Nagyváradon is megvetné a lábát a hitgyülis szekta - RMDSZ-es hátszéllel |
|
2011.01.14. 15:41 |
A Hit Gyülekezetének erőszakos térfoglalásától tart az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete. Csomortányi István elnökségi tag csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, félő, hogy a kezdeti visszautasítás után a magyarországi székhelyű "egyház" újfent megpróbálja majd megszerezni a város egyik, jelenleg elhagyatott épületét, a volt huszárlaktanyához tartozó lovardát.
Csomortányi István RMDSZ-es lobbitól tart
A nagyváradi önkormányzat képviselő-testület november 30-ai ülésén tűzte napirendre azt a határozattervezetet, amelynek alapján a lovardát, illetve a körülötte lévő csaknem 3000 négyzetméteres telket a Hit Gyülekezete kapta volna meg harmincéves használatra. A tervezet 14 igen és 7 nem szavazattal, illetve 6 tartózkodással elbukott.
Csomortányi István azonban gyanúsnak tartja, hogy a szekta kéréséből egyáltalán határozattervezet születhetett, és biztos benne, hogy a Hit Gyülekezete az önkormányzat tagjaitól kaphatott támogatást. Úgy véli, nem elrugaszkodott ötlet azt gondolni, hogy, magyar szervezetről lévén szó, az RMDSZ-frakció biztosíthatta a hátszelet a számára – a szervezet tanácsosai ugyanis igennel szavaztak az indítványra.
|
A fénylánc elért a váradi hegyig |
|
2010.12.24. 21:26 |
Immár harmadik éve, hogy december 21-én 17 órakor a
Börzsönyben a Szent Mihály-hegyen kigyulladt egy máglya.
Ilyenkor a szomszédos hegycsúcsokon várják a fényt, hogy
meggyújtsák saját tüzeiket. Az õ tüzeikre is választüzek
gyúlnak, így a fénylánc és a közös ima közelebb hozza egym
áshoz a magyarokat.
|
FÉNYLÁNC A MAGYARSÁGÉRT |
|
2010.12.17. 15:53 |
Karácsony a fény újjászületésének ideje bennünk és a természetben. Közös ünnepre hívunk minden magyart. December 21.-én (kedden) 17 órakor a Szent Mihály-hegyen (Börzsöny) kigyullad egy máglya, amelynek fénye – ha Ön is akarja - messzire elvilágít az éjszakában. A szomszédos hegycsúcsokon barátaink várják a fényt, hogy meggyújtsák saját tüzeiket. Az ő tüzeikre is választüzek gyúlnak szerte, a közös ima és a Fénylánc végigfolyik a hegyeken, hogy közelebb hozza egymáshoz a magyarokat, hogy az esőcseppek végre elindulhassanak a tenger fel. Akikhez nem ér el a Fénylánc, azok budapesti idő szerint 18 órakor gyújtság meg saját máglyáikat.
|
Festum omnium sanctorum |
|
2010.11.02. 19:14 |
Gyertyarengeteg a volt temetőben
Nagyvárad - Harmadik éve szervezett világítást az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete a ma Csend parkjának nevezett, egykori Olaszi temetőben. Évről évre egyre többen gyújtanak gyertyát a sírkertben.
Mindenszentek napja alkalmából csendes és méltóságteljes megemlékezést szervezett az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete a ma Csend parkjának nevezett egykori Olaszi temetőben. Közel ötvenen jöttek el gyertyát gyújtani az itt nyugvó váradiak emlékére. Csomortányi István társelnöktől megtudtuk, hogy az idei immáron a harmadik év, amikor Mindenszentek napján az Olaszi temetőben világítást szerveznek. Örömükre szolgál, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak a kezdeményezésükhöz. Csomortányi elmondta: "Ennek egyfelől az a célja, hogy emlékezzünk arra, hogy itt egy temető volt, amit a hanyagság, ugyanakkor a szándékos mulasztások sorozata tett tönkre. Sokaknak volt érdeke, hogy egy színtiszta magyar temető eltűnjön a föld színéről, dózerek martalékává váljon. Azért vagyunk itt, hogy ezt ne hagyjuk feledésbe merülni."
|
Tiltakozással emlékeztek Szacsvayra |
|
2010.10.30. 12:18 |
Közjáték tarkította az RMDSZ Bihar megyei szervezete rendezte Szacsvay Imre-megemlékezést Nagyváradon. Az 1848-as forradalom és szabadságharc mártír jegyzője halálának évfordulóján a hagyományokhoz híven a magyar Országgyűlés jegyzői karának képviseletével közösen koszorúzták meg Szacsvay Imre szobrát.
Lakatos Péter parlamenti képviselő beszéde közben az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezetének néhány tagja – akik szintén elhelyezték koszorújukat a szobor előtt – „RMDSZ-es árulóink! Kozacek szobrát mikor koszorúzzátok meg?” – feliratú transzparenssel vettek részt a rendezvényen. Mint ismeretes, a Szlovák Köztársaság 2008-ban egy Jozef Kozacek kanonokot ábrázoló mellszobrot ajándékozott a váradi önkormányzatnak.
|
|