KOSSUTH ÉS NAGYVÁRAD 1850-1894 KÖZÖTT

A szabadságharc leverését kíméletlen megtorlás követte. A győztesek tömeges megtorlást terveztek és meghatározták a felelősségre vonandók sorrendjét. A kegyetlen bosszú politikájához tartozott, hogy azokat a vezetőket, akik az emigrációt választották és így elkerülték a felelősségre vonást, távollétükben a tárgyalást lefolytatva halálra ítélték. [1]
Az emigráció eleinte a török birodalom területén összpontosult. A menekülteket először Vidin mellett helyezték el, itt volt Kossuth Lajos mellett gróf Batthyány Kázmér külügyminiszter, valamint egy ideig Szemere Bertalan miniszterelnök is. Vidinből a menekülteket Sumlára (Sumen) szállították, köztük Kossuthot is aki visszautasította, hogy kiadatásának elkerülése érdekében mohamedán vallásra térjen.
1850. február 16-án az osztrák és az orosz kormány együttes követelésére a török kormány a legveszélyesebbnek tekintett menekülteket, köztük Kossuthot is internálta a Kis-Ázisa belsejében lévő Kütahiába. Az 1850. június 18-án Kütahiába érkező csoportban négy bihari származású is volt: Koszta Márton, Fráter Alajos, Weigl Vilmos és Török Lajos. [2]
1851 tavaszán az Amerikai Egyesült Államok szabad letelepedést kínált fel a magyar forradalom és szabadságharc menekültjei részére, amelynek hatására az internáltak is elhagyhatták Törökországot. Kossuth 1851. október 23-tól közel egy hónapig tartó angliai útja felemás eredményeket hozott. A tömegek lelkesedése nem párosult a forradalmi események megindításának újbóli lehetőségével. Kossuth angliai tartózkodása idején magával vitte Fráter Alajost, Török Lajost és Weigl Vilmost, akik elkísérték őt az 1851. december 5 és 1852. július 14 közötti Egyesült Államokban tett sikeres körútra. E diadalutat követően, azonban New Yorkban maradtak mindhárman, Kossuthot nem követték Londonba, ahol 1852-ben megtelepedett. [3] Addigra Kossuth kezdett rájönni, hogy az általános helyzet nem kedvez egy újabb magyar szabadságharc megindítására. Az egész 1848-1849-es magyar emigráció alapvető célja Magyarország felszabadítása külföldi fegyveres segítséggel sem akkor, sem később nem valósult meg. Ezt látva Kossuth is mind jobban a politikai tevékenységre tette a hangsúlyt. Nagyvárad, illetve Bihar és Kossuth kapcsolatáról sem londoni, sem 1861-től olaszországi tartózkodása idejéről nem maradt semmilyen érdemleges adat egészen 1867-ig. Az önkényuralmi rendszer elnyomó intézkedései azonban a lelkekből nem írthatta ki a dicső küzdelmek emlékét. Eleinte a valódi érzéseket titkolni kellett és később is az események elhallgatása volt a jellemző. Emiatt az 1850-es évekre nem rendelkezünk feljegyzésekkel a forradalom és szabadságharc eszméi túléléséről.
A szabadságharc és Kossuth emlékét rejtve és a magánéletben ápolták ebben az időszakban a város lakói. Sokan őriztek titokban relikviákat, a tiltások ellenére virágot vittek a hősi halottak sírjainak helyére.
Az 1850-es években Nagyváradnak nem volt hírlapja, azonban továbbra is megjelent a Debrecen-Nagyvárad Értesítő ez a hivatalos, kis terjedelmű sajtókiadvány, amely főleg alkalmazkodó készségének köszönhette fennmaradását. A hírek között a myagar emigrációról és Kossuth Lajosról is olvashatók írások 1851-ben is. [4] Ennél többet az 1850-es években nem lehetett elvárni. Az évtized második felében jelentkeztek a konszolidáció első jelei, amelyek megalapozták a gazdasági, társadalmi és szellemi élet élénkülését.
Az 1860-as politikai változások következtében a Debrecen-Nagyvárad Értesítőben több Kossuth Lajos családját és környezetét érintő híradás is megjelent. [5]
1862-ben elindult Nagyváradon a kéthetente megjelenő Bihar, amelyet azonban 1863-ban 48-as szellemisége miatt is betiltottak, szerkesztőjét pedig elítélték. 1865-ben az enyhülés jeleire újra indult a Bihar, addig azonban a Debrecen-Nagyvárad Értesítő folytatta megjelenését. A fontosabb évfordulókról a lapban nem található megemlékezés és Kossuthról is csak a legfontosabb hírek jelenhettek meg. A helyi társadalmat erősen foglalkoztató kérdés a hivatalos politikának továbbra is érzékeny pintja maradt, a kiegyezés felé haladó politikai rendszer csak nehezen talált megfelelő megoldást a szabadságharc hagyományainak kezelésére.
A kiegyezést megelőző időszakban már országosan is sokat lehetett olvasni Kossuthról, politikai állásfoglalásairól, majd a Deák Ferenchez intézett ún. Kasszandra levélről, amelyben tiltakozott a kiegyezés ellen.
Időközben az emigráció idején született Kossuth kultusz is terjedt. Ezek egyik megjelenési formáját a Kossuth levelek, illetve a Kossuthhal történt levélváltások képezték. Ezekben Nagyvárad és Bihar is tevékenyen kivette részét.
Az 1867-es események újabb fejleményeket hoztak Kossuth és Nagyvárad kapcsolatában. A politikai élet jelentős aktivizálódása közepette Nagyvárad városa közgyűlésén 1867. augustus 19-én Györffy Gyula városi képviselő javasolta, hogy küldjenek levelet Kossuthnak, amelyben fejezzék ki reményüket, hogy visszatér az országba. [6] Két nap múlva Bihar megye bizottmányában Móric Pál indítványozta, hogy a megye is forduljon levélben Kossuth Lajoshoz, amelyben fejezze ki reményét, miszerint "nagy hazánkfia az 1848. évi törvények teljes kivívása után közénk jövetelét tovább halasztani nem fogja." [7] Mindkét javaslatot nagy lelkesedéssel elfogadták. [8]
Nagyvárad város levelében kifejezi amellett, hogy nem sikerült az alkotmányt teljességében visszaállítani, Kossuth visszatérésére sem lehet számítani, viszont emiatti fájdalmukat ezúttal van alkalmuk tolmácsolni. A levél a tisztelet, a szeretet és a remény kifejezése után, a következő sorokkal zárul: "� tegye könnyűvé helyzeted elviselését annak tudata, hogy szenvedéseidben egy nemzet, honfitársaid részvéte siet osztozni." [9]
Bihar vármegye levele Tisza Lajos főispán befolyására visszafogottabb. Ebben elismerve Kossuth jelentőségét a forradalomban, sajnálatukat fejezik ki, hogy nem tér vissza, a döntést viszont megnyugvással veszik tudomásul, abban a reményben, hogy később mégis vissza fog térni az országba. [10]
A megyén és a városon kívül a különböző társadalmi szervezetek is levélben fordultak a Torinóban száműzetésben élő Kossuth Lajoshoz. Ezek közül 1867. szeptember 14-én a Biharvármegyei Honvédegylet levelet küld Kossuth Lajoshoz, amelynek szövegét már a július 17-i közgyűlésen elhatározták. A levél hitelesen leírja az átélt nehéz időket: "Nemzeti életünk megpróbáltatásának súlyos évei alatt, míg megingatott oltárunk előtt még az imádság is bűnnek tekintetett; - míg bűnnek tartatott és büntetett nemzet életéért elvérzett mártírjaink sírjának kegyeletes felkeresése, s a nagy világban szétbarangoló hontalan testvéreinknek még neve említése is; míg fájó sebeink felmutatásánál vigasz helyett vérig korbácsoltattak - sokat - igen sokat tanultunk." A továbbiakban leírják, hogy megtanulták a nemzeti önállóság szentségét, ismerni önmagukat és azokat, akik nemzeti életük felett őrködnek. A tisztelet kifejezése után Kossuthhoz a következő lelkes kéréssel fordulnak: "Siess leborulni a milliók vérével, életével és fájó könnyeivel megszentelt haza szent földjére, hogy együtt imádkozhassuk el veled a Megváltó imádságát." [11]
