Kedd délután alig maradt ülőhely szabadon a Lorántffy Zsuzsanna Egyházközpont múzeumtermében olyan sokan jöttek el Az elfelejtett parancsnok – Kratochvil Károly élete című kötet bemutatójára. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete által szervezett könyvbemutatón jelen volt a kötet szerzője, Domonkos László író, történész, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap munkatársa, Erdei Katalin a kötetet kiadó Püski-Masszi Könyvesház igazgatója, és Szakács Árpád, a Nagy Magyarország, valamint az Erdélyország történelmi lapok igazgatója. Nagy József Barna, a váradi EMI tiszteletbeli elnöke köszöntötte a megjelenteket, felhívva a figyelmet, hogy Kratochvil Károly, a revíziós mozgalmak jelentős képviselője, illetve a Székely Hadosztály parancsnoka ezer szállal kötődik Nagyváradhoz, ezért kötelességünk emlékezni rá. Erdei Katalin bemutatta a Püski-Masszi kiadót, mely nem „celeb-könyvek”, hanem kifejezetten kis példányszámú, de más kiadók által mellőzött témájú könyvek kiadására szakosodott. Domonkos László örömének és megilletődöttségének adott hangot annak okán, hogy az általa sokra becsült Nagyváradon, Szent László városában mutathatja be könyvét. Megtudhattuk, hogy ez a tizenötödik kötet, mely az ő tollából született.