A romániai magyarság kettészakadása már évekkel ezelőtt megkezdődött, de ez a nagy nyilvánosság számára csak az RMDSZ tavalyi, Szatmárnémetiben megrendezett kongresszusa után vált nyilvánvalóvá, ahol a jelenlévő küldöttek nagy többsége megvonta a tiszteletbeli elnöki címet a romániai forradalom kirobbantójától, Tőkés László Királyhágó-melléki református püspöktől. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a szervezetben csak a száz százalékig hű pártkatonák számára van hely, a függetlenek és főleg a „szélsőséges magyarkodók” számára kívül tágasabb. A választóknak az is szemet szúrt, hogy a közösségi célok eléréséhez meghirdetett apró lépések politikája mellett a csúcsvezetés tagjai rohamosan gazdagodnak: Verestóy Attila Bukarestben élő, ám székelyföldi szavazatokkal bejutott szenátornak például huszonötmillió dolláros vagyont sikerült összeszednie mellékállásban.

A kiábrándultak és kiebrudaltak összefogására a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette MPSZ vállalkozott. Az RMDSZ már az első pillanatokban dühödten reagált a kezdeményezésre: Markó Béla januárban megígérte, hogy az RMDSZ keresztbe fog tenni mindenkinek, aki ellene dolgozik, rontja az RMDSZ esélyeit és rosszat akar tenni a magyarságnak. Kolozsvári szenátortársa, Eckstein-Kovács Péter ennél is konkrétabban fogalmazott, amikor kifejtette: az RMDSZ nem kegyelmez azoknak, akik a szövetség ellenében magyar ellenjelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. Markó Béla tavaly még úgy vélekedett, hogy aki jobbat tud, az mutasson fel alternatívát, aztán, amikor ez a választási lehetőség megjelent a romániai magyar politikai piacon, már módosított a kijelentésén: a miénken kívül nincs épeszű alternatíva – mondta. A politikus egy másik beszédében peremre szorultaknak, a régi rendszer embereinek és rossz magyarsággal dadogóknak nevezte az MPSZ tagjait.

Az RMDSZ semmit sem bízott a véletlenre. A parlamentben a kormánypártot évente újrakötött paktummal kívülről támogató képviselői (két, az MPSZ-szel szimpatizáló honatya kivételével) megszavazták azt a törvényt – negyvenöt nappal a jelöltállítási határidő előtt –, amely a helyhatósági választásokat szabályozza. A hatvanhetes törvény hetedik paragrafusa kimondja, hogy a választásokon csak a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségek indulhatnak – ellenkező esetben legalább huszonötezer taggal kell rendelkezniük tizenöt megyéből és Bukarestből (megyénként minimum háromszáz emberrel). Nemzetközi példára lefordítva ez azt jelenti, mintha a dél-tiroli kisebbségi pártnak előírnák, hogy legyen háromszáz tagja Rómában és Korzikán is!

Az MPSZ gőzerővel nekifogott a tagtoborzásnak, annak ellenére, hogy a törvényt úgy is lehet értelmezni: a romániai magyarság rendelkezik már parlamenti képviselettel (RMDSZ), így rá nem vonatkozik a szabály. A fantasztikus ütemben gyűlő aláírásokat látva a kormány nagypéntek előtt keltezett rendeletében jogtalanul módosította a tagtoborzó ívek fejlécét – a rendelkezés alig hét nappal a pártok jelentkezési határideje előtt jelent meg a hivatalos közlönyben. Az MPSZ ekkor már ötvenezer fölött járt a törvény által előírt összes adatot tartalmazó íveivel, és nem fogott neki újból a gyűjtésnek. Az eredményt már tudják: az országos választási bizottság formai okokra hivatkozva kigolyózta őket.

Az eljárás gyökeresen ellentétes az európai normákkal. Demokratikus országban ugyanis a hatalom nem szab meg ésszerűtlen és teljesíthetetlen határidőket. Nem sérti meg a civil szervezetek törvény előtti egyenlőségét (a parlamentben ülők jogtalan előnyt élveznek a kívül lévőkkel szemben), nem korlátozza a kisebbségeket a választhatóságról szóló alkotmányos alapjogukban. Nem véletlen, hogy a törvény hetedik paragrafusát alkotmányellenesnek nevezte több romániai emberjogvédő szervezet, többek között a Romániai Helsinki Bizottság és a Nyílt Társadalomért Alapítvány is. Az MPSZ ügyvédje azt állítja, hogy indulásukat az RMDSZ képviselője akadályozta meg, ám a Transindexnek nyilatkozó Péter Zsuzsanna ezt tagadja, azt állítva, hogy „nem az RMDSZ-t, hanem a törvényt képviseltem a bizottságban, és nem szavazhattam az MPSZ mellett, ám a törvény ellenében”.