Kossuth Lajos a hozzáérkező nagyszámú levél közül, mind Nagyváradét, mind pedig a Bihar megyéét méltónak tartja arra, hogy hosszú köszönő levélben válaszoljon rájuk. Nagyvárad város közönségéhez 1867. október 3-án fordult, ebben többek között leírta, hogy mindég amikor a nagy küzdelemre gondol vissza "hálás kegyelettel állapodik meg emlékezetem Nagyvárad városa nevénél, amely ama kornak egyik büszkeségét képezi�" [12] Kossuth Nagyváradot az összefogás és a helytállás nemzetközi példájának tekinti a következőket írva: "Sokszor elmondtam Angliában s Amerikában� miként találta fel a nemzetünk a segítség kiapadhatatlan forrását Nagyvárad lelkes polgárainak hazafias erélyében, mely az akkor még a kereskedelmi forgalom főbb erein kívül esett, gyáriparral éppen nem, s kézműiparral is csak kevéssé rendelkezett vidéki várost mint egy varázsütéssel egy kis Birminghammá változtatta át, melynek áldott munkássága szerelte fel seregeinket, s adott fegyvert és mindennemű hadiszert dicső Honvédeinknek hősies kezeibe." [13] A köszönet kinyílvánítása után Kossuth a politikai helyzet elemzésére tér, amelyben a jövőt borúlátóan festi le megállapítva, hogy nem a lojalitás, hanem a demokrácia hivatott érvényt szerezni a jogoknak. Sorait így zárja: "Isten legjobb áldása legyen Nagyvárad városa közönségével. Fogadják szívesen szíves részvétükért őszinte hálám kijelentését, s engedjék hogy magamat jó akaratú emlékezetükbe ajánlhassam." [14]
A megtisztelő választ a város közgyűlése határozati javaslatba foglalta, amelynek záró sorai: "Kossuth Lajos válasza legyen emlékeztető jel, hogy a város polgársága a harcias küzdelmek között kiérdemelt becsületes nevet csak hivatásának helyes felfogása és erélyes teljesítése által tarthatja meg a jövendőben is." [15]
Kossuth Bihar megye rövidebb levelére jóval terjedelmesebben válaszolt még 1867. szeptember 15-i keltezéssel, azonban a sajtóban később közölték. Levelében Kossuth részletesen foglalkozik a kialakult politikai körülményekkel. A kiegyezés politikai rendszerében megalkuvást és önfeladást lát, megállapítva, hogy "amit jogainkból a hatalom elvett, azt előbb utóbb mindig vissza tudtuk szerezni, de arra nem tud példát találni emlékezetében, hogy amely jogról nemzetünk egyszer önként lemondott, azt vissza bírta volna szerezni." [16]
A körülményeket is aggasztónak találja főleg külpolitikai tekintetben, megállapítva háború esetén győzelem után Bécs kevésbé lenne érdekelt a dualista berendezés fenntartásában, a szomszéd népek pedig még jobban gyűlölnék a magyarokat, vereség esetén pedig az osztrák birodalom úgy bomlik szét majd, hogy Magyarországot is magával rántja a pusztulásba. [17] A továbbiakban a nemzeti kérdés megoldásának módozatairól és a megyék hatáskörének megcsonkításáról a centralizáció által értekezett. Végezetül Kossuth elnézést kért Bihar megye lelkes közönségétől, hogy ezeket az észrevételeket meg merte írni. [18]
Bihar megye bizottmányának 1867. november 20-i közgyűlésén Kossuth válaszát gyakori éljenzés közepette felolvasták és ezzel kapcsolatban egy írásbeli végzést fogadtak el, amelyben a bizottmány "a tántoríthatatlan hazaszeretet ez újabb nyilvánulása felett színleletlen örömét kifejezvén a küldött választ örvendetesen tudomásul veszi." [19]
1867 után a Kossuth kultusz térhódításának vagyunk tanúi, erre Biharban a politikai helyzet ellenére is nagy volt a fogékonyság. A változásokat tükrözte a Nagyváradi Lapok megjelenése 1868-1870 között, amelyet hetente két alkalommal adtak ki. A különböző cikkek gyakran idézték a forradalom és szabadságharc időszakának történéseit és beszámoltak a megemlékezésekről is. Ugyanakkor Kossuth tevékenységéről is gyakran beszámoltak. A nemzeti emlékezés napjai, főbb eseményeinek megünneplését már nem tiltották, 1870-re kezdett kialakulni az ünneplések sajátos rendje.
1870 júliusában jelent meg a Nagyvárad napilap, amely fokozott közéleti szerepet is vállalt. Akárcsak az 1874-ben megjelent Szabadság, hozzájárult a Kossuth személye körül mind jobban kialakuló Kossuth kultusz terjesztéséhez. A korabeli politika és közélet legtöbb problémájának interpretálásában igyekeztek hivatkozni Kossuth álláspontjára, mivel a közvélemény előtt Kossuth volt a mérvadó. A politikai megosztás Kossuth nézeteivel kapcsolatban is érvényesült, míg az ellenzék általában fenntartás nélkül azonosult Kossuth nézeteivel, addig a kormánypárt gyakran kényszerült arra, hogy a saját nézeteihez igazítsa, vagy óvatos kritikával kezelje Kossuth megnyilatkozásait. Az 1870-es években a szabadságharc emlékét a nagy évfordulók kapcsán gyakran elevenítették fel. Ennek is volt köszönhető, hogy Kossuth Lajost 80. születésnapja alkalmából 1882-ben 38 megye és 17 törvényhatósági jogú város közönsége, városok, községek, testületek, társadalmi szervezetek és egyesületek sora köszöntötte. Ezek között volt Nagyvárad törvényhatósági jogú város is. Kossuth felköszöntéséről Nagyvárad város 1882. december 14-én tartott közgyűlése döntött. Ezen Nagy István idős lelkész remegő hangon fejezte ki örömét azért, hogy Kossuth megérte a 80. születésnapját s meg akart "emlékezni azon bölcs államférfiról, ki 50 éves politikai pályáján minden gondját hazájának szentelé, Magyarország nevét három világrész előtt ismertté tette, de Nagyvárad iránti érdeklődésének is több ízben kifejezést adott", majd indítványozta: "hogy Kossuth Lajos 80. születésnapjának elérte alkalmából a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezze ki örömét." [20]
Nagyvárad város közönségének köszöntő levelében a nagy hazafit mint a "hazánk történelmének egy újabb korszak alkotóját, a municipális élet, az autonóm önkormányzat, lángajkú lelkes szónokát, a jogegyenlőség soha meg nem tántorodott apostolát" köszöntik. [21]
Kicsit késve, de Bihar megye is csatlakozik a Kossuthot felköszöntők táborához. Az 1883. március 21-én kelt levélben Bihar megye közönsége nevében üdvözlik Kossuthot. [22]
Kossuth 1883 folyamán a megyék és városok közel felének külön külön is válaszolt. A jókívánságokat Kossuth 1883. május 12-én hosszú levélben köszönte meg, amelyet Nagyvárad város közönségéhez, valamint Sal Ferenc polgármesterhez címzett. Ebben leírta, hogy: "Nem először történik, hogy szabadságharcunk Birminghamja, - az általam oly kedves emlékű Nagyvárad - engem szíves megemlékezésével megtisztel és szeretetének biztosításával megajándékoz. Tette ezt már 1867-ben is, kevéssel a közösügyes törvények megalkotása után." [23]
Kossuth borúlátó levelében megállapítja, hogy az 1867-es levélben megjósolta, hogy "sok mindenféle terhet kellend a magyarnak viselnie" s "e balsejtelmemet is keserves mértékben igazolta a tapasztalás", írta. [24] Levelét azzal a kívánsággal zárta, hogy "mielébb teljesedésbe menjen Nagyvárad városa tisztelt közönségének 15 év előtt hozzám intézett levelében kifejezett azon reménye, hogy a gondviselés meg fogja nemzetünk törekvéseit jogainak visszaszerzésével jutalmazni. [25]
A választ 1883. június 14-én Nagyvárad város törvényhatósági közgyűlésén olvasták fel, utána pedig elhatározták, hogy a levelet egész terjedelemben vegyék jegyzőkönybe, nyomtassák ki és osszák ki a bizottsági tagok között. Az eredeti levelet megőrzés céljából a levéltárban helyezték el. [26]
Az emlékmű állítások, megemlékezések mellett Kossuth levelei növelték a váradi polgárok hazafias öntudatát és fontos momentumát jelentették a város életének. A kormánypárti Nagyvárad vezércikkében próbálta értelmezni a szabadelvű párt nézetei szerint Kossuth válaszát. Ismerve az egyszerű emberek Kossuthot hódolattal tekintő hangulatát, próbálja tompítani a hangját, de azért megjegyzi: "A legmélyebb tisztelet adójával hódolhatunk a szabadság ősz harcosának; de békés fejlődésünkben az eredmények sokkal szembetűnőbbek, hogysem azokat ideális rajongásért bárki is kockára tenni óhajtaná." [27]
Az 1880-as években a Kossuth kultusz lassan tovább terjedt, sőt az évtized végére Kossuth honossági ügye újból előtérbe helyezte személyét. Kossuth magyar állampolgárságának fenntartását kérnie kellett volna egy 1879-ben alkotott törvény alapján, de erre nem volt hajlandó. A honossági ügy politikai csatározások és tűntetések elindítója lett az egész országban. Kossuth honossági ügye díszpolgárrá választásának egész sorát indította el az országban. A határidő lejártáig 31 város választotta díszpolgárává Kossuthot. [28] Nagyváradon akkor nem vetődött fel komolyabban Kossuth díszpolgársága, viszont a mind színvonalasabbá váló váradi sajtó sokat cikkezett az ügyről.
1889 őszén 850 magyar látogatta meg Kossuthot Torinóban, ezek között több váradi is volt.
