1. Sorsdöntô napok

   A városok életében vannak olyan pillanatok, amelyek hosszú idôre meghatározzák fejlôdésük további menetét. Ilyen sorsfordító esemény volt Nagyvárad számára az 1919 áprilisában végbement úgynevezett impériumváltozás, amely a román fennhatóság Nagyváradra való kiterjesztését jelentette. A román terjeszkedés kérdésében tanúsított kétszínû francia magatartást tükrözi a magyar kormánnyal 1918. december 12-én közölt álláspont, amikor engedélyezték a román hadsereg számára a Belgrádban megállapított fegyverszüneti vonal átlépését és a következô helységek elfoglalását: Máramarossziget, Nagybánya, Szatmárnémeti, Nagykároly, Dés, Kolozsvár, Nagyvárad. A román hadsereg megkezdte elôrenyomulását, és 1918. december 24-én elfoglalta Kolozsvárt. Az események azonban – némileg váratlanul – teljesen más irányt vettek, és ezáltal a nagyváradi fejlemények is eltérôen alakultak. Az új támadási hullám 1919. január 15-én kezdôdött, de ezt rövidesen sikerült Csucsa és Feketetó környékén megállítani, ezáltal a front közel három hónapig stabilizálódott. Március 20-án átnyújtják Károlyi Mihálynak az
A váradi városháza felavatásának századik évfordulóját ünnepeltük januárban
úgynevezett Vix-jegyzéket, amely a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad vasútvonaltól nyugatra jelölte ki az új demarkációs vonalat. Nagyváradon a politikai életben meghatározó változás 1919. március 22-én történt, amikor itt is megkezdôdött a Tanácsköztársaság uralma. A város bolsevizálása és a népszerûtlen rendeletek miatt a társadalom törésvonalai mind jobban elmélyültek. Az összetett politikai helyzetben újabb lényeges elmozdulást az 1919. április 16-án megindított román offenzíva hozott, amely a keleti front teljes hosszában kibontakozott. A szövetségesek hallgatólagos hozzájárulásával történô elôrenyomulás eleinte szórványos ellenállásba ütközött, de megfelelô tartalékok hiányában Kratochwill ezredes elrendelte a visszavonulást. Ez döntô kihatással volt Nagyvárad sorsára is, mivel a román hadsereg útjában a továbbiakban már nem állt semmi akadály. A késôbbi történések az óriási feszültség ellenére is lényegében békés úton maradtak, a tanácsrendszer felszámolása és ezzel egy idôben a román hadsereg bevonulása nem követelt számottevô emberi áldozatokat.
   1919. április 18-án (nagypénteken) a városban már rendkívül feszültté vált a hangulat. A román hadsereg közeledésének hírére a kommunisták a helyi román közéleti személyiségek letartóztatását határozták el. Ez nagyrészt meghiúsult, mindössze hat román vezetôt vettek ôrizetbe. Idôközben kihirdették Nagyváradon az ostromállapotot, védelmi vonalat akartak állítani. Jánossy Gyula rendôrfôkapitány azonban tiltakozott e katonailag lehetetlen terv ellen, amely a város szétlövetését eredményezte volna. Az események úgy alakultak, hogy Jánossynak sikerült átvennie a kezdeményezést. Statáriumot hirdetett, a proletárdiktatúra vezérei pedig kénytelenek voltak elmenekülni a városból. Ezzel a tanácsuralom véget ért Váradon, viszont a vörös veszedelem megmaradt, és eközben a román seregek is megérkeztek a város közelébe. A feszült helyzetben a városi tanács sürgôsen összeült, ahol Rimler Károly  polgármester a következôképpen foglalta össze véleményét: "A legfontosabbnak tekintem a város nyugalmát és a város közbiztonságát. Én nem politizálok, én csak azt nézem, hogy ennek a városnak, melyet 35 éve szolgálok, egyetlen polgárát se érje baj, és hogy a bevonuló román csapatoknak ne legyen okuk arra, hogy megtorlással éljenek." A polgármester rövidesen ismét összehívta a városi tanácsot, amelyen elhatározták, hogy a lakosság megnyugtatása érdekében proklamációt adnak ki.

