örvendtek. A városatyák is részben közülük kerültek ki, nekik és a kereskedőknek köszönhető, hogy Nagyvárad az akkori Magyarország egyik legtekintélyesebb, a versenyt a legjobban bíró nagyvárosává nőtte ki magát. Az ipar és a kereskedelem hiteligényeit a századfordulón négy bank szolgálta ki: Bihar Megyei Kereskedelmi, Ipar és Termény Hitelbank (1868), Gazdasági és Ipari Bank (1890), Leszámítoló és Jelzálogbank (1899), Osztrák-Magyar Bank. Működött még négy takarékpénztár (ezek közül a Nagyváradi Takarékpénztár volt Várad első pénzintézete, még 1847-ben alakult) és négy takarékszövetkezet. A román polgárság 1899-ben megalapította saját pénzintézetét, a Bihoreana Takarék és Hitelintézetet. 1908-ban már 16 pénzintézet működött a városban: 9 bank és 7 takarékpénztár, és mellettük 11 hitelszövetkezet.

A századfordulón fejlett volt a közegészségügy. A betegellátást több kórház biztosította: a Közkórház (1806), a hozzá tartozó Ideg- és Elmekórház (1903) és a gyermekkórház, az irgalmas rendi kórház, a zsidó kórház, a László járványkórház, a szemkórház, a Bábaképezde (1873), a tüdőszanatórium (1914).

E gazdasági fejlődéssel függ össze Nagyvárad kulturális életének eroteljes fejlődése. A századfordulón 7 kulturális intézmény, 18 közművelődési és jótékonysági szervezet, mellettük 22 sportegyesület működött.

1872. augusztus 28-án megalakult a Bihar Megyei Régészeti és Történelmi Egylet, amely a bihari múzeum alapjait rakta le. Fő szervezője id. és ifj. Gyalokay Lajos voltak. Megindult a múzeumi anyag gyűjtése. Erről így ír Rómer Flóris: "�ezen a különben parlagiassága által feltűnő területen egy olyan régészeti és érmészeti, egy megtekintésre méltó kézirati és könyvtári gyűjtemény keletkezett, mely eléggé tanusítaná azt, mint képes még áldozatokkal is egy nemes megyének közössége a saját székhelyén működő sarjadék fölélesztésére odaajándékozni�" A fiatal egylet 1872. december 24-től 1873. január 2-ig régészeti kiállítást rendezett a megyeháza kistermében. 1895-ben épült fel a múzeum épülete Rimanóczy Kálmán tervei alapján (ma gyermekpalota). Itt helyezték el Ipolyi Arnold püspök hatalmas értékű gyűjteményét is. Az egylet múltja rendkívül gazdag. Olyan nagynevű egyházi és tudományos emberek járultak hozzá, mint Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Schlauch Lőrinc, Bunyitay Vince, Fraknói Vilmos, Karácsonyi Gyula, Némethy Gyula, Biró József.

1892. október 2-án alakul meg a Szigligeti Társaság közművelődési egyesület. Elnöke Rádl Ödön, alelnöke Sípos Orbán tanfelügyelő. Ady Endre 1900. január elsején jött Nagyváradra a Szabadság szerkesztőségébe, s mindjárt tagja lett a társaságnak. Először 1901. március 4-én lépett fel verseivel a társaság nyilvános ülésén. E társaságban működtek Biró Lajos, Nagy Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és a váradi fiatal írók. A társaság nevéhez fűződik az állandó színház építésének a keresztülvitele (1900), Szigligeti Ede szobrának felállítása, népkönyvtárak létesítése. Négy népkönyvtár működött húsz éven át a város területén, a váraljai, az újvárosi, a réti és a külvárosi, és épp a csillagvárosi és porondi népkönyvtárat akarták megalakítani, amikor kitört a háború. 1919-ben a társaság megszűnt, de 1922-ben újraalakult, elnöke dr. Karácsonyi János püspök lett.

Szintén a gazdasági fejlődéssel függ össze, hogy Nagyvárad a modern magyar irodalom megteremtője, a Holnaposok városa lett. A híres Emke kávéházban találkoztak a holnaposok: Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Babits Mihály, Balázs Béla, Miklós Jutka. Nem véletlenül nevezték Váradot Pece-parti Párizsnak. Fejlődött a városban a román kultúra is. Iosif Vulcan itt szerkesztette a Familia című folyóiratot, amely felfedezte Mihai Eminescut, és először közölte verseit.

1911. október 8-án nyílt meg közel ötezer kötettel a nyilvános könyvtár a községi polgári fiúiskola emeletén, egy nagyteremben, mellette olvasóteremmel.

A század elején épültek a település arculatát meghatározó palotasorok. Nagyvárad a szecessziónak közép-európai viszonylatban is egyik jellegzetes városa, sőt bizonyos vonatkozásban még alakítója is lett ennek az építészeti stílusnak, amelynek olyan jelentős képviselői voltak itt, mint Komor Marcell, Jakab Dezső, Sztarill Ferenc, Mende Valér, Vágó József és László, idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán. Ezt a látványos fejlődést törte derékba az első világháború.

