Leástak és rátaláltak

Siker koronázta Venczel Márton tudományos főkutató idei nyári terepmunkáját: a Sebes-Körös völgyében feltárt miocén kori lelőhelyen a biológus és csapata 12-13 millió éves állategyüttest hozott a felszínre. A felfedezést közel 7-8 éves kutatómunka előzte meg, aminek Venczel szerint az Élesd közelében talált páratlanul értékes anyag csupán az egyik eredménye.

Ehhez hasonló örömben-elégtételben Venczelnek utoljára 1998-ban Tasádon volt része, be is számolt róla különböző szakfolyóiratokban, konferenciákon. Amíg viszont a tasádi egy tengeri környezetben leülepedett szárazföldi fauna, addig az élesdi egy édesvizi környezetben összegyűlt ősállat-együttes: vannak e csoportban halak, kétéltűek és hüllők, de megtalálható benne egy rendkívül érdekes emlős fauna is, amit főként rágcsálók és rovarevők alkotnak. Az utóbbiak azért emelendők ki, mert az illető emlősök kielemzése lehetővé teszi, megkönnyíti a korszakolást. Persze a többi elem sem elhanyagolandó: általuk az akkori természeti környezet is rekonstruálható. Az előzetes, részleges vizsgálatokból Venczel doktor arra következtett, hogy a szóban forgó állategyüttes első rétege egy viszonylag meleg, esős időszakban élt, zömmel erdőben. A nedves területeken ősbékafélékre, krokodilokra és delfinekre bukkantak.

Még az értelmes lények is tévednek

Amikor az Európába betört miocén kori ősmajomhullámra terelődött a beszélgetésünk, az evolucionizmussal kapcsolatos, közszájon forgó hibás nézeteket eloszlatandó megkértük, fejtse ki, hogyan vélekednek napjaink tudósai a sokat vitatott Darwin-elméletről.  „Noha Darwin irigylésre méltóan intelligens volt, a majomból lett embert illetően – tévedett. Az emberi lény ugyanis nem közvetlenül a majomból származik, annak csupán távoli rokona. Mint minden magára valamit is adó, komoly természetkutató, én is fenntartom a fajok fejlődésének teóriáját. Ennek megfelelően azt mondom: az ember évmilliók során alakult ki, az ősmajmok csak az emberré válás egyik előzetes lépcsőfokát képezik” – mutatott rá Venczel. (A téma iránt érdeklődők egyébként november 6-án részt vehetnek az Erdélyi Múzeum Egyesület nagyváradi konferenciáján, amelynek a legnevesebb magyarországi professzorok egyike lesz a meghívott előadója.)

Csak most jön a neheze

A leletek egyfelől előkészített ásatások, mintavétel révén kerülnek elő, másfelől földmunkák alkalmával, véletlenszerűen. Gyakran előfordul, hogy az, amit a parasztok bevisznek a múzeumba, nem is ősállatmaradvány, hanem valamilyen kőzet vagy más.

A nagyváradi kutatók jelenleg egyebek mellett az élesdi anyag feldolgozásával foglalkoznak, ami eléggé bonyolult és hosszadalmas folyamat. A leleteket ugyanis előbb preparálniuk kell, mivel az ősállatmaradványokat a biológusok agyagos rétegből szabadították ki. A foszlányok törékenysége miatt a válogatás és a mosás is sajátos technikával történik. Hogy a szárítás után szét ne hulljanak, azok impregnálását – azaz vegyszerrel való átitatással történő megerősítését – is el kell végezniük. Az anyag rendszertani csoportosítása, beazonosítása és korszakolása alapos szakmai tudást, felkészültséget és – valószínűleg nemzetközi – csapatmunkát igényel majd. „A halakból például csupán a belső fülben lévő otolitok maradnak fenn. Ezek alapján nem akárki képes alfajokat meghatározni” – mutatott rá Venczel.

Jóllehet a muzeológusok nem dúskálnak a pénzben, a minimális tárolási-feldolgozási eljárásokhoz az intézmény előteremti a szükséges összeget. E példás gondoskodás ellenére a speciális eljárások, a nyugati világban már régen bevett korszerű módszerek, illetve az „egyebek” kategóriájába sorolt nélkülözhetetlen segédeszközök általában nem férnek bele az említett minimálisba.

„A munkám a hobbim is egyben. Nem is lehetne ez másképp, hisz rengeteg tudományos dolgozatot, tanulmányt kell megírnom, konferenciákon kell felszólalnom. Olyan hivatás ez, amely a rendszeres tanulás mellett odaadást, áldozatvállalást igényel: teljes embert. Lényegében én a hivatalos munkaidőn kívül is paleoherpetológus (őskígyász) vagyok.”

Venczel Márton a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem biológia karán szerzett oklevelet, ugyanott védte meg 1996-ban a Kígyófaunák Bihar megyében című doktori disszertációját, amely azóta angol nyelven nyomtatásban is megjelent. 1981-1988 között tanárként dolgozott Nagyváradon, majd egy „szerencsés véletlen folytán” versenyvizsgával a Körösvidéki Múzeumban kapott biológusi állást. Őslénytanászként több fajt fedezett fel és számos nemzetséget azonosított. „Az én szakterületem a paleoherpetológia, tágabban a kétéltűek és hüllők őslénytana. Kutatási területem átfogja az egész Kárpát-medencét: ebbe az övezetbe a bihari régió, a Körösök vidéke és számos magyarországi lelőhely is belefér” – nyilatkozta lapunknak a nagyváradi közgyűjtemény tudományos főkutatója.