2. Nagyvárad megszállása

   Délután jelentették Cserey Vilmos várparancsnoknak, hogy az elsô román járôr bevonult Fugyivásárhelyre. Ekkor gyors intézkedéseket kellett hozni. Döntöttek arról, hogy Rimler Károly polgármester vezetésével menjenek a románok elé, és adják fel a várost a túlerôvel szemben, megkímélve azt az ágyúzásoktól. Ugyanakkor Katz Bélát felkérték, menjen a vörös hadsereg elé és bírja rá ôket a visszavonulásra. Este jelentés érkezett, hogy több vörös katonát szállító vonat is elindult Budapestrôl Várad felé. A szocializálásoktól és elkobzásoktól sokat szenvedett város polgársága intézkedéseket hozott a vasúti sínek felszedése, illetve felrobbantása érdekében. A feszültség így is elmélyült, mert a városba kisebb felfegyverzett kommunista csapatok szivárogtak be, amelyek a helyben maradottakkal akarták egyesíteni erejüket. 1919. április 20-án (húsvét vasárnapján) kora reggel Jánossy fôkapitány Halász századossal Justin Ardeleant keresi fel, azzal a céllal, hogy felhívják telefonon a román hadsereg mezôtelegdi 6. Hadosztályának parancsnokságát a Váradra való bevonulás meggyorsítása érdekében. A románok közlik, hogy Fugyivásárhelyen csak gyenge elôôrseik vannak, a Váradra való bevonulást csak hétfô délutánra tervezték. Emiatt délután 4 óra elôtt nem vonulhatnak be, ha nem kapnak garanciát. Ennek biztosítása érdekében Halász százados egy küldöttség élén a román csapatok elé ment, amelyekkel megállapodtak a bevonulás módozatairól. Az elsô lovas járôr 11 órakor érkezett Nagyváradra. Halász intézkedésére jármûvek indultak el a román katonák minél gyorsabb beszállítására. Öt teherautóval szállították a román legénységet Várad-Velencéig, ahol bevárták, míg a teherautók újabb szállítmánnyal megérkeztek.
   A város vezetése Rimler polgármesterrel az élen a vízmûnél várakozott. Úgy határoztak, hogy a város román polgársága nevében Ardelean Iustin üdvözölje az érkezô parancsnokot. Ô elôször Sachelarie tábornoknak jelentette, hogy a város nyugodt és rend van mindenütt. A vízmûtelep mellett több száz fônyi tömeg is várakozott. Traian Mo§oiu (1868–1932) tábornok – az északi seregek fôparancsnoka – kíséretével kb. délelôtt fél 12-kor érkezett a nagyváradi vízmûtelephez, ahol a város küldöttségének élén Rimler Károly polgármester várakozott, aki magyar nyelven a következô szavakat intézte a parancsnokhoz: "Tábornok úr! Nagyvárad város tanácsa és polgársága képviseletében jelentünk meg, hogy fogadjuk parancsnok urat és az általa vezetett hadsereget. E város polgársága midenkor testvéri egyetértésben és békében élt a város falai között, és békésen akar élni a jövôben is. Éppen ezért az a remény táp-A váradi sétálóutca ma
lálja, hogy a megszálló csapatok részérôl jóindulatú bánásmódban lesz része. Városunk semminemû ellenállást nem tanúsít, benne csak a rendfenntartók vannak fegyverrel ellátva, éppen ezért tisztelettel kérem tábornok urat, hogy a város békés polgárságát, amely nehéz öt hónapon át teljes rendet tudott fenntartani, jóindulatú oltalmába venni szíveskedjék." Mo§oiu tábornok román nyelven így válaszolt: "Polgármester úr! Nagyrészt megértettem magyarul is szavait. Kijelentem, hogy mint az antant megbízottjai, a rendet és békét megteremteni jövünk. Minthogy jelszavunk a testvériség, egyenlôség és szabadság, reméljük, hogy ezen feladat teljesítésében e város polgársága és tanácsa, amelynek béke- és rendszeretetérôl már elôzetesen is tudomásunk volt, bennünket ebben a feladatunkban hathatósan támogatni fog. A rend fenntartására nagy súlyt helyezek, és ehhez kérem a város lakosságának és vezetôségének közremûködését és támogatását. Rendzavarókkal, anarchista elemekkel a legszigorúbban fogunk elbánni, és a rendet minden eszközzel a legszigorúbban fogjuk fenntartani. Aki a rend ellen vét, az legyen elkészülve a szigorú büntetésre." Rimler Károly polgármester hozzátette: "Kérem tábornok urat, méltóztassék figyelembe venni, hogy hat hónap óta folytonos politikai változáson ment keresztül a város közönsége, de (és ezt különösen figyelmébe óhajtom ajánlani a tábornok úrnak) a város közönsége igyekezett mindenkor a rend fenntartása érdekében alkalmazkodni a viszonyokhoz, és soha semmi rendzavarás nem történt.
   Mo§oiu tábornok válaszában kifejtette: "Mindenrôl a legpontosabban vagyok tájékozva, tudom, milyen magatartást tanúsított a közönség minden idôben, és örvendek, hogy senkinek sem történt bántódása. Ezentúl bárki jöhet hozzám, ha rajta valami sérelem esik, és én igazságosan fogom orvosolni azt. Szívélyesen fogadok bárkit bármiféle kéréssel, és türelemmel fogok mindenkit meghallgatni."
   Húsvét vasárnapján délután fél 3 órakor vonult el az elsô román csapat Mo§oiu tábornok elôtt, akit a görög katolikus püspöki palotában helyeztek el. A csapatok gyalog és kocsin érkeztek és vonultak végig a városon. A tulajdonképpeni megszálló csapat csak délután 6 óra körül érkezett meg vonattal és zeneszó mellett. A városháza elôtt és a városban a nagyváradi románság elöljárói várták a tábornokot, akit lelkes "S[ tr[iasc[!" kiáltással fogadtak. Mo§oiu és kísérete ekkor hivatalosan átvette a város kormányzását, és a város katonai parancsnokának ±tefan Holban tábornokot nevezte ki. Ô már másnap, 1919. április 21-én – húsvéthétfô reggelén – a Holdas templomban bejelentette, hogy "Nagyvárad a mai naptól kezdve Nagy-Romániához tartozik". Utána kinevezte a románok képviselôit, akiknek ellenôrzési joguk lett a városi és megyei hatóságok felett.

