B) NAGYVÁRAD 1849-BEN

Nagyvárad a szabadságharc hadiipari és felszerelési központja [34]
1849-ben Nagyvárad kiemelkedő szerepet kapott. Ez akkor következett be, amikor az Országos Honvédelmi Bizottmány és az Országgyűlés Pestről Debrecenbe menekült a császári seregek elől. A kormány határozatának megfelelően a hadügyminisztérium az országos fegyvergyárat, a fegyver és tűzérségi osztállyal, valamint a hozzá tartozó gyutacs-, lőkupak- és röppentyűgyárat a készletekkel együtt Váradra irányította.
A város kiválasztását indokolta egyrészt, hogy Debrecenben nem volt hely mindent elhelyezni, másrészt Várad mellett szólt a hadi helyzet, a város jó stratégiai fekvése és, hogy a váradi vár épületei lehetővé tették a gyárak elhelyezését.
1849 januára folyamán a váradi vár valóságos fegyvergyárrá alakult és azzal, hogy a legnagyobb hadiipari központ lett Debrecen mellett Nagyvárad válik az ország másik legfontosabb városává. A várban felállított fegyvergyár Lahner György igazgatósága alatt kezdett el működni és ott lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat készítettek. Pece-Szőllősön puskaporgyár, Pece-Szentmártonban ágyúöntőde volt. A vár kazamatáiban fegyvergyutacsokat készítettek. Főruházati bizottmány is volt a városban, de szíjgyártó műhely és kardgyár is tevékenykedett. Ezen kívül élelmezési raktárakat, tábori kenyérsütődét, állandó korházakat, tűzérszámvevőségi irodát állítottak fel. A raktárak egy része az ún. fehérapácák épületében kapott helyet, irodáik pedig a Frimont palotában. Ez idő alatt folytatta működését az ún. katonai nevelde is. Mindez erősen megemelte a városba beszállásoltak számát. [35]
A gyárak gyors üzembehelyezése persze nagyon nehéz feladat volt. A fegyverek javítása már 1849 január 17-én megkezdődött, az országos fegyvergyár termelése pedig január 26-án indult meg.
Tehát 1849. január 26-tól május 26-ig Nagyvárad volt a magyar hadiipar központja és ennélfogva az ország második legjelentősebb városa. Ebben az időszakban Debrecen és Nagyvárad alkotta a magyar szabadságharc hadműveleti bázisát. Nagyvárad az önvédelmi háború egyik legsikeresebb időszakában rendkívül jelentős szerepet játszott, mivel ennek ellátását szinte kizárólagosan biztosította. Az állami országos fegyvergyár februárban már teljes kapacitással működhetett volna, ha az anyaghiány és a munkás elégedetlenségek nem akadályozzák ebben. Az átköltözés miatti időveszteség folytán a teljes erővel való termelés létfontosságúvá vált, mivel a fegyver és lőszerhiány éreztette a hatását és a szükségletek is állandóan növekedtek. Emiatt Kossuth erélyesen utasítja Lukács Dénes alezredest a honvédtűzérség főparancsnokát a lőszertermelés fokozására. [36]
Valós gond volt ez, hiszen a váradi fegyvergyár január 14-től február 6-ig mindössze 1955 puskát és 197000 lőkupakot állított elő, amely Kossuth szerint nagyon kevés. [37]
Lahnert meglepte, hogy Kossuth leértékeli a gyár eredményét, mert például Vetter Antal és Kiss Ernő tábornokok elismerésüket fejezték ki a gyár kezdeti teljesítménye felett. Ez annál kellemetlenebb lehetett Lahnernek, mivel az általa naponta jelentett 40000 lőkupak helyett, a valóságban csak 25700 készült. [38]
A fegyvergyártás februárban az anyaghiány ellenére is emelkedő irányt mutatott.
A termelés növekedését a lassan enyhülő anyaghiány mellett a munkások elégedetlenségei is hátráltatták. A dolgozók sérelmezték a magasra szökött árakat, követelték visszamenőleg a bérüket. Kossuth még február elején megpróbálja rendezni a kérdést, de a nehéz pillanatokat nem látja alkalmasnak ilyen felvetésekre. [39]
Egy újabb ellenszegülést követően Kossuth azért igyekszik utasításaival a helyzetet megnyugtatóan rendezni, így májusig nem került sor újabb megmozdulásra. Ezek a mozgalmak nem befolyásolták lényegesen a gyár teljesítményét, de hátráltatták azt.
A februári eredménnyel Kossuth nem volt megelégedve, mert a szükséglet növekedett és nagyobb ütközetek vége felé lőszerhiány lépett fel. Ezért már 1849. március 3-án elrendelte Lahnernek, hogy ezentúl hetente készítsen jelentést a gyár termeléséről. [40]
Márciusban a hadiipar további bővitése volt napirenden, s bár a termelés jelentős volt, a tavaszi hadjárat miatt az igények nagyon megnövekedtek, még ha erről pontos adatokkal nem is rendelkezünk. A márciusi termelést tehát nem tartották elegendőnek. A gyár kis teljesítményére a honvédtűzérség főparancsnoka is panaszkodott. Úgy vélte, több töltényt állítanak elő mint amennyi lőkupakot és gyutacsot. Ez úgy tűnik megfelelt a valóságnak, mert míg a gyárban gyalogsági lőszerkészítéssel 500 ember foglalkozott, "durranóport" (durranóhigany) csak egyedül a decemberben Párizsból érkezett vegyész Chateau tudott készíteni. A Honvédelmi Bizottmány elrendelte, hogy Chateau minél több embert tanítson be, de a veszélyessége miatt erre lényegében nem került sor. [41]
Kossuth állandóan elégedetlenkedett a váradi gyár teljesítménye miatt, amelyhez most Mészáros Lázár hadügyminiszter is csatlakozott, aki szerint a fegyvergyártás kétségbeejtően lassú, éppen ebben a nehéz helyzetben. [42] A valóságban a gyár megfelelt a feladatának, bizonyítja ezt a nyomasztó lőszerhiány kiküszöbölése, s a támadó hadjárat sikerei.
A március havi teljesítményről csak egy összefoglaló jelentésből tájékozódhatunk. Ez felleltározza a megindulás napjától március végéig kiadott és raktáron maradt lőszermennyiségeket. Bakó szerint ezekből az adatokból kiütközik a lőszergyártás elégtelensége. Azzal számol, hogy március végéig kb. 63 napot dolgozott a gyár és így a napi teljesítmény a gyalogsági lőszereknél 92915 töltény, a tűzérségnél 2615 töltény. [43]
Véleményük szerint mivel lőszerraktárak máshol is voltak a kezdő készletről pedig nincs adatunk, a számítások csak részben fedik a valóságot. Bakó érdeme viszont az, hogy először próbálkozott meg a teljesítmény mérhetővé tételével. Az is tény, hogy 1849 márciusában a hadiiparban már nemcsak a Váradon telepített üzemek dolgoztak, hanem a város környékén valamint más vidékein elhelyezett gyárak is. A Váradon és közvetlen szomszédságában működő (Szentmárton, Peceszőllős - később Váradszőllős, Rontó, Püspökbánya, később Püspökfürdő stb.) hadiipari létesítmények mellett a város vonzáskörében még hét helyen tevékenykedtek hadianyaggyártó üzemek. Mindezek a kiépülő fegyvergyári hálózatot alkották, amelyek központja Nagyvárad volt.
A nagyobb hatásfok elérése érdekében tervbe vették a Breznóbányai és besztercebányai szurony és fegyvergyár Váradon való elhelyezését is. Rombauer igazgató szerint viszont a kevés nyersanyag, szerszám valamint a zsúfoltság miatt nem célszerű a két gyárat odatelepíteni. [44] Ezek után a besztercebányai gyár munkásait Kossuth Kobola-Polyánára rendelte, a breznóbányai szuronygyárat pedig később Petrószra telepítették.
Márciusban a hadsereg szervezeti változásával együtt megváltozott a lőszerutánpótlási rendszer is. A jobb ellátás biztosítása érdekében Karcagon létesítettek lőszerraktárakat.
Áprilissal a váradi fegyvergyártás új szakasza kezdődik el. Ebben és a következő hónapban éri el a termelés a legmagasabb szintet. Szükség is volt a nagyobb mennyiségű hadianyagra, mert a főhadsereg Görgey vezetésével sok csatát kellett vívjon. Ilyen szempontból a hadiipar függött a katonai és politikai helyzettől és a sorsa szinte egybeforrt a szabadságharc sorsával.
Április hónap mozgalmasnak bizonyult. A fegyvergyár nehezen tudott lépést tartani a haderő növekedésével. A fokozott szükségletek miatt folytatódott az üzemek bővítése. Ennek érdekében Bémer László váradi római-katolikus püspökhöz fordulnak, hogy lőszergyártás céljára adja át a Szentmárton és Várad közt lévő vadaskertet. Bémer rögtön válaszol és kárpótlás nélkül átadja. Mindössze annyit kért, hogy az ott lévő dámvadak részére kerítsék el a vadaskert egy kis részét, valamint, hogy a Hájó község fürdőjéből szállítsák el az oda beszállásolt nagyszámú tölténykészítőt és tűzért, hogy a fürdőt a betegek használhassák.
A Honvédelmi Bizottmány felvállalja az elkerítés költségeit és egyúttal utasítja Hodossyt, hogy gondoskodjék a hájói fürdőben beszállásolt tűzérek elszállításáról. [45] Ez rövidesen meg is történik és a tűzéreket a szentmártoni premontrei szerzetesrend épületében helyezik el. [46] ők azok, akik az ágyúgyártás beindulását készítették elő. Ez viszonylag jól haladt, ami abból is kitűnik, hogy még április elején kimutatást készítettek az ágyúöntéshez való és helyben található anyagokról. Kiderül, hogy összesen 445 mázsa 19 font súlyú ágyúöntéshez való anyag gyűlt össze. [47]
Lukács Dénes alezredes (április 8-án) jelentette Hodossy kormánybiztosnak: "sikerült a főparancsnokságnak az ágyúöntőde körüli munkálatait annyira vinni, hogy a gépek elkészülének, a szükséges épület felállítására annyi a munkáskéz miszerint ezek pár nap múlva ezt felállítani képesek." Egyben kéri a kormánybiztost szólítsa fel a város polgárait, hogy a "felállítandó ágyúöntődéhez a szükséges 300 szekér (100000 db.) téglát kiszállítani pár nap alatt hazafiúi kötelességöknek tartsák, mert csak úgy fog e hon erős alapokon nyugodni, ha oly ágyúöntődével birand, melyben naponta 12 újon öntött ágyú készülend el." [48]
Azonban az ágyúöntőműhely még nem indult meg, a gépek és berendezések, s az épület is csak májusra készültek el.
1849 április 15-én a Honvéd Tűzérség elkészíti szokásos heti kimutatását a jelenleg helyben fellelhető lőszer neműekről valamint azok részeiről. Jelentőségét az adja, hogy általa betekinthetünk a gyár egész heti forgalmába és így lehetőséget kapunk a teljesítmény hitelesebb felmérésére. [49]
Ha a napi termelést igyekszünk kiszámítani, akkor a lőszergyártás nem tűnik elegendőnek. A tűzérségnél a heti 4314 töltény napra lebontva mindössze 616 darab töltényt jelent, amely jóval alatta marad nemcsak az igényeknek, hanem egy előző kimutatásból Bakó által végzett és általunk is ismertetett számításnak. A gyalogsági lőszerből készített 563108 töltény napi 80444-nek felel meg és ez is elmarad - ha kevésbé is -, az ott március végéig számított napi 92915 töltény átlagától. Mivel nincs okunk feltételezni a termelés jelentős visszaesését, úgy tűnik, hogy az általunk kiszámított adatok jobban kifejezik a gyár átlagos teljesítményét.
