AKTUÁLIS : A nemzetet szeresd, ne az államot ! |
A nemzetet szeresd, ne az államot !
2010.10.08. 08:43
Nagyvárad - Az aradi vértanúk nemzetszeretetükkel mutatnak példát a mának - ez volt az egyik alapgondolata a nagyváradi Szacsvay szobornál október 6-án megtartott megemlékezésnek.
Mintegy kétszáz ember volt jelen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ( EMNT) Bihar megyei és az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete által megrendezett október 6- i megemlékezésen a nagyváradi Szacsvay Imre szobornál. A délután öt órakor kezdődött eseményen felszólalt Török Sándor az EMNT Bihar megyei elnöke, aki felidézte az aradi vértanúk kivégzése előtti utolsó gondolatait, majd elmondta: „a globalizált világ látszatszabadsága és a hamis egység szajkózása torzítja lelkünket. Nem lehet egyenlőségről és szabadságról beszélni ott, ahol egyesek összefogva az elnyomókkal a szent egység nevében kirekesztik és megbélyegzik azokat, akik másképp látják az előre irányt. Kisebbségi nemzet létünkben a szabadság és ezáltal a megmaradás és felemelkedés egyetlen záloga az önrendelkezés. Az EMNT az autonómia különböző formáinak megvalósításában látja a partiumi és az erdélyi magyarság megmaradásának az esélyeit.” A feszólaló hangsúlyozta, hogy most a magyarországi politikai változások a határon túli magyarságnak is erőt kell adjanak ahhoz, hogy bátran felvállalja a magyar ügyet.
Szemléletharc
Zatykó Gyula a Magyar Polgári Párt nagyváradi elnöke beszédében hangsúlyozta: az aradi vértanúk nem az államot, hanem a nemzetüket szerették. A lényeges különbséget Márai Sándor gondolatával világította meg, aki így irt: aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Zatykó hangsúlyozta: „Az adjuk fel elveinket, magyar érdekeinket, hogy ne legyen konfliktusunk a többségi nemzettel politikáját váltsa fel a jogainkért, megmaradásunkért való kiállás politikája.”Csomortányi István az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervzetének társelnöke negatív képet festett a romániai magyarság jelenlegi helyzetéről elmondva: „a legsötétebb idők osztrák adminisztrációját is megszégyenítő módon mellőzik, sőt, újabban üldözik hivatalaink a magyar nyelvet, a legsötétebb idők osztrák adminisztrációja is irigykedve tanulná, hogyan lehet olyan alacsonyan tartani a magyarok arányát a közigazgatásban.” Csomortányi kiemelte, hogy jelenleg két szemlélet ütközik egymással a magyarságképviseletben, amelyet így fogalmazott meg: „mindent pénzben, anyagi haszonban mérünk-e, vagy a lélek, az elvek, a meggyőződés ad mértéket tetteinknek? Az egyik apró, de biztos léptekkel az önfeladás, a beolvadás, az eltűnés útja, a másik a megmaradásé.” A megemlékezésen a Váradi Dalárda énekelt, a koszorúzás ideje alatt Szőcs Lőrincz és zenekara muzsikált. A megemlékezésen közreműködött Gajai Ágnes, Tóth Tünde és Csepei Róbert, a Szigligeti Társulat színművészei is. A beszédek és művészi műsor után a kegyelet virágait helyezték el a Szacsvay szobor talapzatánál az EMNT, az EMI illetve civil szervezetek képviselői.
Pap István
|