A hitújítás, Erdély és a hozzá kapcsolódó Partium önálló állami létre emelkedése, illetve a török uralom megszabta a váradi katolikus püspökség sorsát a következő másfél évszázadra. Az addig Magyarország egyik leggazdagabbikának számító váradi püspökség 1556-tól 1692-ig tetszhalottá vált. Zaberdi Mátyás volt az utolsó, aki még ténylegesen gyakorolhatta püspöki jogait (1553-1556), utódja, Forgách Ferenc el sem foglalhatta helyét s 1567-ben lemondott a már csak névleges püspökségről.

Az 1556-os kolozsvári országgyűlés, majd a tordai végzés a püspökség és a káptalan birtokait a kincstár számára foglalta le, a káptalan hiteleshelyi működése akadozott, majd mint szekularizált intézmény működött tovább. A nagyszámú szerzetesrend tagjai a kanonokokhoz hasonlóan a királyi Magyarország északi és nyugati területein kerestek menedéket.

Másfél évszázadra a váradi püspöki cím és a káptalan kanonokjainak kinevezése névlegessé vált. A középkori intézmények, templomok és berendezéseik, levéltárak és könyvtárak lassan elenyésztek. (A káptalani levéltárnak és könyvtárnak töredékrésze került a védettebb országrészekbe.) A katolikus hitélet rövid és nem túl zavartalan visszatértét jelentette a jezsuiták váradi megtelepedése 1576 és 1606 közt. Szent Egyed egyházát illetve iskoláját s némi püspöki birtokadományt kaptak javadalomként. Szántó (Arator) István jezsuita feladatai közé tartozott a Váradon fellelhető katolikus könyvállomány maradványainak összegyűjtése és a kolozsvári jezsuita kollégium számára való átszállítása (1585). Igaz ugyan, hogy e könyvanyag csak árnyéka lehetett a már ekkorra javarészt szétzüllött bibliotékáknak, ám mégis egyedüli tanúja a középkori előzményeknek. 1588 és 1606 között ezen anyag nagy része Felsőmagyarországra és Ausztriába kerülhetett illetve szétszóródott.

1606-ban Bocskai hadai bevették Várad várát, az utolsó katolikus papnak is menekülnie kellett. 1660-ban a várost és várát elfoglalták a törökök.

Az 1692-ben visszaállított püspökség nem vehetett tulajdonába egyebet puszta romoknál, birtokai és elsősorban hívei ekkor még nem voltak. Benkovics Ágoston volt az első püspök, aki 14 elődje után egyházmegyéje területére léphetett. Az újjáépítés évtizedekig elhúzódott s főként a birtokok és jogok visszaszerzése jegyében telt el. E szívós munka eredményeként a század végére ismét az ország legnagyobb birtokállománnyal rendelkező egyházmegyéje lett a váradi. A püspökség kezdetben csekély épületállománnyal rendelkezett, még rezidenciája és székesegyháza is ideiglenes jelleggel bírt egészen az 1770-es évekig, amikor is a több mint három évtizede tervezett és módosított püspöki palota, majd a reprezentatív székesegyház építése befejeződött.

A jelentősebb püspökök hagyatékában (Benkovics Ágoston, gr. Csáky Imre, gr. Csáky Miklós, gr. Forgách Pál) minden bizonnyal némi könyvállomány is szerepelhetett, ám országos jelentőségűvé báró Patachich Ádám püspöksége idején (1759-1776) emelkedett a püspöki könyvtár, mely később - Patachich érseki kinevezésekor - a kalocsai nagyhírű érseki könyvtár alapjait vetette meg, Várad kárára. Ennek ellenére a gyorsan gyarapodó könyvtár a XIX-XX. század fordulójára 26.000 kötettel rendelkezett, 1947-re pedig meghaladta a 40.000 kötetszámot. Sajnálatos módon e könyvtár a nacionálkommunizmus áldozatává vált, csak töredékrészei menekültek meg s jelenleg az Egyházmegyei Könyvtár részét képezik. Egykori összetételéről a Magyar Minerva mennyiségi híradásain túl és néhány, a XIX. század második felében illetve a XX. század legelején élt püspöknek az Egyházmegyei Levéltárban fennmaradt könyvlajstromán kívül gyakorlatilag nem sokat tudunk, XVIII. századi állományának rekonstrukciója - a Kalocsán levő Patachich gyűjtemény kivételével - lehetetlen.

A XVIII. század folyamán - a tárgyalandó káptalanin kívül - még három katolikus könyvgyűjteményt kell megemlítenünk, melyek jelentősebb állománnyal bírtak:

- A működését 1741-ben megkezdő egyházmegyei szeminárium (papnevelde) könyvtára nagyrészt szintén az 1947. évi államosítás áldozata lett, legalább 10.000 kötetet számlálhatott és állományához tartozott Pray György nagyobb mennyiségű könyvhagyatéka is.

- A visszafoglalást követően a jezsuita rend 1694-ben telepedett meg újra a városban, a rend tagjai 1722-ig a várban laktak s valószínűleg csak elemi iskolát működtettek. A már Benkovics által 1699-ben szorgalmazott, de gyakorlatilag csak 1722-ben megalakult gimnázium (a jezsuiták társházával egybekötve) a rend feloszlatásáig (1773) képviselte a városban a színvonalas oktatást. 1773-ban a jezsuita háznak 5-6.000 kötetes könyvtára lehetett, mely a későbbiekben is a gimnázium birtokában maradt, majd 1851-ben kettéosztatott az 1788-ban alapított Nagyváradi Királyi Jogakadémia illetve a Premontrei Főgimnázium között. A főgimnázium könyvtára (a megörökölt jezsuita anyaggal együtt) részben a II. világháború utáni időben pusztult el, részben - igen töredékesen - jelenleg is a rend tulajdonát képezi (2-3.000 kötet). A Jogakadémia könyvtára, mely az értékesebb jezsuita anyagot örökölte, szintén elpusztult illetve jogutód híján elkallódott. (A Nagyváradi Megyei Könyvtárban nagyobb állományt raktároznak az 1947-ben szétzüllesztett könyvtárak anyagából, ám ellenőrizhetetlen mennyiségben és kutathatatlan állapotban.)

- Harmadik jelentősebb gyűjteményként említendő a kapucinus rendház könyvtára. Az 1727-ben letelepített rend valószínűleg kezdettől fogva rendelkezhetett könyvtárral, 1836-ban azonban tűzvész pusztította el templomukat és zárdájukat egyaránt. Feltehetően könyvtáruk is odaveszett, ám a ma is meglévő mintegy 5-6.000 kötetes könyvállomány kutatása fényt deríthet az esetleges XVIII. századi előzményekre.

A többi szerzetesrend, a ferencesek, pálosok, orsolyák és a mizerikordiánusok könyvtárai méreteikben lényegesen elmaradhattak az említettekétől, sorsuk - részben - egyelőre ismeretlen. A II. József által 1786-ban feloszlatott pálosok mintegy félszáz kötete jelenleg a Nagyvárad-Olaszi plébánia könyvtárában, illetve az Egyházmegyei Könyvtárban található; ugyanakkor szóródhatott szét a ferencesek könyvtára is, melyből néhány kötetet a szegedi rendházuk őriz.

Az említett, a XVIII. században létező könyvtárak összetételéről az eddig javarészben kutatatlan, közöletlen vizitációs jegyzőkönyvek és további levéltári kutatások eredményei adhatnak számot.

A tanulmány tárgyát képező székeskáptalani könyvtár az egyedüli, melynek gyarapodása a XVIII. század legelejétől követhető és a fentebb említett gyűjteményektől eltérően gyakorlatilag épségben átvészelte az utóbbi évtizedeket, így az egyedüli állomány, mely betekintést enged Nagyvárad XVIII. századi könyvtárkultúrájának egy szeletébe.