Ha a szállításokat vesszük figyelembe, akkor kiviláglik, hogy a lőszergyártásnál a lőszerigény és felhasználás sokkal nagyobb. Így a tűzérségi lőszerből ugyancsak egy hét alatt a megtermelt mennyiség csaknem négyszeresét, 16907 töltényt, a gyalogsági lőszerekből több mint kétszeresét, 1147722 töltényt adtak ki. Amennyiben a hadianyag ellátás irányát vesszük szemügyre azt tapasztaljuk, hogy a szállítások legnagyobb része a pesti hadtestnek történtek. Ide küldtek 12400 gyucsát, 250 pattantyút, 440 méter kanócot, 8272 különféle golyót, 430 db. kartácsot és összesen 747000 gyalogsági töltényt. Kisebb mennyiségeket juttattak el Tiszafüredre, Szegedre, Miskolcra és Aradra. [50]
A raktárban maradt mennyiségek lényeges csökkenése, valamint a harci események kiterjedése miatt lőszerhiány fenyegetett.
A nagyváradi lőszerkészletek fent említett kimutatását Mészáros Lázár hadügyminiszter felterjeszti a kormányzónak. Kossuth az egyik fogalmazót bízza meg, hogy írjon Lukács Dénes tűzér alezredesnek. Ebben a következőket olvashatjuk: "A kormányelnök úr megütődéssel olvasta folyó hó 15-i lőszerkimutatásban a feldolgozásra hátramaradt lőszeranyagok csekély mennyiségét, és ezentúl minden oly kimutatásban megjegyeztetni kívánja, mennyi van az anyagokból megrendelve és hol, mennyit vár a laboratórium e helyekről a legközelebbi héten kapni?
Perczel Mór 120000 gyutacsot és ugyanannyi kupakot kér sürgetően. Főhadiszállása jelenleg Újvidéken van. Küldeni kell neki, amennyit lehet." [51]
A termelés és a növekvő szükséglet közötti versenyfutás jellemzi április második felét. Lahner ebben a hónapban új rendszerű szoronyokat is kipróbált. Az ágyúgyár röppentyű osztálya is működött már. Többszöri kísérlet után Skopall főhadnagynak sikerült megszerkeszteni a röppentyűket. Sőt sikerült neki a híres Congrčve röppentyűk javított változatát előállítani és belőlük egy fél üteget kialakítani. Ezekkel 7 fontos lövedékeket 1200-1400 lépésre röpítettek és Bem erdélyi táborában jól beváltak. Április második felében már 16 röppentyű-löveget adott ki a gyár. [52]
Haladt a bővítés a város határában is. Először a lőporgyártás növelése céljából választani kellett Biharpüspöki és Peceszőllős (később Váradszőllős, 1954-től Nagyvárad egy lakónegyede) malmai között. Utóbbi javára döntött, hogy épülete tágas és a Pece bővizű azon a részen. [53]
Szőllősön kívül lőpormalmot adtak át Szentmártonban is, amelyet ugyancsak a Pece patak meleg vize hajtott. Ott lehetőség volt nagyobb gyártelep építésére is.
A váradi hadfelszerelési központ fejlődése ellenére sem tudta előállítani a szükséges mennyiségű hadiszert. A nyersanyaghiány mellett, hátráltatta a termelési folyamatot, hogy mindent a gyárnak magának kellett elkészítenie. Fogyóban volt a raktárakban található lőpor is, amely már csak hat hétre fedezhette a szükségleteket. Megoldásként a lőpor 1/6-nak megtakarítását és a salétrom készítését és beszerzését javasolták. [54]
A napi gondok mellé akkoriban két újabb is került. A gyár gazdasági vezetéséről Debrecenben rossz hírek terjedtek és emiatt Kossuth vizsgálatot rendelt el. Azonban a kiküldött bizottság a pénzügyeket rendben találta. Kossuth az anyagi ügyek mellett kivizsgáltatta a gyár ellen felmerült panaszokat is, vagyis hogy gyártmányai és küldeményei jelentős része hasznavehetetlen. Lahner az árulás és szabotázs vádját tévedésnek tartja és Kossuth elfogadta a védekezését. [55]
A gondok ellenére a váradi fegyvergyár április 22-ig 4515 fegyvert szolgáltatott ki és 1423 volt még készítés alatt. [56]
Rombauer Tivadar igazgató javaslatára Kossuth is tervezte a lőszerhiány leküzdésére újabb gyárak felállítását, de ez már nem valósult meg. A fegyverüzemekből kiemelve ennek keretében működött egy ún. kardgyár, amely azonban inkább gyűjtő-javító szerepre szorítkozott. [57]
A nagyváradi üzemek az áprilisban kialakult szervezési és termelési keretek között fejtette ki tevékenységét 1849 májusában. Ebben a hónapban az ágyúipar keretében történtek kedvező változások.
Az ágyúműhelyt Várad mellett, Szentmártonban helyeztek el. Ezzel összefüggésben Lukács Dénes 1849 május 10-én jelentette: "Itt Nagyváradon egy oly ágyúöntőde és furóda állíttatott fel, melyben hetenként két üteget, azaz 12 ágyút tökéletesen el lehet készíteni. 24 fontosokat is tudunk önteni és fúrni. Az épületek tökéletesen készek, a fúrodában a gépek felállítva vannak. Egy héten belül működésbe hozható a gyár, amely magyar hon szükségleteit pótolhatja. Pecze vize hajtja a gépeket, ereje 18 lóerővel mérkőzik. Télen-nyáron egyforma erejű, soha be nem fagy. [58]
Szemtanúk szerint az első ágyút maga Lukács Dénes alezredes saját kezével esztergályozta. Külseje mentes volt minden cifrázástól. Csak annyit véstek az ágyúkra: "Ne bántsd a magyart! Minden löveget gyártási számmal láttak el és ráírták az évszámot, valamint a készítés helyét: 1849 Nagyvárad. [59]
A három műszakban folyó termelés eredményeként mintegy 150 új löveg készült. Műszaki újítás volt a 30 fontos ágyúk és a "Vega" nevű mozsarak gyártása, amelyeket elkezdtek, de befejezni már nem sikerült. [60] Ugyancsak májusban kért és kapott engedélyt Gábor Áron, hogy a váradi fegyvergyárban a röppentyűk készítését tanulmányozza. Itt vizsgának vetették alá és Mozer százados kedvezőtlen elbírálást továbbított. Az ügy Kossuthhoz került, aki elrendelte hogy Gábor Áront mielőbb támogassák feladata teljesítése közben.
Május 24-én Lukács Dénes alezredes jelentette, hogy az ügy elrendeződött és Mozer százados beavatja Gábor Áront a röppentyűk készítésébe. [61]
Várad akkor már valódi arzenál, hadszertelep lett és igazi táborhoz hasonlított. Nemcsak a város, az egész vármegye túl volt tömve. A gyártáshoz szükséges mesteremberek mellett, nagy számban érkeztek szerencsét próbálok, később pedig menekültek. A város útjai a tervezettnél sokkal nagyobb forgalom miatt teljesen elhasználódtak. A kormánybiztos igyekszik mind a közbiztonságot, mind pedig az utakat megjavítani.
Május folyamán a hadiipari rendszer már jól működött, és a kihelyezett telepek megfelelő ütemben küldték illetve fogadták a szükséges mennyiségeket. Az tény, hogy a gyár elérte a teljes kapacitását és a lehetőségekhez mérten jelentős mennyiségeket tudott termelni. Az üzem teljes működéséhez rövid idő, alig egy hónap állt rendelkezésre. Május 23-tól a Rontói álladalmi lőporgyárak is elkezdték működésüket. [62]
A május havi termelésről is szórványos adatok maradtak fenn. Heti kimutatások készültek a tevékenységről, a mozgásról, illetve a megmaradt készletekről. A május közepén folyt termelésről készült beszámoló újból kiváltotta Kossuth elégedetlenségét. Emiatt május 25-én a hadügyminiszterhez rendeletet küld: "... felkérem a minisztériumot, intézkedjék a lőporkészítés minden módoni sikerítéséről." [63]
Időközben 1849. május 21-én Budát visszafoglalták. Előzőleg, május 19-én Kossuth utasítására Lahner egy tervezetet dolgozott ki a várható új helyzet rendezésére. Az ő javaslata szerint a fegyvergyár Nagyváradon maradt volna, de új fegyvergyár létesítésére is gondolt Pesten valamint Komáromban. E három gyár együttesen - az elképzelések szerint - napi mintegy 500 fegyver készítésére lett volna képes.
Már a budai vár bevétele után, május 22-én a hadsereg-főparancsnokságtól származó intézkedési parancs is úgy rendelkezett, hogy: "Minden készletben levő és az ellenségtől elvett fegyvert osztályozni kell, majd a leggyorsabban Debrecenbe és Nagyváradra szállítani, illetve, hogy: a fegyvereket, salétromot, ként szintén Lahner tábornok által minél előbb Debrecenbe és Nagyváradra kell szállítani." Ugyanakkor arról is rendelkeztek, hogy: "Lahner tábornok a Nagyváradon már elkészített kincstári puskákat a hozzájuk tartozó lőszerrel, lőszertáskával és az új szuronyhüvelyekkel a lehető leggyorsabban elszállíttatja a budai hadszertárba. E fegyverek szétosztásáról a továbbiakat később rendeljük el.
(...) Lukács alezredes úrnak parancsot kell adni, hogy minden feltalálható gyutacsot, töltényt a leggyorsabban szállíttassa Budára, a hadszertárba." [64]
Ezek után nyilvánvaló, hogy Kossuth csak részben fogadta el Lahner javaslatait. A komáromi fegyvergyár létesítését elrendelte, viszont a nagyváradi fegyvergyárat Buda visszafoglalása után visszatelepítette Pestre a gyárban alkalmazottak nagyrészével. Váradon csak a fegyverjavító műhely, a lőpormalmok és az ágyúgyár maradt.
A főruházati bizottmány is, a nyereg és a kard műhely kivételével Pestre költözött. 1849 május 23-án életbe lépett határozat szerint a kormány székhelyét Debrecenből Pestre helyezték, a nagyváradi fegyvergyárat úgyszintén. Így lényegében a május 20-26 időszak az utólsó hét, amikor a váradi fegyvergyár teljes kapacitással üzemelt.
Bár 1849 május 26-val az országos fegyvergyár befejezte Nagyváradon a működését, a Körös-parti város továbbra is a hadiipar egyik fontos központja maradt. A Váradon maradt üzemek igyekeztek feladatukat végrehajtani. Az átköltözés hetében a röppentyű osztály készít kimutatást a május 20-tól május 26-ig előállított készítményekről. Mozer százados szerint azon a héten 200 darab 12 fontos és 310 darab 6 fontos fölszerelt röppentyű készült el. Ezeken kívül elkészült 130 gyutacs, 1600 gyúcső és 610 röppentyű cső is. Mivel az elkészült 510 röppentyűhöz képest az ezzel együtt összesen raktáron lévő 4288 különféle röppentyűből összesen 1142-öt küldtek a harctérre, arra a következtetésre jutunk, hogy az elkészült mennyiségből jóval többre volt szükség. [65]
A hadtörténészek nagy többsége a váradi fegyvergyár Pestre való visszatelepülését hibás lépésnek tartja. Ezt támasztják alá a későbbi események is. Heteket vett igénybe a gépek szétszedése, csomagolása, szállítása és újbóli üzembehelyezése. Ráadásul Pestről ismét menekülni kellett. [66]