Az 1890-es években a város fejlődése felgyorsult és 1892 júniusában kettős jubileumra emlékezett a város (Szent László szentté avatásának 700. évfordulója és a török uralom alóli felszabadulás 200. évfordulója), de szeptemberben Kossuth Lajos 90. születésnapjáról is megemlékezett. A váradi ünnepség azonban ezúttal felemásra sikeredett. Az 1889-ben megindult díszpolgárrá avatási hullám ekkor érte el Nagyváradot is. 1892 szeptember 8-án megjelent a lapokban Szokoly Tamás törvényhatósági bizottsági tag indítványa, amely Kossuth Lajost Nagyvárad díszpolgárának javasolta a szeptember 9-i városi közgyűlésnek. Ezen kívül javasolta még, hogy a város Kossuthot születésnapja alkalmából üdvözölje, az esemény méltó megünneplése érdekében intézkedjék, és a főutcát nevezze el Kossuth-főútnak. [29]
Az indítvány jelentőségét mutatta, hogy a nagyváradi szabadelvű párt értekezletet hívott össze megtárgyalására. Az utca elnevezést rögtün elvetették, azzal hogy élő személyről nem szokás utcát elnevezni, viszont azt elfogadták, hogy Kossuthhoz születésnapja alkalmából üdvözlő iratot intézzenek. A díszpolgárrá avatást is csak kevesen támogatták, miután Hlatky Endre megemlítette, hogy Kossuthot "egy ízben Nagyvárad föl akarta léptetni képviselőnek, akkor táviratban fejezte ki csodálkozását, hogy őt a 48-as párt meg akarja választani, holott ő nem 48-as, hanem 49-es! Tehát ő annyira távol áll létező állapotainktól." [30]
Másnap ádáz vita folyt a város közgyűlésében Kossuth díszpolgárságával kapcsolatban. Ezen Hlatky Endre hangsúlyozta neki "mint szabadelvű párti embernek ellene kell szólni az indítványnak, - a szabadelvű párt nem kacérkodhatik olyan eszmékkel, minőket Kossuth képvisel." [31] Gyalókay Lajos beszédében kiemelte, hogy az "indítványozó és pártja törvényeinket tagadja meg. Ez a testület politikai testület, mely a törvény ellen nem léphet fel Kossuth Lajos a törvényen kívül áll. A törvényhatóság nem választhatja meg díszpolgárául." [32] Szokoly Tamás hozzászólásában elmondta: ő az indítványozó, de el áll annak indoklásától, mert még az indoklása is szégyen volna, Kossuth Lajos neve felmenti ettől. Ez nem politikai tűntetés s távol állottak tőle az előtte szóló által jelzett célzatok. Elvárta volna a polgármestertől, hogy Arad város polgármesteréhez hasonlóan maga tegyen ily indítványt�" [33]
A szavazásra a 84 jelenlévő bizottsági tagból 63-an maradtak. Az indítványra 24-en, ellene pedig 39-en szavaztak, így az a döntés született, hogy Kossuthot csak üdvözölni fogják, tehát Kossuth díszpolgárságát Nagyváradon elvetették. [34]
A bonyolult politikai és közjogi helyzetben hozott páratlan határozat nagy felzúdulást váltott ki országszerte. "Még a félhivatalos sajtó is mint szenzációs újságot fogadja Nagyvárad merényletét a magyar nemzet szívből eredő hazafias kultusza ellen" - írja vezércikkében a Nagyvárad politikai napilap. [35] Az ország többi sajtóorgánumai is elítélő cikkeket közöltek. A Szegedi Napló Szégyenteljes határozat című cikkében ezt írja: "leírni is nehéz, amit kimondott határozatul a nagyváradi kormánypárt, hogy politikai hatósság az ellenzéki politikát űző Kossuth Lajost ki nem tűntetheti, tehát díszpolgárnak sem választhatja meg." Majd sorait így zárja: "Nem esik nagy baj a Herostratesek elfojthatatlan dicsőség vágya miatt az általános közérzületen, de a nagyváradi társadalom, mely egyes tagjainak kapaszkodási vágya miatt hosszú ideig pirulni lesz kénytelen, ha nem is adhatott egyhangú kifejezést szíve melegének, jelen van ott ahová minden hazáját szerető magyar ember szívesen vágyódik, jelen van Kossuth Lajos beszennyezhetetlen nevének dicsőségét hírdető nemzeti ünnepen." [36] Az Arad és Vidéke Nagyvárad szégyene címmel közöl cikket, amelyben leírja: "Nagy és zajos vitatkozás után elhatározták Tisza Kálmán hívei, hogy Kossuth üdvözléséhez hozzájárulnak, de díszpolgárul nem választják meg. (A nyomorultak! - teszi hozzá a a lap szerkesztője)" [37] A fővárosi sajtó is elmarasztalólag írt a döntésről. Az Egyetértés Gyászmagyarok címmel közöl írást. Ebben többek között ezeket írja: "Nagyvárad törvényhatósági közgyűlésén 39-en voltak a gyászvitézek, kik többségi határozat erejével Kossuth Lajost a város díszpolgárává választani vonakodtak."
"�Akadtak más törvényhatóságok, melyeknek szintén kormánypárti többsége meggyőződésével és pártszellemével teljesen megegyezhetőnek tartotta, hogy a díszpolgárság adományozásával tűntesse ki hódolatát a magyarság legnagyobb élő alakja iránt. Nem is a politikai szellem szolgálatából fakadt az a határozat, hanem sivár lelkek és száraz elmék gondolkodásából, melyeket sohasem hevít át meleg érzelem�" [38] A Magyar Hírlap írását így fejezi be: "A nagyváradi határozat ostorcsapás. Nemcsak sebet üt - de meggyaláz. Csak az lehet egyetlen vigasztalásunk, hogy ez nem a magyar érzés és gondolkodás gyökeréből fakad, hanem a hivatalos felfogás bizantinizmusából." [39]
Mindezek az elmarasztalások jogosak voltak lévén, hogy Arad és Budapest is díszpolgárává választotta Kossuthot, így az ország jelentősebb városai közül mindössze Nagyvárad maradt ki, arról pedig hogy valamely településen Kossuth díszpolgárságra való felterjesztésének indítványát elutasították volna, nincsen tudomásunk. Szomorú eredménye volt ez a váradi politikai küzdelmeknek.
Természetesen a város lakossága is felháborodva fogadta a hírt s már másnap 1892. szeptember 10-én spontán mozgalom indult. A jogakadémia diákjai és a független érzelmű polgárság fáklyásmenettel, az élen Kossuth nótákat húzó zenekarral vonult fel tömegesen a város utcáin. A menet éljenezte Kossuthot és a javaslatot támogatókat és abcugolta az indítványt leszavazókat. [40]
A következő napon szeptember 11-én vasárnap délután nagyszabású tiltakozó körmenetet szerveztek, amelyet egy nagy nemzeti lobogó nyitott meg "Éljen Kossuth Lajos" felirattal. A több ezerre tehető tömeg az új vashíd előtt megállott, elénekelte a Szózatot s aztán egy fekete szégyen lobogót rajta óriási 39 felirattal a Körösbe dobott. Szokoly Tamás beszédében hivatkozva a szerencsétlen pénteki napra, kívánta hogy legyen alkalom Nagyvárad város polgárainak a szomorú dolog helyrehozására. [41]
A tömeget az is felbőszítette, hogy a városi közgyűlés leszavazta, hogy az új vashidat Szacsvay-hídnak nevezzék el. Emiatt a hídon állva, azt jelképesen elnevezték Szacsvay-hídnak. [42]
Ilyen előzmények után került sor Kossuth 90 éves születésnapjának megünneplésére a városban és a megyében. Az ünnepségeket szervező bizottság 1892. szeptember 13-án felhívta a város polgárságát, hogy közösen ünnepelje meg az évfordulót, lobogózzák fel a házakat, jelenjenek meg a lutheránus templomban az istentiszteleten és a díszvacsorán a Zöldfa vendéglő nagytermében. [43]
Az ünneplésre az egész város magas szinten készült. 1892. szeptember 16-án a nagyváradi királyi jogakadémia polgársága küldött üdvözlő levelet Kossuth Lajosnak, [44] szeptember 18-án pedig Nagyvárad ünneplő polgársága küldött üdvözlő táviratot Kossuth Lajosnak. [45] Ugyanaznap a nagyváradi iparoskör egyhangú határozattal Kossuth Lajost az egylet örökös díszelnökének választotta és erről - kérve, hogy fogadja ezt el - díszes oklevelet küldött a turini remetének. [46]
Bihar megye a városnál nagyobb mértékben óhajtotta üdvözölni a magas kort elért Kossuthot. Erről az indítványt 1892. szeptember 19-én Szabó József megyei bizottsági tag nyújtotta be és azt az alispán a közgyűlés elé terjeszti. A javaslatban méltatják Kossuth történelmi szerepét és elismerik, hogy "a nemzetnek akkor tanusított hősiessége és halált megvető áldozatkészsége tette lehetővé azt, hogy közel 20 évi szenvedés után a nemzet hőn óhajtott vágya a törvényes alkotmányos állapot helyreállítása s az az uralkodó házzali kibékülés végre teljesült." [47] Bihar megye közgyűlése az indítvány alapgondolatával egyező üdvözletet fogadott el, annak ellenére, hogy dr. Beöthy László országgyűlési képviselő kiemelte kötelességük ezt megtenni, "bár nagy a különbség politikai tekintetben a megye közönsége és Kossuth elvei között." [48]
Az üdvözletet 1892. szeptember 24-én tették postára és hangulata az ünnepséghez méltó volt. A levél utolsó részében sikerült összeegyeztetni a politikai helyzet kettősségét is: "De bármily áthidalhatatlan az űr, mely e nemzet szuverén akarata és hazánk mélyen tisztelt nagy fiának jelenlegi magatartása között van - legyen meggyőződve, hogy Önt, mint a jogegyenlőség és szabad eszmék korszakának dicsfénnyel környezett bajnokát a hálás elismerés s a hazafiúi kegyelet szent érzelmeivel ünnepelni meg nem szűnünk soha!" [49]
Kossuth születésnapját Nagyváradon 1892. szeptember 18-án vasárnap méltóságteljesen ünnepelték meg. A lakosság válaszolva a felhívásra, kitette a nemzeti színű zászlót és a középületek többsége is fel volt lobogózva. Az ünnepségek Istentisztelettel kezdődtek az evangélikus templomban, ahol id. Rimler Károly tartott beszédet. Ebben emelkedett hangon felhívta a hallgatóságot, hogy vegyenek példát Kossuthtól a hazaszeretet ápolására, hogy mikor a hazáról van szó, félre kell tenni mindazt ami a polgárt a polgártól megkülönbözteti�" [50]
Az ünnep díszlakomával folytatódott a Zöldfa szállóban, amely szűknek bizonyúlt az alkalomhoz. Itt számos lelkes hangú pohárköszöntő hangzott el, amelyben különböző megközelítésből méltatták a 90 éves Kossuth elvitathatatlan érdemeit. [51]
A Kossuth ünnep természetesen az egész Bihar megye területén zajlott és mindenütt lélekemelő momentumok ismétlődtek meg. Az egész ország ünnepelt mint egy nemzeti ünnep alkalmából. A nagyváradi botrányos díszpolgársági szavazás csak kis mértékben tudta beárnyékolni a váradiak ünnepét, azonban más városokba is számon tartották. Így a kolozsvári Kossuth ünnepélyen "a fáklyásmenet alatt a 39 Kossuth ellen szavazó nagyváradi névsorát megégették." [52]
1894. március 20-án Kossuth Lajos meghalt. A váradi lapok gyászkeretes címlappal jelentek meg, napokon keresztül tájékoztattak a temetés előkészületeiről, elismeréssel méltatták hosszú életútját, beszámoltak az országos és nemzetközi méretű részvétről, stb.
