címmel. Hangsúlyozottan a történelmi Bihar vármegye területéről, annak városairól, falvairól, az ott élő emberekről, épületekről és bármiről ami a téma kereteibe belefér. Kimondott hangsúlyt szeretnénk helyezni az elmúlt 90 év tragikus történelmi változásaira (a trianoni szétdarabolásra, a román, majd kommunista megszállásra) és ezek minden következményére. Ennek okán négy kategóriába várunk munkákat:
Boldog békeidők (1900 - 1918)
A szétdarabolt Biharország (1919 - 1940)
Kétféle kommunizmus egy – nép (1945 - 1989)
1989-től napjainkig
Tartalmi, formai, illetve más megkötések nincsenek.
(A fotómunkák mellet az írásos, vagy akár szépirodalmi, tudományos, tanulmányszerű alkotásokat is várjuk).
A pályázati munkák leadási határideje 2009. július 11.
Az eredményhírdetésé pedig 2009. július 18.
A beküldött munkákat szakmai zsűri bírálja el, valamint minden pályázó munkája felkerül
az erre a célra létrehozott internetes oldalra, ahol közönségszavazáson vesz részt.
Az első helyezett 150 lej pénzjutalomban részesül.
A második és harmadik helyezett ingyen belépőhöz jut az
augusztus 5-9 között Gyergyószentmiklóson megrendezésre kerülő EMI táborba,
ahol minden beküldött munkát kiállítás keretében fogunk közzétenni.
A pályamunkákat postai úton a következő címre várjuk: Nagyvárad, Seleuşului utca 9. sz.,
valamint elektronikus formában a fotopalyazatemi@yahoo.com címre.
További információkért a sang_real_14@yahoo.com címre írjatok,
vagy hívjátok a 0744/204271-es telefonszámot.