A Váradon maradt részlegek tovább folytatták tevékenységüket. A fegyvergyártó műhely a nagyobb mennyiségű Budán zsákmányolt fegyvereket hozta rendbe és szállította a harctérre. A lőszer és hadianyag készítményekből is jelentős mennyiségeket küldött a váradi gyár. A legsikeresebben az ágyúgyár tevékenykedett. A merényletek veszélye, az alapanyag hiány és a növekvő nehézségek ellenére is a termelés zavartalanul folyt és június végéig a váradi gyár jelentős mennyiségeket küldött a készítményeiből. [67]
Röviden ki kell térnünk a ruházati és felszerelési intézmények tevékenységére is Nagyváradon a forradalom és szabadságharc idején. Annál inkább, mert erre az írások még a fegyvergyártásnál is szűkszavúbban térnek ki.
A hadiipari intézmények Nagyváradra költözésével egyidőben folyt 1849 januárjában az úgynevezett Ruhabizottmánynak a városba való átköltöztetése. Kossuth sűrgető feladatnak tekintette a honvédség ruházati ellátását, emiatt az 1849 január 8-án Hodossy Miklós kormánybiztosnak küldött levelében utasítást adott, hogy személyesen gondoskodjon az érkező ruhaszállítmányrokról, illetve a Ruházati Bizottmány elhelyezéséről. [68] Másnap január 9-én Kossuth, Lukács Sándort nevezte ki Nagyváradra az egész magyar hadsereg felszerelési kormánybiztosának. Személyében jó szervező, energikus és nagy munkabírású egyén került e fontos terület élére.
Lukács Sándor hadfelszerelési kormánybiztos január 13-i jelentéséből megtudjuk: "Ruhatárul az úgynevezett Oláh Szemináriumi épület lévén már általam kijelölve. (...) Jelenteni kívánom továbbá azt is, hogy Nagyváradon a Fekete Sashoz és a Zöldfához címzett vendégfogadóknál lévő termeket, Várad-Olasziban az úgynevezett Apolló-termet és a Convictus-épület első emeletét a felszerelési működéshez szükséges közműhelyek helyéül kijelöltem és a szükséghez képest használom." [69]
Január 16-án Lukács a Hodossyhoz küldött átiratában pontosítja, hogy "A Ruhabizottmány az Oláh Szeminárium épületében működését holnap megkezdi." [70] Tehát a Ruházati Bizottmány 1849 január 17-én elkezdte tevékenységét Nagyváradon, mindez jelzi, hogy ebben az ágazatban az átköltözés nem vett igénybe hosszú heteket és a munka gyorsan megindult. A készletek nagy része megérkezett, a szakemberek többségével együtt, így a beindulás kevesebb zökkenővel járt a fegyvergyártáshoz képest.
Lukács már január 16-án jelenti Váradról Kossuthnak, "hogy 2000 emberre való felszerelést elindított Debrecenbe,és még 6000 embert azonnal fel tud szerelni, továbbá, hogy Váradon műhelyt létesített, amely hetenként 4000 emberre tud felszerelést készíteni." Kérte ezenkívül, hogy "amennyiben a Budáról elindított 200 kocsi ruhaanyag Debrecenbe érkezett volna, továbbítsák Nagyváradra." [71]
Ugyancsak Lukács intézkedett, hogy mindazon szakemberek és kereskedők, akik szerződésben voltak a Ruhabizottmánnyal, szállításaikat határidőre Nagyváradra küldjék. [72] Lukács szervezőmunkája hatására néhány hét alatt már heti 4000 honvéd felszereléséhez szükséges anyagot tudtak előállítani. Ahhoz, hogy ezt az iramot tartani tudják Lukács hosszú levélben kéri Kossuthot, hogy támogassa az anyag és a munkaerő beszerzésében. [73] Két nap múlva Kossuth, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke Szemere Bertalanhoz fordul a mesteremberek és a nyersanyagok Nagyváradra küldése ügyében. Ebben Kossuth többek között leírja, hogy: "itteni (nagyváradi) ruhabizottmányban annyi emberünk van alkalmazva, hogy alig lehetne annyi anyag, amelyet ezek fel ne dolgoznának." [74]
A váradi ellátási és felszerelési intézmény elsősorban a váradi kisipart vette igénybe, de felhívásokat is megjelentettek a hivatalos lap útján, egyes cikkek beszállítására. [75] Az intézkedések ellenére, az igénybe vett készletek nem bizonyultak elegendőnek, a készletek pedig kezdtek kiapadni. A nehézségek lekűzdésére intézkedések történtek. A szükséglet növekedése mellett márciusban már úgy tűnt, hogy az árubeszerzési források kiapadnak. Emiatt Szemere Bertalan is felhívással fordul az ország társadalmához: "Szerezzetek vásznat, ti férfiak, ti pedig lelkes nők, varrjátok meg, mert együtt képesek vagytok néhány nap alatt egy hadsereget felruházni." [76]
A hónap végén - március 31-én - már Mészáros Lázár is megkongatta a vészharangot egy Kossuthnak küldött jelentésében: "a posztószükségletek fedezésére már minden források kiapadtak." [77]
Lukács Sándor áprilisban is a két, már jól bejáratott megoldást helyezte előtérbe: a közműhelyek felállítását és a kisiparosoktól való megrendeléseket.
Április közepére a helyzet tovább romlott s emiatt április 17-én Kossuth az erők összpontosítására hívta fel Lukács Sándort és ugyanúgy mint a fegyverellátás esetében elégedetlenségének adott hangot. [78]
Ugyanakkor intézkedéseket hozott a ruhaellátás növelése érdekében. [79] Pest elfoglalása után Kossuth Lukácsot utasítja ott egy az egész magyar hadsereg szükségletét fedező Ruhabizottmány felállítására. Nagyváradon az Országos Ruhabizottmány 1849. május 10-én befejezte tevékenységét. Gyors elköltöztetése Kossuthnak is hibának tűnt, azonban az ottani készletek miatt sikerült a hátrányt rövidesen kiküszöbölni. Május 20-án az ország kormányzójához intézett jelentésében Lukács Sándor a fiók ruhabizottmányok megszűntetését közli, amely az egész tevékenység Pesten való koncentrálását jelentette. [80]
A Nagyváradon maradt felszerelési üzemek, a szíjgyártó műhely és a kardgyár a Pestre költözés után is jó munkát végeztek. Ezt Lukács az 1849. május 20-i jelentésében is aláhúzza: "Nagyváradról Szilágyi Lajos megbízottamtól tegnap vett hivatalos kimutatásából kitűnik, miszerint a nagyváradi állományi szíjgyártó műhelyben jelenleg legalább két egész huszárezred számára szükséges nyereg szerszám, a hozzátartozó vasszereletekkel együtt készen áll, azonkívül 14 naponként egy huszárezred számára készítették. Nyereg szerszám tehát van, csak huszárokról méltóztassék gondoskodni." [81]
A Váradon maradt műhelyek június végéig működtek, majd július 10-re készen álltak a Szegedre való elszállításra, de érdemleges munkát már alig végeztek. Az összes állami vagyon Nagyváradról Aradra való átszállítását Szemere Bertalan rendelte el 1849. augusztus 4-én, ezzel Váradon rövidesen befejeződött mindenféle hadiipari és felszerelési tevékenység.
Ezeken kívül Nagyváradon meg kellett szervezni az intendantúrát és az élelmiszer ellátást is. A városban több tábori pékség és élelmezési raktár látta el az igényeket, az intendantúra intézményei közül tűzérszámvevőségi iroda működött Váradon.
Az egészségügyi ellátásról az állandó korházak mellett a mozgó tábori korházak gondoskodtak 1849. április végétől Váradon sebészeti műszerek gyártását is elkezdték és erre a célra a kardgyárban egy szobát átengedtek. [82] Mindezekkel Nagyvárad az egészségügyi ellátás terén is Debrecen után az ország második legfontosabb központja volt. Nagyváradon működött még katonai nevelde, katonai fogház, várparancsnokság, térparancsnokság stb.
Nagyvárad nemcsak a fegyvergyártással és felszereléssel járult hozzá a harcokhoz, hanem az ezekben való tömeges részvétellel is. A jobb megszervezés érdekében az országot nyolc hadmegyére osztották, Bihart a 6. hadmegyébe osztották be, amelyek székhelye Debrecenben volt. [68] Amikor Erdély elveszett, az ottani 8. hadmegyét egyesítették a 6. hadmegyével, főparancsnokának Cserey Ignác alezredest nevezték ki s 1849. január 5-től kezdte el működését Nagyváradon. [83]
Az Országos Honvédelmi Bizottmány a haza védelmére újabb 50.000 honvédet szavaztatott meg a nemzetgyűlés által. Ebből Bihar vármegyére 1602 fő esett. A besorozott újoncokat elszállították Nagykárolyba, ahol a tartalék volt. [84]
A megyékben több szabad csapat is alakulhatott, ezekből Biharban öt is alakult. [85]
A hadi események mellett a politikaiak is gyorsan követték egymást. Az egyik legjelentősebb, hogy 1849. április 14-én elfogadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely kimondta Magyarország függetlensége mellett a Habsburg-Lotharingiai ház trónvesztését.
A Függetlenségi Nyilatkozatot Nagyváradon 1849. április 29-én hirdették ki a régi városháza erkélyéről. Aznap a várost kivilágították és ünnepélyes fáklyás menettel fejezték ki örömüket. [86]
Az elfogadott végzésben többek között azt olvashatjuk: "És a független Magyarország első kormányzó-elnökében Kossuth Lajosban azon férfiú álland a közdolgok élén, ki egymaga virrasztott az egésznek sorsa fölött, midőn a veszély hullámain hányaték a haza; (...)
(...) Bizalommal üdvözli a megye a kormányzó-elnököt. Úgy tekinti őt, mint újszövetségi Mózest, kinek botja az idegen kormány-rendszer sziklájából, a szabadság és függetlenség forrását fakasztja fel." [87]
Várad-Olaszi már április 19-én meghozta hódolati nyilatkozatát, amelyben kinyílvánítják: "fölkérjük tisztelt országos kormányzó urat áldozatkészségünket igénybe venni s a haza iránti szolgálatra alkalmat nyújtani méltóztassék." [88]
Várad-Újvárosban május 5-én hirdették ki a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelynek hallatára a nép szeméből örömkönnyek csordultak ki. [89]
Hódolati nyilatkozatokat küldtek be továbbá a kormányhoz a nagyváradi latin szertartású káptalan, a nagyváradi görög nem egyesült szentszék, a nagyváradi reformált héber vallású hitközség és a nagyváradi fő-, közép- és elemi tanoda. [90]
Ezek felemelő volta mellett azt is ki kell hangsúlyozni, hogy rendeletileg előírták a hódolati nyilatkozatok beküldését.
Beöthy Ödön viszont nem értett egyet a trónfosztással emiatt egy Kossuthhoz írt levélben lemondott a főispánságról és a konstantinápolyi követségről is. [91] Hodossy mivel szükség volt szervezőkészségére és kitartó munkájára, tovább tevékenykedett kormánybiztosként, annak ellenére, hogy az állást május 12-én Szemere Biharban is megszüntette. [92]

