Szó sincs semmiféle beletőrődésről, fásultságról, csalódottságról, még csak a nyári szabadságolásokkor a szerkesztőségekben maradtak állítólagos robotjáról sem. Csupán annyi történt, hogy akkor a kevesebb többnek tűnt. Megélni az ötvenedik lapszámot annyit jelentett, hogy a sajtótörténelem talán egyik legrövidebb lapalapítása nyomán létrejött csapat letett valamit az asztalra, bizonyított az új Bihar megyei magyar napilaphoz óvatossággal vagy éppen ellenségeskedéssel közelítőknek (távolságtartóknak), s egyben sikerült meghálálnia az időközben hűséges előfizetőinkké vált olvasók megelőlegezett bizalmát. Mostanra rájöttünk, hogy még inkább az út elején járunk, mint akkor. Ahogy a kamaszból felnőtté serdülő ember minél érettebb lesz, annál többet mérlegel, több önkritikát fogalmaz meg. Mi is felfedeztük saját hibáinkat, sutaságainkat, ám éppúgy a környezetünkét is, tudjuk, mely falakat kell áttörnünk, milyen nehézségeket kell leküzdenünk. Tisztában vagyunk helyzetünkkel, lehetőségeinkkel, képességienkkel, azzal, hogy néhányan melyik oldalra „állítottak”, milyennek skatulyáztak be minket.

De nem panaszkodunk, hiszen hétről hétre, hónapról hónapra gyarapodott olvasóink tábora, hirdetőink köre, egyre többen ismernek és hívnak bennünket. S mi megyünk is szívesen oda, ahol szívesen látnak – s oda is, ahol nem. Tesszük mindezt hivatástudatból, s azért, hogy a lapszámainkat böngészve mielőbb elmondhasuk: azt a hétszázát!