Az egyházakat, a keresztyén erkölcsöt és az SZDSZ-t egy lapon emlegetni már-már önkínzásszámba megy. Amikor Nagyváradon járt a liberális pártelnök, egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Ők csupán az igazságos egyháztámogatásért harcolnak. Nevetséges volt ez a válasz, amikor tudjuk, hogy magyarázkodásával egy időben több ezer csonka-magyarországi állampolgár tüntetett az Országház előtt az SZDSZ indítványai ellen.

Nagyváradon a pártelnököt hangos tiltakozók fogadták. Nem csak amiatt, hogy NEM-re buzdította a választópolgárokat a kettős állampolgárságért kiírt választás előtt. Legújabb igeferdítésük, az abortusz megkönnyítését szorgalmazó álláspontjuk, az azonos neműek közötti házasságáért – a másság mindenek feletti tiszteletéért – való kardoskodásuk (hogy értsük: fiú fiúval, leány leánnyal!), a drogfogyasztás könnyítését és ez által elterjedését szorgalmazó kampányuk, különböző nemzetidegen és sokszor nemzetellenes magatartásuk, mind-mind okai voltak annak, hogy a polgári engedetlenség – a zajos tiltakozás – eme formáját választottuk.

Kaptunk is hideget, meleget. Fasiszták, feketeingesek, bunkó csőcselék, stb. lettünk az erdélyi média balra elkötelezett részének. Szerencsére voltak lapok (mint pl. a Reggeli Újság, Erdélyi Napló), akik a tényekről írtak és nem gyaláztak bennünket igaztalanul. Nem válaszoltunk a minket gyalázóknak, mert annyira elvakultak, különböző körök által irányítottak az illetők, hogy teljesen feleslegesnek láttuk vitába bocsátkozni velük. Mint ahogy ahhoz sem tudtunk hozzászólni, amikor a pártelnököt meghívó magyar származású romániai képviselő (most Lakatos Péter, a rendszerváltás-módszerváltás előtt Lăcătuş Petru volt) évértékelőjében azt fájlalta, hogy nem tudott megtanítani bennünket a másik fél meghallgatásának szükségességéről. Tőlünk elvárják, hogy hallgassunk rájuk, sőt egyszerűen hallgassunk. Márpedig a demokrácia éppen azt is jelenti, hogy mi is kifejthessük véleményünket. Ha úgy látjuk jónak, akkor tiltakozzunk, fütyüljünk – rájuk. Tőlünk nyugatra bátran zajonganak, transzparenseket lobogtatnak, tortát, tojást, paradicsomot dobálnak a tiltakozók. Tőlünk keletre még drasztikusabb megoldásokat választanak. Mi fütyültünk, tapssal zavartuk álszent politikusainkat. Politikus urak és hölgyek, tessék elviselni azt, hogy vannak, akiknek nem tetszik a politikájuk és ennek, ha kell, hangot is adnak. Tessék elviselni, mert ez is hozzátartozik a közszerepléshez, nem csak a luxuskocsi, a magas fizetés, a trópusi nyaralás.

A politikus hölgyről szólva. Szili Katalin MSZP-és él-párttag Nagyváradra látogatott a magyar kultúra napján. A Reggeli Újságban is megjelent egy tollforgatótól – nem a lap véleményeként! –, hogy „lássuk szívesen Magyarország harmadik legnagyobb közméltóságát Nagyváradon, mert ő más, több, mint pártfelei. Igazi ember.” Hát én, mi, egy kissé másképp látjuk.
Hogy Magyarország harmadik legnagyobb közméltósága egy MSZP-és hölgy, az a magyarországi balos választóknak köszönhető, de főleg azoknak a volt párttitkároknak, kolhozvezetőknek, kommunista ügynököknek, a kommunista rendszer kiszolgálóinak, a pártelit tagjainak, akik az Országházban ülve megválasztották. Mint ahogy tizenötmillió magyarnak is a kommunista utódpártban elhelyezkedő (helyezkedő – szó szerint!) képviselők választottak miniszterelnököt. Bár ez a tizenötmillió nem igaz, mert láthattuk, láthatjuk, hogy nekik nem kell a Magyarország határain kívül rekedt magyarság. És Magyarországon sem a tízmillió magyar állampolgár miniszterelnöke, csakis az MSZP-és választók miniszterelnöke. Mint ahogy Szili Katalin is csak nekik lehet közméltóság. Nekem, nekünk csak egy párttag a kommunista pártból átvedlett, a vagyont és sokszor a szellemiséget átmentő szocialista pártban. Abból a kommunista pártból, amelyik vérbe fojtotta 56-os forradalmunkat, amelyik a recski lágert építette és fenntartotta, amelyik a Hortobágyra űzte a nekik nem tetszőket, amelyik halálra kínozta magyar testvéreinket, amelyik többtízezer nemzettársunkat űzte el Magyarországról.
Wittner Máriaval (akit szintén az Ő pártjuk ítélt halálra) együtt valljuk: „Megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek a magyar parlamentben még most is és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket”.

Azt sem látjuk, miért lenne Szili más, több mint pártfelei. Mert állítólag nem helyeselte kormánya és pártja ellenünk folytatott kampányát? Nem helyeselte, de nem is szólt ellene. Hogyan is szólhatott volna, hiszen Ő nem harmadik közméltóság akart lenni Magyarországon, hanem első.

És hogy Szili Katalin „igazi ember”? Azt hiszem ilyen megfogalmazással még Ő sem találkozott. Számomra nem igazi, mert nem hiteles. Igazi ember az alföldi paraszt bácsi, aki elment december 5-én és igennel szavazott, és igazi ember Petőfi Sándor, és igazi ember Kölcsey Ferenc (akit most mindenki büntetlenül megünnepelhet), aki azt írta a Parainesisben: „Szeresd a hazát! Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek; de sok kívántatik, míg annak tiszta birtokába juthatunk.” Sok kívántatik bizony MSZP-és, SZDSZ-es pártkatonák, balliberális műmagyarok. És sok kívántatik Szili Katalintól is, mert – ahogy Kölcsey folytatja az idézett műben: – „minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van”.

Nem tüntettünk Szili ellen, nem azért, mert azt írták nekünk, vagy mondták, hanem azért, mert többet jelent számunkra Kölcsey szelleme, mint az operás-operettes, magamutogatós, csinnadrattás színházi, Szilis-Markós zajongás. Többet jelentenek számunkra Kölcsey előbb idézett szavai, többet jelent szent Himnuszunk, mintsem úgy viselkedjünk, mint Ők tették Himnuszunk születése napján.

De nem kell elkeserednie Szilinek, az MSZP-nek, mert ahogy az igazi magyar ember mondja: ami késik, nem múlik.

Nagy József Barna
az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnöke

Megjelent a Reggeli Újságban 2006. január 25-én