Nagyvárad a forradalom és szabadságharc utólsó szakaszában

A szabadságharc utólsó szakaszában is előtérben maradtak a honvédelmi intézkedések és az újoncozások. Hodossy határozottságának köszönhetően az 1848-ban Biharra eső 6409 újonc közül mindössze hármat, 1849-ben pedig 1602 újoncból csak 48-at nem tudtak kiállítani, tehát Bihar összesen 7960 honvédet adott a forradalom és szabadságharc hadseregének. [93] Ha viszont beszámítjuk a máshova került bihariakat "legalább 12000-re tehetjük azok számát, akik Bihar vármegyéből hazájuk ügyét fegyverrel szolgálták, Bihar vármegye tehát több mint kellőképpen eleget tett honvédelmi kötelességének, s erre méltó büszkeséggel hivatkozhatunk mi utódok is. [94]
A harctéri helyzet nehezedése mellett találkozott Kossuth Váradon Bemmel. Ennek eredményeit nem volt lehetőség már kihasználni a közben megindult orosz invázió miatt. A kormány a veszély láttán népfelkelést hirdetett meg. Biharpüspökinél (Várad mellett) 5600 fegyveres volt, ekkor alakult meg a 135. honvédzászlóalj, amelyet azonban rögtön a harctérre vezényeltek. [95]
Az új helyzetben a fegyvergyártás is nehezebb körülmények között folyt. A hadi eseményekre visszatérve, az augusztus 2-i debreceni vereség után Várad is tarthatatlanná vált. Hiába adta ki Szemere Váradon 1849. augusztus 3-án "Az ellenség elhaladt keljen föl a nép" című kiáltványát, a nép le volt hangolva a nagy számú ellenség láttára. Szemere Bertalan mint belügyminiszter 1849. augusztus 4-én elrendelte Hodossy Miklósnak, hogy minden állami vagyont kellő őrizet alatt szállíttasson Aradra. [96] Erre a parancsra Hodossy a bankjegysajtót, a levéltárat, a fegyvertárat és a katolikus püspökségen őrzött Szent Koronát Aradra szállíttatta.
Augusztus 5-én a vereséget szenvedett magyar sereg Görgey vezetésével a Körös-parti városba ért, ahonnan értesítette Szemerét, hogy az egész haderővel Arad felé indult. [97]
Görgey 18 várágyút, 350 osztrák sebesültet és 200 osztrák foglyot hagyott Nagyváradon, az oroszok őket a várőrség megalakítására használták fel. [98]
Paszkevics, amikor megtudta, hogy Görgey elhagyta Váradot, augusztus 7-én Rüdiger tábornokot küldte utána. E sereg elővédei már augusztus 7-ről 8-ra Váradon voltak. Nagyvárad orosz kézre került. [99]
Miután Kossuth a kormánnyal együtt lemondott, Görgey 1849. augusztus 13-án Világos mellett Szöllősnél feltétel nélkül letette a fegyvert az oroszok előtt és ezzel a szabadságharc minden reménye szertefoszlott.