A háborút követő uralomváltás után Nagyvárad szerény határ menti város lett. Gazdasági, kulturális élete beszűkült. A román közigazgatás 1919. április 20-án lépett életbe, megszervezésével Aurel Lazar volt meghatalmazva. A fő célkitűzés az volt, hogy Váradból nagyon erős román kultúrközpontot formáljanak. Nagy számban telepedtek le más vidékekről jött tanerok, különböző foglalkozású értelmiségek. Az iskolák nyelve megváltozott. A lakosság száma 1920-ban 68.081 lélek volt, 1930-ban már 82.653. Ez nem annyira a szaporulatnak köszönhető, mint inkább a betelepedéseknek.

1920-ban megalakult a Nagyváradi Ortodox Püspökség, első püspöke Roman Ciorogariu lett. 1921. augusztus 16-án megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, első püspöke Sulyok István volt. 1923-ban meghalt Széchenyi Miklós római katolikus püspök. Ezután a hatóságok nem engedélyezték új püspök kinevezését. Ideiglenes főpásztorok vezették az egyházmegyét. 1929-ben a Szentszék és a királyi Románia megkötötte a konkordátumot, amelynek értelmében megszüntették a Nagyváradi Egyházmegyét, és összevonták a szatmárival. 1931-től az egyesített egyházmegye püspöke Fiedler István lett. 1939-1942 között Márton Áron gyulafehérvári megyés püspök volt az egyházmegye apostoli adminisztrátora. A két világháború között nyolc fontosabb iparág működött városunkban: élelmiszer-, vegy-, textil-, nyomda-, építőanyag-, fém- és gépgyártó, bőripar és cipőgyártás, fakitermelő és -feldolgozó ipar. Az élelmiszeripar keretében első helyen a szesz és szeszes italok gyártása állt. Ezt követte a malomipar és a kenyérgyártás. Tíz cipőgyár működött, 1936-ban létesült a Carmen nevű, amely hétszáz munkással naponta kétezer pár cipőt gyártott. Működött a városban 23 nyomda, 46 pénzintézet. 1936-ban 1410 kereskedelmi vállalat volt bejegyezve. Virágzott a kereskedelem és a szállítás. A város központját parkosították, megszűnt a kispiac, a fő élelmiszerpiac a nagypiac maradt, a mai December 1. tér helyén.

1931-ben nőtt a kórházak száma: a katolikus egyház megnyitotta a Szent József Kórház kapuit a mai Menumorut (Széles) utcán. Néggyel nőtt a gyógyszertárak száma, így 1933-ban húsz patikával Nagyvárad az első helyre került Erdélyben.

A két világháború között jobbára családi házak épültek. Kialakultak a külső városnegyedek: Őssi, a Püspöki út menti Kertváros, az Oncsa-telep. A második világháború után átalakulások történtek - "a szocializmus jegyében". 1948. június 11-én államosították a főbb termelőeszközöket. 1962-ben megkezdték a nagy nyugati ipartelep felépítését: a timföld-, a bútor-, az előre gyártott betonelem-, az autóalkatrész-, a cukorgyárat, a hőerőművet. Ezek hatására nagy tömegek költöztek be a városba, felépült a Rogériusz lakónegyed, amelynek ma már hetvenezer lakosa van. Az erőltetett iparosítás miatt további új lakótelepek is keletkeztek, például a Splaiul Crisanei, majd folytatása, Észak-Őssi, az Independentei tér a vár előterében, a Dimitrie Cantemir negyed, majd folytatása, a Nufarul (Tavirózsa) negyed, végül a velencei állomás környéki és az Aradi út környéki lakótelep.

A lélekszám a következőképpen alakult: 1945-ben 77.509, 1948-ban 87.774, 1956-ban 99.685, 1960-ban 405.949, 1970-ban 137.662, 1977-ban 170.531, 1989-ben 229.823 lakosa volt Nagyváradnak. 1956-ban a városhoz csatolták Biharpüspökit. Ma negyedmillió körüli a lakosság száma.

1963-ban alakult meg a hároméves Pedagógiai Főiskola, matematika, fizika és filológia karral. 1964-ben beindult a földrajz-történelem és a testnevelés kar, majd 1990-ben megalakult a Nagyváradi Egyetem, nyolc karral. Ebben az évben kezdett működni a Sulyok István Református Főiskola, (2000-ben fölvette a Partiumi Keresztény Egyetem nevet). Létrejött a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Szent László Római Katolikus Gimnázium, a Görög Katolikus Főiskola. Egyéb modernkori létesítmények: a Körös nagyáruház 12.300 négyzetméteres kereskedelmi felülettel, az új, hétszáz ágyas közkórház és rendelőintézet, a négyszáz ágyas gyermekkórház és rendelőintézet, a sportcsarnok, a fedett és a szabadtéri uszoda, a kultúrpalota, az ifjúsági központ, két filmszínház, számos iskola, óvoda és bölcsőde.

A különböző felekezetek több templomot és gyülekezeti házat építettek. Elkészült a Lorántffy Zsuzsanna Református Központ és a Posticum Római Katolikus Ifjúsági Központ.

E néhány oldalon csupán ízelítőt nyújthattunk Nagyvárad igen gazdag históriájából. Remélhetőleg e gazdag múlt termékeny táptalaja lesz városunk gyümölcsöző jövőjének is