Ők elmentek, el kelet menniük, hogy miért ezt talán soha nem fogjuk megtudni, de imádkozzunk értük, és az év minden napján gondoljunk rájuk, ők biztos mellettünk vannak.

Mindenszentek, keresztény egyházi ünnep; a nyugati egyházban november 1-jén, a keleti egyházban a pünkösdöt követő első vasárnapon tartják. Ekkor az egyház összes - ismert és ismeretlen - szentjeiről megemlékeznek, mindazokról, akiknek nincs saját ünnepük az egyházi naptárban. Az ünnep eredete pontosan nem ismert; különböző helyeken eltérő időkben ünnepelték. Szír Efrém (megh. Kr. u. 373 k.) szerint a keleti egyházban létezett egy ünnep május 13-án, amikor az összes vértanút ünnepelték; talán ez határozta meg IV. Bonifác pápa választását, hogy 609-ben ezen a napon szentelte a római Pantheont a Boldogságos Szűz és minden vértanú tiszteletére. A november elsejei dátumról és a vértanúkkal együtt az összes többi szent ünnepléséről az első bizonyítékok III. Gergely (731-741) uralkodása alatt merültek fel. Ő a római Szt. Péter-templomban november elsején szentelt fel egy kápolnát az összes szent tiszteletére. 800-ban Alcuin a mindenszentek ünnepét ezen a napon tartotta, és egy IX. századi angol naptárban is ezen a napon szerepelt. 837-ben IV. Gergely pápa rendelte el általánosan az ünnep megtartását.

Mindenszentek napjához sokféle népi szokás, hiedelem kapcsolódott. Általánossá vált a sírok rendbetétele, virággal díszítése és a gyertyagyújtás a halottak üdvéért. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottjaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek. Egyes falvakban ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást és ekkor újították meg az egész tanácsot. A mindenszentek ünnepe az utána következő halottak napja miatt fokozatosan elsorvadt, és annak vigíliájává lett. Halottak napja, a római katolikus egyházban az összes meghalt hívő emléknapja. Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg. Az ünnep napja november 2., vagy ha ez vasárnapra esik, akkor november 3. A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben.

Meghatározott napokat már a kereszténység kezdeteitől arra szenteltek, hogy a megholtak bizonyos csoportjáért közbenjárjanak. Egyetemes közbenjárásra Odilo clunyi apát (megh. 1048) november 2-át jelölte ki. A dátumot a XIII. század végére gyakorlatilag általánosan elfogadták. Azért választották ezt a napot, hogy az ünnep a mindenszentek napját követő napra essék. Miután megünnepelték az egyház összes olyan tagját, akiről úgy hiszik, hogy már a mennyben van, az egyház földön élő tagjai a következő napon azok felé a lelkek felé fordulnak, akikről úgy tartják, hogy a purgatóriumban szenvednek.

A miséző pap ilyenkor feketébe öltözik, a napi imaórákat a halottak zsolozsmájából imádkozzák, és a római liturgia minden pap számára három gyászmise mondását engedélyezi: egyet a saját szándékra, egyet az összes megholt hívekért és egyet a pápa szándékára.