Orosz főparancsnokság Nagyvárdon (1849 augusztus 14-30)

1849. augusztus 14-én az orosz főhadiszállást Nagyváradra helyezték. Paszkevics herceg cári tábornagy azonban már augusztus 13-án itt hozta határozatait s innen küldte a leveleket. Aznap Nagyváradon fogalmazta meg azt a parancsot, amelyben tudatja a katonákkal, hogy "a magyarországi hadjárat, amely két hónapig tartott befejeződött." A továbbiakban köszönetet mondott mindnyájuknak. [100]
Ugyancsak 1849. augusztus 13-án küldött levelet Nagyváradról Paszkevics herceg I. Miklós cárnak Varsóba, amelyben ezt írta: "Magyarország felséged lábai előtt fekszik. A lázadók kormánya leköszönt hatalmáról, és azt Görgeyre ruházta. De Görgey a felkelők főerejével az orosz hadak előtt letette a fegyvert, s példáját kétségtelenül csakhamar követni fogják a többi felkelő csapatok is. (...)
Van szerencsém császári felségedet étesíteni, hogy Görgey egyetlen föltétele: az engedelem, hogy a fegyvert felséged hadai előtt tehesse le..." [101]
Augusztus 15 és 28 között Nagyváradon tartózkodott Görgey Artúr két testvérével Árminnal és Istvánnal, valamint hadsegédeivel Duka Tivadarral és Kempelen Károllyal. Augusztus 16-án Paszkevics jelentette Bécsbe is, hogy a magyar hadsereg feltétel nélkül letette a fegyvert, [102] 17-én pedig Melnikovnak Nagyváradról küldött segítséget.
Augusztus 20-án Vécsey tábornok huszárjai itt tették le a fegyvert az oroszok előtt. Ezalatt a magyar honvédek orosz fogolyként egy ideig még visszatértek Bihar megyébe, amikor augusztus 17-én Nagyzeréndről Sarkadra hozták őket, onnan két nap múlva Gyulára szállították és ott augusztus 23-án átadták Reischach és Montenuovo osztrák tábornokoknak, majd Aradra szállították őket. [103]
Görgey a Fekete Sashoz címzett szállodában lakott és augusztus 23-ig egyenruhában és karddal szabadon is közlekedhetett a városban. Akkor Paszkevics elkérte kardját és megvonta tőle az egyenruhát. [104]
Görgeyvel és a hadifoglyokkal kapcsolatban Paszkevics jelentést küldött I. Miklós cárnak, amelynek szövege a következő volt:
"Legalázatosabban jelentem őcsászári felségének, hogy az osztrák hadsereg főparancsnoka hozzám fordult azzal a kéréssel, hogy soroljuk be az összes hadifoglyokat bűnük mértéke szerinti három osztályba és különböző helyekre irányítsuk avégből, hogy átadjuk őket az osztrák hatóságoknak.
Tekintetbe véve azt, hogy nekünk semmi lehetőségünk nincs ilyen osztályozás elvégzésére, arra kértem báró Haynau tábornokot, rendelkezzék, hogy az összes hadifoglyot, valamint a tűzérséget, a fegyvereket és egyebeket helyben vegyék át az osztrák csapatok, mégpedig ott, ahol most vannak Sarkad környékén.
Ami magát Görgeyt illeti, tekintetbe véve azt, hogy ő nemcsak letétette a fegyvert a vezetése alatt álló csapatokkal, hanem hozzájárult Arad erődjének megadásához, továbbá levelet küldött Komáromba, hogy rávegye Klapkát az erőd átadására, valamint írt néhány lázadó csapatnak, azt tanácsolva nekik, hogy tegyék le a fegyvert, figyelemmel őcsászári felsége máj. 29/jún. 10-i legmagasabb rendelkezésére, megengedem neki, valamint két fivérének és három szárnysegédjének, hogy az én főhadiszállásomon maradjanak." [105]
Görgey miután kegyelmet kapott Haynautól is, 1849. augusztus 28-án Klagenfurtba távozott.
Az oroszok még egy hadifogollyal tettek kivételt, azonban ezt negatív értelemben tették. Augusztus 28-án, amikor Görgeyt futni hagyták kivégezték Váradon Rulikowsky Kázmér lengyel származású orosz dzsidás századost, aki az utólsó napokban csatlakozott a vesztésre álló magyar ügyhöz. Így vált Nagyvárad egyik mártírjává.
Kezdett visszaállni a csend és az oroszok lassan megkezdték kivonulásukat az országból. Nagyváradon csak a 3. orosz hadtest táborkara maradt Rüdiger lovassági tábornok parancsnoksága alatt. 1849. augusztus 30-án azonban ez is elhagyta a várost és főhadiszállását Eperjesre tette át. [106] Távozásuk nem jelentette a rend helyreállását, mert helyettük érkeztek az osztrákok, akik katonai rémuralmat vezettek be.

Nagyvárad a megtorlás idején

A megtorlás elől sokan voltak kénytelenek bújdosni, illetve elmenekülni. Az osztrákok a fogoly honvédeket Aradra szállították. A tábornokokkat és a volt osztrák tiszteket a várba, akik nem szolgáltak az osztrákoknál a városba vitték. Utóbbiakat egyszerűen besorozták közlegénynek és több kevesebb ideig sanyargatták osztrák mundérban. Ilyenek voltak Biharból Gorove Antal, Beöthy Sándor, Lovassy András stb. [107] Mások súlyos büntetéseket kellett elszenvedjenek. Így Gáspár Andrást tíz évi várfogságra ítélték; halálra ítélték, majd 18 év várfogságra, Mezey Károly honvéd ezredest, Tóth Ágoston alezredest; golyó általi halálra, majd kegyelem által 16 évi várfogságra ítélték Simonffy József, Leitner Nándor és Beöthy György alezredeseket és Lukács Dénes ezredest stb. Bémer László nagyváradi katolikus püspököt előbb kötél általi halálra, majd 20 év várfogságra ítélték.
Voltak és működtek cs.k. haditörvényszékek. A nagyváradi 1850 januárjában kezdte el működését. Itt voltak elzárva: Salamon András nagyváradi plébános, Dobozy István, Csengeri Imre, Tar Imre, Hodossy Miklós, Irínyi János, Haller Sándor gróf, stb. A nagyváradi cs.k. haditörvényszék egyike volt a lagszigorúbbaknak. [108]
Olmützben szenvedtek: Petrovics András, Simonffy József, Leitner Nándor, Mezey Károly, Tóth Ágoston, Rómer Flóris (8 évi), Ambrus János, Jakab Mihály és Földi János, akiket 15 évi vasban töltendő várfogságra ítéltek. [109] Utóbbi négyet 1852-ben Olmützből Josephstadtba hurcolták át, ahol Hodossy Miklós, Bige Károly és Komáromy György is raboskodott. [110]
A rövidebb időre elítéltek végigszenvedték fogságukat, a hoszabbra elítéltek szenvedéseinek pedig az 1854-i és 1857. évi amnesztia vetett véget.
A menekültek között is sok volt a bihari. Néhányan bekerültek a Kossuthot kísérők közé. Beöthy Ödönnek sikerült Londonba menekülnie, ahova Szemerével Varga István is menekült, a későbbi nagyváradi főjegyző, kivel Szemere együtt ásta el a koronát. Sok család boldogságát szüntette meg a megtorlás és sok életpályát tört ketté.
Nagyvárad tehát 1849-ben kiemelkedő szerepet játszott a forradalomban és szabadságharcban. 1849. január 26 és május 26 között a magyar hadiipar legfőbb központja és így az ország második legjelentősebb városa volt Debrecen után. Ugyanakkor 1849. január 17 és 1849. május 10 között Nagyvárad volt az ország legfőbb ruházati és felszerelési központja. Ezek létrejöttében és működésében nagy szerepe volt Kossuth intézkedéseinek és utasításainak. Az ő irányításával szinte a semmiből lött létre egy egész iparág, amelynek helytállása nélkül nem kerülhetett volna sor arra a fényes győzelemsorozatra, amelyet tavaszi hadjárat néven ismerünk. Rombauer Tivadar (1803-1855) fegyvergyári igazgató, Lukács Dénes (1815-1867) tűzér alezredes, Lukács Sándor hadfelszerelési kormánybiztos hősies helytállása ma is példaértékű.
Összességében mind a hadiüzemek, mind pedig a felszerelési intézmények megoldották feladatukat és ezzel Nagyvárad fontos szerepet kapott a magyar törrténelem egyik legkiemelkedőbb időszakában.