A székeskáptalan és könyvtára

A bihari egyházmegyét Szent István király alapította, ám megszilárdítása és - püspöki székhelyként - Várad alapítása Szent László királyunk nevéhez kötődik. Káptalan kezdettől működött a püspökség mellett, míg a szerzetesrendek a következő évszázadok során telepedtek meg (a konventuálisok 1298 előtt, a klarisszák 1338-ban, az ágostonosok 1339-ben, a domonkosok 1490-93 közt, az obszervánsok 1490 körül). A liturgikus könyvek gyűjtésével kezdődött a később az ország középkori művelődéstörténetében oly fontos szerepet játszó váradi könyvkultúra fejlődése. A kolostorok könyvtárairól és a székesegyházi könyvtárról, illetve az egyes humanista főpapok ismert könyveiről bő összefoglalást ad Jakó Zsigmond tanulmánya, kitekintéssel a XVI. század végi rövid jezsuita korszakig.

A világi papság soraiból, a püspökökön kívül a székeskáptalan tagjai, a kanonokok jártak elől a könyvgyűjtésben, mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. A külföldön iskolázott püspökök és kanonokok a XI. századtól gyarapították a székesegyházi könyvtárat. A XV. századig mindvégig a székesegyházi sekrestye volt az őrzőhelye a szerkönyveknek, kódexeknek. A XV. századtól a főleg itáliai egyetemeken iskolázott humanista főpapok (Andrea Scolari, Vitéz János, Filipecz János, Kálmáncsehi Domokos, Szatmári György, Thurzó Zsigmond) saját könyvtárakat, értékes személyi gyűjteményeket alapítottak, melyek azonban haláluk után általában már nem a székesegyházi könyvtárat gyarapították, hanem szétszóródtak.

A kanonokok közül Henckel János (kb. 1481-1539) és Haczaki Márton (kb. 1495-kb. 1547) könyvgyűjteménye emelkedett ki, ennek néhány ismert darabja ma is tanulmányozható a gyulafehérvári Batthyaneumban, Budapesten, Kolozsvárott és Gyöngyösön.

1566-ig a székeskáptalan és a váradhegyfoki káptalan a fényes könyvtárak még jelentős mennyiségű maradványait őrizhették, ám a szétszéledő kanonokok valószínűleg szintén nagy számban menekítettek e könyvekből északnyugat-magyarországi területekre; a későbbiekben ezek szétszóródtak az ottani püspökségek, káptalanok, szerzetesrendek gyűjteményei között. A Váradon maradt könyvállomány fejedelmi tulajdonba került, majd a már említett kolozsvári jezsuita szállítmánnyal végképp magva szakadt a középkori székesegyházi, káptalani könyvtárnak.

A török birodalom terjeszkedésével hasonló sorsra jutott a legtöbb káptalan és konvent illetve könyvtáraik. A bácsi és titeli káptalan pusztultak el az elsők között majd az aradi, pozsegai, budai káptalanok következtek a sorban. Több hiteleshely a királyi Magyarországra költözött át, esetleg többször is székhelyet cserélt. Az egri káptalan a török elől 1596-ban Kassára, Jászóra, majd ismét Kassára költözött s csak a XVIII. század folyamán tért vissza Egerbe. A pécsi káptalan Szigetvárra költözött, majd szüneteltette tevékenységét és szintén csak a XVIII. században működött ismét. A kalocsai káptalan 1529-ben ideiglenesen Pozsonyba illetve Egerbe költözött és a század közepén megszűnt; Gr. Csáky Imre érsek még nem tervezte visszaállítását, ezt utódja, Patachich Gábor érsek tette meg 1735-ben. Az erdélyi és partiumi hiteleshelyek (Gyulafehérvár, Kolozsmonostor, Várad) különleges helyzetbe kerültek, szekularizált intézményekként éltek tovább. A gyulafehérvári káptalant 1716-ban állítják vissza jogaiba.

A káptalanok zömmel a XVIII. század első felében indítják újra működésüket, sokszor évekre szólóan csak névlegesen, épületek, birtokok hiányában. Élenjáró ebben az esztergomi káptalan, mely csak 1820-ban tért vissza eredeti székhelyére nagyszombati száműzetéséből, igaz részben gyakorlati és kényelmi szempontokból.

A XVIII. század elején a hiteleshelyek jelentősége megnövekedett a megszaporodott számú birtokcsere, adás-vételi ügyletek, neoaquistica birtokperek kapcsán. Birtokaikat, javadalmaikat fokozatosan visszaszerezték és jelentőségükből majd csak a XIX. század elejére veszítenek a vármegyék szerepének növekedésével.

Ezen általánosnak nevezhető sémába illeszkedik be a váradi káptalan sorsa is. Benkovics Ágoston pálos szerzetest, aki 1675-től magyarországi tartományfőnök, 1681-től leleszi prépost, 1681. december 28-án nevezték ki váradi püspökké, 1688. február 24-től pedig bihari főispánná. Egy elpusztult vármegye és egyházmegye újjáépítésének feladata hárult rá. Várad 1692. évi felszabadulása és a püspök 1702-ben bekövetkezett halála közötti évtized során sikerült - legalábbis részben - visszahelyeznie a püspökséget jogaiba s ezzel párhuzamosan megkezdődött egy több évtizedig elhúzódó birtokvisszaszerzési folyamat. Igen nagy szükség mutatkozott - a püspökség igényein túlmenően - a káptalan munkájára, hiszen a környező, országrésznyi felszabadult terület hiteleshely és levéltár nélkül maradt és a birtokviták, perek, adás-vételek megfelelő fórumot igényeltek.

Derecskei Török János, a száműzött káptalan utolsó tagja egy évszázada (1581) halt meg. A restauráció után az első kanonok a jezsuita Joannes Melchior Pauerfeindt a Schönhorn, akit még Luzenszky püspök nevezett ki, de aki soha nem foglalta el ténylegesen helyét. A következő kinevezett kanonok Farkas István, Benkovics egykori leleszi rendtársa 1694-től 1698-ig egyedül képviselte a váradi káptalant. A préposti tisztséget 1698-tól (Pauerfeindt ekkor távozik Magyarországról) Bakó János tölti be, ki majd átvészeli a következő évszázad első évtizedének vérzivataros éveit és 1720-ig hasznos munkáskeze marad az éledő káptalannak. Az új váradi káptalan gyakorlatilag ekkor, 1698-ban alakul meg négy taggal, ám a préposton kívül öregedő, kevésbé aktív tagokkal. A káptalan 1697-ben kapta vissza hiteleshelyi pecsétjogát.

A kanonokok lakásai az Olaszi városrészben felépült, kisméretű, ideiglenes jelleggel bíró Szt. Brigitta tiszteletére felszentelt "székesegyház" körül helyezkedtek el, az ugyancsak körülötte csoportosuló ferences és jezsuita rendházak illetve a püspöki kúria tőszomszédságában. Ez a templom önmagában szolgálta ki az összes világi és szerzetesi egyházi testület igényeit és hihetőleg ennek sekrestyéjében őrizték a frissen beszerzett szerkönyveket.

Farkas István és Püspöki József Ádám kanonokok könyvei halálukkor valószínűleg a káptalan tulajdonába kerültek és átvészelték a következő zavaros időszakot, mert közülük jó néhány ma is azonosítható a káptalani könyvállományban. Bakó János könyvei közül jó néhány 1720 után került a káptalan tulajdonába. E kezdeti időszakban nem valószínű, hogy tervszerű, testületi könyvgyűjtéssel állnánk szemben és kifejezetten könyvtárként is szolgáló helyiség híján csak az elhalt kanonokok - ekkor még igen kisszámú - káptalanhoz került könyvével számolhatunk.

A Bécsben majd Rómában tanuló gr. Csáky Imrét 1702-től esztergomi kanonokká, majd ugyanabban az évben váradi püspökké és bihari főispánná nevezték ki, ám főpásztori székét csak egy évtized múltán foglalhatta el. A püspökség és a káptalan kezdeti törékeny eredményeit és fejlődését a Rákóczi szabadságharc katonai hadmozdulatai akasztották meg. A várost császári és Rákóczi-párti csapatok felváltva pusztították majd egy évtizeden keresztül. Csákynak elölről kellett kezdenie a birtokvisszaszerzési munkát, mely közel két évtizedig elhúzódott. Az amúgy is megtizedelt lakosságú vármegyében a katolikus egyház hitélete katasztrofális volt. 1556-ban a püspökség 339 plébániáján még közel félezer pap tevékenykedett, 1711-ben az egyházmegye képe lesújtó: három plébánia működik, egy-egy pappal.