Kossuth halálhíre nagy döbbenetet keltett mindenütt az országban.
Bihar megye és Nagyvárad is részt vett a mély gyászban. A városnál rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték, de elhatározták a nagyváradi polgárság naggyűlésének összehívását is. A Bihar megyei törvényhatósági bizottság ülésén 1894. március 21-én Hegyesi Márton méltatta Kossuth elévülhetetlen érdemeit és indítványozta, hogy örökítsék meg Kossuth halhatatlan érdemeit a közgyűlés jegyzőkönyvében, küldjenek részvéttáviratot Kossuth Ferencnek és bízzák meg az alispánt a részvéttel kapcsolatos intézkedések megtételével. [53]
A Nagyvárad politikai napilap igyekszik bemutatni az országos gyász minden mozzanatát sőt, már március 21-én kezdeményezi a gyűjtést Kossuth Lajos szobrára. Nagyváradon és Bihar megyében széles mozgalom indult a részvét méltó kifejezése érdekében. A nemzeti gyász egy időre háttérbe szorította a pártviszályokat és a válaszfalak egy időre leomlottak. Elsőnek a nagyváradi függetlenségi és 48-as párt tartott gyűlést, ahol egyhangúlag elhatározták, hogy részvéttáviratot küldenek Kossuth családjához s a temetésen koszorút helyeznek a ravatalra, a gyűjtésből megmaradt összeget pedig a Kossuth-szobor alaphoz utalják.
Nagyvárad város rendkívüli közgyűlését 1894. március 22-én tartották, ahol egyedül a Kossuth halála folytán teendő intézkedéseket tárgyalták meg. A tanács előterjesztésében Kossuth kiemelkedő érdemeit vették számba és javasolták a részvét jegyzőkönyvben való megörökítését, részvéttávirat küldését Kossuth Ferenchez, háromtagú (Rácz Mihály főjegyző, Rádl Ödön és Szokoly Tamás) küldöttség kiküldését a temetésre és koszorú elhelyezését a torinói ravatalra. Ezt dr. Várady Zsigmond azzal egészítette ki, hogy indítványozta "Nagyvárad egy utcáját, például a Sas-utcát Kossuth-utcának nevezzék el." Ezt az indítványt egyhangúan elfogadták. [54]
A különböző pártok, társadalmi szervezetek is sorra tartották gyűléseiket, ahol megtárgyalták az országos mozgalmakhoz való csatlakozás módozatait, valamint saját helyi kezdeményezések elindítását. Így a függetlenségi és 48-as párt szorgalmazta a gyász betartását és gyászmise és emlékbeszéd tartását a szabadban. [55]
Közgyűlést tartott a nagyváradi királyi jogakadémia ifjúsága is, ahol a gyász módozatairól döntöttek. [56]
A nagy halott hazahozatalának ténye sokakat megmozgatott és sokan készültek Nagyváradról és Bihar megyéből a budapesti temetésre utazni. Emiatt külön vonat indítását kezdeményezték. [57]
A Szent László téri nagy gyászünnepély - amelyet a budapesti temetés napjára tűzték ki - megszervezésére egy rendező bizottság alakult, amelyet Bertsey György ipartestületi elnök vezetett. A rendező bizottság felhívást intézett Nagyvárad város polgárságához, hogy vegyen részt az 1894. április elsején vasárnap tartandó gyászünnepélyen, amelynek programját is ismertették. [58]
A városban a különböző felekezetek gyászistentiszteletet tartottak templomaikban.
Nagyvárad és az egész Bihar megye gyásza napról napra jobban megnyilatkozott. Szaporodtak a magánházakra kitűzött gyászlobogók, a gyászfátyolok a karokon és a kalapokon. A torinói gyászszertartáson képviselve volt mind Bihar megye mind Nagyvárad és a koszorúkat is odaszállították. A temetésre pedig szinte zarándoklás indult az ország fővárosába. Nagyvárad gyásza a város arculatában is kifejezést nyert. Az összes középületen gyászlobogók lengtek, az egyházi intézmények közül pedig a római katolikus, a görög katolikus, az izraelita orthodox és Cion templomokon.
A kereskedések kirakatai is nagy gyászpompával voltak feldíszítve, legtöbb helyen Kossuth arcképe volt kitéve koszorúkba foglalva és két oldalt nemzeti szalaggal díszítve. Természetesen voltak akik kimaradtak a gyászból, így a görög keletiek (ortodoxok) nem gyászolták Kossuthot, de a Magyar Állami Vasutak sem. [59]
A gyászból a megye minden nagyobb helysége kivette részét, egyesek közülük, például Margitta, 10 tagú küldöttséget küldött Budapestre, hogy elhelyezze koszorúját Kossuth koporsójára. [60]
A torinói ravatalra összesen 4 koszorút juttattak el: Bihar megye, Nagyvárad város, a nagyváradi 48-as és függetlenségi párt és a nagyváradi királyi jogakadémia koszorúját. [61]
A különböző társadalmi szervezetek, egyesületek és intézmények is igyekeztek kifejezni kegyeletüket. Ilyenek voltak például a Kerskedelmi és Iparkamara, az Ügyvédi Kamara, a Kereskedelmi Csarnok, a Nagyváradi Iparoskör stb. Ezek felhívásaikban általában a veszteségről és a nagy hazafi érdemeiről, illetve részvéttávirat küldéséről és a felállítandó Kossuth szobor költségeihez való hozzájárulásról olvashatunk. [62] Mindezek a gyász tömegjellegét és mélységét mutatják.