JEGYZETEK:

1. Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-1849-ben (Reprint). Nagyvárad, 1999, 8.
2. Uo. 187.
3. Pesti Hírlap, 1848. március 29.
4. Uo. 8.
5. Uo.
6. Uo. 190.
7. Uo. 10-11. Bihar vármegye jegyzőkönyve 1848:227. (A továbbiakban Bh.jkv)
8. Pesti Hírlap, 1848. április 26.
9. Hegyesi: I.m. 12.
10. Uo. 31.
11. Uo. 32-33. Bh.jkv. 1848:1873.
12. Uo. 37-38.
13. BÁL, Pi. 141. tétel. 182. csomag.
14. BÁL, Pi. 141. tétel. 179. csomag. Hegyesi Márton fent idézett könyvében azt írta, hogy egyedül az Ercsey Zsigmond választási jegyzőkönyve maradt fenn. Utólag saját maga közölte a Gozman János megválasztásáról szóló jegyzőkönyvet (Apróságok 1848-49-ből). A Szacsvay Imre megválasztásáról szóló jegyzőkönyvet 1998-ben sikerült megtalálnunk és itt közöljük először lényegében a teljes szövegét.
15. Az 1848-1849. évi népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Budapest, 2002, 1229.
16. Hegyesi: I.m. 45, 198.
17. Uo. 46.
18. Kossuth Hírlapja, 1848. szeptember 1.
19. Uo.
20. Hegyesi: I.m. 70.
21. Uo. 68 és 206. Bh.jkv. 1848:3781.
22. Uo. 68.
23. Uo. 71. Közlöny, 1848. október 1.
24. Uo. 72. Közlöny, 1848. október 6.
25. Uo. 76-77. Honvéd, 1849. április 29.
26. Uo. 79.
27. Uo. 80-81.
28. Uo. Közlöny, 1848. november 29.
29. Uo. 217. (Lásd a teljes szöveget az okmánytárban)
30. Uo. 83. Közlöny, 1848. november 13, 15, 18.
31. Uo. 218.
32. Uo. 84. Közlöny, 1848. december 13.
33. Uo. 230.
34. A fejezet összeállításában a különböző források mellett felhasználtuk Fleisz János: Nagyvárad a szabadságharc hadiiparának központja (1849. január 26-1849. május 26) In: A szabadság Debrecenbe költözött. Tanulmányok 1848/49 történetéhez. Szerk. Takács Péter. Debrecen, 1988, 93-109.
35. Hegyesi: I.m. 88-94.
36. OHB 1229/1849.
37. OHB 1645/1849.
38. OHB 2079 és 2432/1849.
39. OHB 1484/1849.
40. OHB 2789/1849.
41. OHB 3377/1849.
42. OHB 5107/1849.
43. Bakó Imre: A magyar állami "országos fegyvergyár" működése 1848-1849-ben. Budapest, 1942, 56-58.
44. OHB 2885/1849.
45. OHB 5283/1849.
46. MOL H-106-6-1849. április-május
47. OHB 5732/1849.
48. MOL H-106-6-1849. április-május
49. OHB 5732/1849.
50. Uo.
51. Uo.
52. OHB 6095/1849.
53. MOL H-106-6-1849. április-május
54. OHB 6046/1849.
55. OHB 1644 és 1645/1849.
56. OHB 2432 és 6095/1849.
57. OHB 770/1849.
58. OHB 6861/1849.
59. Vasárnapi Újság, 1867. július 7.
60. Horváth Árpád: Az ágyú históriája. Budapest, 1966.
61. MOL H-75-15006/559; -15463/7109; -16664/1167-1849. május
62. MOL H-106-6-1849. április-május
63. OHB 7472/1849.
64. Hadtörténeti Levéltár (HL) 1848/49:29/355.
65. HL 1848/49:28/1.
66. Gleich R.: Magyarország függetlenségi harca 1848-49-ben. 3. kötet. Budapest, 1889, 430.
67. HL 1848/49:35/313.
68. MOL H-106-3/1849. január
69. Uo.
70. Uo.
71. OHB 587/1849.
72. Közlöny, 1849. január 18.
73. OHB 2044/1849.
74. Uo.
75. Közlöny, 1849. február 18.
76. Közlöny, 1849. március 24.
77. OHB 4724/1849.
78. OHB 5760/1849.
79. OHB 6053/1849.
80. OHB 7347/1849.
81. Uo.
82. OHB 6483/1849.
83. Hegyesi M.: I.m. 107. Bh.jkv. 1849:513.
84. Közlöny, 1849. május 2.
85. Hegyesi M.: I.m. 108.
86. Uo. 121-123.
87. Uo. 123.
88. Uo. 124. Közlöny, 1849. május 6.
89. Uo.
90. Uo. Közlöny, 1849. június 23.
91. Hegyesi M.: I.m. 125.
92. Uo. 158. Közlöny, 1849. május 26.
93. Uo. Közlöny, 1849. június 26.
94. Uo.
95. Uo. 159. Közlöny, 1849. július 20.
96. Hegyesi M.: I.m. 162 és 261.
97. Uo. 162-163.
98. Uo. 163.
99. Uo.
100. A magyarországi hadjárat. 1849. Orosz szemmel a magyar szabadságharcról. Budapest, 1988, 199.
101. Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története. V. Budapest, 1895, 741.
102. HL 1848/49:43/218.
103. Hegyesi M.: I.m. 172.
104. Uo.
105. Az 1849-es cári intervenció Magyarországon. Budapest, 2001, 250-251.
106. Hegyesi M.: I.m. 171.
107. Uo. 172.
108. Uo. 177.
109. Uo.
110. Uo.

C. NAGYVÁRAD VÉRTANÚI

A megtorlás sajnálatos eseményei Bihart sem kerülték el. Nagyváradnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatban több féle vértanúja is van. Az egyiket közülük (Rulikowsky Kázmér) Nagyváradon végezték ki, a másikat (Nagysándor József) Aradon, de Nagyváradon született és ott töltötte ifjúságát, a harmadikat (Szacsvay Imre) Pesten, de Nagyvárad első népképviseleti országgyűlési képviselője, illetve jegyzője volt. Ezen kívül az aradi vértanúk között volt még Lahner György, aki ugyancsak szorosan kötődik Nagyváradhoz, mivel ő volt a hadiüzemek hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelője. Utóbbi emléke érdekes módon kevésbé élt a nagyváradiak tudatában s róla külön ritkán emlékeztek meg. A továbbiakban a Váradhoz kötődő vértanúkat mutatjuk be röviden, a kivégzésük idejének sorrendjében.