A román televízió magyar adásának egykori főszerkesztője, Boros Zoltán szerint az RMDSZ Bukarestben boszorkányüldözést kezdett azok ellen, akik aláírásokat gyűjtöttek az MPSZ támogatására. Fenyegető telefonok érkeztek magas rangú RMDSZ-tisztségviselőktől a főváros magyar intézményeihez, nehogy megengedjék falaik között az aláírások gyűjtését. A Petőfi Művelődési Házból kiutasították az aláírásokat gyűjtő diáklányt, az aláírókat pedig megpróbálták rávenni, hogy vonják vissza aláírásukat. A csúcsvezetés most nyeregben érzi magát, mert a magyar kormányfő is teljes mellszélességgel kiállt mellettük. Medgyessy Péter Aradon azt nyilatkozta: az RMDSZ jól képviseli a romániai magyarság érdekeit, és mindenki ártalmasan cselekszik, aki meg akarja osztani a magyar közösséget.

– Az MPSZ külön listás választási részvételével kapcsolatos döntés mögött hazai és külföldi erők állnak, amelyeknek nem tetszik az RMDSZ politikai ereje és eredményei – jelentette ki korábban Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor, aki meg is nevezte a külföldi erőket Orbán Viktor személyében.

A belső választásokat tíz éve elmismásoló RMDSZ kórosan fél a megméretéstől, inkább lerúgja a pályáról az ellenfeleit. Az egykori pártfunkcionáriusokból álló pártvezetés nem fogja fel, hogy a székelyföldi autonómiát szorgalmazó MPSZ megjelenése éppen erősítette volna a magyar érdekképviseletet és a magyar szavazati erő fenntartását, hiszen megjelenésével összegyűjtötte azokat, akik az RMDSZ-től való kiábrándultságukban már nem mentek volna el szavazni, vagy román pártok színeiben induló magyarokra voksoltak volna. Az egészséges versenyhelyzet emellett teljesítménykényszert is jelentett volna a monopólium tudatában elkényelmesedett RMDSZ-nek – a kizárás után borítékolható, hogy az őszi parlamenti választásokon nem lesz elegendő magyar szavazó ahhoz, hogy a párt átlépje a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbét. Az események ugyanis bebizonyították, hogy az RMDSZ-nek a hatalom a legfontosabb. Nem a romániai magyarok érdekeit képviseli Bukarestben, hanem Bukarest érdekeit próbálja elfogadtatni Erdélyben.

Úgy tűnik, igaza van Szász Jenőnek, aki arról beszélt: Erdélyben magyar fél a magyartól. Ez jóval fortélyosabb félelem, mint ’89 előtt, akkor ugyanis világos volt, hogy az elnyomó román hatalom ellen kell küzdeni. Most valóságos polip fojtogatja a romániai magyar közéletet: az RMDSZ Bihar megyei vezetői cégtársai Kulcsár Attilának és Mudura Sándornak a plazában, a sajtó a magyar civil társadalom építésére szánt bukaresti támogatás elsíbolásától hangos (lásd Communitas-pénzek), Budapesten pedig nem tudni, mennyi és hova tűnt a Markó vezette Progres Alapítványnak adott költségvetési milliárdokból. És aki nem emlékezne, előzménye is van a politikai ellenfél lesöprésének: 2000–2001-ben a székelyudvarhelyi és a Hargita megyei tanácsba az emberek ezreinek szavazatával bejutott Udvarhelyi Polgári Egyesület képviselőit golyózta ki az RMDSZ hathatós bukaresti segítséggel.

A romániai magyarok – akik a Ceausescu-diktatúra alatt a közösségi ingatlanjaikat, intézményi hálózatukat veszítették el – tizenöt évvel a rendszerváltás után még mindig nélkülözik a választás lehetőségét. A szabadságszobor kiszabadult Aradon, de helyette bebörtönözték a szabad választói akaratot.