Az ismét megszűnt káptalant az 1710-1711-es évek folyamán Csáky - igaz, távollétében - újjászervezi. Bakó János préposton kívül négy új kanonok nyer kinevezést. A püspök 1712. évi Váradra érkezése után nyomban egy új székesegyház és püspöki lak építésének terveivel áll elő. A felépülő földszintes, fatornyos székház, melyet alig használt valamint a ma is álló Szent László templom (építése 1723-ban fejeződik be) nem nyerték el tetszését, így a Várad melletti Szálka dombon nagyobb, fényesebb rezidencia és székesegyház építésébe fogott, melyek halála után, félkész állapotukból az enyészetté lettek. A kanonokok továbbra is Olaszi városrészbeli házaikban maradtak. A káptalan könyvtára ekkorra már jelentősen gyarapodhatott, 1729-ben tervszerűen lajstromozták. A ma is meglévő állomány 88 kötetében egységes kézírású bejegyzéssel "Capituli Varadiensis 1729" szerepel. Tárolási helyük kérdéses - további levéltári kutatások esetleg tisztázhatnák a kérdést - legvalószínűbb, hogy a Szent Brigitta "székesegyház" sekrestyéjében voltak elhelyezve vagy valamelyik közelében lévő kanonoki házban.

Csáky főpásztorsága idején a vármegye illetve a püspöki birtok román nemzetiségű ortodox hívőinek unióra késztetésén László Pál prépost, őrkanonok fáradozott. Rajta és Bakó nagypréposton kívül Csáky idejében 15 kanonok kinevezésére került sor (egyszerre 10 stallumot töltöttek be, a középkori 24-el szemben). 1720-ra a káptalan a birtokösszeírások fényében már jelentős jövedelemmel rendelkezett, a század közepére kialakult a XIX. század folyamán is fennálló birtokrendszere, mely mintegy 50 községre terjedt ki és a püspöki birtokokhoz hasonlóan az ország leggazdagabbjaihoz tartozott.

1732-ben az új - 1780-ig ismét ideiglenes - székesegyházba, az újvárosi Szent László templomba költözött a káptalan. A sekrestyeépület 1739-ben már fennállott, valószínűsíthető, hogy a káptalan könyvei ekkor ide kerültek és a következő négy évtizedben is itt voltak elhelyezve. A kanonokok házai is a templom környékén épülnek, így a testület Olasziból nagyrészt Újvárosba költözik.

A máig püspöki székesegyházként szolgáló - tehát e sorban a legutolsó - épület alapjait Gr. Forgách Pál püspöksége idején vetették meg Olaszi városrész külterületén (1750), építését báró Patachich Ádám fejezte be (1759-1776 között nagyváradi püspök). Szomszédságában épült fel a püspöki palota 1761 és 1778 között. Forgách püspök indítványára a káptalan tagjai, akik eddig saját házaikban, nem káptalani tulajdonú épületekben laktak, a székesegyház mellett épülő új "kanonoksorra" kezdtek telepedni. Első épületük, az Alapy-ház 1755 körül épült, majd sorra, a következő kilenc. Utolsóként épült fel 1875-ben a Rómer Flóris által is lakott épületrész. Forgáchot előrelátása és gyakorlati érzéke vezette erre a döntésre, mellyel a káptalan fegyelmét illetve hatékonyabb működését kívánta javítani.

A káptalan Forgách halálakor válsághelyzetbe került, az ideiglenes vikáriusi tisztség betöltése is gondot okozott a javarészt időskorú kanonokok számára. Végül Keserü Györgyre esett a választás, mellőle sorra haltak ki a káptalan idős tagjai: báró Vécsey Mihály, Keczer István, Polentáry Ferenc, Újváry Ferenc. A káptalan életében rendhagyó módon a királyné nevezett ki új kanonokokat, míg a püspöki szék majd két évig betöltetlen maradt. Mária Terézia tudatja a káptalannal, hogy kitart az eredeti elképzelés mellett, mely szerint a kanonoki házak az épülő új székesegyház szomszédságában épüljenek.

Báró Patachich Ádámra, a nagyműveltségű, főúri származású főpapra hárult a feladat, hogy a nagy művet, a püspökség megújítását befejezze. 1776-ban, kalocsai érseki kinevezéséig gyakorlatilag felépült az új székesegyház és a díszes püspöki palota illetve épülőben voltak a kanonoki lakások is. Igényes könyvtár alapjait vetette meg és neves zenészekből álló állandó zenekart foglalkoztatott. Püspöksége első éveiben nevezte ki kanonoknak Rier Ferencet, aki oly nagybecsű könyvtárát teljes egészében a káptalanra hagyományozta. Rier, Károly főherceg lovasezredének kapitányaként kerül a bécsi egyetemre, ahol 1753-ban iratkozik be a teológiai fakultásra; 1756-ban már mint egri egyházmegyei pap, illetve az érseki líceum matézis tanszékének tanára van jelen. Később, váradi kanonoksága idején, 1773-tól a váradi - volt jezsuita - gimnázium igazgatójaként is tevékenyen részt vesz az oktatásban. Értékes könyvtára a teológiai műveken kívül a matematikai, fizikai, építészeti, hadtudományi, nyelvészeti és szépirodalmi művekben bővelkedik. Könyvtára rekonstruálható, ugyanis minden kötetébe bejegyezte nevét. Ugyancsak becses matematikai és fizikai tanszereit a gimnáziumra hagyományozta.

Patachich idejében nyer kanonoki kinevezést Gánóczy Antal is, a püspökség történetének első igényes megírója.

Először az 1770-es években vetődik fel, hogy a káptalani könyvtár lehetne a város első nyilvános könyvtára, ám maga a káptalan sem látja ennek értelmét a könyvanyag összetételére hivatkozva (Rier hagyatékát ekkor még nem tartalmazta) és megjegyezve, hogy a város peremére, az új székesegyházba kiköltöző (1779) káptalani könyvtár igen nehezen megközelíthető, messze van a város olvasóközönségétől.

A könyvtár 1779 decemberében a székesegyház kápolnája feletti második szinten levő háromtermes könyvtári traktusban nyert elhelyezést és itt maradt mind a mai napig, rövid megszakítással. A XVIII-XIX. század fordulójára kialakul a könyvtár arculata, állománya ekkor mintegy 3.000 kötetet számlált. A XIX. század közepére két nagyobb, végrendeletileg a könyvtárra hagyományozott állománnyal is gyarapodva, mintegy 5.000 kötetesre duzzadt.

Az említett, nyilvános könyvtári feladattól való elzárkózás okán esetlegessé vált az a szokás is, mely szerint az elhalt kanonokok könyveiket a káptalanra hagyományozzák. Nagy vesztesége így a könyvtárnak Szenczy István, az orsolyákat Váradra telepítő kanonok és Gánóczy Antal könyvtárának részben illetve teljesen a papneveldéhez, a pálosokhoz és a kapucinusokhoz, illetve Pozsonyba kerülése.

A vázolt keretek között alakult ki és gyarapodott a székeskáptalan könyvtára a XVIII. század folyamán. Majdhogynem épségben megmaradt állományának és katalógusainak számbavételével (Adattár), köteteinek possessorbejegyzései által illetve a káptalani levéltárban fennmaradt négy kanonoki hagyatéki könyvjegyzék (Függelék) segítségével teljesebb képet kapunk a testületnek és tagjainak könyvkultúrájáról.

