FrissítésSúgó

n.a.

2004.03.04. 23:53 -

Kedves Nagyváradiak, tisztelt olvasók, már a társalgóban elkezdtem érvelésemet, de igaz az a hely nem alkalmas ennek a témának a megvitatására.             Szeretnék egy példát elmondani, amelyet saját bőrömön tapasztaltam.             Kétgyermekes családapa vagyok, Nagyváradon születtem, és a feleségem is Váradi Nehezen, de tisztességben felneveltük mindkét gyermekemet. Elérkezet az-az idő, mikor a nagyobbik fiam érettségi után egyetemre akart felvételizni. Óvodától kezdve a gimnázium végéig magyar tagozatra járt. Így talán a mi hibánkból is de nem tudott olyan jól románul, hogy megállja a helyét egy román felsőoktatásban. Ezért felvételizett Debrecenbe, és sikerrel fel is vették. Eltelt az-az öt év és mi hazavártuk, de ott barátokat szerzett, megismerkedet egy lánnyal, állást kapott, nem is akármilyen fizetéssel és ottmaradt.             Kisebbik fiam, most fog végezni a Partiumi egyetemen, ő nem akar innen elmenni, ideköti minden, szülök, barátok, és a felesége.             Ebből csak annyit akarok levonni tanulságként, hogy Tőkés László munkája és cselekedetei helytálnak a mai világban. Mert elsőnek az alapokat kel helyrealítani, nem csak a látszatot.             Hiába vannak kitéve a magyar helységnévtáblák, mert az én nagyobbik fiam már nem itt lakik. Most én csak magamról beszélek, az én családomról, de gondoljuk el hány család van ugyanebben a helyzetben.             És a táblák lassan le is fognak kerülni, mert elfogyunk, ha mindenre rábólintunk. Emlékezzünk vissza, úgy volt, hogy létrejön az önálló Kolozsvári magyar állami egyetem, és most csak a nagy csend.             Úgy volt hogy visszakapjuk egyházi javainkat, de mikor, mikor már nem lesz ki használja!             Az idő most NEM NEKÜNK DOLGOZIK, nem érünk rá, mert mi fogyunk, rohamosan.             Várom véleményeiteket.

[1-1]

n.a.	Előzmény | 2004.03.04. 23:53 - #1

Kedves Nagyváradiak, tisztelt olvasók, már a társalgóban elkezdtem érvelésemet, de igaz az a hely nem alkalmas ennek a témának a megvitatására.             Szeretnék egy példát elmondani, amelyet saját bőrömön tapasztaltam.             Kétgyermekes családapa vagyok, Nagyváradon születtem, és a feleségem is Váradi Nehezen, de tisztességben felneveltük mindkét gyermekemet. Elérkezet az-az idő, mikor a nagyobbik fiam érettségi után egyetemre akart felvételizni. Óvodától kezdve a gimnázium végéig magyar tagozatra járt. Így talán a mi hibánkból is de nem tudott olyan jól románul, hogy megállja a helyét egy román felsőoktatásban. Ezért felvételizett Debrecenbe, és sikerrel fel is vették. Eltelt az-az öt év és mi hazavártuk, de ott barátokat szerzett, megismerkedet egy lánnyal, állást kapott, nem is akármilyen fizetéssel és ottmaradt.             Kisebbik fiam, most fog végezni a Partiumi egyetemen, ő nem akar innen elmenni, ideköti minden, szülök, barátok, és a felesége.             Ebből csak annyit akarok levonni tanulságként, hogy Tőkés László munkája és cselekedetei helytálnak a mai világban. Mert elsőnek az alapokat kel helyrealítani, nem csak a látszatot.             Hiába vannak kitéve a magyar helységnévtáblák, mert az én nagyobbik fiam már nem itt lakik. Most én csak magamról beszélek, az én családomról, de gondoljuk el hány család van ugyanebben a helyzetben.             És a táblák lassan le is fognak kerülni, mert elfogyunk, ha mindenre rábólintunk. Emlékezzünk vissza, úgy volt, hogy létrejön az önálló Kolozsvári magyar állami egyetem, és most csak a nagy csend.             Úgy volt hogy visszakapjuk egyházi javainkat, de mikor, mikor már nem lesz ki használja!             Az idő most NEM NEKÜNK DOLGOZIK, nem érünk rá, mert mi fogyunk, rohamosan.             Várom véleményeiteket.

[1-1]