Bihar megye közgyűlése utasította az alispánt, hogy a megye mély fájdalmát és gyászát részvéttáviratban fejezze ki a Kossuth család előtt. Ezt a gyászoló család legidősebb férfitagjához, Kossuth Ferenchez küldték s benne a testület "a haza egyik legnagyobb fiának halálával szenvedett nemzeti nagy veszteség felett legmélyebb fájdalmának ad kifejezést." [63]
A nagyváradiak utazása a budapesti temetésre nagy méretű volt, azonban az idő rövidségére hivatkozva különvonatot nam hagytak jóvá, viszont azok számára, akik bejelentették utazásukat, gondoskodtak megfelelő számú vasúti kocsiról. [64]
1894. március 31-én a nagyváradi polgárokból alakult gyászünnepet szervező bizottság is elhatározta, hogy Kossuth Ferencnek részvéttáviratot küld, amelyben kifejezik, hogy Nagyvárad város lakossága is teljes lélekkel osztozik a mély és igaz fájdalomban. [65]
A város történelmének egyik legnagyobb gyászünnepségére a budapesti temetés napján 1894. április 1-én került sor. A Szent László téren 8000-re becsült tömeg gyűlt össze és a dalárda gyászdalának elhangzása után Sulyok István református lelkész imával kezdte az ünnepélyt, majd beszédében Kossuthot méltatta. A Szózat elhangzása után Shütz Gyula joghallgató beszélt, aki megállapította: "Nemzedékek halnak nemzedékek után: Kossuth Lajos emléke élni fog örökké!" [66] Eztután Szirmai Lajos Fehér Dezsőnek ez alkalomra írt költeményét adta elő. Befejezésül Kossuth nóták hangzottak el. [67]
Aznap gyászistentiszteletek voltak a református templomokban, gyászünnepély az ortodox izraelita iskolában stb. [68] Mindenütt sokan vettek részt, bár a hatóságok igyekeztek csökkenteni a tömegméreteket, többek között azzal is, hogy a katonaságot teljes készenlétbe helyezték, emiatt nem hagyhatták el a laktanyákat. [69]
Kossuth gyászünnepek egész Bihar megyében voltak, mint ahogy az egész országban. A budapesti temetés lényegében politikai eseménnyé vált, az ellenzék némán tűntetett a dualista berendezkedés ellen, a kormány pedig mindent megtett a gyászünnepeken résztvevők számának korlátozása érdekében. Kossuth halála és ez által alakjának felidézése hozzájárult a szabadságharc hagyományainak felélesztéséhez. A váradi lapokban folytatódtak a Kossuth irataiból, leveleiből való idézetek, gakran aktuálpolitikai ízű kommentárokkal. A Kossuth kultusz, amelyet addig sokan megkérdőjeleztek még jobban elterjedt. Hozzájárult ehhez többek között, hogy 1894. áprilisától Nagyváradon volt Kossuth Lajos utca és amikor több városban megindult a mozgalom Kossuth szobor felállítására, ebből Nagyvárad sem akart kimaradni. A gyűjtés - mint említettük - rögtön megindult, viszont az ünnepségek után röviddel került inkább előtérbe. A Kossuth-szobor ügyéről szervezett gyűlésen "elhatározták hogy a mozgalmat megindítják, bevonva abba a megye és város vezérlő elemeit, akikről nem tételezi föl senki, hogy a hazafias mozgalomtól tartózkodjanak, melynek sikere egyszersmind Biharországnak és Nagyváradnak is díszére fog válni." [70]
Nagyvárad 1894. április 12-én tartott közgyűlésének két fontos pontja is foglalkozott Kossuth Lajossal. Először felolvasták a Torinóba küldött bizottság jelentését. Ebből kiderült, hogy betegsége miatt Rádl Ödön nem tudott elutazni, így a torinói ravatalra Rácz Mihály és Szokoly Mihály helyezte Nagyvárad város koszorúját. [71] Utána felolvasták azt a javaslatot, mely 1000 korona adományozását indítványozta a budapesti Kossuth szoborra. A hazafias szellemtől áthatott közgyűlés elfogadta az indítványt, így jelentősen hozzájárult e nemzeti célhoz. [72]
Kossuth halálával kapcsolatos gyászünnepek és részvétnyílvánítások hozzájárultak a korábban gyakran próbára tett nemzeti öntudat megerősödéséhez. A hazafias érdeklődést azonban rövidesen a honfoglalás évfordulója kötötte le, de ez az időszak már a következő fejezethez tartozik.
Összegezve Kossuth Lajos és Nagyvárad kapcsolatait az emigráció hosszú évtizedei alatt, feleleveníthetjük ennek fontos momentumait. Néhányan Kossuthot elkísérték emigrációjának első állomásaira, később csak a sajtó közölhetett róla rövid híreket. Jelentősek voltak Nagyvárad illetve Bihar megye és Kossuth Lajos közötti levélváltások. Ilyenekre került sor 1867-ben a kiegyezés alkalmával, 1882-83-ban Kossuth 80. születésnapja alkalmából. Ezek mind közös vonást mutatnak a többi nagyvárosban történtekkel. 1892-ben viszont sajátos esemény történt a városban. Amikor Kossuth 90. születésnapja alkalmából újból elindult díszpolgárrá avatásának hulláma és több nagyobb város, így Budapest, Arad és Szatmárnémeti díszpolgárává avatta Kossuthot, Nagyváradon ezt az indítványt elutasították nagy országos és helyi felzúdulást váltva ki.
Ezek után Kossuth 90 éves születésnapjának megünneplése a város egész népességét megmozgatta. Ezúttal már levélváltásra nem került sor, de Nagyvárad polgársága és Bihar megye közgyűlése is üdvözölte Kossuthot.
Kossuth halála 1894-ben mélyen megrendítette a nagyváradiakat és Bihar megyeieket egyaránt és széles mozgalom indult a gyász és részvét méltó kifejezése érdekében. Nagyvárad küldöttséget küldött Torinóba a ravatalhoz, s elhatározta, utcát neveznek el Kossuthról. Tucatnyi részvéttáviratot küldtek Nagyváradról és a budapesti temetésen sokan vettek részt Nagyváradról és Biharból. Kossuthot ugyan nem tekintették a nemzet halottjának, mégis a gyász megemlékezéseket maga a nép rendezte nagy pompával. A temetés napján mintegy 8000 ember részvételével került sor a város főterén a Szent László téren megható gyászünnepségre. Nagyvárad rögtön melléállt az országos kezdeményezéshez, amely a fővárosban impozáns Kossuth szobor felállítását határozta el és ezt jelentősen támogatta. Ugyanakkor megkezdődött a gyűjtés egy Nagyváradon felállításra kerülő Kossuth-szobor céljára is.
Kossuth halála még sokáig visszhangzott a váradiak lelkében, de a gyászhullám viszonylag hamar elült és újból előtérbe kerültek a mélyben meghúzódó politikai ellentétek.
Kossuth Lajos és Nagyvárad 1850 és 1894 közötti kapcsolatának eseményei és dokumentumai értékes fejezetét alkotják nemcsak Nagyvárad és Bihar, hanem az egész magyarság művelődéstörténetének. Megismerésük által gazdagabbá válhat mind Nagyvárad várostörténete, mind pedig a Kossuthról kialakult bonyolult kép.

JEGYZETEK:
1. Kossuthot 1851. szeptember 23-án halálra ítélték és nevét bitóra kiszögezve jelképesen - in effigie - kivégezték.
2. Hegyesi M.: I.m. 180. után
3. Uo. 180-181.
4. Korompainé Szalacsi Rácz Mária: A szabadságharc emléke a XIX. századi debreceni hírlapokban. In: Emlékek és források� Debrecen 1848/49. Szerk. Radics Kálmán. Debrecen, 2001, 317.
5. Uo. 319.
6. Bihar, 1867. augusztus 22. Lásd. a 33. sz. dokumentumot (A továbbiakban ld. � sz. dok.)
7. Uo.
8. Uo.
9. MOL R90.4882. Első közlése: Bihar, 1867. augusztus 25. Közölte még: A Hon (Pest), 1867. augusztus 27; Magyar Újság (Pest) 1867. augusztus 27. stb. ld. 34. sz. dok.
10. Bihar, 1867. augusztus 25. ld. 35. sz. dok.
11. Bihar, 1867. szeptember 26.
12. Első közlése: Bihar, 1867. november 1. Közölték még: A Hon (Pest), 1867. november 3.; Magyar Újság (Pest), 1867. november 5. stb. Újraközlések: Nagyvárad, 1892. szeptember 10. és 1902. szeptember 19. Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból. VIII. k. Budapest, 103-110. ld. 37. sz. dok.
13. Uo.
14. Uo.
15. Bihar, 1867. november 3. ld. 38. sz. dok.
16. Bihar, 1867. november 21. ld. 36. sz. dok.
17. Uo.
18. Uo.
19. Uo. ld. 39. sz. dok.
20. Szabadság, 1882. december 15.
21. MOL R90.6282. Közli: Szabadság, 1882. december 24. ld. 40. sz. dok.
22. MOL R90.6127. ld. 41. sz. dok.
23. Nagyvárad, 1883. június 15; Pesti Napló, 1883. júnis 16. Melléklet. Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból. X.k. Budapest, 1904, 83-87. Pajkosy Gábor: Kossuth Lajos. Budapest, 1999, 155-159. ld. 42. sz. dok.
24. Uo.
25. Uo.
26. Nagyvárad, 1883. június 15.
27. Uo.
28. Hermann Róbert: Kossuth Lajos. In: Az 1848-1849. Évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Budapest, 2002, 473.
29. Nagyvárad, 1892. szeptember 8. ld. 43. sz. dok.
30. Nagyvárad, 1892. szeptember 9. ld. 44. sz. dok.
31. Nagyvárad, 1892. szeptember 10.
32. Uo.
33. Uo.
34. Uo.
35. Nagyvárad, 1892. szeptember 11.
36. Uo.
37. Uo.
38. Nagyvárad, 1892. szeptember 12.
39. Uo.
40. Nagyvárad, 1892. szeptember 11. ld. 45. sz. dok.
41. Nagyvárad, 1892. szeptember 12. ld. 46. sz. dok. Szokoly nem tudhatta hogy közel 50 évet kell várni a "helyrehozásra"