Az alábbiakban vázlatosan felsoroljuk a káptalan újjászervezésétől az 1800. évig tevékenykedett kanonokokat, viselt fontosabb valóságos egyházi méltóságaik feltüntetésével (neveik mellett a káptalani tagságuk évszámaival):

- Schőnhorn a Pauerfeindt, Johannes Melchior 1680 (1690-1698 névleges prépost), jezsuita, lőcsei plébános, szepesi prépost

- Bakó János 1693-1720 (1698-1720 prépost), jolsvai plébános (1687), krasznahorka-váraljai plébános (1689)

- Farkas István 1694-1709, pálos Leleszen, olvasókanonok

- Mayner Kázmér 1698-1709, éneklőkanonok

- Püspöky József Ádám 1698-1703, dékánkanonok

- Baranyai János 1710-1715, olvasókanonok (1710)

- Kébel Mihály 1710-1734 (1721-1734 prépost), tölgyesi plébános (1709), szentjobbi apát (1719), püspöki helynök

- Névery Pál 1711-1732, radványi plébános (1698), nagy-megyeri plébános (1703), fel-bári plébános (1706), éneklőkanonok (1717)

- Görgey István 1712-1721, Rómában szerez teológiai doktorátust, váradi plébános (1716), apostoli protonotárius (1714), őrkanonok (1716)

- (Kis Kászoni) László Pál 1713-1729, kárásztelki plébános, szilágysomlyói plébános (1710), belényesi plébános (1712), esperes (alakuló görög-katolikus egyházé)

- Szabó János 1714-1725, Rómában tanult

- (Lipóczi) Keczer István 1715-1759 (1737-1759 prépost), teológiai doktor, debreceni plébános (1716), váradi plébános (1719), éneklőkanonok

- Barbacsi Ferenc 1718-1739, kalocsai helynök, erdélyi püspöki cím jelöltje (1721)

- Návay János 1719-1730, esztergomi presbiter (1703), nagy-oroszi plébános (1706), rimóczi plébános, gácsi plébános, pataki plébános, szegedi plébános (1717), debreceni plébános (1719)

- báró (Regliczei) Luzenszky István László 1721-1733, békési főesperes (1725), őrkanonok (1728), püspöki helynök, nagyváradi püspök (1733-1734)

- gróf (Ghymesi) Forgách Pál 1722-1747, Bécsben és Rómában tanult, olvasókanonok (1721), püspöki helynök (1732), pozsonyi prépost (1733), kijelölt szombathelyi püspök (1733), nagyváradi püspök (1747-1757)

- gróf (Körösszegi) Csáky Miklós 1723-1737 (1734-1737 prépost), Rómában tanult, szentjobbi apát (1721), váradi plébános (1726), békési főesperes (1726), nagyváradi püspök (1737-1747), kalocsai érsek (1747-1751), prímás (1751-1757)

- gróf (Vásonkői) Zichy Ferenc 1725-1727, Bécsben és Rómában tanult, várad-újvárosi plébános (1725), esztergomi kanonok (1727), győri püspök (1744-1783)

- (Nagysárosi) Polentári Ferenc 1727-1759 (1759 prépost), semptei plébános (1720), szempci plébános (1723), váradi plébános (1727), őrkanonok (1740), éneklőkanonok (1753), olvasókanonok (1759)

- Gymnich Zsigmond 1729-1732, premontrei szerzetes

- (Urini) Fábry Jakab 1730-1757, vásárúti plébános (1712), nádszegi plébános (1714), galántai plébános (1719), kalocsai helynök (1730), váradi helynök (1739), éneklőkanonok (1739)

- (Nagydaróczi) Kovács Pál 1732-1753, csanádi helynök, kalocsai alesperes, középszolnoki főesperes (1735), békési főesperes (1738), apostoli protonotárius

- Jurkovicz Mátyás 1735-1745, apostoli protonotárius, krasznai főesperes

- (Poroszlói) Gyöngyösy György Adalbert 1735-1760, vág-szerdahelyi plébános (1720), nagyfödémesi és jókai plébános (1721), jászberényi plébános (1730), egri kanonok (1731), éneklőkanonok

- Makay Ferenc 1735-1760, békési főesperes

- (Benedekfalvai) Luby István 1738-1751, váradi plébános (1737), székesegyházi főesperes (1740)

- (Acsay) Újváry Ferenc 1739-1759, kalocsai plébános, püspöki szertartó (1738), székesegyházi főesperes, őrkanonok

- Vörös István 1745-1747, tardoskeddi plébános (1721), nagy-surányi plébános (1729), váradi plébános (1740), püspöki szertartó

- báró (Vécsei) Vécsey Mihály 1747-1758, várad-püspöki plébános

- Rutheni János 1748-1756, gyulai káplán majd plébános (1732, 1738)

- Keserü György 1751-1761, teológiai doktor, érkeserüi plébános, margittai plébános (1745), belényesi plébános, középszolnoki főesperes (1753), olvasókanonok (1759), apostoli protonotárius, helynök

- (Alapi) Alapy János 1753-1778, egyház-karcsai plébános (1742), nagy-hindi plébános (1746), a papnevelde prefektusa, székesegyházi főesperes, helynök, olvasókanonok (1765)

- Szenczy István 1756-1780, kalocsai káplán (1728), margittai plébános (1733), hegyköz-újlaki plébános (1733), bélfenyéri plébános, pece-szőlősi plébános, váradi plébános (1748), középszolnoki főesperes (1756), békési főesperes (1759), apostoli protonotárius, éneklőkanonok

- (Szentiványi) Szentiványi János 1756-1767, teológiai doktor, jászberényi plébános, egri címzetes kanonok, őrkanonok (1759)

- Eőszy Ferenc 1757-1761, teológiai doktor, zilahi plébános (1749), apostoli protonotárius, püspöki kancellária igazgatója, krasznai főesperes (1759), békési főesperes

- (Fái) Fáy Ferenc 1759-1785, emődi plébános, miskolci plébános (1750), egri címzetes kanonok (1750), káptalani helynök (1776), éneklőkanonok (1780), általános helynök (1780)

- Salbeck Mátyás 1759-1764 (1759-1764 prépost), erdélyi egyházmegyei prépost

- gróf (Gönczruszkai) Kornis Ferenc 1759-1769 (1775-1790 prépost), Rómában tanult, lédeczi plébános, székesegyházi főesperes (1762), győri kanonok (1769)

- (Csíkrákosi) Salamon József 1760-1786, püspöki szertartó, váradi plébános (1756), a papnevelde prefektusa, őrkanonok (1780)

- gróf (Kollegrádi) Kollonitz László 1760-1764 (1764-1774 prépost), Bécsben és Rómában tanult, olmützi kanonok (1760), erdélyi püspök (1775-1781), nagyváradi püspök (1781-1787)

- Jedlicska Antal 1761-1813, filozófiai és teológiai doktor, olvasókanonok (1794), káptalani helynök (1796)

- Rier Ferenc Xavér 1762-1779, püspöki irodaigazgató, középszolnoki főesperes

- Bimbó Elek 1765-1785, váradi káplán, püspöki szertartó, püspöki irodaigazgató (1762), a papnevelde igazgatója, békési főesperes (1780)

- Gánóczy Antal 1768-1790, érsekújvári plébános (1752), pozsonyi kanonok (1764), a budai szeminárium rektora, apostoli protonotárius, olvasókanonok (1778)

- (Ghymesi) Forgách Pál 1770-1789, Rómában tanult, filozófiai doktor, krasznai főesperes (1780)

- (Kölcsei) Kende László 1777-1803, jezsuita, teológiai doktor, a Therezianum tanára, apostoli protonotárius, éneklőkanonok, általános helynök

- (Jászói) Berczik János 1778-1783, filozófiai és teológiai doktor, szilágysomlyói plébános, esperes

- Paal Gáspár 1780-1792, pozsonyi kanonok (1774), éneklőkanonok, általános helynök

- Jósa Ferenc 1784-1789, püspöki szertartó, váradi plébános, gyulai plébános

- gróf Sauer Kajetán 1790-1811 (1790-1811 prépost), váci kanonok

- Fináczy Ignác 1790-1791, jezsuita, várad-újvárosi plébános

- Kovács Mihály 1790-1803, várad-szőlősi plébános, apostoli protonotárius, őrkanonok

- Kis Mihály 1790-1800, érkeserüi plébános, várad-püspöki plébános (1776), várad-olaszi plébános (1789), sárréti esperes, székesegyházi főesperes

- Püspöki Ferenc 1790-1806, jezsuita, filozófiai doktor, apostoli protonotárius, székesegyházi főesperes (1802)

- Pray György 1790-1801, jezsuita, történetíró, békési főesperes

A káptalan könyvállománya és fennmaradt katalógusai

A XIX. század közepére 5.000 kötetesre növekvő állomány az első világháborúig hozzávetőlegesen 10-12.000 kötetesre egészült ki. Az azt követő időszakban alig gyarapodott, a megszüntetett (illetve összevont) püspökség és káptalana könyvtárfejlesztésre egyáltalán nem gondolhatott, így gyakorlatilag ma is a századforduló idejére kialakult könyvállománnyal rendelkezünk. Az 1947. év után a püspöki és szemináriumi könyvtármaradékokkal összekevert káptalani állomány utólagos kiválasztását megkönnyítette, hogy minden kötetébe kör alakú, címeres bélyegző került a századforduló után: "Sigillum Capituli Varadiensis Ecclesiae 1900" felirattal.

