Ezt a sort a Himnuszból idézzük.
A Himnusz költője, Kölcsey Ferenc, ha ma élne, nem érvényesülhetne az anyanyelvén: nem intézhetné hivatali ügyeit magyarul, Magyarországra csak 500 euró felmutatása árán léphetne be, fél évben csak 90 napot tölthetne itt, s ha valamiért túllépné ezt az időt, az idegenrendészet hosszú időre kitiltaná az országból. Kölcsey Ferenc, ha ma élne, román állampolgár lenne, hiszen szülőfaluja, Szodemeter ma Romániához tartozik.
Kölcsey Ferenc, ha ma élne, bizonyára szeretne magyar állampolgár lenni. Kölcsey Ferenc, ha ma élne, ezt csak úgy tehetné meg, hogy eladja házát szülőfalujában, Magyarországra költözik, ahol az idegenrendészettől és az adóhatóságoktól rettegve él, és megalázó és idegőrlő tortúrák árán megszerzi a szükséges papírokat. Sok-sok felesleges keserűség és felesleges akadály árán lehetne hivatalosan is magyar a Himnusz költője.
Kölcsey Ferenc, ha ma élne, megalázva, másodrendű emberként léphetne csak be az Európai Unió területére.
Ezért Kölcsey Ferenc, ha ma élne, csatlakozna a Magyarok Világszövetsége kezdeményezéséhez:
magyar állampolgárságot minden magyarnak!
A szomszédos országokban körülbelül három és félmillió magyar él, akiket Trianonban erőszakkal téptek el Magyarországtól, magyar állampolgárságukat erőszakkal vették el tőlük.
Senki nem kérdezte meg őket, le akarnak-e mondani róla. Ezt az igazságtalanságot most jóvátehetjük.
Évszázadok során számos ismert és névtelen hős áldozta életét a nemzetért. Nekünk most nem kell életünket és vérünket adni. Az elszakított magyarok csupán a szavazatunkat kérik. Hogy végre ne kelljen többé megélniük azt a megaláztatást, amit Kölcsey Ferencnek kellene végigélni, ha ma élne, és magyar állampolgár szeretne lenni.
Az elszakított magyarok csak azt kérik, a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazáson mondjunk igent arra, hogy kedvezményesen megkaphassák a magyar állampolgárságot. Anélkül, hogy ehhez el kelljen hagyni a szülőföldjüket. Otthon akarnak maradni, teljes jogú magyarként. Nem kérik, hogy áldozzuk értük életünket, nem kérik, hogy pénzt adjunk nekik. Nem kérnek egyebet, csak nagylelkűséget. Nem akarnak elvenni tőlünk semmit. Csak vissza akarják kapni, ami megilleti őket, és amit erőszakkal vettek el tőlük. A magyarok soha nem voltak ingyenélők, mindig megteremtették hazájuk, szülőföldjük és saját családjuk megélhetését!
A mai Magyarországban az elszakított magyarok és felmenőik élete, munkája, vére is benne van.
A Hősök terén álló, szoborba öntött nemzeti nagyjaink többsége nem a mai Magyarország területén született.
Ma hosszú kuporgatás, vízumért és egyéb iratokért való sorbaállás után jöhetne csak Magyarországra Rákóczi, Bocskai, Bethlen és a többiek.
Ha ma élne Kosztolányi Dezső, lehet, hogy őt vernék agyba-főbe szerb suhancok Szabadka utcáin csak azért, mert magyar.
Ha ma élne Arany János, lehet, hogy rá kiabálnának román hivatali ügyintézők, hogy beszéljen románul.
Ezt a megalázó, abszurd helyzetet egyetlen szavazattal megváltoztathatjuk.
Csak egy rövid séta egy vasárnap délután, csak egy mosoly, csak egy nagylelkű gesztus.
A magyar állampolgárság biztonságot ad az elszakított és alávetett helyzetben élő magyaroknak.
Nem kérnek ők könyöradományt. Csak annyit kérnek, hogy fogjuk meg felénk nyújtott kezüket. Egyetlen szavazatunkkal történelmet írhatunk. Miért ne tennénk meg ezt a csekélységet? Adjunk emberséget, méltóságot, magyarságot, jogot három és fél millió magyarnak! Nyújtsunk feléjük védő kart, szavazzuk meg számukra a biztonságot!
Mondjunk igent a kedvezményesen megkapható magyar állampolgárságára!
AJÁNLOM AZ OLDALT
