SzentimrEMI Gyermeknap
SzentimrEMI 2004.05.26. 21:01
Május 29-én, szombaton, Gyermeknapot rendezünk Szentimrén.
Ez lesz az első igazán gyermekeknek szóló program, ebben a kis
faluban. Mondanom sem kell, milyen lázasan készülődnek az apróságok. Több versenyt is meghirdettünk, amelyekre már jelentkeztek is a gyermekek. Remélhetőleg, sok díjat tudunk majd kiosztani, szeretnénk minden jelenlévő gyermeknek adni valamit.
Hogy ajándékozhatunk, a budapesti EMInek, köszönhetjük elsősorban. Mi is szerettünk volna, egy saját ajándékot, egy gyermekverses, rajzos kis könyvet, de sajnos ez még nem biztos hogy sikerül.
Ha megvalósul, ha nem, köszönetet szeretnénk mondani, a Kolozsvári
EMInek, akik egy emberként próbálnak épp segíteni, Soós Sándornak,
Soóskának, külön is. Kremsz Csabinak, aki a gyermekek rajzait „költöztette” be a számítógépbe, hogy továbbítható legyen.
Nagyon jó érzés, amikor azt láthatjuk, mennyire összefog bennünket,
a közös cél, a közös hit, a segíteni akarás és mindegy hogy falun, hogy városban vagyunk, távol egymástól, közöttünk már nincsenek határok.
Ez erősít mindenkit közülünk, hogy megtalálhattuk az utat „kifelé”
reménységeink, a szentimrei apróságok, akiknek igyekszünk, boldogabb napokat szerezni, akiket játékosan szeretnénk „nevelni” egy új életszemléletre szoktatni őket, hogy felnőve, belőlük lehessenek a jövő EMISEI.
A részletes programterv, mellékelve van, ha valaki szeretne meglátogatni bennünket.
Végül, hadd kívánjunk innen szentimréről, minden kis és nagy
gyermeknek, BOLDOG GYERMEKNAPOT és nem feledkezve el,
a PÜNKÖSDRŐL, ÁLDOTT, BÉKÉS, ÜNNEPET MINDEN MAGYARNAK, bárhol éljen is a világon.
Üdvözlettel, a SzentimrEMI
SzentimrEMI Gyermeknap
Május 29-én,szombaton a SzentimrEMI
Gyermeknapot rendez
Programok
16.00-Futóverseny
16.30-Ügyességi verseny
17.00-Mini Miss Szépségverseny-
kislányok nevezhetnek,12 éves korig
18.00-Ki mit tud-(vers,ének,tánc)
19.00-Táncolnak az iskolásaink.
Orbán Mónika
tanitónéni koreográfiája
19.30-Díjátadás
20.00-Kölyök Diszkó
Belépés ingyenes
A versenyek kicsi és nagy kategóriában
zajlanak.
A versenyekre feliratkozni péntek 20 óráig lehet
Pető Beánál
A versenyeken magyarországi vendégeink zsűriznek.
Rengeteg ajándék vár a versenyzőkre
Helyszin:A régi óvoda-Kis Kultúrház
|