RULIKOWSKY KÁZMÉR (1827-1849) [1]
A magyar szabadságharc zászlaja alá Európa minden sarkából érkeztek a zsarnokság ellen küzdeni akaró önkéntesek. A lengyel Kazimierz Rulikowsky helyzete viszont rendhagyó volt, mivel az ellenséges orosz sereg kötelékében jelenik meg Magyarországon, de a szabadság szent ügyében való szent hite miatt átpártolt a forradalmárok táborába. Így lett katonából mártír. Méltatlanul keveset tudunk róla ma is s a rá vonatkozó adatokban sok ellentmondást találunk.
Rulikowsky Kázmér 1827-ben (máshol 1821-ben) született Zwiahel helységben Wolhyniában (ma Ukrajna területéhez tartozik). Nemes és jómódú lengyel családból származott. A kortársai szerint katonának termett, daliás ifjú volt, aki 1849-ben az orosz hadsereg keretében a Wosneseczky nevét viselő dzsidásezred századosa (kapitánya, másutt zászlósa) volt. A dzsidások szúrófegyverrel felszerelt, főleg lovon harcoló katonák voltak. Ulánusok voltak, akik lapos fémsisakot vagy a jellegzetes lengyel négyszögletű sapkát viselték. A lengyel ulánusok, a magyar huszárokkal, valamint a kozákokkal a korabeli Európa legjobb könnyűlovasságának számítottak.
Rulikowsky közismert bátorságáról és ügyességéről az orosz Alabin is beszámolt: "Kremenyec városa felett egy jókora kúp alakú hegy meredezik, amelynek csúcsára Bona királyné egykoron várat építtetett s erről magát a hegyet is Bonának nevezik. A város felől még gyalogosan is nehéz lenne feljutni erre a hegyre (...) Zassz tábornok kaukázusi lovasai lóháton kaptattak fel a csúcsra.
A Ferdinánd-huszárok természetesen általános lelkesedéssel jutalmazták a vakmerő tettet, de bántotta az önérzetüket, ha e versenyre közülük senki sem mert volna kiállni. Alighogy erről szót ejtettek, kivált közülük egy huszár, s ugyanott, ahol a kaukázusiak, vágtatott fel a hegyre. És felért a Bona csúcsára. Rulikowsky volt ez a bátor huszár." [2]
Rulikowsky nem volt hajlandó részt venni a magyar szabadságharc leverésében, ezért néhány társával elhatározta, hogy átállnak a szabadságért küzdő magyar seregbe s fegyvereiket elnyomóik - az oroszok - ellen fordítják. A helyzet azonban nem kedvezett és így ő maradt az egyetlen, aki nem mondott le nemes szándékáról. "Lőjenek agyon ezerszer - mondta büszke daccal -, vessenek máglyára, de a szabadelvű testvérnép vérével mégsem fertőzöm meg kezemet, lelkemet." [3]
A magyarokhoz való átállásra 1849. július 22-én került sor. A dzsidások előtt - akik tudtak kapitányuk cselekedetéről - felolvasták a napi parancsot, mely arról adott hírt, hogy Rulikowsky Kázmért a vele portyázó századával elfogták a magyar honvédek.
A lengyel légióhoz került, de fegyvert már nem kapott a kezébe. Hogy sorsán könnyítsenek, a hadifoglyok közé sorolták. Világos után ő is Gyulára került a többi tiszttel együtt.
Kortársai nem tudták megérteni miért adta meg magát, miért nem menekült el, mint sokan mások, akik kisebb vagy nagyobb mértékben kompromittálódtak az események alatt.
Rulikowskyt egyes források szerint Görgey személyesen adta át Paszkevicsnek. "A deli katona szomorúan lépett ki a sorból az orosz vezér elé, s dacosan tisztelgett, Görgey pedig odafordult Paszkevics tábornagyhoz s rámutatott Rulikowskyra: "A kapitány úr - így szólt - maga jószántából jött át a mi táborunkba." Paszkevics erre indulatosan csak annyit mondott: "Igen? No jó!" [4]
Paszkevics őt elkülönítette, majd Nagyváradra vitette az orosz hadbíróság elé. Itt a tisztibörtönben tartották, amely a Pece hídja utáni első házban a régi városmajor helyén volt. utolsó perceit a mai városháza helyén állott régi püspöki palotában töltötte.
Görgey visszaemlékezéseiben valóban megemlíti Rulikowskyt is, azonban azzal a rágalomhadjárattal kapcsolatban, amelyet ellene indítottak, a következőket írja: "...Hozzájárult mindehhez, hogy az oroszok hír szerint a fegyverletétel alkalmával kézre kerítettek valakit, aki tőlük hozzánk átszökött. A nevezett Rulikowsky (mikor hadseregünk még Miskolc és Tokaj közt csatározott) egy orosz lovasjárőr parancsnokaként a gyöngyösi országútról az akkor még magyar kézen lévő poroszló-tiszafüredi átkelő felé volt kirendelve és átszökését legénységének feláldozásával vitte végbe. Kifejezett kívánságára - hogy ő Bem altábornagy alatt óhajt szolgálni - a tiszafüredi magyar hadoszlop parancsnoka őt azonnal Aradra kísértette. Itt azután a szökevény valahogy nem Bemhez, hanem az én parancsnokságom alatt álló hadsereg táborához tévedt, s a fegyverletétel után orosz haditörvényszék elé került. Én arról, hogy ő egyáltalán a világon van, először hadifogságom ideje alatt értesültem, egy orosz főtiszt szájából, aki az elítélt tettét és sorsát, mint közszájon forgó hírt, elmondta; a közvélemény mégis engem vádolt, hogy szándékosan szolgáltattam ki a lengyelt az oroszoknak (a "lengyelen" van a hangsúly), s kézzelfoghatóan igazolva látta, hogy nincs olyan dolog, amit meg ne tennék, csak hogy elnyerjem a cár kegyét. Előre látható volt, hogy az az 1100 félimperiál arany, amelyet nekem Paszkevics tábornagy adott, a közvélemény szemében csakhamar a lengyel kiszolgáltatásáért járó zsold lesz, ha ugyan nem vérdíj, amiért hazámat, vagy legalább társaimat elárultam." [5]
Orosz források szerint Paszkevics mindent megpróbált, hogy valamilyen indokkal enyhítsen az ítéleten, s állítólag hat ízben is megtagadta a jóváhagyását. Paszkevics jól ismerte Rulikowsky szüleit, egymás mellett volt birtokuk Gomelban, ezzel magyarázták, hogy meg akarta kímélni Rulikowsky életét. Tette és bátor kiállása azonban olyan egyértelmű volt, hogy a főparancsnok végül aláírta az ítéletet. Alabin azt írja "Rulikowsky, amikor közölték vele, hogy halálos ítéletét a következő nap reggelén végrehajtják megőszült egyetlen éjszaka alatt." [6]
A kivégzésre 1849. augusztus 28-án hajnalban került sor. Nagyvárad déli határában, a Boné kút közelében lőtték agyon. A holttestet jeltelen sírgödörbe dobták, amelyet a váradiak megtaláltak és 21 évig a tiltások ellenére is oda zarándokoltak és virágokkal díszítették.
Mintegy 21 évvel a tragikus kivégzés után, 1870 április 18-án, Rulikowsky hamvait kiemelték a jeltelen sírból és megtalált csontvázát, amelyen még a golyók nyomát is meg lehetett különböztetni, egy egész napon keresztül közszemlére tették. [7] Két nap múlva, április 20-án, húsvét hétfőjén az új köztemetőben temették el. Az újratemetés alkalmával a váradiak zsúfolásig megtöltötték a temetőt. Jelen voltak a hatóságok, a különböző egyletek, testületek és céhek zászlóikkal, zenekísérettel és égő fáklyákkal. Mivel Volhyniából senki sem jött el, így a váradiak öltötték fel a lengyel színeket és énekelték el a lengyel himnuszt. Az érckoporsót is lengyel címerek vették körül, melyen egy szál meztelen kard feküdt. [8] Később Nagyvárad városa díszes gránit emlékkövet állított a fiatal lengyel mártír sírjára. Ennek leleplezését halála napjáról (augusztus 28-ról) a rossz idő miatt 1870 szeptember 4-re kellett halasztani. A gyászbeszédet Ember Pál református lelkész tartotta, utána a nagyváradi dalárda nemzeti zászlókkal körülvéve elénekelte a Szózatot. [9]
Attól kezdve, a váradiak minden évben halottak napján koszorúkkal és virágokkal kegyelettel emlékeztek meg a magyar szabadságért elvérzett hazájától távol nyúgvó lengyel vértanúról.
1899-ben a kivégzés 50 éves évfordulója alkalmából a váradiak újból szép példát szolgáltattak a hősök emlékezetének ápolásából. Szokoly Tamás a törvényhatósági bizottság tagja azt az indítványt tette az áprilisi közgyűlésen, hogy a város vegye tulajdonába a mártír síremlékét. Erre 1899 augusztus 28-án került sor. Előzőleg azonban "a síremléket a temető rendezésénél megfordították, hogy a felirat az új széles út felé néz s 4 lépcsőt készítettek feljáróul a magasban fekvő sírhoz." [10]
Itt említjük meg, hogy a fent idézett tudósítás tévesnek tekinti a sírkő feliratát, mivel a kivégzés napját az Újvárosi plébánia hivatal anyakönyve nyomán 1849. augusztus 18-ra teszi. [11] Kutatásaink alapján azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy a kivégzés valóban augusztus 28-án történt.
1899 augusztus 28-án a sokaság a Szent László téren gyülekezett élén dr. Bulyovszky József polgármesterrel. A menet élén a tűzoltó zenekar vonult, hazafias dalokat játszva, utánuk az egyesületek, társulatok képviselői haladtak lobogóik alatt, majd két díszruhás városi huszár lépdelt Nagyvárad város hatalmas cserkoszorújával. A sír előtt a református egyház dalosköre elénekelte a Szózatot, utána Sulyok István református lelkész mondott emlékbeszédet. Ebben előbb méltatta a szabadságért küzdők érdemeit, majd így folytatta: "ők tudták, érezték, hogy a nép szabadság nélkül olyan mint a madár, melyet szárnyán lőttek meg s a föld porában vergődni kénytelen." Beszédét pedig így zárta: "Ne félj, sírod nem lesz elhagyatva, emléked élni fog örökké, míg magyar él e hazában." [12] Ezután Sas Ede újságíró költeményét szavalták melynek utolsó szakasza így szólt:
"Egyszerű emlék csöndes kicsi kertben,
Csöndes kis kertben porló dalia!
Rabláncra vert, dicső lengyel hazának
Szabadságunkért elvérzett fia!
Amelyet értünk ontottál a vérért,
Mit adhatunk ez ünnepen neked?
Nem adhatunk csak koszorút, virágot
És forró, igaz hálakönnyeket." [13]
Utána Szokoly Tamás a 48-as és függetlenségi párt elnöke ünnepélyesen átadta a vértanú síremlékét Bulyovszky polgármesternek. Dícsérettel emelte ki Elidesz Vencel, Vendesch Mihály és Mokry János váradi polgárokat, akik 1870-től kezdve gondozták a sírt.
Dr. Bulyovszky József polgármester a város megbízásából átvette a síremléket örök megőrzés végett, kifejezve, hogy: "Hírdesse ez az emlék a város közönségének fennkölt gondoskodását." [14] Hogy ez mennyire természetes volt akkoriban, még 1899 őszén Weidlich István felajánlotta a városnak, hogy Rulikowsky vértanú sírját és annak környékét saját költségén kivilágíttatja. A város polgármestere ezért köszönetét nyílvánította ki. [15]
A város tisztelettel teli kegyelete ennél is továbbment. A temető felé vezető utat 1870 után Rulikowsky útnak, majd az új központi köztemetőt is Rulikowsky temetőnek nevezték el.
A történelem viharai ebben később számos változást idéztek elő. Így 1920 és 1940 között a Rulikowsky utat Dorobantilor utcának keresztelték, 1940 és 1944 között újból visszakapta nevét, majd 1945 után Armatei Rosii, 1989 után pedig Armatei Române utca lett.
A Rulikowsky temető elnevezés megmaradt a két világháború között, illetve alatt is. Az utóbbi évtizedekben a központi (central) temető elnevezést viselte, majd 1989 után a municípiumi temető nevet vette fel. A tőzsgyökeres váradiak azonban ezeket a hivatalos elnevezéseket sohasem használták és a temetőt és az oda vezető utat egyaránt Rulikowsky Kázmér nevéhez kötötték.
Nagyvárad magyar lakossága ma is méltó kegyelettel tartja emlékezetében Rulikowskyt. 1990-től kezdve minden évben március 15-én ünnepélyesen megkoszorúzzák síremlékét, halottak napján pedig ezrek helyezik el a kegyelet virágait sírja lábánál, vagy gyújtanak gyertyát. Egész évben virágok jelzik, hogy az utódok szívében nem halványult el a bátor lengyel szabadságharcos emléke.
1998. március 15-én a sírkőre, a már régebben felkerült román nyelvű felirat mellé ünnepélyes keretek között lengyel nyelvű emléktáblát is elhelyeztek, amely a szabadságért folytatott harc egyetemességét hivatott hirdetni.
Az utóbbi években már Budapesten is adóznak emlékének. Hősiességét emléktábla jelzi a Báthory utca elején (a Kossuth-tér mellett), de az is felvetődött, hogy a kitalált személyről - Guszev kapitányról - elnevezett utcát Rulikowskyról nevezzék el. [16]
Rulikowsky tehát egyike volt a magyar forradalom és szabadságharc hős mártírjainak. Rendkívüli bátorsága, határozottsága, elszántsága és szabadságszeretete felemelte őt a magasztos célért való hősies áldozatvállalás jelképévé. Azzal, hogy vállalta a vértanúságot a megalkuvás helyett és lengyel létére is kiállt egy másik nép harca mellett, örökre elnyerte a magyarság és főleg a váradiak tiszteletét.

