Szinte nincs olyan hét az életemben, amelyben legalább 3-4 órát ne sorban állással töltenék. A minap voltam beadni a kérelmemet az új személy igazolvány miatt. Leírhatatlan körülmények között kosz és mocsokkal lefröcskölt falak, ajtók, ablakok, és a rengeteg ember kik mint a juhok a karámból úgy szaladnak  be ha megnyílik az ajtó. Nem számit, hogy tapossák, a másikat, csak az a lényeg, hogy bejuthassanak. De érthető is, mert tegnap ott legalább 40 fok meleg volt, és oxigénszegény levegő. Ki akar ott eltölteni egy percet is? Mert aki előtt ismét bezárják az ajtót, az garantált hogy 45-50 percet ismét mozdulatlanul áll a sorban.

Egy egyszerű kérdőívet kell kitölteni, és mégis órákon át nem mozdul a sor előre. A dolog érdekessége, hogy van egy másik ajtó is, és ott ki-be járkálnak azok kik, tudnak egy nevet a bent dolgozok névsorából.

Direkt vállalkoztam, hogy kiállom a sort, lássam egy ember kinek nincs „nagybácsikája” a rendőrségen, mennyi idő alatt tudja elintézni, azt a 10 perces munkát. Az eredmény nagyon elkeserítő én 2:40 perc alatt végeztem, amiből a kérdőívet 10 perc alatt töltöttem ki.

A teremben 3 helyen fogadják az állampolgárokat, de nagyon ritka az, hogy mind a három helyjen legyen is valaki.

De most csak ezt emeltem ki, a városházától a postákig mindenhol ugyanez a helyzet. Jó régi szokásnak teszünk eleget: „Egy dolgozik, és a többi nézi”.