42. Uo.
43. Nagyvárad, 1892. szeptember 17. ld. 47. sz. dok.
44. Nagyvárad, 1892. szeptember 16. ld. 48. sz. dok.
45. Nagyvárad, 1892. szeptember 19. ld. 50. sz. dok.
46. Nagyvárad, 1892. szeptember 20.
47. Uo. Ld. az 51. sz. dok.
48. Nagyvárad, 1892. szeptember 22.
49. Nagyvárad, 1892. szeptember 25. ld. 52. sz. dok.
50. Nagyvárad, 1892. szeptember 19. ld. 49. sz. dok.
51. Uo.
52. Uo.
53. Nagyvárad, 1894. március 21. ld. 53. sz. dok.
54. Nagyvárad, 1894. március 23. ld. 56. sz. dok.
55. Uo.
56. Uo.
57. Nagyvárad, 1894. március 28. ld. 57. sz. dok.
58. Uo. ld. 58. sz. dok.
59. Nagyvárad, 1894. március 25.
60. Nagyvárad, 1894. március 28.
61. Nagyvárad, 1894. március 25.
62. Nagyvárad, 1894. március 29.
63. Nagyvárad, 1894. március 30. ld. 55. sz. dok.
64. Uo. ld. az 59. sz. dok.
65. Nagyvárad, 1894. április 5. ld. 60. sz. dok.
66. Nagyvárad, 1894. április 2. ld. 61. sz. dok.
67. Uo.
68. Uo.
69. Uo.
70. Nagyvárad, 1894. április 13. ld. 64. sz. dok.
71. Uo. ld. a 63. sz. dok.
72. Uo. ld. a 62. sz. dok.

KOSSUTH EMLÉKÉNEK ÁPOLÁSA NAGYVÁRADON
1894-TŐL NAPJAINKIG

Kossuth halála után kultusza még jobban felélénkült. Ezt egy ideig hátrább szorította a millennium megünneplése, amelynek sikere hatására az ország egy újabb évfordulóra készült a szabadságharc félévszázados jubileumára. 50 év után nyíltan lehetett ünnepelni és így Kossuth neve is gyakran elhangzott a megemlékezéseken. Nagyváradon és Biharban főleg a városhoz kötődő eseményekről, illetve vértanúkról emlékeztek meg, de gyakran hódoltak Kossuth dicső emlékének. A forradalom és szabadságharc emlékének ápolásában fontos szerepe volt az időközben országos élvonalba felzárkózott nagyváradi sajtónak. Az események hírei, beszámolók mellett sokszor jelentettek meg hiteles történeti források felhasználásával írott közleményeket. Ezek ma, amikor az említett források jelentős része elveszett, vagy nehezen feltárható, felbecsülhetetlen értékűek az időszak megértésében és az események ismertetésében. A századforduló mozgalmas kulturális-művelődési életéhez tartozott a nagyszámú egyesület, kör, társaság, egylet stb. tevékenysége, amelyek mind hozzájárultak a forradalom és szabadságharc valamint Kossuth Lajos kultuszának továbbéléséhez.
Nagyváradon a kultusz kiemelkedő megnyilvánulásaira 1902-ben, Kossuth Lajos születésének centenáriuma alkalmával volt lehetőség. A nagy évfordulóra való készülődés már 1902 nyarán elkezdődött. A váradiak érdeklődő figyelemmel kísérték az országos ünnep előkészületeit is. Az ország több városában aggodalommal követték a budapesti Kossuth-szobor körüli huza-vonát Arad átiratot intézett a többi törvényhatósághoz, hogy a vidéki városok közösen sürgessék meg a fővárosi Kossuth-szobor felálítását. A vélemény eleinte az volt, hogy a szobor felállítása Budapest magánügye, mégis Nagyvárad város 1902. július 12-i közgyűlése úgy határozott, hogy megsürgetik Kossuth budapesti szobrának felállítását. [1] Az ünnepség terve már régebben megfogalmazódott, azonban az indítványt Nagyvárad törvényhatóságához 1902. augusztus 10-én a függetlenségi párt kezdeményezte. [2]
Nagyvárad város tanácsának 1902. augusztus 12-én tartott ülésén Rimler Károly polgármester beterjesztette a Kossuth Lajos születésnapjáról való megemlékezés javaslatát. [3]
Ennek alapján 1902. augusztus 14-én Arad város felhívása és a nagyváradi függetlenségi párt indítványa értelmében a nagyváradi törvényhatóság közgyűlésén javaslatot terjesztettek be. Ebben megállapították, hogy: "Ez év szeptember havának 19-ikén 100 évesfordulója lesz Kossuth Lajos születése napjának; hazafias kötelességünknek tartjuk, hogy e napról kegyelettel megemlékezzünk�" [4] A javaslatot egyhangúlag elfogadták és létrehozták a Rimler Károly polgármester által vezetett előkészítő bizottságot. [5] A bizottság augusztus 27-én kidolgozta a grandiózus nagyváradi Kossuth ünnep programtervezetét. A házak fellobogóztatása és a vár kivilágítása mellett maga a Kossuth ünnep istentiszteletet, rendkívüli díszközgyűlést a városházán, díszelőadást a Szigligeti színházban és népünnepélyt a Rhédey kertben foglalt magába. [6]
Hogy a félévszázad nem múlt el nyomtalanul azt a nagyváradi és Bihar megyei 1848-49-i honvédegylet felhívásából tudjuk meg. Az öreg honvédek kérik, hogy az ünnepségekre hívják meg őket, hiszen ők voltak, akik a harcmezőkön annak idején helytálltak, ha ez nem lett volna, ma nem volna mit ünnepelni. [7]
1902. szeptember 16-án a helyi lapok a vezércikk helyén közölték Rimler Károly polgármester felhívását Nagyvárad polgáraihoz a Kossuth ünnep méltó megünneplésére. Ennek elején megállapítja: "A nemzetek sorsa attól függ, meg tudják-e becsülni történelmi múltjukat, és utat tudnak-e mutatni az új modern eszméknek, melyeket a haladó idők teremtenek." Majd Kossuth jelentőségének és az évforduló magasztos voltának bemutatása után felhívásában ezt olvashatjuk: "szenteljétek e napot a legszentebb érzelemnek, a hazaszeretetnek és a kegyeletes hálának." [8]
Kossuth Lajos születésének 100 éves évfordulóját méltóképpen ünnepelték meg. A fellobogózott és kivilágított városban az 1902. szeptember 19-i ünnepség istentisztelettel kezdődött az evangélikus templomban, ahol Materny Imre lelkész tartotta a beszédet. Utána délelőtt 11 órakor a város hivatalos ünnepe keretében a városi törvényhatóság díszközgyűlést tartott a városháza közgyűlési termében. A díszközgyűlést dr. Beöthy László főispán nyitotta meg, majd átadta a szót Rádl Ödönnek, aki nagyívű beszédben méltatta Kossuth Lajos szerepét és tevékenységét. A lapokban teljes egészében közölt előadásában kiemelte: "A mai nap az apoteózis napja� a magyar nemzet miliói egy kegyeletes érzésben, egy ünnepélyben egyesülnek ma� ma nincs közöttünk ellentét, pártoskodás, visszavonás!� És így is legyen örökké! Legyen ez az ünnep az egyesítő összeforrasztó érzés, az összetartozás ünnepe a nemzet szívében�" [9] A hazafias beszédet jegyzőkönyvben megörökítették és kinyomtatták. [10]
A díszközgyűlésen Hlatky Endre a szabadelvű párt elnöke indítványozta, hogy Kossuth arcképét az új városháza nagyterme számára festessék meg, s erre 3000 korona költséget szavazzanak meg. Ezen kívül, felvetette ismét, hogy Kossuthnak szobrot emeljen a város s ennek felállítása érdekében megbízták a tanácsot, hogy a város társadalmának bevonásával intézkedjék. [11] Este a Szigligeti színházban díszelőadást tartottak, ahol Verő György: Bölcső és koporsó című művét adták elő népes és lelkes közönség előtt. A darabot Pintér Imre rendezte és Kossuth életéből hét képet mutatott be, amelyből az utólsó Hungária gyásza címmel a kerepesi temetőben Kossuth sírjánál játszódott le. [12]
Az iskolák és a különböző társadalmi szervezetek is megtartották saját ünnepeiket. [13]
1902. szeptember 21-én vasárnap került sor a nagyváradi polgárság ünnepére. Ez délután három órakor felvonulással kezdődött a Szent László téren. A menet négy órakor indult élén Kossuth nótákat játszó zenekarral a Rhédey kertbe, ahol nagy pódiumot állítottak fel. Az ünnepély kezdetét három ágyúlövés jelezte, mire a nagyszámú tömeg elénekelte a Himnuszt. A lelkesítő beszédek és kulturális műsorok után a tömeg a Szózat éneklése mellett végig vonult a Kert utcán és a Szent László téren eloszlott. Este a Fekete Sas nagytermében társasvacsora volt, ahol elhatározták táviratilag üdvözöljék Kossuth Ferencet és Kossuth Tivadart. [14] Hasonlóképpen járt el a nagyváradi függetlenségi párt, amire Kossuth Ferenc küldött köszönő választ. [15]
Bihar megyében is felemelő ünnepségeket szerveztek, köztük Nagyszalontán, Tenkén, Élesden, Székelyhídon, Margittán stb.
Nagyvárad és Bihar megye képviseltette magát a fővárosi Kossuth ünnepen is. A várost Bordé Ferenc főjegyző és Darvassy Lajos katonaügyi tanácsos, a vármegyét Telegdy József országgyűlési képviselő, Hegyesi Márton és Márkus László képviselték. [16]
Nagyvárad város országgyűlési képviselője Barabás Béla is a budapesti megemlékezésen vett részt, így csak levélben üdvözölte a nagyváradiakat. Utólag viszont részt vett a polgárság által szervezett ünnepen. [17]
Kossuth születésének 100 éves évfordulóját az egész ország hazafias lelkesedéssel ünnepelte. Ebben tevékenyen vett részt mind Nagyvárad, mind pedig Bihar megye is. Az 1902-es ünnepségek a legnagyobbak voltak a városban és a megyében és hozzájárultak Kossuth tevékenységének, szerepének és jelentőségének jobb megismeréséhez, a lakosság nagyobb önismeretéhez, ugyanakkor fontos momentuma volt a Kossuth kultusz elmélyülésének, az 1892-es méltatlan döntésre már senki sem emlékezett.