1978 és 1982 között a még összekevert állományból a Bukaresti Nemzeti Könyvtárba került "adományozás" címén 11 ősnyomtatvány és legalább 80 antikva, ezek közül 5 illetve 53 darab a káptalani könyvállományból. Ezek később feldolgozásra kerültek és helyet kaptak a könyvtár ősnyomtatvány- illetve antikvakatalógusaiban, így adattárunkat ezek közlésével is teljesebbé tehettük (értelemszerűen csak a bemutatandó, XVIII. században is meglévő példányokkal). Sajnálatos módon e veszteségen kívül - abban az időszakban, mikor is a teljes könyvállomány évekre, évtizedekre közprédává vált - a káptalani állomány néhány értékesebb darabja eltűnt, így például Turóczi János brünni kiadású (1488) Krónikája, vagy Vesalius De humani corporis fabrica című anatómiai munkájának 1555. évi bázeli kiadása!

A káptalani könyvtár régebbi állományának (1800 előtt nyomtatott könyvek) feldolgozása 1999-2001-ben elkészült, így a meglévő katalógusok és a possessorbejegyzések segítségével teljes képet kaphatunk a XVIII. századi gyarapodásról. A XVIII. századi állománynak (a referenciakatalógus állományának) ma 81%-a található meg könyvtárunkban (!), illetve 2,5%-a (50 könyvcím) a Bukaresti Nemzeti Könyvtárban, tehát a lemorzsolódás (ha nem vesszük figyelembe az utóbbi évtizedekben eltűnt néhány tételt) két évszázad alatt mindössze 16%-os volt.

A tanulmányunk tárgyát képező időszak végének (a XVIII-XIX. század fordulója) állapotát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy más hazai káptalanok és néhány jelentősebb szerzetesrend könyvtárával egybevetve, mennyiségi szempontból a váradi káptalani könyvtár átlagos kötetszámmal rendelkezett. Az egri káptalan 1860-ban 6523 kötettel (4695 mű), így az előző századfordulón max. 3-4.000 kötettel; a pécsi káptalan 1774-ben 4.000 kötettel; a veszprémi káptalan 1812-ben 535 könyvtétellel (cím); a kalocsai káptalan könyvtára 1782-ben 1671 művel (3.000 kötet); a pannonhalmi bencés apátság 1786-ban 4.000 kötettel; a máriavölgyi pálos kolostor 1786-ban 1967 könyvtétellel; az egri jezsuita könyvtár 5317 kötettel rendelkezett.

A káptalani állománynak 5 katalógusa illetve katalógus-töredéke maradt fent, egy kivételével a XVIII-XIX. század fordulója körüli időszakból:

1. Időrendben az első katalógus teljesnek mutatkozik, cím nélküli, utolsó könyvkiadási évszáma 1786, ívrét méretű, 36 oldal terjedelmű, teljes egészében kéziratos, 644 tételt (cím) tartalmaz leltárszám szerinti sorrendben, tematikus felosztásban (Theologici-137 cím, Scripturistici-61 cím, Opera SS. Patrum-36 cím, Opera Illustrium Virorum-101 cím, Concionatores-87 cím, Juridici-118 cím, Historici-104 cím).

Lapfejezeteinek beosztása: No., Nomen et Cognomen Authoris, Materia, Editionis Formatum (Idioma, An., Locus, Fol, 4, 8, 12, Vol.)

2. A következő egy katalógus-töredék, cím nélküli, utolsó könyvkiadási évszáma 1793, ívrét méretű, 60 oldal terjedelmű, teljes egészében kéziratos, az összesen kb. 1700 tételből csak a latin nyelvű köteteket tartalmazza (Libri Latini), betűrendes sorrendben.

Lapfejezeteinek beosztása: Sub Nro., Auctores, Materia, Editionis (Locus, Annus, Forma), Volum., Exempl.

3. A harmadik egy csonka helyrajzi katalógus, cím nélküli, a töredékben előforduló kötetek közötti utolsó könyvkiadási évszám 1795, nyomtatott lapfejezetes és rubrikált, ívrét méretű, 76 oldal terjedelmű, 607 tételt tartalmaz.

Nyomtatott lapfejezeteinek beosztása: Nomen (Authoris, Libri, Editoris), Impressionis (Annus, Locus), Forma (In folio, 4to, 8vo, 12mo), Reperitur sub (Litera; No: - Romano, - Arabico), Pertinent autem ad Facultates (Theologicam: -S. Biblia, -S.Concilia & Patres, -Lythurgici, -Interpretes S.Script., -Scholastici, -Recentiores, -Moralistae, -Controversistae, -Canonistae, - Concionatores, - Ascetae seu Mystici, -Historici sacri; Juridicam: -Jus nat. & Gent. tractant., -Politici, -Civilistae, -Publicistae, -Municipales; Medicam: -Systematici, -Anatomici, -Botanici & Chymici, -Chyrurgici; Philosophicam: -Scholastici, -Recentiores, -Ethici, -Experim. & Mechanici, -Mathemat. & qui ad hos, -Historici prophani; Politiorem literaturam: -Critici, -Grammatici, -Oratores, -Poëtae; Seriem extraordinariam: -Promiscui, -Lexica & id genus alia), Summa Librorum, Pretium eorundem (fl., xr.)

4. Negyedik és egyben elsőként biztosan teljes katalóguspárunk - leltárszám szerinti illetve betürendes - címe(i) nem tartalmaz(nak) évszámot: "Catalogus Librorum Bibliothecae Capitularis Ordinem Numericum illocatorum tenens" illetve "Catalogus Librorum Bibliothecae Capitularis Ordinem Alphabeticum illocatorum tenens". Utolsó könyvkiadási évszáma 1808, ívrét méretűek, 61 illetve 93 oldal terjedelműek, teljes egészében kéziratosak, 1558 tételt tartalmaznak (2858 kötetben). Mindkét katalógus nyelvek szerinti fejezetbeosztást követ (azokon belül leltárszámsorrendet illetve betürendes beosztást): Libri Latini, -Hungarici, -Germanici, -Gallici, -Italici et Hispanici

Lapfejezeteinek beosztása: Numerus, Nomen Auctoris, Libri Latini[v.stb.=cím], Editionis (Locus, Annus, Forma, Volumen), Exemplar

A katalógus papíranyaga vízjegyeinek vizsgálata alapján a kézirat a század első két évtizede során készülhetett. Az 1800 utáni időszakból mindössze 3 tételt tartalmaz (1807 illetve 1808-as nyomtatási évekkel). Mindenképpen a XIX. század legelejének könyvállományát rögzíti, tehát legkésőbb a századforduló körül elhalt kanonokok könyveivel illetve a káptalan által ekkor beszerzett könyvekkel gazdagodott könyvtár állományát.

5. Ötödik, utolsó katalóguspárunk - leltárszám szerinti illetve betűrendes - az 1842 és 1890-es évek közötti állapotot rögzíti. Címeik: "Bibliotheca Venerab. Capituli M.Varadinens. L.R. Anno Domini 1842/3 in ordinem redacta" illetve "Repertorium Bibliothecae Venerabilis Capituli M.Varadinens. L.R." Ívrét méretűek, 105 illetve 124 oldal terjedelműek, teljes egészében kéziratosak. Mindkét katalógus tematikus fejezetbeosztást követ -értelemszerűen ez csak a katalógus használatának első szakaszára érvényes, az 1843. évig - (azon belül leltárszám szerinti illetve betürendes beosztást): Historici, Concionatores, Juridici, Scripturistici, Lyturgici, Spirituales, SS.Patres, Dogmatici, Theologici, Morales-Pastorales, Geographici, Epistolares, Philologici, Classici-Poetici, Oratorii, Politici, Medici-Chyrurgici, Philosophici, Physici (Astronomici, Mechanici, Oeconomici, Chemicii), Mathematici (Geometrici, Arithmetici, Architectura, Tactica), Musici, Miscellanea. A katalógus használatának első szakaszában 2551 (1843-ig szerzett kötetek) + 829 (Thezárovics Gábor kanonok könyvei, †1844) + 203 (Rózsa Ferenc kanonok könyvei, †1845) tételt tartalmaznak, egységes kézírással - egyidőben - bevezetve. Ezután, az 1890-es évekig, többféle kézírással további 1513 tételt (összesen tehát 5096 tételt - címet -) vezettek be.

