A Bihar vármegyei Báránd község (Magyarország) elöljárói,
lakosai lesznek a vendégeink december 5-én, pénteken 17 órától a
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának
dísztermében, Városháza (Primăriei) u. 27. szám.
+beszámoló
Négy éve annak, hogy Csonka-Magyarországon
népszavazást tartottak arról, megadják-e az elszakított
országrészeken élő magyaroknak a magyar állampolgárságot. A kommunista utódpárt és a rólunk már régen lemondott liberális párt nemet mondatott a választókkal a kettős állampolgárságra.
Mindezek ellenére, vagy éppen ezért is, mi tudjuk, és minden velünk érző magyar testvérünkkel együtt valljuk, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság egy nemzethez tartozik, és ez a hazája.
Eme gondolat jegyében emlékezünk december 5-én a
népszavazásra, ami nem elválasztotta, de összekötötte az együtt érző és gondolkodó magyarokat.
Beszédet mond Kiss Sándor, Báránd község polgármestere, Váradiné Katona Irénke, a Bárándi Népfőiskola igazgatója, Ulveczki Lajosné a Bárándi Általános iskola igazgatója. Az est során szavalatokkal, énekekkel kedveskednek a bárándi fiatalok. Zenél a Bárándi Csillagvirág Alapítvány citerazenekara. A műsorban nem utolsósorban könyvbemutató is szerepel.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete szeretettel vár minden érdeklődőt a rendezvényre. A belépés díjtalan, adományokat a szervezők elfogadnak.
Időpont: december 5-én, pénteken 17 órától
Helyszín: Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának
díszterme, Városháza (Primăriei) u. 27. szám.