Kossuth Lajos arcképének megfestésével kapcsolatban az intézkedéseket 1903-ban foganatosították. 1903 januárjában a városi közgyűlésen felvetették, hogy Endrey Sándor festőművész 1600 koronáért hajlandó a festményt elkészíteni. [18] Az ügy már kezdett elaludni, mivel az ad-hoc szervező bizottság sokszor összeült, de nem határozott, sőt, 1903 márciusában elnapolták az ügyet addig amíg "ismét támad valami hazafias felbuzdulás". [19] A festőművésszel való szerződést végül sikerült megkötni és a kép rövid időn belül el is készült. Kossuth életnagyságú képének átvételére 1903. szeptember 17-én került sor. [20] A képet, amely zöldes színű attilában, szónoki pózban ábrázolta Kossuthot, maga Endrey Sándor helyezte el az új városháza közgyűlés termében. [21]
Az impozáns kép elhelyezése gondot jelentett még az új városháza nagytermében is, mivel a város előzőleg megfesttette Deák Ferenc és Tisza Kálmán képét is és a három festményt a hatalmas milleniumi festmény oldalán kellett elhelyezni. Végül a képkeretek kicserélése segítségével sikerült mindhárom festmény elhelyezése. [22]
1904. január 10-én az új Városháza felavatásakor a nagyterem falán Bihari Sándor milleniumi képe, Ferenc József, Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Tisza Kálmán képe kapott helyet. [23]
Ez meghatározta a tornyos, turulos palotában folyó tevékenységet is. Erről a házavatáskor a korabeli sajtó így írt: "Vigyázzanak a városatyák, mikor az érdekek nyomasztó súlya rájuk nehezedik, nehogy lelkiismeretüket kint hagyják a ruhatárban. A falakon ott függ Deák Ferenc arcképe, ott néz le rájuk Tisza Kálmán, s őrködik tetteik felett Kossuth Lajos. Legyen a város egységének jelképe s ne üzlet díszes firmával. Legyen fej, mely cselekszik s ne zseb, mely mindent elnyel." [24]
A váradiak továbbra is figyelemmel kísérték Kossuth emlékének ápolását az ország más vidékein is. Így a Jogakadémia diáksága 1903 októberében elhatározta, hogy véleményük szerint a katonaság által megsértett szegedi Kossuth szoborra koszorút helyez el ezzel a felirattal: "A nagyváradi jogakadémia polgárai - Hódolnak emlékednek". [25]
1904-ben megemlékeztek Kossuth halálának 10. évfordulójáról mind Nagyváradon, mind pedig a megyében. Az ünnepségek nem közelítették meg a két évvel azelőttieket, de figyelmeztettek a Kossuth által képviselt eszmék időt álló jellegére. Ezzel kapcsolatban a helyi sajtóban megállapítják: "Kossuth Lajos szelleme és elvei, a szabadelvű haladás, a nemzeti fejlődés, a szabadság ideáljai elevenen élnek és munkálkodnak bennünk, az a múlt, amely a turini halott nevével összeforrt a maga képére formálja át a jövőt." [26]
A városban gyászistentiszteleteket és megemlékezéseket tartanak, nagyobb gyászünnepet a Jogakadémián rendeztek. [27]
A nagyváradiak küldöttsége jelen volt a fővárosi ünnepeken, akárcsak 1905-ben, amikor a váradon nagyobb szabású megemlékezésre nem került sor. Ekkor a Kossuth kultuszt a nagyváradi 48-as népkör jubileuma igyekezett tovább vinni. Erre az alkalomra Sas Ede hosszú verset írt, amelynek fő sorai: "S közel az idő, amikor ez ország / Tied lesz egyedül Kossuth Lajos!" [28]
Kisebb méretekben 1906-ban és 1912-ben is megemlékeztek Kossuth születésének (110.) évfordulójáról. A következő jelentősebb évforduló 1914-ben volt. Különösebb megemlékezésre Nagyváradon nem került sor. A helyi sajtó vezércikkében megállapította: "Most, húsz esztendővel az ő halála után megállapíthatjuk, hogy Kossuth Lajos még mindig nem hagyna föl remeteségével, még most is hiába szállna felé a magyar nemzet millióinak hívó szózata. Mert Kossuth Lajos eszméi még mindig nem valósultak meg, a független és boldog Magyarország, az igazi szabadság és testvériség még most is csak álom és azok megteremtése a jövő feladata�" [29]
A világháború idején a Kossuth kultusz visszafogottan jelentkezett. Ennek ápolásához az egész időszakban hozzájárult a nagyváardi Kossuth szobor felállításának napirenden tartása. A nagyváradiak adományokkal támogatták a budapesti Kossuth szobor felállítását, [30] azonban 1902-ben a felvetődött egy nagyváradi Kossuth szobor felállítása. [31] A gyűjtés már régebben elindult és Szoboralap is létesült. A város lakossága már 1894-ben 186 korona 90 fillért gyűjtött össze, amelyet a város pénztárába helyezett el kezelés céljából. [32]
1903 márciusában Nagyvárad közgyűlése elhatározta, hogy a város évente 1.000 koronával gyarapítja az összeget, amíg a szobor el nem készül. [33] E döntés értelmében a város az 1904-es és 1905-ös években 1.000 koronával járult hozzá az alaphoz. [34]
Ezenkívül 1904. október 15-én a nagyváradi Kossuth-szobor Bizottság felhívást intézett a város lakosságához, amelyben megállapította:
"Tíz éve már, hogy Kossuth Lajos Magyarország egykori kormányzója az élők sorából elszólíttatott. Városaink és községeink vetélkedve sietnek ée ércben és kőben megörökíteni a magyar történelem legnagyobb alakjának emlékét.
Nagyvárad városa ebben a nemes versenyben eddig nem vett részt. Önmagunkat tiszteljük meg, ha főterünket Kossuth Lajos szobrával ékesítve lerójuk hálánkat és elismerésünket a magyar nemzet újjászületésének lánglelkű megteremtője előtt. Ezért határozta el a nagyváradi "48-as népkör" azt, hogy Kossuth lajos szobrának alapjára nyílvános gyűjtést és széleskörű agitációt indít, mert méltatlan volna városunk és megyénk lelkes közönségének érzületéhez, ha hazafiúi kegyeletünk megnyílvánulásában utolsók maradnánk. Kérjük ezért nagyvárad város és Bihar vármegye hazafias közönségét, hogy Kossuth Lajos szobrának mielőbbi felállítását előmozdítani szíveskedjék. A legkisebb adományt is köszönettel fogadjuk és hírlap útján nyugtázzuk." [35]
A gyűjtések nagy buzgalommal folytak és 1905. márciusában már 1.551 korona gyűlt össze. [36] Ennek ellenére, mivel a szobor várhatóan körülbelül 80.000 koronába kerülhet és az addigi évi 1.000 korona dotáció mellett, ez mintegy 30 év alatt gyűlne össze, javasolták az összeg felemelését, amelyet 1906-tól kezdődően 4.000 koronára emelek. [37] Mivel ez sem bizonyult elegendőnek, már 1906-ban felvetették, hogy a város vegyen fel 70.000 korona kölcsönt, ezt azonban nem hagyták jóvá. [38] A gyűjtést a legkülönbözőbb módszerekkel folytatták, így színielőadásokat tartottak és ezek tiszta jövedelmét a Kossuth szobor javára utalták, [39] a kávéházakban és vendéglőkben nemzetiszínű gyufatartó perselyeket helyeztek el ezzel a felirattal: "ADAKOZZUNK a nagyváradi Kossuth-szobor javára!" [40] Ezeken kívül hangversenyeket, gyermek előadásokat rendeztek a Kossuth-szobor javára. [41]
Időközben a Szacsvay szoborra is folyt a gyűjtés és ezt 1907. március 15-én sikerült is felállítani.
A Kossuth szoborra a gyűjtés lassabban haladt, de így is a szoboralap 1909-ben meghaladta a 19.821 koronát, 1918-ra pedig elérte a 49.000 koronát. [42] Ezt az összeget pénzintézeti betétként kezelték és az állaga 1940-ben 49.508 régi magyar korona volt, amely az akkori értékre átszámítva 969 pengő 53 fillért tett ki. [43] Mindezek ellenére Nagyváradon a többször is tervbe vett Kossuth szobor nem készült el. Ennek hiányát csak részben tudták helyettesíteni a megyében felállított szobrok: Bihardiószegen (1896), Tenkén (1899), Nagyszalontán (1901) Tataroson (1902).
Az első világháborút követő változások nem kedveztek Kossuth emléke ápolásának. 1919-ben végbement az impériumváltás és a sok korlátozás miatt nyílt megemlékezésekre, ünnepségekre nem volt lehetőség. Annál inkább érvényesült ez Kossuth kultuszával kapcsolatosan, mivel a románok a háború előtti nagy megemlékezések alkalmával sem csatlakoztak az ünneplő magyar polgársághoz s nem ismerték el Kossuth érdemeit.
A két világháború közötti időszakban a szabadságharc és Kossuth emlékét a magánéletben ápolhatták, az egyházi megemlékezések is visszafogottak voltak az ide is elérő korlátozások miatt.