Lapfejezeteinek beosztása: Numerus Currens, Cognomen et Nomen Auctoris, Historici[v. stb=cím], Editionis(Locus, Annus, Forma, Volum.)

illetve: Auctor, Titulus Libri, Annus editionis, Forma, Volumen, Theca, Columna, Series, Numerus

A katalóguspárhoz járul egy kölcsönzési napló - mely szintén 1843-tól indul -: "Consignatio Librorum e Bibliotheca Venerabilis Capituli M.Varad. L.R. usui commodatorum" címmel, melyet azonban alig használtak, mindössze 3 oldalát töltötték ki néhány évtized alatt.

A bemutatott katalógusokon kívül fennmaradt a XIX-XX. század fordulóján készült cédulakatalógus pár száz darabból álló töredéke (Bunyitay Vince könyvtárnoksága idején állították össze).

Az adattár után - függelékként - négy, XVIII. századi kanonoki könyvhagyaték jegyzékét közöljük, melyek a káptalani levéltárban maradtak fent (ma a Nagyváradi Állami Levéltárban).

Az adattárról

A káptalani könyvtár XVIII. századi állományának bemutatására - referenciakatalógusként - a negyedik katalóguspár bizonyult a legmegfelelőbbnek. Nem ismerjük ugyan összeállításának pontos idejét, de bizonyosan a XIX. század első negyede során készült. E katalógusban szereplő könyvállomány possessorbejegyzései igazolják, hogy teljes egészében XVIII. századi tulajdonosok könyveivel kell számolnunk.

A katalóguspár leltárszám-sorrendet követő példányát mutatjuk be, megkönnyítve ezzel a mutatók használatát is. E XVIII. századi leltározáskor a leltárszám vonatkozásában valószínűleg csak helyrajzi - tékák szerinti - szempontokat vettek figyelembe, a művek nyelve szerinti szempontokat nem. Mivel azonban e leltárszám-sorrendet követő kötetet a művek nyelve szerint is strukturálták, a leltárszámok az egyes nyelvi egységeken belül folyamatosan növekednek, ám a következő nyelvi egységben e számozás visszatér e nyelvet képviselő első kötet leltárszámához és ismét folyamatosan növekszik e nyelvi egységen belül. Adattárunkban ez a tény a mutatók használatát érinti, például a szerzői névmutató esetében:

"Calmet, Augustin 126, 1290, 1363 - 517, 1093 - Függ. I, II" tételnél, a szerző első három műve a latin, a negyedik és ötödik a német nyelvű műveknél keresendő, illetve a hatodik és hetedik az első és második függelék kötetei között.

A katalóguspár összeállításakor számtalan kisebb hibát vétettek (elsősorban az impresszumadatok lejegyzésekor), így a két kötet néhány - egymásnak megfelelő - adata eltér egymástól. Ilyen eseteknél a megfelelő adat után kerek zárójelben jelezzük a betűrendes kötetben szereplő helyes adatot is, illetve a mindkét kötetben hasonlóan meglévő nyilvánvaló elírásoknál szögletes zárójelben közöljük a helyes adatot:

"400. Riegger Pauli Jos. · Institutionum Jurisprudentiae Ecclesiasticae Pars I.a · Vindob. · 1760(1765). · 8. · 1. · - "

"285. Pererii Benedicti · Commentariorum in Danielem Prophetam Libri XVI. · Lugduni · 1691.[recte: 1591] · 8. · 1.· - "

A referenciakatalógus tételeit dőlt betűvel, betűhíven közöljük (a könnyebb áttekinthetőségért az egyes egységek után középre helyezett pontot téve), melyet a vastagbetűvel szedett mai jelzet, majd a tétel szabványos, mai leírása követ (a mű címe és az impresszumadatok, továbbá az impresszumadatok és a formátum közé kötőjelet téve). A kötésleírást, possessorbejegyzéseket és a bibliográfiát kisebb betűvel közöljük:

Egykori leltárszám · Szerző · Cím · Nyomdahely · Év · Formátum · Kötetszám · Példányszám

Mai jelzet.

Szerző: Cím. - Nyomdahely, Nyomdász v. kiadó, Év. - Formátum.

Kötés. (+ Megjegyzések: elsősorban a kötet csonkaságára vonatkozóan.)

Possessorbejegyzések.

Bibliográfia.

Az általános címleírási szabályoknak megfelelően a címlapon kívül szereplő adatok (szalagcímből, előszóból származó adatok - kivéve a XVI-XVII. századi kötetek kolofonban jelzett impresszumadatai) kerek zárójelek közé kerültek, ugyanakkor az irodalomból ismert adatok (pl. hiányzó címlevél esetén) szögletes zárójelek között szerepelnek.

A possessorbejegyzések leírása után kerek zárójelben szerepel az előfordulásuk helye (címlevél, előzéklap stb.). Több possessorbejegyzés esetén - lehetőség szerint - leírásaik időrendben következnek egymás után. A bejegyzések kiegészítései dőlt betűvel szerepelnek. Két, nagyszámban előforduló possessorbejegyzés esetén a különböző formában bejegyzett névalakokat - csak rövidítések esetében - egységesítettük: Rier kanonok esetén a Franciscus Xaverius Rier, Fr. Xav. Rier, Franc. Xav. Rier, Francisci Xaverii Rier, Franc. Xav. Rier C. V. stb. alakokat egységesen Francisci Xaverii Rier, vagy amennyiben a bejegyzésben úgy szerepel, Francisci Xaverii Rier Canonici Varadiensis formában jegyeztük le. Ugyanígy a C. V., Cap. Var., Capit. Varad., Capituli Varad. stb. formákat Capituli Varadiensis alakra egységesítettük (a Varadinensis formát ritka esetben használták!).

Bizonytalan olvasatú bejegyzések vagy részleteik kerek zárójelek közé kerültek.

Bibliográfiai hivatkozás csak abban az esetben szerepel, ha a műnek minden tekintetben azonos leírását találtuk egy könyvészetben (valamely impresszumadatában eltérő példányokat nem hivatkoztunk). Ebben a tekintetben teljességre az 1601 előtti- illetve a magyarországi nyomdahelyű tételek esetén törekedtünk. A ma is meglevő, de bibliográfiailag azonosítatlan 12 tétel antikva, illetve 33, a bukaresti antikvakatalógusban szereplő - és bibliográfiára nem hivatkozó - tétel esetén jelezzük a művek terjedelmét is (a címleírás után, kerek zárójelben). A Bukarestben levő kötetek esetében a megfelelő bukaresti katalógus adta bibliográfiai hivatkozást - amennyiben van hivatkozás - vettük át.

A katalógusban a kötetszámot és a példányszámot sokszor igen következetlenül tüntetik fel, így ezek több tétel esetén figyelmen kívül hagyhatók (pl.: 3 részes, de egybenyomtatott műveket 3 kötetesnek jelöl).

Amennyiben egy kötet ma már hiányzik állományunkból, szögletes zárójelben szerepel a teljes leírása. Ugyanígy a Bukaresti Nemzeti Könyvtárban (Buk.N.Kvt.) található egykori káptalani kötetek leírásai is szögletes zárójelek közé kerülnek, a Buk.N.Kvt. ősnyomtatvány- illetve antikvakatalógusai megfelelő tételét átvéve és ottani katalógusszámát jelezve mai jelzetként (pl.: Buk.N.Kvt. 42).

Amennyiben egy ma már hiányzó tétel esetében a bibliográfiákban csak néhány adatot sikerült azonosítani, úgy csak ezek jelennek meg a leírásban, szögletes zárójelben. (pl.: csak név és cím, impresszumadatok nélkül).