JEGYZETEK:

1. Rulikowsky Kázmér életrajzi adataihoz felhasznált irodalom: Horváth Jenő: Váradi freskó. Nagyvárad története. Budapest, 1940; Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben. Nagyvárad, 1885; Lakos Lajos: Nagyvárad múltja és jelenéből. Nagyvárad, 1904; Vasárnapi Újság, 1870. november 6; Tiszántúl, 1899. április 11, 12.
2. A magyarországi hadjárat 1849. Orosz szemtanúk a magyar szabadságharcról. Budapest, 1988, 208-210.
3. Nagyvárad, 1899. augustrus 27.
4. Uo.
5. Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. II. kötet, Budapest, 1988, 436-437.
6. A magyarországi hadjárat ... Uo.
7. Nagyvárad, 1899. augusztus 27.
8. Uo.
9. Vasárnapi Újság, 1870. november 6.
10. Tiszántúl, 1899. április 11, 12.
11. Uo.
12. Nagyvárad, 1899. augusztus 28, 29.
13. Uo.
14. Uo.
15. Nagyváradi Napló, 1899. október 26.
16. Zelei Miklós: Rulikowszky utca. In: Korunk. 1998. 2. 29-31.

LAHNER GYÖRGY (1795-1849) [1]

1795 október 22-én (máshol október 6-án) született Necpál (Turóc vármegye) helységben, német anyanyelvű katolikus családban. 1812-től szolgált a katonaságnál. 1844-től őrnagyi rangban a 33. gyalogezred 3. zászlóaljának parancsnoka.
1848 nyarán a délvidéki hadszintérre került, szeptembertől a hadügyminisztériumban a fegyverkezési és felszerelési osztály vezetője. 1848. október 12-én honvéd alezredes a budai országos fegyvergyár parancsnoka. 1848 novemberében ezredes, december 4-től pdig a hadügyminisztérium Tűzérségi és Felfegyverkezési osztályának főnöke. Kulcsfontosságú szerepet játszott a fegyvergyártás megszervezésében, irányításában és vezetésében. Rendkívüli munkabírással szinte a semmiből létrehoz üzemeket és azokba szakmailag képzett alkalmazottakat toboroz, iiletve képez.
Tevékenysége Nagyváradhoz 1849 januárjától kapcsolódik, amikor a főváros feladása miatt a hadiüzemeket Nagyváradra kellett menekíteni. Lahner megszervezi a hadiipari létesítmények összehangolását és a nehéz januári útviszonyok mellett is eljuttatja a berendezéseket és alkatrészeket Nagyváradra, ahova 1849 január 11-én érkezik és a rendkívüli nehézségek ellenére 1849. január 26-án a fegyvergyár termelését el is indítja. Négy hónapon keresztül Lahner a Nagyváradon és környékén összpontosított, valamint az ország más pontján létesített hadiipari üzemek fő irányítója. A sok akadály közepette, (például vizsgálatok elrendelése mellett) Lahner végig lekiismeretesen végezte a dolgát. Ezt ismerik el 1849. február 17-én, amikor tábornokká (vezérőrnaggyá) léptették elő. Lahner és a nagyváradi hadiipari üzemek jelentősen hozzájárultak a "tavaszi hadjárat" sikereihez. Mire a fegyvergyártás teljesítménye eléri a legmagasabb szintet, újból költözni kell. Lahner javasolta, hogy a fegyvergyár maradjon Váradon és létesítsenek újakat Pesten és Komáromban. utóbbit létrehozták, azonban a nagyváradi fegyvergyárat visszatelepítették Pestre. Lahner júniusban már Komáromban volt és éppen a Nagyváradon kifejtett tevékenysége, kíváló szervezőkészsége miatt kitüntették a katonai érdemjel 2. osztályával.
Augusztus elején a hadiüzemek egy részével Nagyváradról Arad környékére került, a termelést azonban már nem sikerült beindítani. A Feldunai sereghez csatlakozva Világosnál teszi le a fegyvert és az aradi vésztörvényszékre került, mely mint a császári hadsereg esküszegéssel vádolt őrnagyát állítja elő. A szűkebben vett szabadságharcban ugyan nem vett részt, a felfegyverzésben játszott kiemelkedő szerepe miatt semmibe véve tiszti mivoltát, kötél általi halálra ítélik. A halálos ítéletben megállapítják, hogy Lahner György "csatlakozott a császári fölsőség ellen Magyarországban kitört felkeléshez, s a lázadók hadseregében a cs.k. csapatok ellen, éspedig mint fölszerelési és fegyverfelügyelő, a fegyvergyár munkálatait tábornoki ranggal a fölkelés tartalma alatt vezette..." [2] 1849 október 6-án Aradon kivégzik.
"Nagy léleknyugalommal hal meg, a tábornokok közül harmadikként." Temetéséről Csernovits Péter volt temesi főispán gondoskodott. Október 9-én a mácsai uradalmi parkban Damjanichcsal együtt helyezték örök nyugalomra. Később díszes sírkövet is kapott, 1899-ben pedig szülőháza helyén állítottak fel emlékoszlopot. 1974 októberében őt is az aradi emlékoszlop tövében létesített kriptában helyezték el. Nagyváradon emlékét évtizedekig utca őrizte, mára már neve nagyrészt feledésbe merült.
Lahner kiemelkedő teljesítményét Kossuth is méltatta, hangsúlyozva, hogy "helyét oly bámulatos sikerrel töltötte be, hogy azt hasonló sikerrel lehetetlen lett volna más által betölteni." [3] A főleg nagyváradi tevékenysége miatt kivégzett aradi vértanú megérdemli az utókor megbecsülését.

JEGYZETEK:

1. Lahner György rövid bemutatásában felhasznált irodalom: Magyar Nagylexikon. 11. kötet, Budapest, 2000; Az aradi vértanúk I-II. Budapest, 1979.; Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49 évi szabadságharcban. III. kiadás. Budapest, 2000; Rosner Zsolt: Lahner György az elfeledett aradi vértanú. In: Vigilia. 2000.10. 787-791.
2. Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-1849-ben. Nagyvárad, 1999. 173.
3. KLÖM

NAGYSÁNDOR JÓZSEF (1804-1849) [1]

Nagysándor József 1804 október 17-én született Nagyváradon, ahol fiatalkorát is töltötte. 1823-tól a császári hadseregben teljesített szolgálatot, előbb az 5., majd a 2. huszárezredben. 1847-ben huszárkapitányként vomult nyugdíjba. A következő évben - 1848-ban - azonban a magyar kormány szolgálatába áll és a nádor nemzetőr őrnaggyá nevezi ki. A déli hadszintéren szolgált egy önálló hadoszlop élén. A harcokban szerzett érdemeiért gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán, előbb honvéd alezredes, majd ezredes lett. Csapatával Torontál vármegyében eredményesen harcolt a császári csapatok ellen, 1848 októberétől decemberig pedig sikeresen akadályozta meg az aradi és temesvári osztrák helyőrségek érintkezését.
Amikor Damjanics veszi át a bánsági hadtest parancsnokságát, Nagysándor lesz a hadtest lovasságának a főparancsnoka. Ekkor tűnik ki a szolnoki, tápióbicskei, váci és az isaszegi csatákban. Részt vett Buda ostromában is, serege az elsők között nyomult be az ostromlott várba.
A tavaszi hadjárat során tábornok lesz és a hadsereg összes lovasságának főparancsnoka. Mikor Klapka április végén Debrecenbe megy, helyettes hadügyminiszternek, Nagysándor veszi át az I. hadtest vezényletét. Kíváló lovastiszt volt, de hadtestparancsnokként nem váltotta be a hozzá fűzött felfokozott reményeket.
Mind a Vág menti, mind a július 11-i komáromi csatában nem lépett fel kellő erélyességgel. A tokaji átkelés után a dél felé vonuló sereg oldalát fedezte, ekkor ütközött meg Debrecen mellett a sokszor