3. Bizonytalan állapotok

 
Nagyváradon tehát nem került sor jelentôsebb incidensre, mert a város nem akart ebben a nehéz helyzetben ellenforradalmat.
   A proletárdiktatúra veszélye megszûnt, a város is megmenekült a pusztításoktól, a lakosság pedig még bizakodott a számára kedvezô megoldásban. Pedig már a kezdet sem volt túlzottan bátorító, hiszen a román hadsereg bejövetelével csaknem egy idôben a rendeletek tömkelege született meg, amelyek az új állapot stabilizálását és a rend fenntartását célozták. Az elsô rendeletet már 1919. április 21-én kiadták, ez a rend fenntartására szólított fel, és az ostromállapot kihirdetése mellett elôírta, hogy a tisztviselôk és elöljárók kötelesek hivatalukban maradni, kijárási és gyülekezési tilalmat léptetett életbe, felfüggesztette a mozi- és színházi elôadásokat, bevezette a cenzúrát, és kötelezte azokat, akiknek nem volt Nagyváradon állandó lakhelyük, hogy három napon belül hagyják el a várost, ugyanakkor kötelezôvé tette a fegyverek beszolgáltatását stb. Holban tábornok a megyei és városi törvényhatóság felügyelôjévé Coriolan Popot, a polgármesteri hivatal felügyelôjévé pedig Grigore Egryt nevezte ki. Hasonló felügyeleti jogkörû kinevezések történtek a rendôrséghez, a pénzügyhöz, a közélelmezési hivatalhoz és az ügyészséghez.
   A rendeletek mellett az élet megszokott keretekbe való visszatérésének elsô jeleit is feljegyezték: április 25-tôl újrakezdôdtek a színházi elôadások, megnyitották a bankokat, megindultak a vonatok stb. Az átalakulás máris szembetûnô volt a váradiak szemében: "Annyi bizonyos, a városnak már ma is új arculata van. A sok tiszt, katona, szuronyos ôrjárat, automobilok soha nem látott sokasága, új zászlók, színek, jelvények, új intézô férfiak percrôl percre demonstrálják a nagy változást, amelyen a város keresztülment" – írták a helyi lapok.
   A városban ez már nem keltett különösebb izgalmat. A helyi lapok Gheorghe Tulbure nyilatkozatát hozták le, amelyben arra utalt, hogy ezentúl az állam fô gondja a románokat ért régi igazságtalanság helyrehozása lesz. Rövidesen megjelent a rendelet arról is, hogy Bihar megyében tiszta román nyelvû közigazgatást vezetnek be.

4. A hatalomváltás következményei

   Ezzel befejezôdött Nagyvárad történetében az ún. impériumváltozás sorsdöntô idôszaka, amely által a város Nagy-Románia része lett. A békésen végbement kettôs változás azt mutatja, hogy a város vezetôsége és lakossága fontosabbnak tartotta szeretett városa és természetesen a saját maga biztonságát annál, hogy leszámolásokat kezdjen, vagy ellenálljon a jelentôs túlerôben lévô román hadseregnek. Ki kell emelnünk az 1919. április 20-án érkezô román hadsereg vezetôinek határozott és céltudatos fellépését is. Néhány ó rával a megérkezésük után átvették a város kormányzását, másnap pedig bejelentették, hogy Nagyváradot Romániához csatolják. Április 29-én a gyulafehérvári határozatokra hivatkozva Nagyvárad Romániához csatolását hivatalosan bejelentették. Nagyvárad a közel kilenc évszázados története során elôször került román fennhatóság alá, és ezt az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerzôdés jogilag is elismerte. Az elsô impériumváltozás Nagyvárad történetében egy mozgalmas szakasz végét és egy új idôszak kezdetét jelentette, amely sajnos nem tartozik a sikeresek közé. A megtorpanást rövid idô múlva a peremvárosi létbe süllyedés követte. A gyökeres fordulat egy "másik város" kialakulásához vezetett, amely mind kevésbé emlékeztetett a dinamikusan fejlôdô és a vidéki városok élvonalába magát felküzdô régi Váradra. Április 24-én Nagyváradra érkezett Aurel Laz[r, a nagyszebeni Kormányzó Tanács teljhatalmú megbízottja, aki bejelentette, "azért jött Nagyváradra, hogy a román impériumot berendezze". Április 29-én Laz[r hirdetményben hozta a lakosság tudomására, hogy Nagyváradon és az egész megyében életbe lépett a román uralom. Ebben többek között megállapítja: "A gyulafehérvári gyûlésnek Királyunk I. Ferdinánd Ôfelsége által szentesített határozatai alapján a román királyi csapatok elfoglalták és meghódították Nagyvárad törvényhatósági várost és Bihar megyét, ami által azok Románia királyságához csatoltattak."