Többkötetes művek esetén a leírásban megadott impresszumadatok az első kötetre vonatkoznak; amennyiben a további kötetek ezen adatai az első kötetétől eltérnek, úgy ezeket a cím leírásában, a megfelelő kötet jelölése után közöljük. Pl.:

"Schwarz, Ignatius: Collegia historica ... . P.I.; P.II.; P.III. 1735.; P.IV. Weissenburgi Nortgojae 1736.; ... . - Ingolstadii, sumptibus Joannis Andreae de la Haye, 1734. - "

esetén az első kötet adatai: Ingolstadt, 1734; a második köteté u.a.; a harmadik köteté: Ingolstadt, 1735; a negyedik köteté: Weissenburgum Nortgojae, 1736; stb.

Ha többkötetes mű esetén a katalógusban jelzik, hogy mely kötet volt meg a könyvtárban, úgy csak annak leírását adjuk, a további kötetek bibliográfia alapján való leírását mellőzve. Ugyanakkor, ha egy többkötetes műnek a katalógusban jelzett kötetein kívül további kötetei bizonyítottan megvoltak a XVIII. század folyamán - possessorbejegyzések alapján - de valamely okból a katalógusból kimaradtak, úgy azokat is jelezzük.

Előfordulhat, hogy egy katalógustétel ma több példányban is megtalálható a káptalani állományban, ilyen esetben mindegyiket jelezzük - a cím leírásának ismétlését elkerülendő: "u.a."-val jelölve a következő példányt -, hacsak nincs arra utaló jel, hogy 1800 után került a könyvtár állományába valamelyik példány.

Néhány esetben a katalógusban jelölttől eltérő impresszumadatokkal rendelkező könyvtételeket is szerepeltetünk a leírásokban, ha a jelzett adatokkal nem található példány az állományban illetve a leírt tétel bizonyítottan a XVIII. századi állományhoz tartozott.

A csonka - elsősorban címlevél nélküli - művek esetében referenciakatalógusunk "mancus" szóval jelzi ezt a hiányosságot, a kevés számú kéziratot pedig "msstum" (= manusscriptum) rövidítéssel.

A címekben előforduló, feloldott formában szereplő "á" "ä" "é" "ö" "ü" magánhangzók a feloldott formában jelennek meg címleírásainkban is: "ae" "oe" "ue".

Az adattár végén "pótkötetek" jelzettel további 17 db, jelenleg is a káptalani állományhoz tartozó kötet leírása szerepel, melyek ugyan nem jelennek meg a referenciakatalógusban, de - possessorbejegyzéseik alapján - a XVIII. század folyamán a káptalan vagy valamely kanonok tulajdonát képezték. Úgyszintén felvettük jegyzékünk végére, "Újváros" jelzettel a Nagyvárad-Újvárosi plébánia könyvtárában felbukkant 5 kötetet, melyek nem szerepelnek katalógusunkban, de káptalani possessorbejegyzéssel vannak ellátva (a XVIII. század folyamán egy sor kanonok, kinevezése előtt újvárosi plébános volt, így a könyvek "visszaútja" is megmagyarázható). Természetesen nem kerültek be jegyzékünkbe olyan, plébániai könyvtárakban őrzött kötetek, melyek plébános-tulajdonosai kanonoki kinevezésükkor e köteteket a nevezett plébániákra hagyták, így ezek soha nem kerültek be a káptalan könyvtárába.

Mintegy tucatnyi kötet a kézirat elkészülte után bukkant fel, leltározásuk még nem történt meg, így jelzet helyett: "A kötet leltározatlan állományrészben található" pontosítás szerepel.

A díszesebb kivitelű, aranyozott és vaknyomásos történeti kötések azonosítását Muckenhaupt Erzsébet végezte el. A csak vonal-keretmintás illetve a könyvgerincen aranyozott és vaknyomott kötetek leírásánál ezen egyszerű és általánosnak mondható díszítéseket nem jelezzük. A kötésleírásokban megadjuk a csatok számát illetve anyagát, eltekintve az esetleges hiányok jelzésétől.

Az egyszerű, díszítetlen, vagy csak azonos supraexlibrisszel ellátott kötetektől eltekintve (pl.: Szenczy kanonok könyvei), a könyvtárba egységesen bekerült, azonos műhelyre valló kötéscsoportot egy esetben sikerült valószínűsíteni, egy 16 darabból álló, kolozsvári (?) kötéscsoport esetében, mely tartalmazza mindhárom F. K. szignóval ellátott kötést is (327, 328, 344, 630, 703, 735, 750, 788, 879, 955, 971, 1205, 1297, 1420, 1515/a és az 1515/b tételek kötései).

A könyvekben előforduló possessorbejegyzéseket vizsgálva megállapítható, hogy a több mint 1300 bejegyzés 2/3-a (875 db) származik valamely váradi kanonoktól vagy a káptalantól mint testülettől. A leleszi konvent bejegyzéseivel ellátott kötetek (17 db) minden bizonnyal Benkovics püspök illetve Farkas kanonok által kerültek Váradra.

A legtöbb tulajdonosi bejegyzés (410 db) Rier Ferenc Xavér kanonoké, ez a referenciakatalógusban szereplő teljes állomány (1558 könyvcím) 26%-ának felel meg. E szám jelentőségét növeli az a tény, hogy Rier könyvei - jelentős arányban természettudományos tárgyúak - korszerűek, megfeleltek a kor tudományos színvonalának.

Mintegy 213 esetben a káptalan mint testület a tulajdonos (1-1 kötet 1702-ben és 1703-ban került a káptalan tulajdonába; 88 kötetbe az 1729. évi lajstromozáskor került bejegyzés; 11, 1, illetve 3 kötetbe 1752-ben, 1762-ben illetve 1764-ben; 111 esetben évszám nélkül).

A XVIII. század első felében tevékenykedett kanonokok közül (időrendben, a teljesség igénye nélkül) Farkas I.-nak 4, Bakó J. prépostnak 13, Püspöky J. Á.-nak 15, Baranyai J.-nak 2, Névery P.-nak 6, Görgey I.-nak 4, László P.-nak 4, Barbacsi F.-nek 5, Návay J.-nak 4, Csáky M. prépostnak 12, Fábry J.-nak 21, Luby I.-nak 10 kötetben; a század második felében Keserü Gy.-nek 15, Szenczy I.-nak 81, Szentiványi J.-nak 12, Eőszy F.-nek 16, Rier F. X.-nak a már említett 410, Bimbó E.-nek 9 kötetben szerepel a tulajdonosi bejegyzése. Szenczy kanonok könyveinek nagyrésze évszámos, aranyozott szupraexlibrisszel van ellátva, pl.: RMI.D./ S.S./ A.B./ M.V./ DE.B./ C.V./ A.D./ 1766 (Reverendissimi Domini Stephani Szenczy Abbas Beatae Mariae Virginis de Babolcsa, Canonici Varadinensis, Anno Domini 1766).

A XVII. századi és korábbi bejegyzések tulajdonosai között nem találunk a váradi egyházmegye területén tevékenykedő egyházi (vagy világi) személyt, hiszen gyakorlatilag az összes plébánia illetve a vármegye elpusztult erre a korszakra (Pyber János - 1619 és 1625 között címzetes váradi püspök - possessorbejegyzése egri püspöksége idején keletkezhetett).