Az újonnan berendezkedő román állam mindent megtett, hogy elhomályosítsa a helybeli magyar lakosságban a forradalom és szabadságharc dicső emlékét, a fényes múltat. A lakosság igyekezett alkalmazkodni az új helyzethez, azonban sokan őrizték a szabadságharc emlékét esetleg relikviáit, s szinte titokban virágot hordtak a hősi halottak sírjára, illetve emlékhelyeikre. A magyarság emlékezetét mégis sikerült ébrentartani és az 1940 szeptemberében végbement második hatalomváltás után Nagyváradon és Bihar megye Magyarországhoz került részein újból napirendre került a forradalom és a szabadságharc, illetve ezzel szoros kapcsolatban Kossuth Lajos emléke. Az 1940-es években a politikai változások hatására ismét megindultak a megemlékezések. Kossuth emlékének magasabb szinten való felelevenítésére halálának 50. évfordulója alkalmával 1944 márciusában volt lehetőség. 1944. március 28-án Nagyvárad város törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlésén dr. Soós István polgármester javaslatot terjesztett be Kossuth Lajos emlékének megörökítésére. Ebben aláhúzta, hogy: "Emléke 50 év alatt nem halványodott el, ma is ő a magyar szabadság égboltozatának legfénylőbb csillaga, a magyar nép ma is benne látja minden magyar eszmény megtestesülését; eszmévé magasztosult neve a magyar nép előtt egyértelmű a hazaszeretettel, a szabadsággal." [44]
A következő határozati javaslatot terjesztette be: "Nagyvárad thj. város közgyűlése mély hódolattal és hálás kegyelettel idézi a nagy magyar szabadsághős Kossuth Lajos emlékét halálának 50. évfordulója alkalmából.
Megállapítván, hogy azok a közjogi akadályok, amelyek az ő díszpolgárrá választását annak idején gátolták, megszűntek, a közgyűlés - mint a város egész lakosságának képviselete - az egész világ által nagy magyar egyéniségének elismert Kossuth Lajost, aki Nagyváradot nagyrabecsülte és ipari, kereskedelmi jelentőségét hirdette is, kegyeletes kötelességből ezennel azok sorába iktatja, akiket érdemeikért a díszpolgárság kitűntető címével megtisztelt." [45]
Ezzel tehát közel 52 év távlatából sikerült helyrehozni az elődök szűklátókörű döntését. A javaslatban kimondták még egy Kossuth-szobor felállításának szándékát a háború befejezése után és ezért a Kossuth Lajos szoboralap felújítását. A határozatot egyhangúlag elfogadták. [46] Ezen és hasonló tervek végrehajtását a második világháború utáni változások ismét megakadályozták.
Az 1944 októberében megtörtént harmadik hatalomváltozás következtében rövid időn belül berendezkedett Nagyváradon és Biharban a román kommunista hatalom, amely lassanként visszaszorította nemcsak a magyar forradalom és szabadságharc emlékét, hanem a magyar történelmi múlt összes hagyományát. Kossuth Lajos szellemét és alkotását kisajátították idegen politikai célok érdekében. Az osztályharcos történelemszemlélet átalakította Kossuth egész művét, deformálta a róla kialakított képet. Nyílt megemlékezésekre nem volt alkalom és emléke halványodni kezdett a köztudatban.
A változások után 1990-ben már az sem élt tisztán a köztudatban, hogy ki is volt valójában Kossuth Lajos. Nem volt ez meglepő, hiszen addigra több generáció is felnőtt, amely alig tanult valamit az iskolában Kossuthról s amit tanult az is gyakran távol állt a valóságtól. Az 1990 óta eltelt időszakban csak kis részben sikerült törlesztenünk adósságunkból ebben a tekintetben. A 20. század utolsó évtizedében a magyarság érdekvédelmi szervezete, az egyházak és a mind jobban elszaporodó civil szervezetek vállaltak szerepet a hagyományok ápolásában, a régi szokások felelevenítésében és felújításában. Az évenkénti március 15-i és október 6-i megemlékezések alkalmával Kossuth szerepét és jelentőségét is sokszor méltatják. A Kossuthnak szánt külön megemlékezések ritkábbak, erre a nagyobb évfordulók szolgáltattak alkalmat: 1994, 1999 és 2002.
2002-ben Bihar megyében Bihardiószegen (szobor visszaállítással), Nagyszalontán és Tenkén emlékeztek meg nagyszabású rendezvény keretében Kossuth születésének bicentenáriumáról.
Nagyváradon az egyházi és iskolai megemlékezéseken kívül, egyetlen nagyobb rendezvény volt. A Nagyvárad-Velencei kultúrházban az asztalokon gyertyák, a színpad fölött pedig címeres magyar zászló várták a vendégeket. A színpad mellett egy asztalon Kossuth kinagyított képe és néhány Kossuthtal foglalkozó könyv mellett, Kossuth és Nagyvárad, illetve Bihar megye közötti kapcsolatra vonatkozó eredeti dokumentumok másolatai voltak: Nagyvárad város levele Kossuth Lajoshoz 1867. augusztus 19-én és 1882. december 14-én, azonkívül Bihar megye köszöntő levele Kossuthhoz 1883. március 21-én. Előadásában dr. Fleisz János történész ismertette Kossuth tevékenységét, szerepét és jelentőségét, külön kitérve Kossuth Nagyváradhoz és Biharhoz fűződő kapcsolatára. Az előadás után lejátszották Kossuth egyetlen fonográfra vett történelmi beszédét, amelyet az aradi vértanúk szobrának 1890-beni felállításakor tartott. A bensőséges megemlékezést színpadi összeállítás zárta le. [47]
A 2002-es rendezvények bizonyították, hogy Kossuth még mindég elevenen él a nagyváradi és biharmegyei magyarság tudatában és írásaiból ma is aktuális üzenetek olvashatók. Ezek elsősorban az érdekegyesítés, a kompromisszum készség, amely azonban nem vezet megalkuváshoz vagy önfeladáshoz.
Összegezve Kossuth halála után (1894) is megmaradt a magyarság emlékezetében. A Kossuth évfordulók megünneplése a 20. században végig tükrözték az általános politikai helyzetet. Így 1902-ben a legnagyobb méretű megemlékezés után a Kossuth kultusz enyhe csökkenését tapasztalhatjuk, majd az első világháborút követő bő két évtizedben a megemlékezések csak a lelkekben folytatódhattak. 1940 és 1944 között rövid időre ismét előtérbe került a Kossuth életmű halhatatlansága, azonban a román kommunista hatalom ennek hamar véget vetett. 1990-ig valódi tartalommal nem lehetett megtölteni a Kossuth évfordulót, utána is csak az önszerveződés által lehetett megemlékezéseket rendezni.
Kossuth születésének 200. évfordulója alkalmat adott az ünnepségekre, megemlékezésekre, a lassan megkopott hagyományok felelevenítésére. A körülmények és a megváltozott politikai felfogás nem engedték meg az 1902-es évfordulóhoz hasonló méretű és színvonalú ünnepségeket, de 1944 óta mindenképpen ezen a tájon a legmagasabb szinten emlékeztek meg Kossuthról. Hogy a száz évvel ezelőttihez hasonlóan a 2002-es ünnepségek és megemlékezések a század legkiemelkedőbbjei lesznek-e, azt majd a jövő dönti el. Írásunk a jövőbeni helyi megemlékezésekhez igyekszik támpontokat adni.
Kossuth és Nagyvárad valamint Bihar kapcsolatainak bemutatása arról tanúskodik, hogy a nagy hazafi kultuszának jelentős szerepe volt a forradalom és a szabadságharc emlékének ébrentartásában és ápolásában. A nagy idők emlékezete jelenleg is napirenden van és ez olyan becses hagyomány, amely ma is kötelez az emlékezésre és a helytállásra.

JEGYZETEK:

1. BÁL, Pi. 142.t. 554. csomag
2. Uo., Nagyvárad, 1902. augusztus 12. ld. a 65. sz. dok.
3. BÁL, Uo.
4. Nagyvárad, 1902. augusztus 15. ld. a 66. sz. dok.
5. Uo.
6. Nagyvárad, 1902. augusztus 27. ld. a 67. sz. dok.
7. Nagyváradi Napló, 1902. szeptember 10.
8. Nagyvárad, 1902. szeptember 16. ld. a 68. sz. dok.
9. Nagyvárad, 1902. szeptember 20.
10. Nagyvárad, 1902. szeptember 20. ld. a 70. sz. dok.
11. Uo.
12. Uo. Nagyváradi Napló, 1902. szeptember 14.
13. Uo.
14. Nagyvárad, 1902. szeptember 23. ld. a 71. sz. dok.
15. Nagyvárad, 1902. szeptember 30. ld. a 72. sz. dok.
16. Nagyvárad, 1902. szeptember 20.
17. Tiszántúl, 1902. szeptember 19.
18. Nagyvárad, 1903. január 25.
19. Nagyvárad, 1903. március 10.
20. BÁL, Uo.
21. Nagyvárad, 1903. szeptember 15.
22. Nagyvárad, 1903. szeptember 18-19.
23. Nagyvárad, 1904. január 11.
24. Nagyvárad, 1904. január 10.
25. Nagyvárad, 1903. október 17.
26. Nagyvárad, 1904. március 20.
27. Nagyvárad, 1904. március 29.
28. Nagyvárad, 1905. május 28.
29. Nagyvárad, 1914. március 21.
30. BÁL, Pi. 142.t., 861. csomag
31. Uo. 554. csomag
32. Uo. 864. csomag
33. Nagyvárad, 1903. március 13.
34. Uo.
35. Nagyvárad, 1904. október