Ismertebb, a XVI., XVII. illetve a XVIII. század első felében élt, elsősorban egyházi személyiségek egykori tulajdonát képező kötetek szintén a XVIII. század folyamán jutottak az újjászerveződő váradi káptalan illetve valamely váradi kanonok birtokába, zömmel észak-magyarországi káptalanok (elsősorban az egri és esztergomi) és plébániák közvetítésével. Így került a váradi káptalanhoz Pioppo (Poppius) Dénes modrusi püspök (1560-), Pyber János pécsi (1611-1619), váradi (1619-1625), majd egri (1625-1633) püspök, Simándi István erdélyi püspök (1634-1651), Erdődy Gábor egri püspök (1715-1744), Somogyi Ferenc (1649-1655) és Petes András (1696-1713) egri nagyprépostok, Matusek András győri nagyprépost (1699-1713), Ghillány György (1715-1721) és Mednyánszky Ferenc László (1721-1733) esztergomi nagyprépostok, Koller József pécsi nagyprépost (1802-1832), Feja János szepesi nagyprépost (1776-1785), Novák (Nowak) Miklós (1561-1581) (?), Valeriáni Ede (1614-1639) és Mérey Mihály (1689-1729) esztergomi kanonokok, Nagyfalvy Gergely (1609-1643 ?) és Kéry István (1654-1658) győri kanonokok, Balogh Márton (1688-1712) és Márfy István (1697-1703) pozsonyi kanonokok, Majtényi György veszprémi kanonok (1679), Kapocsi (Kapucsy) György pécsi kanonok (1698-1730), illetve egy sor, a XVII. század folyamán és a XVIII. század elején tevékenykedő egri kanonok - Tömördy György (1625- ), Gerzsei Pethő Ferenc (1625- ), Dejthey Balázs (1626- ), Krucsay Miklós (1687- ), Komáromy János (1713-1757), Handler György Ignác (1717-1744) - kötete. Csáky Imre (1702-1732) és Patachich Ádám (1759-1776) váradi püspökök (mindketten a későbbiekben kalocsai érsekek) néhány könyve szintén a káptalanhoz került. Nevesebb protestáns személyiségekkel is találkozunk az egykori tulajdonosok között: Komáromi Csipkés György (1628-1678), Lisznyai Kovács Pál (1630-1695) és Maróthy György (1715-1744) debreceni főiskolai tanárok személyében illetve több peregrinussal is. A világi possessorok között találjuk Bekényi Alaghy Menyhért országbírót (1625-1631), a Trencsén megyei harmincados Miticzky Miklóst (1626), br. Révay Lászlót (1646), Pottornyai Boldizsárt - Liptó vm. alispánját (XVII. század második fele), br. Száraz Antalt (1733), gr. Haller Lászlót (1730-as évek), br. Szeleczky Mártont (XVIII. század első harmada), br. Barkóczy Imrét (1736), br. Sándor (Slavnyiczai) Lászlót (XVIII. század közepe) és másokat.

Egyházi testületek, káptalanok, rendházak, iskolák egykori tulajdonát képező néhány kötet szintén a váradi káptalanhoz került, így az egri káptalannak, a göttweigi (és salzburgi -Szt. Péter - ?) bencés monostoroknak, a vellehradi ciszterci monostornak, a váradi pálosoknak, a sarutlan ágostonosoknak, az egri trinitáriusoknak, a nagyszombati vizitációs társulatnak, a bécsi, homonnai, nagyszombati, pécsi, sárospataki, váradi jezsuitáknak, a leleszi konventnek, a váradi papneveldének, a leleszi konvent és a sárospataki jezsuiták (korábban reformátusok) iskolájának, a debreceni, korponai és rimaszombati protestáns scholáknak, illetve ferences rendtagoknak néhány könyve.

A XVIII. század folyamán néhány kötet várad-egyházmegyei plébánosok (többen közülük később kanonokok), illetve váradi és más egyházmegyei (elsősorban az egri, esztergomi, nyitrai) plébániák birtokából jutott a káptalanhoz, például Cservenyánszky György mezőpeterdi, Eperjesi József élesdi (?), Erdélyi János szilágysomlyói, Erdélyi László kárásztelki (?), Hazakovics Simon derecskei majd várad-újvárosi, Palotay István bélfenyéri, sályi majd biharpüspöki, Pély Márton sályi, magyarcsékei majd váradvelencei, Sztankovics János endrődi plébánosoktól, továbbá az alsószalóki (Sáros m.), arkai (?) (Abaúj m.), biharpüspöki, csicsói (Komárom m.), endrődi (Békés m.), feldebrői (Heves m.), gútai (Komárom m.), gyulai (Békés m.), jászapáti, jászberényi, jászfényszarui, köbölkúti (Esztergom m.), kurimai (Sáros m.), lúkyi (?) (Trencsén m.), munkácsi, nagycétényi (Nyitra m.), nádszegi (nagyszegi) (Pozsony m.), szenterzsébeti (?) (Heves m.), szilágysomlyói, trencsénselmeci (?) (Trencsén m.), vértesi (Bihar m.) stb. plébániák (vagy egykori plébánosuk) tulajdonából.

A váradi káptalanhoz és kanonokjaihoz nem köthető possessorbejegyzések tehát zömmel magyarországi - ezen belül is elsősorban az említett egyházmegyék területén működött - egyházi és világi tulajdonosokat, elvétve ausztriai, erdélyi, morvaországi, lengyelországi és délvidéki eredetet sejtetnek. A bejegyzések szerint Bécsben, Rómában, Zürichben, vagy Utrechtben vásárolt könyvek tanulmányutakhoz, peregrinációkhoz köthetők.

A Bukaresti Nemzeti Könyvtár katalógusai, a Nagyváradon levő kötetek bejegyzéseiből következtethetően több esetben helytelenül, pontatlanul közlik a possessorbejegyzéseket, ezeken nem változtattunk, vagy "recte" megjegyzéssel javítottunk.

Az állomány nyelvi megoszlása a következő képet mutatja: a művek közel 70%-a latin, 20%-a német, 7%-a francia, 2%-a olasz, és alig 1,6%-a magyar nyelvű. A század folyamán a kanonokok illetve a káptalan által beszerzett könyvek szinte teljes egészében latin nyelvűek, a német és francia nyelvű művek javarészben Rier kanonok hagyatékából kerültek ki (könyveinek fele német, több mint egyötöde francia nyelvű).

A művek nyomtatási hely szerinti megoszlását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az állománynak mindössze egyötödét nyomtatták Magyarországon (ennek 46%-át Nagyszombatban, 11%-át Kassán, 9%-át Pozsonyban, 8%-át Kolozsváron). A külföldi nyomdahelyek közül Augsburg, Bécs, Frankfurt, Köln, Lipcse, Párizs és Velence igen jelentős százalékban, illetve kisebb mértékben, de szintén jelentős számban Amsterdam, Antverpen, Bázel, Halle, Lyon, Nürnberg, Róma részesedik az állományból.

Az állomány 80 RMK-t, 8 ősnyomtatványt (1 db RMK) és 134 antikvát tartalmazott a katalógus összeállításakor, a XIX. század elején.

A több mint 2800 kötetes könyvtár állományának tartalmi értékelésére nem vállalkozunk, ezt a célt szolgálja az adattár és a használatát segítő szerzői névjegyzék. Az állomány felvonultatja a teljes katolikus teológiai irodalmat, a korai teológusoktól, latin és görög egyházatyáktól a skolasztikusokon és szerzetesi irodalmon keresztül a jezsuitákig és a felvilágosodás korának képviselőiig. Jelen vannak a humanisták és a különböző protestáns irányzatok képviselőinek művei is. Mint káptalani könyvtárban természetesen igen jelentős mértékben képviselteti magát a világi- és elsősorban az egyházjog illetve a történettudomány és segédtudományai. A természettudományos művek - fizika, matematika, geográfia, csillagászat, építészet, orvostudomány, különféle lexikonok stb. - és néhány szépirodalmi mű alkotja a bibliotéka kisebb, de értékes állományegységét.

A névalakok vonatkozásában - mivel nincs általánosan elfogadott szabály - nem tudtunk egészében következetesen eljárni, de a következő, vitatható szabályszerűségekre törekedtünk:

A szerzői névmutatóban lehetőség szerint a szerző nemzetiségi hovatartozása szerinti vezetéknevet illetve keresztnevet használtuk, a címleírásokban pedig a mű nyelve szerintit (pl. a szerzői névmutatóban szereplő Sadoleto, Jacopo a címleírásban Sadoletus, Jacobus formában található). Magyarországi szerzők esetében a mutatóban magyar keresztnév szerepel - a sokszor nehezen eldönthető nemzetiség okán is -, a címleírásban a mű nyelve szerinti (pl. Gánóczy Antal Gánóczy, Antonius és Gánóczy, Anton névformával is). A possessormutató esetében a biztosan magyar nemzetiségű vagy magyarországi tulajdonos magyar keresztnévvel szerepel.

A címleírásokban, elsősorban a XVII-XVIII. századi német, francia, olasz, magyar stb. szerzők vezetéknevei, latin keresztnév (tehát latin nyelvű mű) esetén is nemzeti formát kaptak (pl.: Bél, Matthias, Belius, Matthias helyett), kivéve ha a szakirodalomban általánosan elterjedt formája a latin (pl.: Besseus, Petrus, Besse, Petrus helyett). Antik és középkori szerzők nevei a gyakorlatnak megfelelően általában latinos alakban szerepelnek.

A nagyszámú bizonytalan esetben a latin névformát használtuk.